A tegnapi, Haladás elleni „összecsapásnak” számunkra csupán annyi tétje volt, hogy milyen mérleggel nyerjük a bajnokságot, illetve, hogy Coulibaly betalál-e, növelve ezzel esélyeit a gólkirályi címre. A mindenféle rekord megdöntésére alkalmas lehetőség ellenére várható volt, hogy nem fogunk megszakadni – hozzáteszem, nem is érné meg ilyen esetben. Így viszont félő volt, hogy ha bunkerfocit választ az ellenfél, akkor telt ház előtt fullad görcsbe a szezonzáró, s Vad II kénytelen lesz 0-0-val lefújni a meccset, amivel sorozattá fejlődne Eli bá’ hazai nyeretlensége a Haladás ellen. (hahaha) Nem ez történt, és ebben nagy szerepe volt a vendégek edzőjének is.
Simán felállhatott volna Artner Tamás egy hányingerkeltően védekező 11-gyel, hősiesen megszenvedve azért az egyetlen pontért, amit ilyen helyzetben szerezhettek volna, és amivel az ég világon semmit nem értek volna – a meccs kezdetéig már kikapott a Siófok, akik egyedül veszélyesek voltak rájuk, a Diósgyőrt meg már sehogy sem érhették be – , ehelyett azonban láthattunk egy viszonylag élvezhető találkozót, ahol a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A kezdőket azért megmutatjuk
A kecske is jóllakott – értsd: a több mint 10.000 nézőben, aki kijött a meccsre, nem maradt hiányérzet – , és a káposzta is megmaradt, mivel a szombathelyiek egyáltalán nem alázkodtak meg, sőt kb. 60 percig simán egyenrangú partnerei voltak a Lokinak. Ám pontosan tudták, hogy ez a nap nem róluk szól, nem akartak közutálatot kivívni maguk ellen egy számukra minimális téttel sem bíró meccsen, és ez valahol rendjén is van.
Gondolom hatalmas kő esett le Eli bá’ szívéről, hogy simán lehoztuk a meccset… Coulibaly szintúgy megnyugodhatott, hisz’ teljesítette a vele szemben és saját magával szemben támasztott elvárásokat; gólt szerzett – a huszadikat – , így tett egy újabb lépést a gólkirályi cím elhódítása felé. Ezzel megdőlhet egy (újabb) klubrekord, mivel a Lokinak még sosem volt olyan gólkirálya, aki legalább húsz találatot termelt volna egy szezon alatt. Egy másik egyesületi csúcs pedig máris a múlté, hiszen az idei 18 kapott gólunkkal felülmúltuk az ezen a téren eddig legjobbnak számító 2006-07-es idényt, amikor 21-et nyeltünk be.
Nem is beszélve természetesen a Vasas 46 évvel ezelőtti teljesítményének megismétléséről, nevezetesen, hogy veretlenül lettünk bajnokok!! (Ami valójában még régebbi csúcs, hiszen nehéz elképzelni, hogy abba az 1966-os sikerszériába a pártfőtitkárnak ne lett volna némi beleszólása.) És pont ezzel – mondhatni stílusosan – a bajnoki címek számát tekintve is beértük az angyalföldieket.
Most nem terhelek senkit a pontosztással – még ha most teljesen indokolatlan is a „terhel” ige használata – úgy is foglalkozunk még a szezonnal bővebben, inkább örüljünk a hatodik aranyunknak!
SZÉP VOLT, FIÚK!
