Hétfőn este egy felettébb különös hír jelent meg a Videoton hivatalos honlapján, amelyben arról van szó, hogy a székesfehérvári klubnak az első három professzionális férfi labdarúgó bajnokságban lesz érdekeltsége, tehát lesz egy első-, másod- és harmadosztályú csapata. Idáig nincs is ezzel baj, sőt ez számunkra még ismerős is, hiszen a debreceni klubvezetésnek az a célja, hogy az eddigi cívisvárosi szisztéma a jövő évi átszervezések után is megmaradjon. A probléma pedig az, hogy ki, milyen úton-módon jut el a célja felé.
Először is tisztázzuk, nem azzal van a gond, hogy a Videoton is meg akarja valósítani azt a rendszert – NBI-ben, NBII-ben és NBIII-ban is van egy-egy csapat -, amely már Debrecenben régebb óta jelen van és kiválóan működik. Szívük joga, a fiatalok érdeke az első. A bökkenő a megvalósulás mikéntje, amely nem éppen szokványos, ráadásul még nagyot is néz az ember, ha elolvassa a cikket.
Kicsit beráng a szemünk, hogy Fehérváron az MLSZ változtatásaira az indulási jog „átadásával” és egy új csapat létrehozásával reagáltak. Ráadásul az új klub egyből a másodosztályban indul. Ilyenkor akad a gombóc a torkunkon, hogy is van ez? Úgy tűnik, így is lehet. Nálunk persze arról volt szó, hogy fiókcsapatunk majd önerőből kiharcolja a feljutást az NBII-be. Ezért volt télen egy kis átszervezés is. Nincs susmus, a rendes, mondhatni a becsületes úton próbáljuk fenntartani a mostani rendszert. Erre megjelenik ez a hír, és egy huszárvágással elintézi a problémát a Videoton. Nem kell ezzel bajlódni, a kérdés meg van oldva. Érdekes, hogy az indulási jogot így lehet adni-venni, aztán pedig elindítani egy „független” klubot. Mi is megoldhatnánk így a helyzetet, ha már a Videoton megtehette, de inkább harcolja ki a Létavértes a feljutást.