A hétvégén rendezik a tavaszi szezonból előrehozott első mérkőzést, őszi bajnok csapatunk a júliusban hazai pályán kitömött Kaposvár otthonába látogat. Az időközben legfőbb kiesőjelöltnek kikiáltott somogyiak ellen vélhetően a legtöbb szurkoló hasonlóan gólgazdag győzelemre számít, ennek ellenére nem árt némi óvatossággal tekinteni a meccsre, hiszen valószínűleg ismét egy beton védelmet kéne feltörnünk a siker érdekében, ez pedig nem egyszer bizonyult nehéz feladatnak az elmúlt időszakban.
Jelenlegi formánkat tekintve hálálkodhatunk gazdagon az MLSZ-nek, amiért előre hoztak két tavaszi fordulót az őszre, hiszen most már több mint két hónapja veretlenek vagyunk, ez idő alatt pedig begyűjtöttünk öt győzelmet és két döntetlent, aminek hála a tabella élére ugrottunk. A szezon elején még rengeteget beszéltünk görcsről, amint elhagyják a srácok Debrecent, ehhez képest az utóbbi három idegenbeli találkozón pazarnak mondható tíz-kettes gólkülönbséggel gyűjtöttük be a kilenc pontot, ez pedig bíztató jel a kaposvári túra előtt. A hazaiak ezzel szemben szívesen vonulnának már téli álomra, a tőlünk kapott hetes óta nem tudtak elmozdulni az utolsó pozícióból, már-már kilátástalan helyzetbe kerülnek a bent maradást illetően. Ugyanakkor utolsó győzelmüket éppen a Vidi ellen aratták, ez adhat nekik némi reményt most is.
Kassai múlt heti kártyapartijának hála a stáb ezúttal nem számíthat Lázár, Zsidai, valamint az őszi szezon legjobbjának megválasztott Szakály játékára sem. Közülük vélhetően csapatkapitányunk fog legjobban hiányozni, az ő kreativitása egy betömörülő védelem ellen aranyat (vagy legalábbis győzelmet) érhet bármikor. Hiányát első sorban Ferenczivel lehetne pótolni, azonban tartok tőle, hogy a méltán „népszerű” Rezes fog kezdeni. Zsidai kiesése szintén fájó, ráadásul Vadnai sem jött még rendbe, így minden bizonnyal Trninicset fogjuk látni Selim mellett, rajta kívül Ludánszki és Spitzmüller is esélyes lehet a játékra, ha Trninicsre máshol lenne szükség. Jobbhátvéd posztra hosszú idő után bekerülhet Bernáth, vagy a sérüléséből most felépülő Brkovics is. Kondás Elemér mai nyilatkozatából kiderül, hogy Mészáros is sérüléssel bajlódik, helyette a Brkovics-Trninics páros egyik tagja szerepelhet, amennyiben válogatott védőnk sem tudja vállalni a találkozót. A kezdő többi része adja magát, rátaláltunk egy eredményes hadrendre, amin nem is lenne sok értelme változtatni. Bódi és Selim egyre jobb formába lendülnek, elöl pedig a Kulcsár-Sidibe páros kezd összeérni, elsősorban ettől a négyestől várhatjuk a gólokat, helyzeteket. Fontos lenne bekezdeni, és minél hamarabb elérni az első gólt, ezzel elkerülvén, hogy egyre görcsösebbek legyünk, ráadásul vezetésünk birtokában egy egyre nyíltabban játszó Kaposvár ellen játszhatnánk. Amennyiben ez nem történik meg, úgy félő, hogy újabb izzadtság szagú mérkőzés vár ránk, szerencsére az utóbbi hetekben ezekből is jól jöttünk ki.
A Kaposvártól most is egy 4-4-2-es felállást várok, bár egy öt védős rendszer sem lenne túlzottan nagy meglepetés az eddigi fordulók alapján. A reális célkitűzés nekik a gól nélküli döntetlen megőrzése lehet, kontrákkal operálva, amiből akár egy gőzelem is kisülhetne. A kapuban ezúttal Raniloviccsal kell szembenéznünk, ami túl nagy különbséget nem jelent ahhoz képest, mint ha Posza állna a gólvonal elé, személy szerint egyiküket sem tartom túlzottan jó játékosnak. Támadások terén a leginkább Adrian Markustól tarthatunk, ő a Rákóczi házi gólkirálya, igaz, összesen három góllal. Az ex-debreceni Oláh Lóránt egyébként idén még nem lőtt gólt tizenkét meccs alatt, remélhetőleg ellenünk sem szakad meg a sorozata.
Egy esetleges győzelemmel és Videoton vereséggel (a fehérváriak Szombathelyre látogatnak vasárnap) be is biztosíthatjuk az első helyünket a téli szünetre, harcolni tehát ismét van miért. A találkozót egyébként az M1 képernyőjén lehet majd megtekinteni, szombaton 14:00-tól.
HAJRÁ LOKI!!!
(A kép forrása: dvsc.hu)