Hat forduló ment le a 2026-2027-es bajnoki idényből és kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok. Bár a tabellát és az eredményeket tekintve még mindig tapasztalható némi káosz, a szokásos erősorrendünket ezúttal is felállítottuk.
A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.
1. Ferencváros (1.0, 1., 0,
)
Döcögősen kezdték a szezont, de kezdenek kisimulni. Ráadásul egyelőre túl vannak a sorozatos csütörtök-vasárnap csörtén is, és bár a csoportkör meglett, ami ezúttal is elviheti a fókuszt a bajnokságról, de jelenleg nem látni mögöttük egyetlen stabilan teljesítő csapatot sem, aki úgy megszorongatná, és le is taszítaná őket az első helyről, mint tavaly a győriek.
2. Paks (2.6, 3., +1,
)
Egyelőre még a Paks is keresi korábbi önmagát, hiszen a középmezőnyben tanyáznak, de az állandóság nagy fegyvernek számít az NB I-ben, és Szalai József személyében ismét találtak egy gólerős támadót, akit felépíthetnek. Ebben a kaotikus mezőnyben ez simán érhet ezüstérmet.
3. Felcsút (3.6, 6., +3,
)
Egyelőre meglepően jól szerepelnek, pláne abból kiindulva, hogy milyen pálfordulás történt az anyagiakat tekintve. Idővel várunk azonban visszaesést tőlük, de ahogy a Paksnál is fogalmaztunk, a káoszban egy pici állandóság, és a még meglévő erős keret elég lehet a dobogós helyre.
4. Újpest (3.8, 4., 0,
)
Egyelőre elég ingadozó a teljesítményük, és bár idén nyáron is bevásároltak, érzéseink szerint edzői fronton van a gyenge pontjuk. Hosszú távon a keret minősége miatt illene harcban lenniük a dobogóért.
5. ETO (4.0, 2., -3,
)
Egyértelműen a szezon eddigi csalódása, amit az ETO produkál, még ha a bajnokságban egyelőre veretlenek is. Mondjuk ezt főleg a nemzetközi szereplésük miatt, illetve a mutatott játékuk is messze elmarad a korábbitól. Persze ne vegyük el azt, hogy edzőjét, sportigazgatóját és számos kulcsemberét is elveszítette a bajnokcsapat, de pont ezek miatt, idén egy átmeneti szezont láhatunk tőlük, és nem biztos, hogy dobogós helyen tudnak majd végezni.
6. MTK (6.4, 5., -1,
)
Az MTK az örök középcsapat, amely képes váratlan győzelmek mellett váratlan vereségeket is elszenvedni. Ez a sorminta folytatódhat idén is, így marad a mezőny közepe ezúttal is.
7. Vasas (7.2, 8., +1,
)
Az első négy forduló parádésra sikeredett, várakozáson felüli eredmények és mutatott játék, az utolsó két meccsüket viszont elveszítették. A kezdeti lendület talán túlzottan elvakította őket. A helyük inkább a mezőny alsó felében lesz hosszabb távon, de az eddigiek alapján nem találtatnak könnyűnek az NB I-ben.
8. DVSC (7.6, 7., -1,
)
A mi szereplésünk az egyik legnagyobb talány, bár látva a rengeteg sérültet, és őszintén szólva a mutatott játékunkat a legtöbb meccsen, egyáltalán nem meglepetés a jelenlegi helyezésünk. Mivel még az átigazolási időszak hajrájában korrigálunk a keretünkön, és lassacskán a sérültek is felépülnek, így azért várhatóan kiegyenesedünk majd – kérdés, hogy Remmellel, vagy már másik edzővel. Erre akár már a Paks elleni meccs után is választ kaphatunk…
9. Kisvárda (10.0, 12., +3,
)
A felcsúti győzelmük kicsit a hihetetlennek tűnő kategória, látva azóta a két csapat szereplését, hiszen a várdaiaknak az az egyetlen győzelmük eddig a szezonban. A mutatott játékuk viszont egyáltalán nem kilátástalan, ellenünk, majd pedig az ETO ellen is úgy ikszeltek hazai pályán, hogy a meccs képe alapján +4 ponttal is állhatnának.
10. Nyíregyháza (10.2, 11., +1,
)
Egyelőre hektikus teljesítményt látunk, és egy darabig úgy tűnt, hogy Bódog Tamás napjai is meg vannak számlálva. Talán lenyugodnak a kedélyek a Szparinál, de idén vélhetően figyelniük kell majd hátrafelé.
11. ZTE (10.8, 9., -2,
)
A tavalyi szezonhoz képest ők a legnagyobb csalódás, de köszönhető ez annak, hogy távozott az edző, és kiárusították a csapat nagy részét. Jöttek új, ismeretlen fiatal külföldiek, elengedik a magyar szabályt, meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Szerintünk maximum az osztályozós hely elcsípésére.
12. Honvéd (10.8, 10., -2,
)
A ZTE ellen megszerezték az első győzelmüket, de összességében talán eddig ők lógnak kis a mezőnyből egy nagyon picit – a ZTE mellett persze. A rutin náluk is hiányzik, persze dicséretes a sok magyar fiatalt a pályán látni, de kérdés, hogy ez hosszú távon elég lesz-e a bennmaradáshoz.


