Háromhetes szünet után folytatódtak az OTP Bank Liga küzdelmei, a Loki pedig ismét hazai környezetben mutathatta meg magát, méghozzá az Újpest ellen. Az elmúlt hetekben forradalmi változások voltak a csapaton belül, szinte a fél keret kicserélődött, így a közönség már éhesen várta, hogy lássa az „új Loki” színre lépését.
A legutolsó, Videoton elleni bajnokihoz képest nem kevesebb, mint hét (!) helyen változott a kezdőcsapatunk, az akkori kezdőhöz képest csak Danilovics, Brkovic, Mészáros és Ferenczi maradtak meg hírmondónak. A hét új játékosból ráadásul három abszolút újonc volt, tehát első mérkőzésüket játszották a DVSC színeiben (kivéve Tőzsért, aki 15 éve egyetlen meccsen már pályára lépett a Lokiban). Az új arcok mellett a taktikai hadrendünk is megújult, és ahogy azt a korábbi cikkemben már előrevetítettem, átálltunk egy 4-2-3-1-es formációra. Ez a középpályás fölényen, és a labdabirtokláson alapul, és nagyjából ezt is szerettük volna megvalósítani az Újpest ellen. Hogy ez mennyire sikerült, azt vesézzük most ki.
Rögtön nekiestünk az Újpestnek, már az első perctől kezdve alkalmaztuk a Pontes által elvárt egész pályás letámadást, folyamatosan megfojtottuk a vendégek labdakihozatalát, rendre megszereztük a játékszert már a pálya közepén, és veszélyes támadásokat vezettünk. Az egyik ilyen után az ötödik percben Tőzsér tálalt kiválóan Takács elé, támadónk azonban elkapkodta a ziccert, és kapásból, suta mozdulattal emelte kapura a labdát, sokkal ígéretesebb volt ez az akció annál, mint ami végül lett belőle. De nem kellett sokat várni a vezetésre, a kilencedik percben Szakály és Holman játszottak össze a jobb szélen, utóbbi pedig mivel nem talált megjátszható társat, így elindult befelé, és a tizenhatos sarkáról szépen lőtte ki a hosszút.
Nem álltunk vissza, és a 15. percben újabb veszélyes percek következtek, előbb Tőzsér villantotta meg, hogy személyében egy kiváló pontrúgónk lesz, szöglete életveszélyesen kanyarodott az újpestiek kapujára, Balajcza csak kiütni tudta. A másik oldalról elvégzett sarokrúgást már Szakály kanyarította középre, a röviden kifejelt labdát pedig Tőzsér szedte össze a tizenhatos vonalánál, de pechére a jobb lábára érkezett a labda, így lövése meglehetősen sutára sikeredett. Még mindig az első húsz percben jártunk, amikor a Tőzsér-Holman-Szakály trió egy Barcelonát megszégyenítő összjáték után hozta ki a labdát a saját térfeléről, végül Holman elkapkodta az akciót, és hosszan szöktette Takácsot. A vastaps ettől függetlenül nem maradt el, láthatóan ilyen összjátékokat gyakoroltatott Pontes a csapattal az elmúlt hetekben, és ilyenből szeretne ő is, illetve a közönség is minél többet látni.
Az idő előrehaladtával folyamatosan csökkent a nyomásunk, szemmel látható volt, ahogy egyre jobban fárad a csapat. A 35. percben tudtunk utoljára veszélyeztetni, ekkor Filip passzolta ki a szélre Nagy Zolinak a labdát, akinek centerezéséről épphogy lemaradt a középen érkező Takács. A mérkőzés kulcspillanata volt ez, ugyanis a következő percben már az Újpest veszélyeztetett, és innentől teljesen elfogyott az erő a csapatból. A letámadások abbamaradtak, helyette inkább mélyen visszahúzódtunk a saját térfelünkre. Támadásaink korán elhaltak, gyakorlatilag az ellenfél tizenhatosáig sem tudtunk eljutni. Mivel azonban a vendégek támadójátékában sem volt fantázia, így 1-0-s előnnyel vonulhattunk a szünetre.
A második félidőben nem történt változás a játék képében, a mieink folyamatosan fáradtak, ezzel párhuzamosan pedig egyre jobban szorultak be a kapujuk elé. Az Újpest viszont továbbra sem tudta helyzetekre váltani a fölényét, tegyük hozzá, hogy meglehetősen masszívan védekeztünk. Érdekes momentuma volt a játékrésznek, amikor Filipet közel tíz percig ápolták az oldalvonal mellett vérző orra miatt. A vérzést nem tudták elállítani, és hiába jött vissza, a játékvezető újfent leküldte őt. Hosszú-hosszú perceket töltöttünk ezáltal emberhátrányban, ami tovább őrölte az amúgy sem sok erőnket, ráadásul Filip személyében kulcspozícióból esett ki játékosunk.
Pontes elkezdett cserélgetni, és lehozta az erejükkel teljesen elkészülő embereinket. A Szakály-Sekulic és Holman-Bobko cserékkel gyakorlatilag három védekező szellemű középpályásunk maradt a pályán, Tőzsér lépett egy picivel feljebb, míg a szélekről Bobko és Ferenczi támogatták az elöl egyedül ácsorgó Takácsot, aki már szintén alig kapott levegőt. Az Újpest eközben folyamatosan nyomott be minket a kapunk elé, de gyakorlatilag csak beívelésekkel tudtak veszélyeztetni, azokat pedig Danilovics általában jól semlegesítette, ha pedig neki sem sikerült, akkor vagy a védelmünk mentett, vagy pedig szerencsénk volt. Az utolsó cserénk Horváth Zsolt volt, aki a 77. percben váltotta a teljesen elfáradó Takácsot.
Az utolsó negyedóra megélénkült, történt ugyanis, hogy a 78. percben szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek. Ismét a széleken tudtak megbontani minket, Nagy Zoli nem először húzódott be indokolatlanul középre, így Diarra szabadon kanyaríthatott középre, és a Tóth Patrik által megcsúsztatott labdára Windecker teljesen szabadon érkezett az ötösön, a visszarontó Sekulic pedig már csak annyit tudott csinálni, hogy berúgta a labdát a saját kapunkba a vendégjátékos helyett. Ekkor én személy szerint úgy éreztem, hogy jó esetben is döntetlennel tudjuk zárni a meccset, hiszen a meccs ezen szakaszában már a félpályát sem bírtuk átlépni.
Ezt csak tetézte Mészáros sérülése a 82. percben, ami után percekig ismét emberhátrányban kellett futballoznunk. Jött viszont a csattanó, hiszen ki gondolta volna, hogy szerzünk még gólt, ráadásul emberhátrányban! Egy újpesti beívelést fejelt ki a védelmünk, Ferenczi és Bobko összjátéka után Tőzsér elé került a labda, aki egy szenzációs labdával szöktette a frissen beállt Horváth Zsoltot. Támadónk belebonyolódott a cselekbe, és nem adta le a labdát a hosszún üresen érkező, elképesztő sprintet levágó Bobkonak, és úgy tűnt, hogy oda lesz a helyzet. Végül addig forgolódott két-három védő gyűrűjében, míg kiszorított helyzetből lőtte ki gyönyörűen a hosszút, Balajcza ismét tehetetlen volt.
A maradék tíz percben minden erőnkkel az eredmény tartására koncentráltunk, a vendégek pedig nem is tudtak már helyzetbe kerülni. Egy igazi kiszenvedett győzelmet arattunk, 35 percig kimondottan jól játszottunk, de a második félidőben teljesen elfogyott a csapat. Ez ismét felveti, hogy mégis milyen erőnléti felkészítést végzett Kondás Elemér és stábja a nyáron (leginkább semmilyet)? Lesz dolga Leonel Pontesnek, és sajnos a bajnokság közben nem lehet erőnlétet pakolni a játékosokra. Az őszünk erről fog szólni, az első félidőben tudunk focizni, a második játékrészre pedig elfogyunk. Bízunk benne, hogy a télen végre minőségi felkészítést kapnak majd a játékosok, mert ha ezt a mentalitást és játékot tavasszal ki tudjuk majd tolni legalább 70-75 percre, akkor jók leszünk.
Osztályzatok
Branislav Danilovic – 6
Tartotta a csapatot, ameddig csak tudta, a gólról abszolút nem tehetett. Elég sokat kellett dolgoznia, főleg előreíveléseknél és beadásoknál, illetve néhány gyenge lövést kellett felszednie. A védőink sajnos nem könnyítik meg a dolgát.
Nagy Zoltán – 3 
Kakukktojása volt ma a csapatnak. Nagyon látszik, hogy ő már tudásban meg sem közelíti még ennek a jelenlegi Lokinak sem a szintjét. Helyezkedése borzalmas, rendre behúzódik középre, mire pedig kiér a szélsőkre, már rég beadták a labdát. Egyetlen jó momentumára emlékszem, amikor az első félidőben Takács épphogy lemaradt a beadásáról.
Dusan Brkovic – 6
Ezen a mérkőzésen magabiztos volt, szinte végig áthatolhatatlan falat képezett. Gondban leszünk, ha utódot kell majd találni.
Mészáros Norbert – 5
Úgy érzem, hogy ő egy fokkal bizonytalanabb volt Brkovicsnál, ezért az eggyel rosszabb osztályzat. Bár ezen a meccsen hibájára nem emlékszem, a meccs végi húzódása újfent figyelmeztető jel volt, hogy bizony lassan ideje lenne valakit beépíteni a helyére.
Völgyi Dániel – 4
Nem ezen a meccsen bizonyította, hogy van olyan jó játékos, mint Korhut Misi. Nem is nagyon emlékszem olyan momentumra, amikor labda lett volna nála, és talán nem kockáztatok sokat, ha azt mondom, hogy ötnél többször nem ért labdába az ellenfél térfelén. Ez a mai produkció még a gyengébb Korhut Misi teljesítményét sem érte el.
Ioan Filip – 6
Az első félidei játéka nagyon tetszett, igazi harcos szűrő emberke, és gyakran lépett be a védelem közepébe is, ezzel is segítve a labdakihozatalt, valamint tehermentesítve a hátvédeinket. A második félidőben összeszedett sérülés után kicsit visszaesett a játéka, de szerintem nagyon jól jártunk az ő leigazolásával.
Tőzsér Dániel – 7
Kellemes csalódás volt a játéka. Igazi vezérként viselkedett a pályán, folyamatosan osztotta a taktikai utasításokat, végig mozgatta a csapatot. A pontrúgásai tetszetősek, vele talán ismét tudunk majd veszélyes lehetőségeket kialakítani rögzített szituációk után. Zseniális passz volt, amit Horváthnak osztott ki a második gólunk előtt.
Szakály Péter – 5
Ahogy nemrég az új taktikánkat elemző cikkemben írtam, nem biztos, hogy jó megoldás lesz a szélen ebben a hadrendben. Ez valamilyen szinten igazolódott is, amelyik szélen ő játszott (először a jobbon, aztán később a balon), az gyakorlatilag halott volt, nem is nagyon használtuk azt az oldalt. A második félidőre pedig el is fáradt.
Holman Dávid – 7 
Újfent nagy kedvvel futballozott, főként az első félidőben, amikor még bírta is erővel. Próbált osztogatni is, de sem Szakály, sem Takács nem bizonyult jó célpontnak a számára. A gólja zseniális volt, már csak emiatt megérdemli a meccs legjobbja címet, de egyébként is remekül játszott az első negyvenöt percben. A második játékrészre aztán ő is elfáradt.
Ferenczi János – 5
Nagyon keveset volt játékban, sokszor kijött, hogy fizikálisan gyenge. Nem láttunk ma tőle szélen elfutásokat sem. Bobko 25 perc alatt többet csinált, mint ő az egész meccsen.
Takács Tamás – 3
Nem is tudom, hogy játszott-e valaha ilyen gyengén debreceni mezben… Sokáig vacilláltam, hogy ő, vagy Nagy Zoli legyen a citrom, végül azért nem neki adtam, mert láttam tőle futballra emlékeztető megmozdulásokat, igaz keveset. A második félidőre ő is lenullázta magát erő szempontjából. Nagyon kéne egy „klasszis” csatár ebbe a csapatba.
∼•∼
Danilo Sekulic – 4
Továbbra is egy sótlan játékosnak érzem, aki képtelen stabilitást adni a középpályának. Ezúttal is többször rohantak át rajta, és volt eladott labdája is veszélyes szituációban. Mindezt tetézte egy öngóllal.
Ivan Bobko – 5
Jól szállt be a meccsbe, láthattunk tőle szép megmozdulást is. A második gólunknál óriási sprintet nyomott le, a végén pedig okosan hozott össze egy szabadrúgást és egy sárga lapot. A következő meccsen szívesen látnám a kezdőcsapatban.
Horváth Zsolt – 6
Győztes gólja miatt kap hatost, egyébként szinte momentuma sem volt. Szerencséje, hogy bement a lövése, mert egyébként túlkomplikálta a szituációt, legalább három ütemmel hamarabb lehetett volna passzolni a hosszún érkező Bobkonak, és addig cselezgetett, mire már lövőhelyzetben sem nagyon volt, de mindenki nagy örömére megoldotta onnan is.
∼•∼
Leonel Pontes
Erre már mondhatjuk, hogy az ő csapata, és az ő játéka, hiszen ez a DVSC már nem a Kondás Elemér-féle hadrendet és játékosokat alkalmazta. Az első félidőnk első fele nagyon klassz volt, ha ezt a játékot ki tudjuk tolni tavaszra legalább 70-75 percig, akkor szép eredményeket érhetünk el. Az biztos, hogy erőnlétben óriási lemaradásunk van, de ez megint csak Kondás „munkájának” köszönhető.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Az első félidő élvezhető volt, a második már inkább szenvedős. Az Újpest végig ötlettelenül játszott, mi pedig teljesen elfáradtunk, ezért volt unalmas a második játékrész, így összességében a meccs színvonala is közepes. A csapatunk teljesítményét is közepesre értékelném, de ez már közel van a négyeshez, nevezzük hármas fölének. Ha tovább bírnánk erővel, akkor nem lenne gond. Ritka az ilyen, de Bognár Tamás szinte hiba nélkül vezette le a meccset.
