LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kik voltak a legjobbak az ősszel?

Ideje egy picit ismét a DVSC-vel foglalkozni, a tavaszi nyitányig sok van még hátra, az őszt pedig nem zártuk még le teljes egészében. Most megnézzük, hogy a szezon első felében egyénileg ki hogy teljesített, és hogy kik voltak a csapatunk legjobbjai. Megválasztottuk az ősz álomcsapatát is.

Mérkőzéseket követő szavazások

Kezdjük szokás szerint az egyéni teljesítmények értékelésével, a mérkőzések utáni szavazásokkal. Az ősz során a 16 mérkőzésből csupán kettőt tituláltunk vállalhatatlannak, amely után nem tartottunk mérkőzés legjobbja szavazást (Mezőkövesd és ZTE elleni 2-4-es meccsek). A maradék 14 mérkőzésen tehát volt top3 szavazás, ami alapján fel lehet állítani ismét a játékosok rangsorát.

Az előző két szezon címvédője, Dzsudzsák Balázs most is vezeti a rangsort. Ő volt az ősszel a legtöbbször a meccs legjobbja, és a legtöbb jelölést is ő kapta a szavazásokon. Talán némileg meglepő, hogy a második helyen Romanchuk található, aki az ősz közepén nem kapott lehetőséget – a szezon elején és végén viszont valóban a jobbak közé tartozott. A dobogóra még a sok sérüléssel bajlódó Bárány fért fel.

A szezon során vezetett táblázatunkat egyébként további infókkal kiegészítve ide kattintva éritek el.


A LokomotívBlog álomcsapata

Évek óta nem osztályozzuk már a játékosokat a mérkőzések után, de mégis rendszeresen összeállítjuk a szubjektív véleményünk alapján az egyes szezonok/félszezonok álomcsapatait. Mindegyik szerkesztő összerakta a maga álomtizenegyét (az egyetlen szabály az volt, hogy csak azok közül lehetett választani, akik legalább 7 mérkőzésen pályára léptek az ősszel). A legtöbb jelölést kapó játékosokból állt össze az álomcsapat, lássuk!

A számokat megnézve egyértelmű volt az álláspont a legjobb 11 játékost illetően, 4-nél kevesebb jelöléssel nem lehetett bekerülni az álomcsapatba