A Diósgyőr elleni hazai meccsek mindig is kötelező győzelemnek számítottak, ezúttal viszont ténylegesen ez volt az utolsó szalmaszálunk a bennmaradásért folytatott harcban. Ha csak az eredményt nézem, akkor nem lehet okunk a panaszra: magabiztos, sőt, inkább kiütéses, 4-0-s győzelmet arattunk. Sajnos vannak viszont olyan nehezen megválaszolható kérdések is, amelyek beárnyékolják a sikerünket.
Igazi családbarát időpontban, vasárnap este 21:05 perckor indult útjára a labda tegnap este a Nagyerdei Stadionban. Persze ne panaszkodjunk, legalább mostanában minden meccset ad a tv (ahogyan azt egyébként is kellene), szóval az is követhette az összecsapást, aki nem tudott kilátogatni a helyszínre. Tétje pedig jócskán volt a mérkőzésnek: egy esetleges pontvesztéssel gyakorlatilag megpecsételődött volna a sorsunk.
Kondás Elemér számos helyen változtatott a kezdőnkön a Vidi ellenihez képest, és elmondható, hogy a jelen helyzetben összeállítható legerősebb összeállításban küldte pályára a csapatot. (Bódi az érthetetlen módon kiprovokált eltiltása, Haris pedig a sérülése miatt nem játszhatott.)
A mérkőzést Adeniji zúgó kapufája nyitotta, majd a 7. percben góllá is érett a fölényünk: Varga ugratta ki szépen Szécsit, aki betört két védő közé és ütemtelenül a hosszú alsóba lőtte a labdát. A 14. percben már kettővel mentünk: ismét Szécsi lépett ki egy labdával, és a behátráló Brkovic mellett szépen lőtte ki a felső sarkot. Ezzel elég hamar megnyugtató előnybe kerültünk, és vissza is vettünk az iramból, a vendégek viszont nem jutottak el túl sokszor a kapunk elé, és általában akkor is rossz megoldásokat választottak. Egyedül Kiss Tamás jelentett folyamatos veszélyt, és a félidő derekán egy gyönyörű csavarással meg is tornáztatta Kosickyt, aki bravúrral védett. Amikor pedig már úgy tűnt, nem történik több dolog az első játékrészben, egy rossz helyre kivágott labdát Tőzsér ívelt középre, Szatmári pedig senkitől sem zavartatva fejelt a vendég kapuba. 3-0, el is dőlt a mérkőzés.
A második félidőben a vendégek időnként beszorítottak minket a kapunk elé, de igazán komoly veszélyt általában nem sikerült kialakítaniuk, legközelebb a gólhoz egy szabadrúgásból elért kapufa után jártak. Mi nagyrészt már csak az eredmény tartására törekedtünk, bár néha azért átjutottunk az ellenfél térfelére, és az egyik ilyen szituációból a csereként beálló Trujic harcolt ki egy erősen véleményes büntetőt, amit Tőzsér értékesített a tőle megszokott magabiztossággal. A végén még Szabó Bence gondolt egyet, és saját térfélről megeresztett lövése alig szállt kapu mellé. (Ha kapura megy, könnyen lehet, hogy Danilovic bevédte volna.)
A nézők tehát elégedetten mehettek haza, mivel rég látott elszántsággal, fölényesen sikerült begyűjteni a 3 pontot. (És mert ők nem látták, amit a tv-nézők igen…)
Játékosok értékelése:
Tomas Kosicky – 7
Volt egy hatalmas védése az első játékrészben, egyébként végig magabiztos volt, nem jöttek ki róla a labdák, jó ütemben mozdult ki többször is a kapujából.
Kinyik Ákos– 6
Az első játékrészben emlékszem egy nagy mentésére, egyébként pedig keményen és határozottan játszott, ha pedig kellett, önfeláldozóan lépett bele a lövésekbe.
Pávkovics Bence– 6
Sem felfelé, sem lefelé nem lógott ki a csapatból, ezúttal inkább megbízhatóan szürkének nevezném a játékát, de ez középhátvéd esetében nem számít kritikának.
Szatmári Csaba– 6
A gólja miatt jár a piros pont, de ezúttal is roppant fegyelmezetlen volt, végigdumálta a meccset, teljesen feleslegesen lökte fel Kiss Tamást. Ezek a mentális gyengeségek nem férnek bele egy kiesés elől menekülő csapatnál (sem).
Kundrák Norbert – 7 
Nem szerzett gólt, nem adott gólpasszt, mégis, nálam egyértelműen ő a meccs embere. Olyan melót rakott ugyanis bele ebbe a mérkőzésbe, ami fájóan hiányzott a játékosainktól az elmúlt hetekben, hónapokban, években. Pedig a szerencsétlen interjúja óta tudjuk, hogy benne fradista szív dobog, és mégis: jobban küzdött a Lokiért, mint sokan, akik elvileg „tősgyökeres” debreceniek. Itt utalnék egyébként Bévárdira is, aki vidistaként került hozzánk, mégis azt nyilatkozta, hogy szeretne mindent megtenni a Kaposvár színeiben a Loki bennmaradásáért, és nem csak a szája járt, hanem tényleg tett is érte: gólt lőtt a Kisvárda ellen. (Az más kérdés, hogy rajta kívülálló okokból ez sem ért pontot.) Szóval érdemes lenne elgondolkozni ezen a jelenségen.
Kusnyír Erik– 6
Rengeteget futott, ütközött, labdákat szerzett. Látszik rajta ugyanakkor, hogy támadásban eléggé sablonos, ezen a téren rengeteget kellene még fejlődnie.
Tőzsér Dániel– 6
Adott egy szép gólpasszt és szerzett egy gólt büntetőből. Mégsem tudok ennél jobb osztályzatot adni neki, mert ezúttal is rengeteg hibával játszott, és látványosan nem bírta erővel még ezt a lagymatag tempót sem. Ettől függetlenül ezúttal legalább hozzátett valamit a csapat sikeréhez.
Ferenczi János– 6
Ezúttal rajta is jobban lehetett látni az akarást, emlékszem nagyobb sprintjeire és szereléseire is. Előrejátékban viszont nem mutatott most olyan sokat.
Varga Kevin – 6
Az akaratot láttam rajta, a gólpassza az elején nagyon szép volt, de borzasztóan sokat hibázik továbbra is mezőnyben. Nem lenne ő egy rossz képességű játékos, csak valahogy fejben tűnik sokszor kevésnek. Ha ezen a téren tudna fejlődni, akkor az NB I-ből felfelé lógna ki, így viszont sokszor csak bosszantja a szurkolókat a megoldásaival. De ezen a meccsen emlékezzünk inkább a jó hozzáállására és a szép gólpasszára.
Szécsi Márk– 7
Két gólt sosem kell magyarázni, ráadásul mindkét esetben jó megoldást választott. Mezőnyben amúgy keveset mutatott, de kit érdekel? Legalábbis addig, ameddig ilyen hatékony a kapu előtt…
Babatunde Adeniji– 6
A küzdeni tudásáért dicséret illeti, mint ahogy azért is, hogy a védekezésbe gyakran besegített. Az elején gólt érdemelt volna a lövése, de így is rendben volt, amit mutatott.
∼•∼
Nikola Trujic – 6
Amit lehetett, hozzátette a mérkőzéshez: kiharcolt egy büntetőt.
.
Bényei Balázs, Bereczki Dániel, Barna Szabolcs, Szabó Bence – 0
Bényei semmi extrát nem mutatott, Bereczkin ezúttal is látszott, hogy nem NB I-es szint, Barna összehozott egy teljesen értelmetlen és felesleges sárgát, Szabó Bence pedig gondolt egy merészet, ami legalább egy kis tökösséget mutat.
∼•∼
Kondás Elemér
A legerősebb kezdőcsapatot állította össze, amit ebből a keretből ki lehetett hozni, és a Trujic-féle csere is működött. Érezhető a minőségi javulás, mióta átvette a csapatot.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés színvonala kapcsán a lentebb kifejtett okokból nem tudok többet adni. A csapat ebben a helyzetben kihozta a meccsből, amit lehetett. Bognár játékvezető most is megmutatta, milyen gyenge a hazai bíráskodás, és maradjunk abban, hogy ennek ezúttal nem mi voltunk a károsultjai. Nézzünk három példát. Egy: Kosicky torkon ragadja Kiss Tamást, aki előtte belerúgott egyet. Kiss sárgát kap, Kosicky semmit, úgy, hogy egy ilyen reakcióért a piros sem lenne erős ítélet. Kettő: Trujic rángatja a védőjét, a védő rángatja Trujicot (de egyértelműen Trujic kezdi az egészet), majd a légiósunk a tizenhatoson belül érve megunja a dolgot, és inkább letérdepel a fűbe, mire Bognár befújja a büntetőt. Na, ez pont olyan volt, mint ilyeneket Kassai fújkált be korábban ellenünk. Három, és ez a kedvencem: ellökik a játékosunkat, nincs sípszó. A földön fekvő játékosunk elsodorja a kezével a labdát. Nincs sípszó. Lehet persze ezt úgy is értelmezni, hogy következetesen nem fújta le egyiket sem, de én inkább csak azt mondanám rá, hogy két nagy baki 5 másodpercen belül.
Záró gondolatok:
Lehengerlő játékkal kiütéses győzelmet aratott a Loki, ami akkora lökést adhat a következő két meccsre, hogy így simán meglehet a bennmaradás is. A saját kezünkben a sorsunk, és ez a meccs fordulópontot jelenthet.
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Ezt így tényleg elhisszük? Tényleg így érezzük? Amiket a fentiekben írtam le a meccsről, alapvetően nem voltak hazugságok. A csapat tényleg odatette magát, láthattunk jó egyéni teljesítményeket, sikerült megragadni az esélyt. De pár kérdést azért fel kell tennünk magunknak, és ezek nem arról szólnak, hogy valaki teljes szívből a csapat mellett áll-e. Ezek az igazsággal való szembesülésről szólnak, amire sajnos manapság az élet egyik területén sincs túl nagy igény az emberiség részéről. És bizony mi, Loki-szurkolók jócskán erősítjük ezeket a tendenciákat. Szóval nézzünk szembe pár hazugsággal, mert ezektől csak erősebbek leszünk.
1. Mi volt ez, kedves Diósgyőr?
Tudjuk jól, hogy hosszú évek, lassan évtizedek óta a DVTK számára a legnagyobb mumus a Loki, főleg akkor, ha Debrecenben rendezik a meccset. A DVTK a mi Szent Lokink, akiktől mindig számíthatunk pár pontocskára, bármilyen rosszul menjen is a játék. Ebből az irányból nézve a kérdést, nincs semmi meglepő a tegnapi győzelmünkben. Valahogy mindig ez történik a DVTK ellen hazai pályán, és még csak az sem annyira egyedi, hogy sokgólos győzelmet arassunk.
De ha kicsit jobban megnézzük a meccs eseményeit… Egyszerűen nevetséges, hogy milyen gólokat szereztünk. Szécsi első találatánál az csak egy dolog, hogy mennyire nagyvonalúan engedik be maguk közé a védők, de az igazán érthetetlen az, ahogy a lövés pillanata előtt lelassítanak, hogy még véletlen se tudjanak blokkolni. Aztán a második gól… Maradjunk abban, hogy Brkovic légiós létére igazi lokista, és ezt most is bizonyította. Egy hozzászóló után szabadon: valószínűleg Debrecenből is kihátrált volna, ha addig tart a pálya… Még az amatőr, barátságos focikon sem tapasztaltam olyat, hogy valamelyik védő ilyen díszkíséretet adjon a támadónak! Ráadásul aki egy kicsit is elfogulatlanul nézi Brkovic képességeit, az tudhatja, hogy néha benne voltak, vannak ugyan a hibák a játékában, de ennél azért sokkal jobb és rutinosabb védő. (Mint ahogy Danilovic is jobb kapus annál, amit pl. Szécsi második góljánál mutatott, és akkor Szabó íveléséről nem is beszéltünk…) A harmadik gól meg már csak hab a tortán: az a felszabadítás… és utána Brkovic védekezése… Na, de legalább támadásban mutatott valamit a Diósgyőr. Vagy várjunk csak… Ha Kiss Tamás nem lett volna a pályán, lehet, hogy még a tizenhatosunkig sem jutnak el. Rajta látszott, hogy focizni akart, a csapattársai nem is nagyon értették a dolgot. Az sem lehet véletlen, hogy éppen ő volt benne az összes adok-kapokban, amiknél aztán gyorsan mindkét csapat játékosai mentek csitítani a kedélyeket.
Amikor neked nem szólt senki a „taktikáról”
Aki esetleg a fentieket nem hinné el vagy csak nem akarja ilyen szemüveggel újranézni a meccset, annak javaslom, hogy nézze meg Csibunak a témában készült videóját, és különösen is ajánlom mindenki figyelmébe az összeállítás végén látható képsorokat…
2. Ezzel végre a saját kezünkben van a sorsunk
A fenti állítás nagyon biztatóan hangzik, és matematikai szempontból vitathatatlanul igaz. A nagy örömködéstől viszont óva intenék mindenkit, mert hamar fájó csalódás lehet belőle, ha nem tudjuk a helyén kezelni a dolgokat. A képlet úgy néz ki, hogy idegenben kellene vernünk azt a Mezőkövesdet, amely a dobogóért megy, és amely ellen még hazai pályán is csak elvétve nyerünk. Lehet persze itt remek konteókat gyártani, hogy úgyis a PAFC-nak kell majd a dobogón végezni (ahogyan anno az is egyértelmű volt mindenki számára, hogy ők semmilyen körülmények között nem eshetnek ki az első osztályból, aztán hopp, mégis…), és a matyóföldiek majd leadják emiatt a pontokat. Hát, igen, a Vidi elleni hazai győzelem során is éppen ez a hozzáállás tükröződött az utolsó perces győztes gól után bemutatott szolid gólörömben…
A motiválatlan mezőkövesdiek (fotó: nemzetisport.hu)
Szóval bármennyire is az ellenkezőjében szeretne egy szurkoló bízni, és hiába áll be mindenki a csapat mögé, ez elvakulttá ne tegyen minket: ha mindhárom riválisunk (Paks, Kisvárda, Újpest) összehoz legalább egy-egy győzelmet a hátralévő két fordulóban, akkor nekünk csak két győzelemmel van matematikai esélyünk a bennmaradásra. Nagyjából tehát a riválisaink botlásaiban bízhatunk. Itt viszont hadd tegyem fel a kérdést: ha a DVTK tényleg ennyire sz*r formában van, akkor mennyi esélyt adunk nekik a Paks és a Kisvárda ellen? Ha pedig hirtelen megtáltosodnak, akkor miként tekintünk majd a tegnap esti meccsre? Sehogy sem jók ezek a kilátások…
3. Nem érdemelne a Loki kiesést
„Nagy kár lenne, ha ez a Loki kiesne… Mégis csak az ország második legnagyobb városa, itt van egy gyönyörű stadion, utolsó BL csoportkörös magyar klub, elmúlt 10 15 év legsikeresebb magyar csapata, na meg a sok saját nevelésű, magyar fiatal. Inkább essen ki a Paks vagy a Kisvárda, azokért nem kár. Ha meg esetleg kiesünk, még mindig ott az esély, hogy hátha 14 csapatosra bővítik az NB I-et. Vagy esetleg a Budafok helyett is indulhatnánk…”
Pár idézet az elmúlt időszakban interneten olvasott hozzászólások közül. Rengeteg ember látja még mindig így a Lokit, és gondolja azt, hogy ez csak egy furcsa, „minden és mindenki összeesküdött a szegény debreceniek ellen” szituáció, pedig amúgy mi megérdemelnénk a bennmaradást. Sőt, nekünk az jár.
Nem. Nem jár. És nem, sajnos nem érdemlünk semmit azok után, amit ebben a szezonban mutattunk. Attól még persze lehet szurkolni a csapatnak, hogy ennek ellenére is maradjunk benn, de ideje lenne végre elismerni: ha sikerül is megőrizni az élvonalbeli tagságunkat, ilyen hozzáállással akkor is rászolgálnánk már egy nagy, kijózanító pofonra. Ha pedig azt hisszük, hogy a múlt vagy a körítés fontosabb a teljesítménynél, vagy lényegtelennek érezzük a célhoz vezető út milyenségét, akkor mi is éppen úgy irányt és célt tévesztettünk, mint a klubvezetés tette azt sajnos évekkel ezelőtt.
Talán nem árulok el nagy titkot vele, hogy a blogon belül az elmúlt hetekben kialakult egy vita közöttünk arról, hogy a kiesés vagy a bennmaradás lenne a jobb a jövőnk szempontjából; kvázi mennyire tudunk tiszta szívből szurkolni a bennmaradásnak. Lucas és én inkább azt képviseltük, hogy itt már nincs értelme ezt az egészet ilyen formában folytatni, és esélyt kellene adni a megújulásnak, akár a kiesés árán is, míg Juvefan és Csibu (bár egyetértettek a megújulás fontosságával) inkább a stabilitást látták fontosnak a klub jövője szempontjából, mivel nehéz visszakapaszkodni a másodosztályból és onnan újraépíteni a klubot. Mostanra tehát az a furcsa helyzet alakult ki, hogy miközben nem látunk tisztán, mennyi esélyünk van a megmenekülésre, sokszor már az is kérdéses, valójában mit is szeretnénk egyáltalán.
De hogy még bonyolultabb legyen a kérdés: azt vettem észre az elmúlt napokban magamon, hogy már én sem tudom, mit is akarok igazán. Az eszem a kiesésért kiált, mert nem lehet ennyi időn át büntetlenül csinálni azt, amit a Lokinál a klubvezetés és a játékosok az elmúlt években csináltak (még ha voltak néha köztük meglepően jó és örömteli pillanatok is). Másfelől viszont egyre jobban fáj a szívem azért, ahová eljutottunk. A bajban kezd kitűnni, hogy mennyi embernek fontos a Loki, akár olyanoknak, akiket egyébként elárult vagy szembeköpött a klub. Egykori játékosainknak, beleértve a sokat szidott „lelketlen” légiósokat; szurkolóknak, akiket hülyének néztek, mégis fáj nekik, ami történik. Eszembe jut Herczeg András, aki a klub történetének kiemelkedő alakja (így utólag is láthatjuk, mi mindent köszönhetünk neki, milyen ember feletti munkát végzett), és elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy őt hogyan érintené ez a kiesés, aminek ráadásul ő is részese lenne. Mindeközben dühöt is érzek: tényleg megérdemlik azok a játékosok, vezetők a bennmaradást, akiknek még Herczeg Andrást is sikerült megbuktatni, egy bronzérem után?
Szóval már magam sem látom tisztán, mit szeretnék; de egy dolgot biztosan nem: hazugságokat. Szurkolhatunk teljes szívünkből a bennmaradásnak, de ne álltassuk magunkat azzal, hogy megérdemeljük azt. És legfőképp ne ilyen meccsekkel akarjunk megragadni az élvonalban, mint amilyen ez a tegnapi volt! Ennél már akkor az emelt fővel való bukás is dicsőségesebb.
A sikereket ugyanis csak teljesítménnyel lehet megérdemelni és kivívni, abból meg nem volt túl sok idén. Az elmúlt hetekben többször is pechünk volt, de mint tudjuk, sokat kell dolgozni azért, hogy a fordulópontokból mi jöjjünk ki jól. Ha pedig egész évben mindenki beleadott volna mindent a klubnál azért, hogy a Loki egyre sikeresebb legyen, akkor most az sem lenne akkora dráma, ha egyszer-kétszer kevesebb pontot szereznénk, mint amennyire esetleg a játékunk alapján rászolgáltunk volna.
És végezetül, ami a legfontosabb, bár koránt sem új gondolat: a kieséstől vagy bennmaradástól függetlenül ideje leszögeznünk, hogy ennek a klubnak egy totális, teljes megújulás kell. Akár kiesünk, akár bennmaradunk.
Hajrá Loki!
Enderson
(fotók: dvsc.hu)
