Az elmúlt hónapokban annyira sokat beszéltünk Leonel Pontes munkásságáról, pro és kontra, hogy a lerágott csont ehhez a kérdéshez képest egy 200 grammos marhasteak. A válogatott szünetnek hála azonban némileg elcsitult a téma, így talán kényelmesebben hozzá lehet nyúlni a darázsfészekhez egy kicsit más megközelítésből. Több cikkünk kapcsán is ért minket olyan kritika, hogy túlzottan védjük új edzőnket, és elvakultak vagyunk az irányában. Sokat gondolkoztam erről az utóbbi napokban, és rájöttem, hogy talán van ebben igazság. A viselkedésünk azonban koránt sem ok nélküli. Az alábbiakban egy szubjektív vélemény következik.
Mióta világ a világ, a politikát uralja az a jelenség, hogy bárki is jut hatalomra, az előbb-utóbb a támadások össztüzébe kerül. Ellenzékiként mindenki tökéletesen látja az igazságot, és azt, hogy mit kellene tenni, aztán mikor megszerzi a „stafétabotot”, az ő ellenzéke váltja fel őt ebben a szerepben. Menjünk csak vissza az ókori virágzó poliszok korába: szinte mindig az előző hadvezér volt a legdicsőségesebb, az aktuálisat pedig kikezdték, hol jogosan, hol jogtalanul. Azt a tendenciát sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utólag híressé vált politikusok, uralkodók, hadvezérek többségét kortársai erőteljesen kritizálták, sok esetben egyáltalán nem volt annyira osztatlan a népszerűségük, mint azt utólag szeretjük gondolni.
Nincs ez másként az egyéb közéleti személyiségeknél (pl. művészek, sportolók) sem. Akadnak jócskán költőink, akik jelenleg az irdalomórák elmaradhatatlan résztvevői, életükben azonban a megélhetésük és megbecsültségük sem volt biztosított. És elérve a mi témánkhoz, a legismertebb focistákat és edzőket is előszeretettel leszólják egy-egy kevésbé sikeres periódusban. Emlékszem pl., hogy az „őskövület” Garami Józsi bácsi is milyen szidalmakat kapott az MTK szurkolóktól a kiesést követően. Vagy vehetjük példának a Loki legsikeresebb edzőjét, Herczeg Andrást is, akiért a végén már nem rajongott annyira a közönség, mint az elején, vagy akár úgy, ahogy most az emlékeinkben él a dolog. És igen, felvetődik a kérdés, hogy vajon Kondás Elemér is erre a sorsa jutott-e. (Szerintem nem, mert őt elsődlegesen a hozzáállása és megszólalásai miatt kezdték ki, és csak másodlagosan az eredmények miatt.)
Létezik tehát egyrészt az a jelenség, hogy aki valamilyen „társadalmilag” fontos vezető szerepet tölt be, az sosem tud mindenkinek megfelelni, és szinte mindig az a vonzó, ami éppen nincs, már elmúlt vagy még nem volt. Ettől féltettük előzetesen Pontest, ahogyan arról már sokat beszéltünk: ha nem jönnek az eredmények, könnyen célponttá válik. És sajnos tényleg ez is történt: érdekes látni, hogy azok közül, akik Kondást szidták pár hónapja, mennyire sokan döfik azóta bele Pontesbe is a kést.
Mindegy, hogy ki ellen, csak lehessen tüntetni?
Ezekről annyira sokat írtunk már, hogy felesleges tovább ragozni. Van azonban ennek a fentebb ismertetett jelenségnek egy másik vonzata is. Amikor vezető pozícióba kerül valaki új személy, és rövid időn belül hibáztatni kezdik olyan problémák miatt, amelyekről egyébként egyértelműen nem ő tehet, mert korábbi időszakokban gyökereznek, akkor ennek a személynek a szimpatizánsaiban ez – érthető módon – eléggé rossz érzést tud kelteni.
Nem lehet, hogy az emberiségre jellemző drasztikus politikai és társadalmi megosztottságban is szerepe van ennek a mechanizmusnak? Az igazságérzet ugyanis veszélyes dolog tud lenni: néha pont az hajszolhat bele a hazugságokba. Persze sokszor ezek csak kegyes hazugságok, melyek kompenzálni próbálják egy hamis kép negatív hatásait. Így történhet meg az, hogy pl. politikai szimpátiától függetlenül sokan úgy gondolják egy idő után, hogy a másik oldal mindent rosszul gondol és csinál, az általuk támogatott párt vagy politikus viszont tévedhetetlen. Érthető reakció ez valahol: dühítő olyantól hallani a kritikát, aki maga sem jobb, ezért beismerni is nehéz, ha van benne igazság. Ergo: kompenzálni kell azzal, hogy olyankor is másokra mutogatunk, amikor tényleg az általunk támogatott személy a hunyó.
A múlt hazugságai könnyen újabbakat szülnek…
Persze nem gondolom azt, hogy mi ennyire elvakultak lennénk Pontes kapcsán. Eléggé sok cikkünkben említettünk már meg olyan dolgokat, melyeket nem feltétlenül lát vagy csinál jól. Mégis, érdekes a kérdés, hogy nem vagyunk-e tényleg elfogultak vele szemben? Nem mentjük-e fel olyan dolgokért is, melyekről igenis ő tehet?
Mások nevében nem tudom megválaszolni a kérdést, de én a magam részéről úgy érzem, hogy kegyes hazugságokon, elhallgatott negatív véleményeken rajtakaptam így utólag magam. Nekem is nehéz megemésztenem, hogy olyan dolgokat várnak el Pontestől, amiket esélye sem volt eddig megvalósítani, és olyan dolgokért követelik a távozását egy-két hónap után, aminél sokkal rosszabbakat is végigszenvedtünk az elmúlt években. Emiatt viszont nehéz bevallani – bár már megtettük így is jó párszor (!) -, hogy nem mindig sikerül eléggé a csapatra szabnia a taktikát, a játékosok önbizalma továbbra is a béka segge alatt van, érthetetlenül nem törődünk a pontrúgásokkal, és a fiatalok sem kaptak eddig túl sok lehetőséget.
Igaz az is, hogy Kondás Elemérnek én a vége felé ilyen jellegű hibákat már egyáltalán nem néztem el. Azonban ne feledjük, hogy Pontes sajnos még mindig az ő örökségéből él, ráadásul bizonyos külső tényezőkkel mindkettőjüknek meg kell(-ett) küzdeniük. A helyzet tehát az, hogy portugál edzőnk sem tökéletes, de ha mindenki csak annyit hibázna a Lokinál, és annyira lenne „amatőr”, mint ő, akkor sokkal előrébb tartanánk. Lehet tehát, hogy időnként elvakult vagyok vele szemben, de ez valóban nem ok nélküli.
Amikor az igazgatósági gyűlésen felvetődik, ki a felelős a kialakult helyzetért (elképzelt jelenet)
Ennek ellenére a cikkben leírt jelenség óvatosságra int. Meddig van értelme megvédeni valakit akkor is, ha hibázott, annak érdekében, hogy nyugodtan dolgozhasson? Ha a téli alapozást a mostani stábbal csinálnánk végig, és utána sem szerepelnénk sokkal jobban, akkor az biztosan az ő hibájuk lenne?
Fontos vigyázni, nehogy a két lehetséges hiba egyikébe essünk szurkolóként. Vagy abba, hogy egy olyan szituációban is védjük Pontest elvi alapon, amikor már esetleg nem kellene, vagy abba, hogy hirtelen kiborul a bili, és már olyat is a nyakába varrjunk, amiről egyáltalán nem tehet. (Sokan már most ez utóbbi hibába estek szerintem, amit egyébként az elmúlt évek megpróbáltatásai tükrében teljesen megértek, engem is elfog néha a kísértés.)
Mert valljuk be: lehet, hogy tényleg nem Pontes a legjobb vagy leghatékonyabb választás. Elképzelhető, hogy akár valamelyik magyar edzővel is több pontot szereztünk volna, mint vele. Ne feledjük, hogy nem mindig a szakmailag legfelkészültebb edző a legeredményesebb, főleg rövid távon nem.
Egy biztos azonban: egyelőre kitartok Pontes mellett, mert jó érzés végre azt látni, hogy a modern futball kezd beszivárogni Debrecenbe. Kár, hogy erre a klub nem áll készen, és ez a legkevésbé Pontes hibája. Ha van valami, ami nem a kegyes hazugság kategóriája, akkor az ez. Bár ne így lenne…
Csak a Loki!
Enderson
