Sínen a Lokomotív!

Túl vagyunk az aktuális NB I-es szezon első etapján. A 11. meccsen a Honvéd otthonában győztünk, ideiglenesen a dobogóra is felléptünk, és még a szkeptikusabbak közül is egyre többen mondják ki: sínen a Lokomotív! Nézzük, mi vezetett a győzelemhez, és hol tart a Stott-projekt!

A hosszú válogatott szünet után a Fradi ellen megszerzett egy pontra rá tudtunk tenni két nagyon fontos győzelmet. A ZTE és a Honvéd ellen is begyűjtöttük a három pontot, közel azonos taktikával és edzői szemlélettel, összesen 5 rúgott és 0 kapott góllal. A dologban különösen pozitív, hogy ehhez nem kellett semmi különösebbet csinálni, folytattuk a letámadásos és támadójátékra törekvő játékunkat, de azáltal, hogy a sérültjeink és eltiltottjaink visszatértek, olyan mélységű lett a keret, ami sok terhet levett Remmelék válláról, és nem mellesleg megszilárdította a védelmünket. A kezdőcsapatok nem sokat változtak ebben a hármas etapban, inkább az lehetett feltűnő, hogy csökkentettük a fiatalperces labdarúgóink egyszerre pályán töltött játékának idejét. A minimálisan elegendő 45 percet Egrivel abszolváltuk (aki a ZTE ellen gólpasszt is szerzett, ma pedig kézzel is megtette ugyanezt, kár, hogy a VAR észrevette a vétlen szabálytalanságot), majd a második félidőre jöhetett a nehéztüzérség. A három meccsen hat gólunk közül ötöt a második félidőben szereztük, ráadásul hármat a lefújáshoz közel (87, 93, 95).

Szombat délután is csupán két változtatással jött ki csapatunk a Honvéd gyepére. Batik helyére bekerült Samper (végre!!!), az előző forduló csereembere Kocsis pedig a csapágyasra hajtott Dénest váltotta. Andreev, Mejias, Lang, Hofmann, Guerrero, Boskovic, Dzsudzsák, Egri, Szendrei azonban változatlanul ott voltak a kezdőben. A meccsről magáról jóval kevesebbet tudok írni, eleve sokkal kevesebb esemény történt (még az M4 hosszú összefoglalója is csak 6 perces lett, igaz, valamiért nem tették bele az elvett gólunkat), mint általában, no meg most a gondolataim is inkább magán a Stott-projekten forognak, és azon, mennyire megváltozott pár hét alatt a többség véleménye az érkezőkről, a stábról, és a klub döntéshozóiról. De hát a győzelmek és a jó játék ilyen: természetesnek vesszük, örülünk neki, és magukért beszélnek. Na, de vissza a Bozsik Arénába.

Visszafogottan kezdtünk, elég gyorsan besárgult Guerrero és Andreev is, az M4Sporton pedig remélem hamarosan új munka után néz a visszajátszásokért és a mutatott képért felelős technikai vezető, ugyanis nem csak ezt a két esetet nem láthattuk igazán jól és jókor, megfelelően mutatva, hanem később is rendre előfordult, hogy teljesen érdektelen visszajátszásokat, arcokat kellett néznünk, miközben akcióban volt a labda; a Honvéd legnagyobb helyzetéről konkrétan lemaradt mindenki a második félidőben. A másik oldalon Kocsisnak rúgta szét a lábát ígéretes helyzetben Hangya, de a nekünk most először vezető Kovács még csak szabálytalannak sem látta. Mejías sem úszta meg lap nélkül (idén a 9. NB I-es meccsén ez a hetedik (!) sárgája) a meccs végén, és összességében is furcsa a statisztika: mi 4 sárgát is kaptunk a 90 perc alatt (Baldoni volt a negyedik), a Honvéd csak 1-et, pedig nem volt durva a találkozó (14 vs 11 lefújt szabálytalanság). A játékvezetői jelentésbe azonban ezeknél súlyosabb hibaként kerül be, hogy elsőre megadta Szendrei első félidei gólját, és a VAR-nak kellett megmutatnia, hogy az ott bizony Egri kezéről pattant elé. Kísértetiesen hasonlító kezezés volt ez, mint amit az ETO ellen Langtól láttunk, pech. Egyébként végigdomináltuk a félidőt, főleg egy szép Lang lövéssel és Kocsis révén tudtunk volna veszélyeztetni, de Lang mellé lőtt, Kocsisnak meg most nem voltak olyan jó döntései, mint legutóbb.

A második félidőre Dénessel jöttünk ki (Egrit váltotta), aztán Boskovic az 54. percben végre betalált. Annyi-annyi meccs, fejes és helyzet után végre gólt fejelt Boskovic, nem mellesleg Dzsudzsák mesteri passzából. A vezetés tudatában Batik és Baldoni állt be Samper és Kocsis helyére, őriztük az előnyt, de szélen igyekeztünk veszélyesek maradni, ami főleg Baldoni révén jött össze többször is. Szendrei ma nem tudta igazán megmutatni magát, Dénes pedig nem szállt be jól, a cselei sem ültek annyira, és a helyzeteinél Kocsishoz hasonlóan gyenge megoldásokat választott. Belefért, mert igazán helyzetbe nem került a sok fiatallal játszó Honvéd. De végül mégis nyerő cserének bizonyult ő is, és a nem sokkal korábban Boskovicot váltó Cibla is! Az ellenfél kapusának kirúgását Cibla cápázta le a levegőben, Dénes pedig szintén megnyerte a saját párharcát, így kapura törhetett, és beemelhette a labdát Hadzikic feje fölött a kapuba. Eldőlt a mérkőzés, a maradék néhány perc már csak formaság volt. Végeredmény: Honvéd – DVSC 0-2!

Most kevesebb extrém teljesítmény volt, mint egy hete. Dzsudzsák gólpasszt adott, és fantasztikusan játszott, Dénes gólt lőtt, Andreev nem kapott gólt (bár túl nehéz dolga sem volt, de földön azért észnél kellett lennie). Lang mesterien védekezett, Samper egészen elképesztő intelligenciával játszott (23/24 jó passz), de a prímet nálam Boskovic vitte el, aki nem csak gólt fejelt, de 18 (!) párharcával kimagaslott a mezőnyből, és óriásit robotolt a saját védelmi vonalunk és az ellenfél utolsó védelmi vonala között.

Zsinórban ez volt a második győzelmünk, és a fordulót már biztosan az Újpest előtt zárjuk, legrosszabb esetben is csak a Fradi és a Vasas/Paks egyike előz meg minket (a bajnoki címért küzdő ETO-t és Felcsútot nem említve). Felsőházban vagyunk, és abszolút pozitívan zártuk az első 11 fordulót. Szóval sínen vagyunk, köszönhetően a türelemnek is. Pedig sokan menesztették volna már augusztusban Remmelt, vagy elzavarták volna Bogdánt és az általa hozottakat, de mostanra szépen beérett minden. Olyannyira, hogy Janneh konkrétan létszám felettinek is tűnik, még pályára sem tudott lépni az NB I-ben. Persze ebben a magyar foci furcsasága is benne van. A jelentős anyagi extra támogatásért minimum 45 percig egy U21-es, és a teljes 90 perc alatt folyamatosan legalább 5 magyar nemzetiségű játékost kell játszatnunk. Így hiába a sok kiváló külföldi légiós, folyamatosan játszani kell vele, mikor, ki és hogyan kaphat szerepet. Szendrei például hiába volt ma szürkébb, Adinany nem tudott pályára lépni. Baldoni hiába volt extra előző héten, ahhoz hogy Kocsis helyére becseréljük, le kellett cserélni egy másik légióst is (ez is indokolta a Samper-Batik cserét). A szerencsénk – vagy jobb ha úgy mondom, a tudatos építkezésünk – miatt a becseréltek egyik esetben sem tűnnek visszalépésnek. Ez pedig óriási előrelépés a korábbi évekhez képest.

A Stott-projekthez összeválogatott játékosok szinte mindegyike fejlődő pályán mozog. Boskovic egyre jobban játszik, most pedig végre már gólt is szerzett. Szendrei a kezdeti szürke játéka után már 5 gólos, most pedig egyetlen helyzetét is belőtte (kár, hogy nem adták meg). Dénesben mindig ott a meglepetés, Adinany pedig eddig minden meccsen jól szállt be, pedig nem is olyan rég érkezett. Mejíast eleinte látványosan mellőzte Remmel, mostanra viszont az ő értékeit is szépen kamatoztatjuk. A sérülése után Samper is szép fokozatosan lett visszaépítve a csapatba, végre kezdőbe is került. Andreev fiatal kora ellenére elképesztően magabiztos, az NB I-ben 10-ből 4-szer gólt sem kapott, az EKL-selejtezőkben pedig 3-ból 2-szer húzta le a rolót – a Fradi ellen pedig még tizenegyest is kiharcolt! Baldonit sokan temették a kezdeti ügyetlenkedése miatt, a ZTE ellen azonban duplázott és a válogatott szünet óta mintha kicserélték volna. Egyedül Macsó és Keller tűnik melléfogásnak, de ki tudja, ha így haladunk lehet előbb-utóbb ők is fejlődnek annyit, hogy a csapat előnyére váljanak. De az itt lévő játékosokra is jó hatással van, Hofmannból előhozta azt a kiváló védőt, aki végigrobotolta az osztrák bajnokságot. Dzsudzsák a 40-hez közel is vezéregyéniség. Batikra idén rá sem lehet ismerni. Lassan ott tartunk, hogy ha tényleg minden sérült felépülne, simán ki tudnánk állítani akár két kiváló, potenciálisan jó kezdőcsapatot is, és ez hihetetlen minőségi ugrás (itt van példának kettő, 6-6 magyar és 1-1 U21-es játékossal, és közöttük még nincs is feltüntetve Kusnyír, Vajda és Patai):

Andreev – Dacosta, Mejias, Lang, Guerrero – Boskovic, Batik – Kocsis, Dzsudzsák, Egri – Szendrei.
Erdélyi – Tercza, Szakál, Hofmann, Keller – Samper, Janneh – Dénes, Cibla, Baldoni – Adinany.

Mindennek hátterében pedig Remmel és stábja áll, aki hosszú évek után végre hellyel-közzel jó taktikát alkalmazva, megfelelő játékosokkal és kiváló cserékkel segíti a pályán lévő csapat hatékonyságát. Csak viszonyításképp: az első 11 NB I-es meccsén 4-4-3-as mérleggel, 16 ponttal zárt (és ha nincs a Vasas ellen elcsalt meccs, ez 5-4-2, 19 pont is lehetne); közel annyival, mint a közelmúlt két kedvelt – és szerintem kijelenthető, hogy eredményes – edzője: Blagojevic, aki az első ilyen etapját 20 ponttal, 6-2-3-mal zárta; és Navarro, aki 5-4-2-t, azaz 19 pontot gyűjtött. Hogy miért vagyok mégis izgatottabb e projekt kapcsán, mint a Navarro és a Blagojevic időszak elején? A mély keretünkön felül azért, mert egészen elképesztő gyorsaságú fejlődést látok, többségében nagyon fiatal játékosokkal. Szakál (17), Egri (19), Patai (19), Tercza (19), Cibla (21), Andreev (21), Dénes (21), Baldoni (22), Szendrei (23), de Kocsis és Boskovic is még csak 24 évesek. És akkor még nem is említettem mindenkit. Ha ez a fejlődés töretlenül halad tovább, ott olyan egészen elképesztő események is történhetnek, amit leírni sem merek. Nyilván lesznek még nehéz meccseink, a bajnokság 2/3 része még hátra van, jövőhéten például rögtön az éllovashoz látogatunk, de az amit hétről hétre teljesítményként látok, több mint ígéretes, és képes átértékelni, feledtetni az eddigi és az esetleges jövőbeli kudarcokat is. Kíváncsian figyelem és szurkolok, hogy jó vágányon haladjunk tovább, de bármerre is vigyen az utunk, egyértelmű: sínen van a Lokomotív!

Hajrá, Loki!
Csibu

A cikkben szereplő képek forrása: NemzetiSport.hu, Árvai Károly.