LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ennyit tesz egy edzőváltás

Múlt héten az alábbi gondolatokat fűztem az esetleges edzőváltáshoz: „Ettől nem fog megtanulni Verpecz védeni, nem fogja Kulcsár belőni a ziccereit, nem fog tudni Szakály felgyorsulni. Lehet, hogy eleinte motiváltabb lesz a csapat…„. Aki kilátogatott ma a Nagyerdei Stadionba, az pontosan ennek lehetett szemtanúja. Nem tanult meg a csapat egy hét alatt focizni, viszont óriási motivációs löketet, felszabadultságot lehetett látni a játékosokon. E mellé társult még egy gyengus ellenfél is, így pedig gólparádé lett a vége.

gyir2

Kíváncsian vártuk, hogy Herczeg András miképp állítja majd össze a kezdőcsapatot a sérülésekkel tűzdelt keretből. Arra lehetett számítani, hogy a héten szerződtetett Danilovics rögtön a kezdőben találja majd magát, arra már kevésbé, hogy a 24. életévében járó Kuti éppen ma debütál majd az NB I-ben. Bátor húzás volt, annyi szent, de mivel a középpályán csak Szekulics volt bevethető, így Jovanovicsot fel kellett mellé tolni, és mivel Nagy és Bokros is sérült, így vagy Mészárost kellett volna kitolni a szélre – ez esetben Szatmári kezd -, vagy váratlant húzni. Ezen kívül nagy meglepetés nem nagyon akadt a kezdőben.

dvscgyirmotfelallas

Mielőtt kitérnék a mérkőzésre, szeretnék „köszönetet” mondani az M4 Sportnak. Mivel előzetesen úgy harangozták be, hogy a mi meccsünket közvetítik majd élőben, így mi nem készültünk rádiós közvetítéssel. Csibu éppen nyaralását tölti, de előzetesen úgy kalkuláltunk, hogy ha nem TV-s a meccs, akkor úgy szervezi a dolgokat, hogy még tudjon nektek közvetíteni. Így hát neki is megkönnyebbülést jelentett, hogy a hét közepén úgy értesültünk, hogy mi kerülünk képernyőre. Aztán tegnap már azt lehetett látni, hogy cserélt a csatorna, és inkább a Vidi-Vasast közvetítik élőben, a mi meccsünket pedig online lehet majd követni. Ez rendben is lenne, bár nincs mindenkinek internete, de azért a többség így sem maradt volna le a meccsről. Viszont mi már csak a stadionból értesültünk arról, hogy a stream nem működik. Rengeteg üzenetet kaptunk, hogy segítsünk, de mivel már nem volt lehetőségünk bármit is tenni, így maradt a Facebookos közvetítés, amit jómagam igyekeztem képekkel és videókkal színesíteni. Sajnos pont rosszul jöttek most ki nekünk is a dolgok, így nem tudtunk élőben közvetíteni, de igyekszünk az ilyen eshetőségekre felkészülni a jövőben.

Na de akkor a meccsről. Az már az első percekben látszott, hogy teljesen más motivációs szinten pörgött a csapat. Tisza olyan sprinteket nyomott le máskor elveszettnek hitt labdákra, hogy csak lestünk. De úgy igazából mindenki odatette magát, senkitől nem volt látható az egy héttel ezelőtti alibifoci. Takács fejesével kezdtük meg a helyzetek gyártását, ekkor még Sebők bravúrral védett, miként néhány perccel később Tisza szabadrúgása után is. A 15. percben viszont már tehetetlen volt, Horváth Zsolt kapáslövése nem sikerült jól, viszont ő eszmélt hamarabb, és lecsapott a lecsorgó labdára, amit éles szögből ballal a hosszúba lőtt. A gól után sem álltunk le, majd egy szöglet után a kipattanó labdát Korhut vágta be kapásból ballal. A vendégek egyébként nagyon megilletődötten kezdtek, és nyilván a korai csere sem tett jót a játékuknak, pláne, hogy azt követően rögtön szerkezetet is kellett váltaniuk. Innentől mi viszont kicsit visszább vettünk a tempóból, így már a gyirmótiak is eljutottak a kapunkig, sőt, az első helyzetük kis híján gólt eredményezett, Simon András lehulló fejese a kapufán csattant. A félidő vége előtt még Horváth szerzett majdnem hasonló találatot az elsőhöz, ez a lövése azonban a rövidre tartott, és centikkel a kapufa mellett (vagy talán épp azt eltalálva) hagyta el a játékteret.

gyir1

A második játékrész Gyirmót helyzetekkel indult, igaz csak rögzített szituációkból veszélyeztettek, de Danilovics mindkét esetben a helyén volt, és bravúrosan védett. Az 57. percben viszont eldöntöttük a meccset, a bal szélről érkező beadás Tisza előtt kötött ki, a tizenhatoson belülre törve két védőt fektetett el lövőcselével, majd egy tolás után ballal elemi erővel lőtte ki a rövid felsőt a felső léc segítségével. Láthatóan felszabadultan játszott mindenki, mintha tényleg megkönnyebbültek volna az edzőváltás hatására. A végeredményt Takács Tamás állította be a 70. percben, és folytatva a sormintát ő is szép találatot jegyzett. Kicsit hasonló volt Szakály Felcsútnak lőtt góljához, jó 25 méterről vágta be a hosszúba a játékszert. A végén még Bereczki beállása lendítette fel egy picit a játékot, illetve Kulcsár szerencsétlenkedett el két komoly helyzetet is (az egyiknél azért Tisza is ludas volt, hogy kimaradt), míg a lefújás előtt nem sokkal majdnem Bereczki szerzett még egy gólt. Így sem szomorkodtunk, hiszen 4-0-ra gyűrtük le az újoncot.

Még azonban mielőtt örömtáncot lejtenénk, felhívnánk a figyelmet ismét arra, hogy nem tanultak meg hirtelen focizni a srácok. Nagyrészt az extra motiváció, és a gyenge napot kifogó ellenfél volt az oka annak, hogy ma ilyen simán nyertünk, ettől még nem lettünk hirtelen bajnokesélyes csapat. Viszont ez egy új út kezdete, innentől arra kell törekedni, hogy minél hamarabb megtaláljuk a megfelelő vezetőedzőt, hogy még legyen ideje a saját képére formálnia a csapatot, ne adj isten igazolni egy-két játékost a nyáron.

gyir3

Pontozás

Branislav Danilovic – 7
Braniszlav_Danilovics_k
Rég láttunk már ennyire magabiztos hálóőrt a DVSC kapujában. Talán utoljára az egészséges Novakovicsot. Ma bizonyította, hogy megérte őt megszerezni. Az összes labdára jól jött ki, emellett nem egy bravúros védése is akadt. Nem lehetett ma rajta kifogni.

Kuti Krisztián – 5
Kuti_KrisztianfotoElőször kezdett az NB I-ben, és bár már nem fiatal, nem játszott megilletődötten. Nyilván látszott, hogy borzasztóan rutintalan, és nem játszott még ilyen komoly szinten, de bőven elfogadható teljesítményt hozott.

Mészáros Norbert – 5
meszaros-norbert_2Több alkalommal is hibázott, az egyikből ziccerben vehette kapura a labdát a Gyirmót, de Danilovics védeni tudott. Ma nem éreztem magabiztosnak.

Dusan Brkovic – 6
brkovics_dusan_1Mészárossal ellentétben ő nem hibázott, igaz nem is nagyon tették próbára a vendég játékosok.

Korhut Mihály – 6
korhut_mihaly_3Sokkal felszabadultabban játszott, mint az elmúlt hetekben, talán rajta látszott a legjobban, hogy tele a töke már Kondással. A gólja szép volt, a második félidőben viszont hamar lecserélték, vélhetően ennyit bírt a sérülése után.

Ognjen Djelmic – 5
Ognjen_Djelmic_kNem nagyon volt játékban, kevésszer passzoltak neki a társak, így keveset is tudott hozzátenni a győzelemhez. Volt pár jó elfutása, egy-két pontatlan beadása, és egy rossz távoli lövése.

Danilo Sekulic – 5 
szekulics_kicsiEgyelőre nem győzött meg arról, hogy jó igazolás lenne, kicsit alibinek tűnik a játéka, kevésszer tűnik fel, nem nagyon keresik a társak sem labdákkal, gyakran eltűnik a mezőnyben.

Aleksandar Jovanovic – 5
Jovanovic_kMa ő sem villogott, szép csendben elfutkározott a középpályán, szerzett néhány labdát, de támadásokhoz nem ért fel.

Horváth Zsolt – 7 
Horvath_Zsolt_kNagyon élt ma, rengeteget futott, mindenhol ott volt, és sok jó megoldása volt. Gólja szemfüles volt, és majdnem lőtt még egy hasonlót. Nálam ma ő volt a legjobb.

Tisza Tibor – 6
Tisza_Tibor_kŐ is motiváltan lépett pályára, volt egy remek szabadrúgása, lőtt egy szép gólt, de többször pontatlan volt mezőnyben.

Takács Tamás – 6
Takacs_Tamas_kKicsit fásultan játszott, mezőnyben nem nagyon voltak jó megoldásai, elpattogtak tőle a labdák, de mindezt kárpótolta egy óriási góllal.

∼•∼

Ferenczi János – 5
ferenczi_janos_2Korhutot váltotta, és bár sokat futott fel a széleken, maradandót nem alkotott ezúttal.

Kulcsár Tamás – 0
kulcsar_tamas_3Ma is csak elrontott ziccereket láthattunk tőle. Ő lenne a következő, akit küldenék Kondás után.

Bereczki Dániel – 6
Bereczki_Dani_kicsiJól szállt be, akadtak szép passzai, a legvégén pedig kis híján gólt is szerzett. Sokkal több lehetőséget kellett volna kapnia már korábban.

∼•∼

Herczeg András
k_Herczeg_AEgy hét alatt senki nem tud csodát tenni, így természetesen ez a 4-0 sem kizárólag az ő érdeme (de nem is Kondásé, ahogy a nyilatkozatában kitért rá). Lélektanilag viszont rendbe rakta a csapatot, és sikerült kellő motivációt is átadnia a játékosoknak. Nosztalgikus érzés volt őt a kispadnál látni.


Gólösszefoglaló

dvscgyirmoteredmeny


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Élvezhető meccs volt sok góllal, helyzetekkel, bár igazából csak egy csapat volt a pályán. Az az egy csapat pedig ma jól futballozott, nem hagyta ki a helyzeteit, és szebbnél szebb találatokat szerzett. A játékvezető többször is tévedett, általában a mi kárunkra.

Zárszóként néhány gondolat. A nézőszámon nem látszott meg, hogy a régóta várt edzőcsere megtörtént, ebből is látszik, hogy sokan már nem csak Kondásban látják a hibát. Ettől függetlenül hosszú idő után végre úgy állhattunk fel a stadion székeiből, hogy nincs bennünk hiányérzet, és jól szórakoztunk. És PONTEZ a lényeg!