Utazásunk végére értünk, hétfőn este sikeresen megérkeztünk Debrecenbe. Az utolsó nap már kizárólag az utazásról szólt, nem álltunk meg turistáskodni sehol, hiszen mindannyian fáradtak voltunk, és a családjaink is hiányoztak már, így inkább arra fókuszáltunk, hogy minél hamarabb hazaérjünk. Ez azonban néhány előre nem kalkulált „akadály” miatt azért nem ment zökkenőmentesen.
Mivel ma is hosszú út állt előttünk (800 km), és még reggel egy vásárlás, illetve tankolás is be volt tervezve, így ezúttal is korai indulást terveztünk. Kezdtünk reggel egy belvárosi Lidl-ben, ahol a parkolóba menet egy helyi fickó a beszédünkből kiszúrta, hogy magyarok vagyunk, néhány szót váltottunk, sok sikert kívánt nekünk, majd amikor épp a parkolójegyet érvényesítettem az automatánál, akkor odaszaladt hozzám, kitépte az enyémet a kezemből, összetépte, és odaadta a sajátját, hogy menjünk ki azzal, mert neki ingyenes volt a parkolás (egyébként nekünk is, mert az első óra ingyenes volt). Hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk, először az is átfutott az agyunkon, hogy mi van, ha azért tépte szét a miénk, és adta ide az övét, mert mondjuk fél napja ott parkol (óránként 100 korona volt egyébként a parkolási díj, ezt 16-tal kell szorozni a forintosításhoz) és így akarja megúszni ő, illetve velünk kicseszni?! Ez alighanem csak egy rossz magyar berögződés volt a részünkről, hiszen semmi ilyenről nem volt szó, tényleg csak segíteni akart nekünk, és ingyen ki tudtunk menni. Kicsit fura szitu volt mindenesetre.
A tankolás után (egyébként Csehországban 640 ft-nak megfelelő korona a benzin literje, Németországban kb. 675 ft, tehát mindkét országban drágább, mint az itthoni 595 ft-os ár) nekivágtunk az útnak, ezúttal én kezdtem a volánnál, és az volt a terv, hogy legalább Bécsig lenyomom (275 km-re volt nagyjából). Itt jött a nem várt nehézség, ugyanis vettünk osztrák és cseh autópálya matricát is, ám szlovákra már nem szerettünk volna költeni amiatt a pár km miatt amit azon a szakaszon kellett volna menni, így Bécs érintésével terveztünk visszaérkezni. Csakhogy a Jihlava-Znojmo-Bécs útvonal közel 175 km-re nem autópályán, hanem közúton vezetett. Nem volt gond sem a forgalommal, sem az út minőségével, de mivel sok kis falut érintettünk, így közel sem lehetett úgy haladni, mint a pályán. Bécsig pedig már nem is bírtam vezetni, így 225 km után váltott le Csibu.
Ausztriába érve még egy benzinkútnál megebédeltünk, illetve bevásároltunk otthonra néhány osztrák sört, majd folytattuk az út maradék 500 km-es szakaszát. A magyar határt átlépve már számoltuk a kilométereket, és az M0-n tankoltunk még egyet (itt az út utolsó szakaszára ismét én avanzsáltam sofőrré), valamint Miskolcot elhagyva egy utolsó pihenőt tartva lezártuk a videós útinaplónkat is. Rendben megérkeztünk este 6 tájékán, kitettem mindenkit, majd utolsóként én is begurultam a ház elé 7 körül.
És a végére egy kis statisztika az ötnapos kalandunkról:
- Közel 3000 km megtett út
- Legalább 25 km gyalog megtett táv
- Több, mint 66 ezer megtett lépés
- Átlag 6 óra alvás naponta
- Többszáz felragasztott matrica Redboy által
Szép volt, jó volt, de azért örülünk, hogy végre hazaértünk. De egyetértettünk abban a srácokkal, hogyha holnap reggel rájuk írnék, hogy akkor indulhatunk-e Stuttgartba a németek elleni meccsre, akkor mindenki pakolna.
