Két győzelemmel a hátunk mögött érkeztünk Szombathelyre, ahol az utolsó helyen álló, eléggé kilátástalan helyzetben lévő Haladás otthonában léptünk pályára. Ránézésre ez fix 2-es meccs, de ha van csapat, amely az elmúlt években igazán mumusunknak számít, akkor az a zöld-fehér alakulat. A találkozó összképe pedig ezt a kettősséget tökéletesen magán hordozta: mi is mindent elkövettünk azért, hogy nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, de a Haladás is jócskán bemutatta, miért fognak kiesni. Végül aztán nem csak a győzelem, de még a dobogó is összejött, így jó szájízzel vonulhatunk a téli pihenőre.
Két héttel ezelőtt még csak a hideg érkezett meg, tegnapi viszont már a hó is. Pár évvel ezelőtt ez garantáltan egy elhalasztott mérkőzést, vagy minimum egy élvezhetetlen birkózást jelentett volna, most viszont a nagy stadionfejlesztési program nyomán megszűnt a csapatoknak ez a kifogási lehetőség. Persze mi reménykedhettünk benne, hogy egyébként sem szorul rá a csapat ilyen mentségekre, az elmúlt mérkőzéseken ugyanis ismét a jobb arcunkat mutattuk. Ennek megfelelően a Honvéd elleni kezdőhöz képest csak kényszerből változtatott Herczeg András: a kisárgázódott Csősz helyett Kinyik került be a kezdőbe, így aztán Kusnyír visszatért régi helyére, a pálya középére, Kinyik pedig ismét elfoglalhatta kényszerposztját, a védelem jobb oldalát. Azt már inkább meg sem kérdezem, hogy mi van Bényeivel és Cikossal… Mindenesetre kicsit érthetetlen volt, miért maradt ki Jovanovic a pálya közepéről, miközben itt lett volna a lehetőség, hogy megkapja a lehetőséget kezdőként is, amire bőven rászolgált az elmúlt időszakban.
Azt nem lehet mondani, hogy felejthető módon indult a mérkőzés: az 1. percben Funsho állva hagyta Pávkovicsot, beadásába pedig Haris érthetetlen okból beleütött kézzel. Mivel kedvenc bírónk, Kassai fújta a sípot, ezért nem lepődhettünk meg, hogy büntetőhöz jutott a hazai csapat: tegyük hozzá, jogosan. Már el is könyvelhettük magunkban, hogy akkor szokás szerint mindent megteszünk a Haladás (vagy bármelyik kieséstől menekülő csapat) sikerességéért. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a hazaiak nem kérnek az ajándékunkból: Gaál Bálint úgy döntött, inkább a szilveszteri videóválogatáshoz szolgáltat újabb anyagot, ezért nem csak a büntetőt rúgta gyengén, hanem még a kipattanót is az üres kapu mellé gurította.
Amennyire kiszámíthatatlan volt ez a fordulat, éppen annyira mondhatjuk szokásosnak Bódi fantasztikus gólját. Történt ugyanis, hogy a 14. percben a szokásos helyről kaptunk szabadrúgást, középpályásunk pedig pont ugyanolyan gyönyörűen tekerte be a jobb sarokba a labdát, mint tette azt az MTK és a Honvéd ellen is. Egyébként nem a semmiből szereztük meg a vezetést, előtte már egy nagyszerű Szécsi-Varga-Avdijaj összjáték végén utóbbi hibázott ziccerben. Ez a három játékosunk amúgy – Bódival kiegészülve – egész mérkőzésen veszélyesen játszott, láthatóan érzik egymást a pályán.
A gólt követően is támadásban maradtunk, főleg Szécsi előtt adódott több lehetőség, de hol Király, hol a saját rossz megoldása állta az útját a gólszerzésének. A másik oldalon Mészáros Karol egyenlíthetett volna, közeli lövését azonban elképesztő bravúrral védte Nagy Sanyi. Az első félidő összképe alapján végül nem lehettünk elégedetlenek: a rossz kezdést és néha bizonytalan védekezést ellensúlyozta a meglepően jó és helyenként szórakoztató támadójátékunk.
Nagy mértékben a második félidőben sem változott meg a játék képe: a Haladás játékában nem lehetett érezni a veszélyt, mi pedig nem álltunk vissza, hanem próbáltuk megszerezni a második találatot. Próbálkozásaink végül az 58. percben értek góllá: Bódi játszotta ki a szélre a labdát, ahonnan Kusnyír egyből középre továbbított, Szécsi pedig ezúttal nem hibázott, és nagyon szépen pörgetett a kapuba. Innentől érezhetően eldőlt a meccs: a Haladásnak teljesen elment a kedve az egésztől, mi pedig folyamatosan küldtük középre az újabb és újabb veszélyes szögleteket. A mérkőzés végén még egykori játékosunkat, Mészáros Karolt leküldte második sárgával Kassai, így a hazaiaknak teljes katasztrófa lett a találkozó. Mi viszont örülhettünk, mert 2011 (!) után sikerült újból legyőzni a szombathelyieket az ő pályaválasztásuk mellett.
A mérkőzés egészét nézve nem játszottunk ezúttal sem pontosan, a sikerünkben legalább annyira szerepe volt a Haladásnak is, mint nekünk, de a támadásainkat helyenként szépen építettük fel, és volt három-négy kiemelkedő egyéni teljesítmény, amely a hazaiak bénázásával egyetemben elegendő volt a sikerhez.
A játékosok értékelése:
Nagy Sándor – 8 
Ritkán látunk olyat, hogy a kapusunk kivédjen egy büntetőt, de ezúttal megtörtént. Ehhez persze kellett Gaál „bravúrja” is (a kipattanóról nem is beszélve…), de Nagy Sanyi érdemeit azért ne vitassuk el. Ha pedig azt is hozzávesszük, hogy mekkorát védett Mészáros Karol lövésénél, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az apróbb hibáival együtt is a mezőny legjobbja volt, aki nélkül egyáltalán nem biztos, hogy összejött volna a három pont.
Kinyik Ákos – 6
Jobbhátvédként érezhetően szenvedett, azonban középhátvédként érezhetően meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, és az előre játékunkat is aktívan segítette, Szécsi első félidei, Király által védett lövése előtt is nagyszerűen ívelt a Haladás kapujának előterébe.
Szatmári Csaba – 5
Nem éreztem annyira magabiztosnak, sőt, időnként kifejezetten a szívbajt hozta rám. A szokásos kifejelgetései, kivágott labdái ezúttal is rendben voltak, de a mélységi indításoknál, párharcoknál érzékelhetően zavarba lehet őt hozni.
Pávkovics Bence – 5
Kusnyír és Kinyik kényszerű pozícióváltása miatt nem jött rosszul a lecserélése, ettől függetlenül sajnálom a sérülését, mert egyre jobb teljesítményt nyújtott az elmúlt mérkőzéseken, és ezúttal is alapvetően magabiztosan látta el a feladatát, bár a büntető előtt őt hagyta ott nagyon csúnyán Funsho.
Ferenczi János – 5
Most nem hozta a múlt heti játékát, védekezésben kicsit haloványnak éreztem. A második félidőben ugyanakkor több jó lövése is akadt, amiért jár a dicséret. Ettől függetlenül tud ő még ennél is jobban játszani, de nagy gond nem volt vele.
Varga Kevin – 7
Szerencsére folytatta az elmúlt mérkőzések pozitív tendenciáját: ezúttal is rendkívül aktívan, jól játszott, szinte minden támadásunkból kivette a részét, kulcspasszokat adott. A dinamizmusa és technikai adottságai alapján még ennél is sokkal több lenne benne: nagy kérdés, hogy mentálisan képes-e fejlődni, és egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtani a jövőben. Mindenesetre a ilyen hozzáállású Varga Kevint bármikor szívesen látjuk a pályán.
Kusnyír Erik – 6
Érdekes volt látni, mennyire nem találta a helyét régi posztján, a pálya közepén. Látszik rajta, hogy időközben tényleg jobbhátvéd lett belőle, amint azt nyilatkozta is. Pávkovics kényszerű cseréjét követően visszakerült a védelembe, és fel is javult a teljesítménye, bár annyira nem volt kiemelkedő, mint szokott lenni. A második gól előtt viszont ő adta az asszisztot, így a 6-os mindenképpen jár neki.
Haris Attila – 5
Szokatlanul sok hibával, dekoncentráltan kezdte a mérkőzést: összehozott először egy teljesen felesleges büntetőt, aztán újból szabálytalankodott, és csak Kassain múlt, hogy nem lett belőle egy nagyon veszélyes helyről járó szabadrúgás. Aztán viszont fokozatosan feljavult a játéka, több mentésére, szerelésére is emlékszem a második félidőből. A 4-es osztályzatot és a citromdíjat a hozzáállására és a végeredményre tekintettel elkerüli, de nem ez volt az eddigi legjobb teljesítménye a Lokiban.
Bódi Ádám – 7
Nem semmi az a jobb láb! Eddig is tudtuk róla, hogy hazai szinten egyedülálló a rúgótechnikája, de az utóbbi időben mintha még halálosabbá váltak volna a pontrúgásai. Az meg pláne hihetetlen, hogy abból a szögből, ahonnan a gólt szerezte, szinte mindig betalál. Egyébként ezt leszámítva is aktívan, jól játszott, igazi vezére volt a csapatnak.
Szécsi Márk – 7
Nehéz megítélni a teljesítményét. Mezőnyben ugyanis kifejezetten jól és hasznosan focizik, a támadásépítés egyik kulcsa, szinte nem is volt olyan akciónk, melyből nem vette volna ki a részét; a kapu előtt azonban sokszor elfogy a tudomány. Éppen ezért volt jó látni, hogy az első félidei elrontott ziccerek után a második félidőben milyen szépen pörgette a hálóba a labdát, eldöntve ezzel a három pont sorsát. Így jó szívvel adok neki 7-est, és szeretném megjegyezni, hogy ha még egy kicsit fejlődne a befejezésekben, akkor kulcsjátékosunkká nőhetné ki magát.
Albion Avdijaj – 6
Hasonló a helyzet vele is, mint Szécsivel. Rengeteg helyzetünk kialakításából kiveszi a részét, nagyot harcol a mezőnyben, de a kapu előtt általában nála is elfogy a tudomány. Ettől függetlenül hasznos a játéka, de egy kicsit fejlődnie kellene még abban, hogy élesebb legyen a gólszerzést illetően.
∼•∼
Aleksandar Jovanovic – 6
Ezúttal sem volt kezdő, de Pávkovics kiválása miatt bő 60 perc azért így is jutott neki. Ez idő alatt ismét sikerült bebizonyítania, hogy több lehetőséget érdemelne, mert aktívan, jól játszott, rengeteg labdát szerzett és a támadásokat is segítette.
Könyves Norbert – 0
Nem nagyon emlékszem rá, hogy bármi érdemit mutatott volna az alatt a pár perc alatt, ameddig a pályán volt.
Takács Tamás – 0
A becserélése csak arra volt jó, hogy kicsit ismét romoljon a gól/perc mutatója. Pozitívum, hogy legalább ezúttal nem Avdijaj helyett állt be arra a kb. két percre…
∼•∼
Herczeg András
A kezdőcsapatunkat nem nagyon tudtam értelmezni, mert Jova meccsek óta mindig megbízhatóan és jól játszott, így sokkal logikusabb lett volna abban az összeállításban pályára küldeni a csapatot, mint amiben Pávkovics sérülése után játszottunk. A győzelmet ettől függetlenül nem kell megmagyarázni, szóval jár a gratuláció.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés nézhető volt, de a Haladás szerencsétlenkedő, sok hibával tarkított játéka levont az élvezeti értékből. A védelmünk nekünk is komoly problémákkal küzdött, a támadó játékosaink viszont időnként kifejezetten látványosan járatták a labdát és jutottak el helyzetig, így minden probléma ellenére elégedettek lehettünk a csapat teljesítményével. Kassai csak azért nem kap 1-es osztályzatot, mert volt pár fontosabb jó döntése, de ez megint elég gyenge volt. Dausvili elmaradt piros lapját egyértelműen számonkérhetjük rajta, a Haladás szurkolóinak az idegeit pedig a folyamatos labda hátrarendelésekkel borzolta. Emellett mezőnyben is számos következetlenségére, tévedésére emlékszem, főleg a lapok terén. Az elmaradt pirosra visszatérve: botrányos, hogy az NB I-ben a bírók maximum sárgával honorálják a nyújtott lábas, sérülésveszélyes, méterekről odacsúszós megoldásokat, miközben éppen ezekben a helyzetekben kellene „szigorkodni”. Bezzeg szegény Varga Kevin, aki behajlított lábbal csúszott oda, majd elkanalazta a labdát, ezért szintúgy sárgát kapott, mint Dausvili a mészárlásáért. Ezen a felfogáson sürgősen változtatniuk kellene a hazai játékvezetőknek.
Záró gondolatok:
Bármilyen elképzelhetetlennek is tűnt ez pár fordulóval ezelőtt, de a Honvéd és az Újpest döntetlenjének köszönhetően a tavalyi szezon után ismét a dobogón telelhetünk. Tudjuk jól azonban, akkor mi lett a történet vége, és joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon ezúttal is ennyire elszúrjuk-e a tavaszi szezonunkat. Az elmúlt hónapokban sok nyilatkozatot hallhattunk arról, főleg Bóditól, hogy jó lenne nagyobb célokért küzdeni, a csapat egyre jobb.
Most, a bajnokság első felét követően eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor ideje választ kapnunk arra, mennyi a szöveg és mennyi a valós szándék, akarat. Egyfelől ugyanis a szurkolók már évek óta vágynak valami sikerre, kézzel fogható eredményre, a dobogó és/vagy Magyar Kupa győzelem pedig valami ilyesmi lehetne. Másfelől ideje lenne eldönteni, hogy csak úgy akarnak tenni a klub vezetői és focistái, mintha cél lenne a folyamatos fejlődés, előrelépés, vagy ezért tényleg hajlandóak tenni, küzdeni. Ha olyan hozzáállással lejátszott meccseink lesznek a tavasszal, mint az elmúlt fordulókban, akkor a végső helyezésünktől függetlenül hajlandóak leszünk elhinni a szándékot, és talán kicsit helyre is állhat bennünk a bizalom a csapat felé. Egy olyan mentalitás viszont, amit a múlt tavasszal láttunk a csapattól, végleg megronthatja a szurkolók és a klub kapcsolatát.
Ideje tehát a klub vezetőinek, a szakmai stábnak és a játékosoknak szembesülni azzal, hogy most kell bizonyítani: tettekkel, és nem beszéddel. A dobogónak én személy szerint tudok örülni, de ha nem jött volna össze, az sem változtatna sokat a tényen. Az viszont, hogy küzdünk-e a fejlődésért és előrelépésért, vagy végleg megelégszünk a langyos vízzel, nagyon sokat számít.
Kívánom, hogy a csapat ezúttal a téli felkészülés alatt ne hátrafelé nézegessen, mint az előző szezonban, hanem egy minél sikeresebb idényt akarjon összehozni. És ami a legfontosabb: tavasszal ehhez vért kell majd izzadni, az olyan meccsek pedig nem férnek majd bele, mint amilyeneket a tavalyi bajnokság tavaszi fordulóiban produkáltunk, vagy amilyen idén a DVTK elleni 1-0-ás vereség volt.
Ha megküzdenek érte, és még esetleg el is érnek a szezon végén valamilyen eredményt, annak tiszta szívemből tudok majd örülni. Most viszont még kételkedem a szándékuk komolyságában, sok más szurkolótársammal együtt, úgyhogy itt az ideje bizonyítani!
Hajrá Loki!
Enderson
(fotók: dvsc.hu)
