Rovat: 9 forduló

Beharangozó
Mire elég másfél hét?
18

És mire lett volna elég három? Janeiro augusztus végi távozását követően kissé érthetetlenül lassan sikerült új edzőt találni (és talán nem is olyan minőségűt, mint amilyenre…

Összefoglaló
Ennél több kell!
26

Bár idegenbe utaztunk Mezőkövesdre, de tudhattuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. A frissen kinevezett Supka Attila és csapata igyekezett ellenünk bizonyítani, hogy az eddig…

Beharangozó
Vezér nélkül is pontokért
16

Hasonlóan a magyar válogatott Wembleyben elért eredményéhez, a Videoton ellen már-már győzelemmel felérő döntetlent ért el a Loki két hete a Nagyerdőben. A pontszerzés értékét növeli,…

Ranglisták
Power Rankings #4
1

Újabb három fordulót letudva immár 9 mérkőzésen vagyunk túl a 2019-2020-as szezonból. Az eddigiek alapján elmondható, hogy vannak pozitív és negatív értelemben vett meglepetéscsapatok. Az aktuális…

Vlog
LokomtiVlog #28 – Születésnapi győzelem
0

A DVTK elleni mérkőzésen ünnepelte fennállása 25. évfordulóját a Szívtiprók Ultras Debrecen. Ennek apropóján fantasztikus, a régmúltat idéző hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban. A csapat jó…

Podcast
ST Live – Derbi-e még a derbi?
0

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A hétvége kiemelt összecsapása egyértelműen a Fradi – Újpest derbi volt, de minket…

Összefoglaló
Megint csak a szánk volt nagy
38

Beharangozó cikkünkben említettük, hogy a szövegelés helyett végre tetteket szeretnénk látni a pályán. Nagyon jól hangzik, hogy minden vereség után szépeket nyilatkoznak a játékosok, és a…

Beharangozó
Üres szavak helyett…
10

Nem véletlenül lett ez a cím, hiszen a DVSC játékosai finoman szólva sem mutattak csúcsformát az elmúlt időszakban, miközben hangzatos nyilatkozatokat olvashatunk hétről hétre a hivatalos…

Ranglisták
Power Rankings #4
2

Túl vagyunk a kilencedik fordulón is, ez pedig azt jelenti, hogy ismét sorrendet állítunk fel az NB I csapatai között. A Power Rankings történetében először fordul…

Podcast
ST Live – A 9. forduló, meg a derby
0

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Folytatódott a bajnokság, a 9. fordulóban más egyebek mellett sor került a derbyre…

Beharangozó
Várda keserű?
13

Miután megemésztettük és túlléptünk a múlt heti, már-már túlzottan is takaréklángon kivívott győzelmünkön a Magyar Kupában, sokat nem lamentálhatunk, hiszen szombaton újra bajnoki pontokért szállunk harcba.…

Ranglisták
Power Rankings #4
1

Túl vagyunk az OTP Liga 9. fordulóján, és mivel legutóbb éppen három fordulóval ezelőtt, a 6. kört követően állítottunk fel erősorrendet, így ennek ismét itt az…