LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Felkészültünk? Aligha…

Tegnap főpróbát tartott a Loki a tavaszi idényre. A portugáliai edzőtáborból csütörtök hajnalban hazatérő alakulat szombat kora délután az NB II-ben szereplő Békéscsabát fogadta a pallagi edzőközpontban, a műfüves pályán megrendezett találkozóra pedig meglehetősen sok szurkoló látogatott ki – nem véletlen, az emberek ki vannak már éhezve a focira, még ha tudjuk jól, hogy a magyar bajnokság, azon belül is a DVSC meccsei manapság messze nem színvonalasak. De ahogy mondani szokták, mégis csak a mi focink, így aztán kíváncsian vártuk, hogy milyen eredménye lesz a téli felkészülésnek.

_DSC0150

Leonel Pontes szemmel láthatóan azt a csapatot küldte fel az első félidőben a pályára, akikre majd egy hét múlva a Fradi ellen is számít. Bár azért akadtak meglepetések. Ilyen volt az számomra, hogy a frissen igazolt horvát hálóőr, Ivan Kelava ezúttal sem kezdett (mi több, csereként sem lépett pályára), így aztán nyilvánvalónak tűnik, hogy tavasszal még az a Danilovics lesz az első számú kapusunk, aki ezúttal is kezdett. A védelemben nem sok meglepetés volt, ha csak az annak nem számított, hogy Jovanovics helyett ezúttal Osváth kezdett a jobb szélen. Középen a standard Mészáros – Brkovics duó, bal oldalon pedig jobb híján Ferenczi János. Sokszor beszélgettünk arról, hogy mik a lyukas posztjaink, nos, az egyik ilyen a balhátvéd pozíciója: az egyébként sem nagy spílernek számító Völgyi a teljes alapozást kihagyta sérülés miatt, és ki tudja mikor lesz újra bevethető, így csupán két opciónk maradt erre a posztra: a kényszerbalhátvéd Ferenczi, vagy a fiatal Barna. Egy sorral előrébb a Szekulics – Filip páros szűrt középen (Tőzsér nem játszhat majd eltiltás miatt a Fradi ellen, ezért nem kezdett ma ő), a támadásokért pedig a Feltscher – Holman – Kóródi hármas felelt. Utóbbi szereplése meglepetés volt, hiszen a fiatal támadó eddig még nem volt tagja a felnőtt keretnek, és némileg meglepő volt, hogy utazhatott az edzőtáborba is, de az ő játéka legalább kellemes meglepetés volt. A befejezés ezúttal a szintén új igazolásnak számító Handzicra hárult volna.

A meccsről magáról keveset írnék, egyrészt mert egy borzalmas színvonalú, unalmas, helyzeteket alig hozó 0-0-s döntetlen született, másrészt mert élőben közvetítettük az összecsapást, és ha valaki esetleg lemaradt volna róla, az utólag is visszanézheti a YouTube csatornánkon – bár előre szólunk, hogy elvesztegetett 90 perc lenne az életetekből. Sokkal inkább vizsgáljuk azt, hogy ezzel a kerettel milyen kilátásaink vannak a tavaszra. Először is az igazolások. Ahogy Pontes az interjúnkban elmondta, az ő prioritása két szélső és egy támadó volt, akik feladata a mérkőzése eldöntése lenne. Hátul rendben vagyunk, csupán a keret mélyítése a cél. Mengolo személyében sokáig csak egyetlen érkezőnk volt erre a három posztra, de az edzőtábor előtt/közben befutott Feltscher és Handzic, így létszámra megvan a hármas. Csakhogy Mengolo már az edzőtábor elején megsérült, és azóta sincs hír arról, hogy mikor lenne bevethető. Akik látták őt játszani, egyébként is elmondták, hogy sokat ne várjunk tőle, így aztán egy ember máris mínusz. Feltscherrel úgy tűnik hogy jól jártunk, tetszett a játéka az Aarhus és a Sahtar ellen is, nem mellékesen mindkét meccsen betalált, és tegnap is jól mozgott. Egy posztra tehát megvagyunk. Handzic nagy kérdőjel lesz. Elég darabos a mozgása, és az utóbbi időben keveset játszott. Ettől függetlenül egy jó felépítésű, erőszakos támadó, minden azon múlik, hogy az előtte adódó ziccereket hogy tudja majd értékesíteni. Ez egyelőre talány, hiszen eddigi meccseink egyikén sem került helyzetbe, két gólpasszt viszont már kiosztott, és úgy tűnik, hogy az összjátékban nem lesz ügyetlen. Meglátjuk egyelőre megadjuk neki a bizonyítási lehetőséget.

Viszont érthetetlen, hogy a fentiek fényében miért nem kellett Ventura. Pláne ha tudjuk, hogy Mengolo nem lesz bevethető egy ideig. Az a helyzet, hogy a Pontes által favorizált két szélső posztra csupán egyetlen minőségi emberünk lesz Feltscher személyében. Horváth Zsolt sajnálatos betegsége miatt kiesett, mint ahogy Mengolo is nagy kérdőjel. Van még Könyves, aki hát hogy is mondjuk… nem számít erősítésnek. Illetve vannak még a fiatalok, Varga Kevin, Kóródi Nándor, esetleg az előrébb húzódó Ferenczi. De utóbbi a balhátvéd hiány miatt inkább egy sorral hátrébb fog szerepelni. Szóba jöhet még persze Jovanovics is, aki Osváth miatt kerülhetne egy sorral előrébb, de őt inkább ne tegyük ki a szélre, mert ott nem képes jó teljesítményre, sokkal jobb helye lenne neki a középpálya közepén.

_DSC0048

Végezetül egy rövidke egyéni értékelés a tegnapi meccsről.

Kellemes meglepetést nyújtó játékosok:

  • a fiatal Kóródi, aki nem volt megilletődve, akadtak jó megmozdulásai, de könnyen el tudják őt nyomni.
  • Feltscher, aki a legjobb téli igazolásunknak tűnik. Technikás, labdaügyes, és a gólszerzéssel sem áll hadilábon.
  • Holman, aki egyértelműen a csapat kulcsjátékosa lesz tavasszal, megérződött a hiánya a második félidőben.
  • Handzic, aki bár picikét darabosan mozog, de egyáltalán nem lassú, és nem ügyetlen a mezőnyben sem.

Akiktől többet várnánk:

  • Osváth, aki ha visszanyeri azt a formáját, amivel felkeltette Bernd Storck figyelmét is, akkor megoldaná a jobbhátvéd pozíciót.
  • Ferenczi, akiről tudjuk, hogy nem balhátvéd, de ennél azért több kell majd éles meccsen.
  • Chuka, aki nagy reményekkel érkezett, de továbbra is kérdőjel, hogy mit is tud ő valójában.
  • Filip, aki múltja alapján többre képes az őszi teljesítményétől, tavasszal több kell tőle.
  • Tőzsér, akinek hátára kéne vennie a csapatot minden szempontból a tavasszal.
  • Jovanovics, aki ezúttal a középpálya közepén játszott, és lényegesen jobb játékot mutatott, mint az utóbbi meccseken és az ősszel jobbhátvédként.

Akikkel nem voltunk elégedettek:

  • Szekulics, aki továbbra sem értjük, hogy miért játszik még a DVSC-ben.
  • Könyves, aki csak azért játszik még a DVSC-ben, mert nincs más.
  • Takács, aki teljesen leépült egy év alatt.

_DSC0197

Akikről pedig még nem esett szó:

Danilovicsnak kevés dolga volt tegnap, úgy tűnik, hogy tavasszal is ő lesz a kezdő, nem lesz gondunk ezen a poszton. Verpecz tegnap is hibázott egyszer, reméljük megmarad cserének. Mészáros, Brkovics, Szatmári és Szilvási sem lettek nagy próbatétel elé állítva, az fix, hogy az egyetlen minőségi emberünk ezen a poszton az Brkovics, mellette a másik három játékos közül kaphat majd szerepet egy a tavasszal, vélhetően Mészáros lesz az első számú favorit. Nagy Zoli még mindig itt van, Barna Szabolcs pedig lehet, hogy még nem áll készen az NB I-re. A fiatal Bíró Péter is szerepet kapott, de nem tudott villantani.