Keszekusza szezont tudhatunk eddig magunk mögött, elhalasztott meccsekkel, így a tabella is csonka három fordulót követően. Ennek ellenére felállítottuk az erősorrendet, lássuk, hogy miként látjuk az…

A szerkesztőség majdnem teljes létszámmal útnak indul ma Bécsbe az esti Rapid elleni EKL meccsre, ennek apropóján pedig kipróbálunk egy újdonságot. A nap folyamán Twitter oldalunkon…
Már csak kettőt kell aludnunk a rajtig, ez pedig azt jelenti, hogy ideje beharangoznunk az előttünk álló szezont! A LokiZóna hatodik évadja elstartol a mai napon,…
Ott voltunk a Magyarország – Litvánia Eb-selejtező mérkőzésen is, és ezúttal is videóztunk. Csapatunk most kiegészült Redboyal is, így bár a H9-en jelent meg az anyag,…
Befejeződött a 2022-2023-as szezon mindkét osztályban, kialakult a jövő évi mezőny. Ma este a Hamis Kilences platformján is lezárjuk a szezont, számos érdekes témával és műsorfolyammal…
Péntek délután a Macskávézó rendezvénysorozatának egyik meghívottjai mi voltunk, és a blogolás mellett természetesen a DVSC idei fantasztikus szezonjáról is beszélgettünk. YouTube csatornánkon megtekinthető a közel…
Húsvét miatt a szokásos fordulókibeszélőnk most keddre csúszik, de ezúttal is kibeszéljük a hétvégi mérkőzéseket, közte a Mezőkövesd – Loki találkozót!
Újabb három fordulót tudhatunk magunk mögött, ismét elérkezett az ideje felállítani az NB I-es erősorrendünket, ráadásul épp most tartunk a bajnokság kétharmadánál, tehát már csak 11…
Az év utolsó napján már évek óta összegyűjtjük számotokra az év során elkövetett bakikat és vicces momentumokat, amiket jellemzően podcast adásainkban követtünk el. Az utóbbi években…
A mai napon lezárjuk a 2022-es évet a Hamis Kilencesen is, értékeljük az őszi szezont, NB I-es álomcsapatokat választunk, egyszóval elő a bizonyítványokat!
LokomotívBlog hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepek alatt különféle év végi videós összeállításokkal jelentkezünk. Ez idén sem lesz máshogy, négy részes sorozatunkban bemutatjuk a 2022-es év legjobb…

Ideje egy picit ismét a DVSC-vel foglalkozni, a tavaszi nyitányig sok van még hátra, az őszt pedig nem zártuk még le teljes egészében. Most megnézzük, hogy…