Megállíthatatlanok

Kellő önbizalommal és remek szériával a hátunk mögött vártuk az Újpest elleni meccset, ami a két őszi válogatott szünet között zajló etapot volt hivatott lezárni. Volt miért visszavágnunk a lila-fehéreknek a második fordulóban elszenvedett vereségért, egyúttal a zsinórban negyedik győzelem lehetősége további esélyt teremtett az élmezőnyre tapadáshoz.

Három helyen változott a kezdőnk, egy kényszerűségből (Lang sérülése miatt Batik kezdett a védelemben), kettő pedig taktikai megfontolásból: a két jó formában lévő szélsőnket (Kocsist és Dénest) most egyszerre küldte pályára Remmel, így Egrinek nem jutott hely a kezdőben, kellett viszont egy fiatalperces, aki így Patai lett, miatta viszont Sampernek kellett a padon kezdeni ezúttal.

Remek koreóval készült a B-közép a meccsre, amit aztán egy kis pirotechnikával fűszereztek meg. Mivel a stadionban gyakorlatilag szélcsend volt, így a füst lassan szétterült az egyik térfél fölött, és nem nagyon akart feloszlani. Rúsz Márton emiatt meg is állította a játékot, és jó tíz percet vártunk is, mire a látási viszonyok elfogadhatók lettek. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a stadionból kiválóan láttunk mindent, és szerintem a játékosokat sem zavarta a füst, legfeljebb az élő közvetítés élményét ronthatta, de tudtommal nincs olyan a szabálykönyvben, hogy a játékvezetőnek félbe kell szakítania a meccset, ha a tévéközvetítésben nem jók a látási viszonyok… Mindeközben a hétvégén Angliában ilyen körülmények között zajlott egy mérkőzés…

Az Újpest egyébként aktívan kezdett, a hosszú kényszerszünet előtt lövésekre is futotta nekik, azonban az újraindítást követően átvettük a kezdeményezést: a 20. percben (ami igazából még nagyjából csak a 7-8. perc lehetett) egy nagy Dzsudzsák-bedobást követően a lecsorgót Guerrero szedte össze, keresztbeívelését pedig Hofmann csúsztatta középre, a hosszún érkező Boskovic pedig a kapuba stukkolt. Egy ideig azt hittük, hogy megvan a bosnyák harmadik gólja zsinórban, ám les miatt elvette a találatot a VAR. Nem sokon múlt.

Ezt követően sokáig nem történt említésre méltó momentum, a 39. percben viszont egy mesteri támadásból szereztük meg a vezetést: a letámadásunk ezúttal is működött, Boskovic pedig egy megszerzett labdából gólig játszotta Szendreivel az akciót. Boskovic-Szendrei-Boskovic-Szendrei, ez volt a labda útja az újpesti kapuba. A két játékosunk három újpesti között gurigázta ki a kaputól jó 40 méterről indulva, és alakított ki sakk-matt helyzetet, Szendrei pedig szezonbeli hatodik találatával ünnepelte a friss válogatott meghívóját.

Sokáig azonban nem örülhettünk, egyúttal ismét megmutatkozott az agresszív játékstílusunk egyik nagy hátránya: teljesen feltoltuk a védelmünket az újpesti térfélre, egy labdavesztést követően pedig mélységből úgy indították Matkot, hogy az újpesti támadó saját térfélről ugorhatott ki szabadon, lesről tehát szó nem lehetett. Batikot könnyedén verte sebességben, és ziccerben vezethette kapura, Andrejev azonban lábbal bravúrral védett. Viszont a veszély nem múlt el, Matko összeszedte a kipattanót, a védelmünk pedig asszisztált ahhoz, ami ezután történt: egy kis testcsel, egy-két befelé tolás, majd szabadon tüzelhetett a kapunkra, a Mejías lábán megperdülő lövés pedig védhetetlenül zúdult a kapunkba.

A 13 (!) perces hosszabbításban aztán nekünk voltak ismét helyzeteink, egy legurított szabadrúgás után Dénes lövését szedte ki bravúrral Szappanos. A közel 60 percesre nyúlt első félidőben egyértelműen mi domináltunk, és bár igazi gólhelyzetet keveset dolgoztunk ki, nagyon érett az újabb vezető találatunk, és egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy hogyan alakul majd a második félidő.

A második félidőt pedig hatalmas elánnal kezdtük, aminek hamar meg is lett az eredménye. A 48. percben Patai még kapu fölé lőtt, ám egy perccel később már nem volt kegyelem: a Guerrero-Patai-Dzsudzsák útvonalon jutott el a labda az újpesti tizenhatos előterébe, kapitányunktól pedig mindenki lövést várt, ám egy elképesztően fineszes passzal indította a teljesen üresen érkező Dénest. Szélsőnk pedig köszönte szépen, és kis szerencsével, a blokkolni igyekvő újpesti védő lábát is használva lőtt a hálóba.

Ezt követően az Újpest érthetően magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, és következett egy jó húszperces szakasza a meccsnek, amikor kicsit beszorultunk, és akadt több lehetősége is a vendégcsapatnak. Ennek ellenére végig a levegőben lógott, hogy egy kontrából végigmegyünk és eldöntjük a meccset. Jöttek is sorban ezek a lehetőségek: először a 66. percben Dzsudzsák lőtt egy pazar gólt, de tette mindezt sípszó után, mert Rúsz tévesen szabálytalanságot észlelt. Talán azt gondolta, hogy Baldoni összefejelt, vagy legalábbis ütközött az újpesti játékossal, mielőtt Dzsudzsákhoz került a labda, de a visszajátszásokból számomra egyértelművé vált, amit a helyszínen is láttam: nem történt semmi. Ha nagyon szőrösszívű játékvezető vagyok, akkor a minimális kontakt miatt lefújom, de meg vagyok arról győződve, hogy Rúsz itt komoly szabálytalanságot, vélhetően fejelést vélt felfedezni (az újpesti játékos is az arcához kap, mintha ott érte volna a kontakt), így pedig szerintem helytelen ítélet született.

Aztán a 71. percben Baldoni kapura tartó fejesébe blokkolt bele az egyik védő, két perccel később Dénes ugrott ki a szélről és vezethette kapura a labdát, a hosszún érkező Dzsudzsák elé tálalt, de mert picit hosszú volt a labdája, így nem tudta jól helyezni a labdát kapitányunk, Szappanos pedig hárított. Közvetlenül a ziccer után a két főszereplő le is jött a pályáról, helyettük Egri és Cibla érkezett. Ismét csak két percet ugrunk az időben, Baldoni tekerését Szappanos hárította ismét bravúrral, majd miközben az M4-en még a védést ismételgették, Szendrei forgácsolta szét a felső lécet Egri centerezése után hat méterről. Itt tehát jól látható, hogy gyakorlatilag négy perc alatt volt négy igen komoly gólszerzési lehetőségünk, tehát a második újpesti gól helyett inkább a mi harmadik találatunk lógott a levegőben. De amíg nem lőttük be azt a bizonyos harmadikat, nem lehetett hátradőlni.

Az Újpest viszont teljesen elfáradt már eddigre, elvégre végignyomták ők is a második félidőt. Nem volt benne a gól a játékukban, a kedvüket pedig a 85. percben vettük el végleg az egésztől: Baldoni-Mejías- Cibla összjáték után született meg a mindent eldöntő harmadik találatunk. Ez is mesterien felépített támadás volt.

Itt tehát nem egyszerűen egy kétgólos hazai győzelemről van szó, hanem talán kicsit nagyképűen is fogalmazva, de erődemonstrációt láthattunk. Felmostuk a pályát a lilákkal, sokkal nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna. Nem szerencsénk volt, nem felülteljesítettünk, hanem minden statisztikai mutatóban és játékban is magasan felülmúltuk az ellenfelet. Így kell ezt csinálni!

A meccs legjobbja címre sokan pályáznak egy ilyen meccs után. A védelemből Mejíast és Hofmannt emelném ki, a középpályán Boskovic, Dénes, Dzsudzsák is nagyot mentek, Szendrei gólt szerzett, de a cserék közül is többen jól szálltak be.

Ezt a hosszú, egy hónapos etapot tehát nem akárhogyan zártuk: zsinórban négy bajnoki győzelemmel, megspékelve egy kupatovábbjutással, illetve egy pontszerzéssel a Groupamában. Ilyen sorozatunk legutóbb a 2017-2018-as szezonban volt, igaz, akkor összejött a zsinórban 5 győzelem: Vasas, Honvéd, DVTK, Balmazújváros és Felcsút. Az öt ezúttal is összejöhet, ahhoz viszont legközelebb két hét múlva, Nyíregyházán kellene győznünk a keleti rangadón. Minden esélyünk megvan erre.