A Kecskemét elleni 1-0-ás győzelem után olyan érzésem volt, mint a legnehezebb egyetemi vizsgáim többségénél. Még ha számtalan dolgot el is rontottam, nehéz tételt húztam, nem megfelelően készültem fel, vagy éppen kihagyott az emlékezetem a lényegi pontoknál, de végül csak megszereztem a mindent jelentő – de semmiképp sem dicső – kettest, ami azt jelentette: átmentem! A többi nem számított. Folytathatom tanulmányaimat és jöhetett a következő vizsga. Nos, a Kecskemét szombati legyőzése ugyanilyen volt. Ha gyötrelmesen, nehezen és küszködve is, de valahogy győztünk, és ennél most nincs fontosabb, hiszen ez azt jelenti, hogy harcban maradtunk a negyedik – valószínűleg nemzetközi kupát jelentő – helyért.
A kezdőcsapatból sajnos nélkülöznünk kellett Dominguest, egyébként a megszokott játékosainkra számított Blagojevics. Megyeri, Ferenczi, Dreskovic, Lagator, Baranyai, Ojediran, Szuhodovszki, Dzsudzsák, Bódi, Vajda, Bárány futott ki a Nagyerdei Stadion gyepére, hogy egy kimondottan jó, de komoly helyzet nélküli 20 perces szakasszal érzékeltessék, hogy fontos a piros-fehéreknek a győzelem. A Kecskemét aztán jól reagált, feljebb tolta Szabó a csapatát, ami miatt rendkívül eseménytelenül zajlott le az első félidő, egy Dzsudzsák távoli lövést nem számítva, no meg egy befújt, de végül a VAR által visszavont tizit. Elég véleményes ez utóbbi – legalábbis részemről -, hiszen Bódi azért rúgott bele a kecskeméti játékos lábába, mert ő ezzel a belépővel szabálytalanul akadályozta a labda megjátszását… Bár tudom, hogy ez a játékvezetői magatartás ilyenkor nemzetközi szinten is, de ha a védő nem éri el a labdát az ilyen belépéssel, nálam mindig inkább a védő által elkövetett szabálytalanságról, akadályozásról lenne szó, nem a támadó hibájáról.
A második félidőt cserék nélkül, de ami rosszabb, pocsékul kezdtük. A kecskeméti játékosok sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Különösen Dreskovic borzasztó keresztpassza volt ijesztő, de Megyeri bombaformában védett – megkockáztatom, hogy a meccs legjobbja a kapusunk volt. Pedig addig Ojediran is sokat küzdött azért, hogy a legjobbnak mondhassuk, de aztán örülnünk kellett, hogy nem kapta meg a második sárgáját, Blagojevics gyorsan le is kapta. Ahogy így tett Bódival, Szuhodovszkival is. Loncar, Kocsis és Manrique is a pályán volt amikor egy szögletünk után Dreskovicot rúgták fejbe, a VAR pedig ezúttal is felülbírálta Karakó döntését, de ezúttal a mi javunkra döntve: tizenegyeshez jutottunk! Azt Dzsudzsák rendkívüli magabiztossággal váltotta gólra, hogy az utolsó 20 percet és a 7 perces hosszabbítást már leginkább a védekezéssel töltsük. Visszaálltunk, igyekeztünk kontrákkal veszélyeztetni. Hamarosan Dzsudzsák is lement, hogy átálljunk az ötvédős rendszerre Romanchukkal, és Szécsi is bejött Vajda helyére. Ennek ellenére azonban így is majdnem gólt kaptunk, az óriási ziccert azonban kihagyták a vendégek. Hogy a mi részünkről nem lett sima kétgólos győzelem a vége, arról Kocsis gondoskodott, aki két kontra végén is botrányosan gyenge megoldást választott: előbb nem passzolt az üresen érkező Loncarhoz, aztán meg Loncar elképesztő passzát lőtte bele a kecskeméti kapusba pár méterről. Bár eleinte jól szállt be, de végül nem csak e két jeleneténél éreztük igen kellemetlenül magunkat a lelátón, örüljön, hogy már évek óta nem osztogatunk citromdíjat.
Győztünk! A többi nem számít? Nehéz megmondani. Ha a „big picture-t” nézem, akkor valóban nem számít. A három pont, a győzelem a lényeg. Még ha a Vidi paksi győzelmével szinte biztossá is vált, hogy a dobogós álmainknak vége (öt meccsen kellene 7 pontot ledolgoznunk, és bár játszunk még ellenük idehaza, a sorsolás rendkívül kedvező számukra, míg számunkra kimondottan nehéz: DVTK, Újpest, Felcsút, Fehérvár, FTC), a negyedik helyért, ezzel pedig az NK szereplésért még harcban maradtunk. Én pedig szurkolóként ki nem állhatom, ha a bajnokság vége már tét nélkül zajlik, és kimondottan szeretem, ha vannak nemzetközi meccseink, így külön örömmel tölt el a győzelem, őszintén tapsoltam a meccs végén a csapatnak.
Ha a konkrét meccset nézem, akkor viszont már sokkal kevésbé vagyok lelkes, a Loki ugyanis ma nem igazán játszott jól. Ha őszinte vagyok, akkor a döntetlen reálisabb eredmény lett volna – ugyanis ha a Kecsó csak egy helyzetét értékesíti, a meccs végi kontratámadásink sem történtek volna meg; ha pedig Dreskovicot nem rúgják fejbe, fogalmam nincs, hogyan szereztünk volna vezetést. De a sportban nincs „ha”: Megyeri zseniális volt, Dzsudzsák pedig győztes gólt szerzett és ez a lényeg. Jöhet a DVTK elleni találkozó, azt pedig csak remélni tudom, hogy sokat tanult a stáb és minden játékos ebből a mérkőzésből.
Szavazzatok, nálatok kik voltak a legjobbak, aztán egy hét múlva is szurkoljuk ki a győzelmet!
Hajrá, Loki!
