Immáron bizonyos, hogy a DVSC labdarúgói remek repülő rajtot vettek tavasszal, hiszen Nyíregyházát és a Vasast is legyőzték. Utóbbi csapatot ráadásul játszi könnyedséggel és négy rúgott góllal küldték haza. Ezen a hétvégén viszont magasabbra tehetik a negyedik helyezett cívisek azt a bizonyos lécet, hiszen a 6. helyezett dobogóra törő, de idén még „nullkilóméteres” Paks együttesét fogják fogadni a mieink.
El kell ismerni ugyanakkor, hogy e két említett találkozónkon a papírforma érvényesült, de a Loki soron következő 3 meccse viszont az OTP Bank Ligában már igencsak nagy jelentőséggel fog bírni. Úgy is mondhatjuk, hogy vízválasztó meccsekről beszélünk, mert kis túlzással ezek dönthetik el, hogy a hétszeres bajnok vasutasok hányas vágányon futhatnak be a végelszámolásnál. Egy jó rajtot követő esetleges veretlen tavaszi hadjárattal (ezt egyébként a debreceniek már többször is véghezvitték az évek során), akár még a dobogó sem lehetne elérhetetlen számunkra. Ellenkező esetben nem kell ecsetelnem, hogy mi történne. Ezért aztán javallott lenne minél több pontot begyűjteni a tavaszi rangadóink (Ferencváros, Videoton, MTK) előtt. Ez azt is jelenti, hogy a Paks, az Újpest és a Puskás Akadémia ellen már jóval többet is kell a pályán mutatni, mint az előző két 90 percünk alkalmával. Nem beszélve arról, hogy a Paksot és Puskás Akadémiát a Nagyerdőn fogadjuk, így jó esetben tovább javíthatjuk hazai mérlegünket, remélhetőleg egyre több kilátogató néző előtt. Szombaton egyébként a cívisek kerete valószínűleg nagyban fog hajazni a Vasas elleni 11-re, hiszen a „győztes csapaton ne változtass” elv lehet a befutó. Emellett új igazolásunk, Ognjen Djelmic egészen biztosan nem a dunántúliak ellen fog debütálni, hiszen a játékengedélye ugyan megjött, de tavalyról még maradt egy egymérkőzéses eltiltása, amit szombaton fog letölteni – tegyük hozzá, hogyha időben megjött volna az engedélye, akkor a Vasas ellen már letöltötte volna.
A tények és jóslatok után lássuk szombati ellenfelünket a Tolna megyéből érkező Paksot. Csertői Aurél együttese a mezőnyben több szempontból kakukktojás volt eddig is, hiszen túl azon, hogy nem alkalmaznak külföldi labdarúgókat és nem költekeznek kiugróan az átigazolási időszakokban idén még bajnoki meccset sem játszottak. Történt ugyanis, hogy egy hete nagy meglepetésre elhalasztották az MTK elleni nyitó meccsüket, mivel a klubnál többen is bakteriális fertőzést kaptak, így az állítólagos TBC-gyanú, és a biztonság érdekében kivizsgáláson vettek részt, ezért az MLSZ rábólintott a halasztási kérelmükre. Miután a többlépcsős vizsgálat eredménye negatívnak bizonyult, így közölték a paksiak, hogy lesz meccs szombaton.
Visszaevezve a sportszakmai részhez megállapíthatjuk, hogy a transzferidőszakban tanúsított aktivitásuk kis túlzással egyenlő volt a nullával, mivel csak egy ember érkezett az atomvárosba, ráadásul ő is még az ősszel. Nem másról van szó, mint az internetes megnyilvánulásaival kétes hírnevet szerzett Bajner Bálintról. Távozott viszont Fröhlich Roland, aki Mezőkövedre igazolt a kölcsönbe adott Vági Andrással karöltve. Bor Barnát szintén kölcsönbe adták az NB II-es Balmazújvárosnak, valamint Kiss Tamás befejezte az élvonalbeli karrierjét. A zöld-fehér mezesek, ellentétben a Lokival idén is edzőtáboroztak Törökországban. Ez idő alatt a kazah Aktobét és a román Univertate Craoivát legyőzték egy-egy góllal, de a grúz Dinamo Batumi és a szlovák Zólyombrézó ellen már kapituláltak.
Ami a két együttes legutóbbi mérkőzéseit illeti, ősszel 1-1-re végeztek egymással a felek, míg a 2014-2015-ös kiírásban Pakson a hajrában kapott góllal 2-1-re vesztettek a cívisek. Hazai környezetben viszont 2-0-ra nyert a Nagyerdőn a DVSC. Azt hiszem egy ehhez hasonló eredményt sokan gondolkodás nélkül aláírnánk. Ezt azonban mondani könnyebb, mint megtenni. A Paks számára még csak most kezdődik a szezon és nem fogják olcsón adni a bőrüket. Egy szó, mint száz: öveket bekapcsolni, mert még most jön csak a java!
A mérkőzést ugyan a televízió nem közvetíti, de a LokiBlogon ezúttal is élőszavas, rádiós közvetítést hallhattok majd a találkozóról, tehát hangolódjatok ránk szombaton 15 órától, ha nem szeretnétek lemaradni a találkozóról!