A hosszú szeptemberi pauza után Kisvárdán folytattuk az NB I-et. A legutolsó bajnokink a Fradi ellen nagyon szarul nézett ki, és komoly kérdés volt, hogy a hozzánk hasonlóan jól rajtoló Kisvárda ellen melyik arcunkat mutatjuk majd. A játék most sem volt szép és meggyőző, a három pont viszont megint a zsebben…
Komoly meglepetések tarkították a kezdőnket, hiszen kimaradt a keretből különböző okok miatt Hofmann és Batik (a DVSC nem szereti az orrunkra kötni a miérteket), így bekerült a csapatba ismét Mejías a védelem tengelyébe, Guerrero a védelem bal oldalára, illetve idén először lépett pályára Amos Youga is, akit mi magunk már teljesen kiírtunk a csapatból. És kezdő volt az a Bermejo is, aki az újak közül a legkevésbé meggyőző volt eddig.
Maga a meccs rettentő gyenge színvonalat hozott. Az első félidő szinte említésre sem méltó, alig akadtak helyzetek, nagyon gyér játékkal rukkolt elő mindkét csapat. Igazából nem mondtam volna meg, hogy ez nem egy NB II-es meccs mondjuk, látva a két együttes produkcióját, a sebességet, és a színvonalat. Nem is volt meglepő, hogy 0-0-val zártuk a játékrészt. Aztán a második félidő valamivel aktívabban kezdődött, de azt lehetett érezni, hogy ez egy tipikus egygólos meccs, amíg nem talál be valamelyik csapat, addig senki nem mer igazán kockáztatni, így a gólnélküli végeredmény sem volt kizárható, de benne lógott a levegőben, hogy egy hiba fogja eldönteni a meccset.
Erre a hibára kandidáltak többen is, elsőként Mejías, aki egy belőtt labdánál melléfejelt, így a várdai játékos tisztán lőhetett a tizenhatoson belülről, de szerencsénkre kapufát talált. Aztán Bárány ugrott ki a saját térfeléről egy indítással, majd gólhelyzetben buktatták őt, a pályán meghozott ítélet les volt, és bár hosszú percekig VAR-ozták, a nekünk mutatott felvételből (ami véletlenül sem szögből mutatta az esetet, hanem gyakorlatilag a sarokból, nehogy véletlen is meg tudjuk állapítani a les tényét) is úgy tűnt, hogy szó sem lehet lesről, mégis jóváhagyták a lest. Perdöntő felvételt hiába vártunk a közmédiától, be kellett érnünk annyi magyarázattal, hogy a kommentátor egy kollégájára hivatkozva megerősítette, hogy Bárány felsőteste átlógott az ellenfél térfelére. Röhej.
2025-ben a közmédia egy mérkőzés végkimenetelét döntően befolyásoló szituációról csak ilyen visszajátszást tud mutatni…
Aztán egy szép akciót vezettünk, Bárány ugrott ki a bal szélen, Vajda követte őt jobbról üresen érkezve, kapta is a passzt, majd a tizenhatoson belülre érve lövés helyett nagyon önzetlenül tette a ziccerben érkező Kocsis elé a labdát, ő viszont túlságosan is szélre helyezte a lövést, így ez is a kapufán csattant. De a slusszpoén így is tőlünk jött, a 81. percben egy zseniális Komáromi keresztlabda után Vajda tette vissza Guerreronak a labdát, aki egy állítás után tekert a hosszún üresen érkező Bárány fejére, ő pedig előrevetődve a kapuba fejelt.
Ahogy azt érezni lehetett tehát, ez tényleg egygólos meccs volt, és ezt szerencsére mi lőttük. Persze Bognár-spori mindent megtett azért, hogy legalább ikszre mentse a Várda, de a szerencse ezúttal is mellettünk volt, főleg ha a végén Molnár kapufájára gondolunk. Nem véletlen tehát a cím sem: az ilyen meccseket tavaly nem hogy nem nyertük meg, hanem sorra buktuk. Tipikus ikszes meccseket, meg olyanokat is, amin picit mi voltunk jobbak. Idén eddig felénk billen a mérleg nyelve, és voltak mákos győzelmeink (mint ahogy szerencsétlen vereségünk is a Szpari ellen), egyelőre tehát ad nekünk a gép, sem mint elvesz. De tudjuk, hogy amit ad, azt később elveszi. Persze mondhatjuk azt is, hogy most kapjuk vissza az előző szezonban elvetteket. De egy biztos, hogy hosszú távon nem tartható ez a fajta felülteljesítés, előbb-utóbb be fog ütni a pechszéria, amikor ilyen játék nem lesz elegendő a győzelmekhez. Ezzel most nem vészmadárkodni akarok, vagy lebecsülni a tegnap megszerzett három pontot, csupán szeretném, ha nem vakítanának el senkit az eddigi eredményeink.
Addig is persze élvezzük a sikereket, szülessen az bármilyen játékkal is. Elvégre erre a szezonra nem igazán voltak komolyabb elvárások senki részéről a biztos bennmaradás kiharcolásán kívül. Ezen cél elérése felé pedig jól haladunk, hiszen már most, szeptember végén van annyi pontunk, mint tavaly a téli szünetben. Az összes megszerzett tavalyi pontunknak pedig már közel a 40%-át leszállítottuk. Ez nem azt jelenti, hogy kényelmesen hátra dőlhetünk, de jó alap a folytatásra. Ha pedig még Miskolcon is sikerülne nyerni, akkor nyugodtabban várhatnánk a folytatást.
Azt gondolom egyébként, hogy taktikailag ez most egy jól menedzselt meccs volt, más hozzáállással és játékkal valószínűleg nem nagyon lett volna esélyünk nyerni. Sok helyzetet nem hagytunk az ellenfélnek, és újoncok ide vagy oda, szerencse ide vagy oda, nagy fegyverténynek tartom, hogy nyerni tudtunk Kisvárdán, főleg hogy kapott gól nélkül tettük ezt.
