LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Összefoglaló – A pápai vendégjáték

news-20101126-04104455-4951740281-186x186Mindkét csapat feledtetni kívánta a múlt héten elszenvedett fiaskót, ami egy élvezetes összecsapást vetített előre. A két tréner váratlan húzásokkal igyekezett felrázni csapatát, illetve meglepni kollégáját. Véber György óriási meglepetésre, padra ültette Bárányos Zsoltot. Míg Herczeg András, Malinauskas helyett a fiatal Verpeczet állította a kapu elé. Egyfajta jégkorongos húzást csempészve a Perutz-stadionba. Ezen felül Coulibaly is kimaradt az összeállításból, mivel Yannick vállalni tudta a játékot. A pálya talaja a körülményekhez képest elfogadható volt, azonban az első tavaszi forduló, korántsem tavaszias időben zajlott. A tovább után kiderül, mennyire sikerült szívet melengető focival előrukkolnia a két együttesnek, közel 1500 néző előtt.

A Pápa a Szűcs – Dlusztus, Farkas A., Supics, Rajnay – Takács, Gyömbér, Tóth N. – Quintero, Abwo, Palkó összetételben futott ki a játéktérre. A Lokinál pedig 4-1-4-1-es hadrendet választott az edzői kar. Így a Verpecz – Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Varga – Bódi, Szakály, Czvitkovics, Yannick – Kabát tizenegy kezdte meg a játékot a kezdő sípszóra. A találkozó első tíz perce rendkívül alacsony színvonalú, tapogatózó játékot hozott. Nem maradt le semmiről az, akinek elhúzódott a szotyi, tökmag vagy a forralt bor beszerzése. Óvatosan kezdtek a felek, ami nem okozott különösebb meglepetést. A Pápa megtanulta a leckét a Fraditól, hogy nem lehet mindig agyatlanul rohamozni. Míg a mieink idén már többször is gyorsan gólt kaptak a mérkőzés elején idegenben. Herczeg András egyik legfontosabb intelme, így bizonyosan az lehetett a taktikai értekezleten, hogy a mérkőzés elejétől kezdve összpontosítsanak fiaink. Abwo őrzésével Laczkó lett megbízva, ami azonban nem nyerte el Véber György tetszését. Abwo beljebb került, hogy sokkal inkább Nagy Zoltánnal, valamint a darabos belső védőkkel találkozzon. Az is jól megfigyelhető volt, hogy Quintero labdavesztés esetén azonnal visszahúzódott a középpályára,  azaz védekezésben villámgyorsan 4-4-2-re váltott a hazai gárda.

Az eseménytelenséget megtörve Yannick húzott balról befelé, a 11. percben amit rossz tolódással reagáltak le a pápai bekkek, így Szakályt ugratta ki, de a gól elmaradt, igaz ehhez a szabálytalanság határát súroló megmozdulás  is kellett hazai oldalról. Majd Abwo-t szöktetik a túloldalon, de Verpecz tisztázni tudott előle. Nem sokkal később Palkó távoli lövése végérvényesen jelezte, hogy a Pápa is megérkezett a meccsbe. Felpörgött a tempó és kifejezetten változatos játék folyt ekkoriban. A sárga-feketék hosszú indításokkal operáltak, mivel Abwo vagy Palkó rendre jól mozgott üres területre. A 16. percben Bódi indult jó csellel, majd Szakályhoz továbbított, aki ügyesen átcikázott a védők között, de lövés helyett passzolt, ám hiába került Kabát révén a hálóba a labda.  Kabát ugyanis lesen tartózkodott, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Nálunk Szakály és Czvitkovics szervezte a játékot, bal oldalon a Yannick-Cica-Laczkó háromszög, míg az ellentétes oldalon a Nagy-Szakály-Bódi trió igyekezett létszámfölényt kialakítva gyors passzokkal a pápai védősor mögé kerülni. Olykor pedig Yannick följebb húzódva, magával vonva védőjét próbált meg folyosókat nyitni társai számára. Ez a félidő felétől kezdve egyre inkább sikerült. Elkezdtük egyre többet birtokolni a labdát, uraltuk a meccset. Hiába törekedett masszív, szervezett játékra a Pápa, érzékelhetően zavarba hozható volt  a hazai védelem. Egymás után következtek az ígéretes akciók. A 27. percben Szakály-Bódi összjátékot követően utóbbi beadása halt el a kilépő Szűcs kezében. Majd Nagy Zoli beívelése is csupán a hazai portást találta meg. Két perccel később azonban,  a semmiből kis híján a Pápa szerezte meg a vezetést. Történt ugyanis, hogy egy veszélytelennek tűnő beívelést Laczkó rosszul oldott meg, combjáról Takács Péter elé pörgött a labda, aki mellé-fölé durrantott. Dühöngött is Herczeg András, teljes joggal. A 36. percben Szakály indításával a mélységből induló Cica lépett ki, a bal alsóba tartó lövését bravúrral hárította Szűcs, a kipattanóra Kabát startolt rá, előrevetődve azonban csak a kapufát találta el. Öt perc múlva jött a félidő legnagyobb ziccere. A Szakály-Cica-Kabát hármas kényszerítőzött egymással gyönyörűen, de utóbbi szemtől-szemben nem tudott túljárni Szűcs eszén. Ekkoriban Véber György többször is próbálkozott a hazai kispad lebontásával. Nyomasztóbb fölény azért nem tudott kialakulni, mert azt a látható törekvést, hogy labdavesztés után gyorsan vissza is szerezzük azt, nem sikerült hatékonyan realizáni. A megsérült Komlósit, Fodor váltotta, ezenkívül sok minden már nem történt az első felvonásban.

Nem tudok elmenni szó nélkül Horváth Ferenc kommentátor hülyeségei mellett. Az még hagyján, hogy többször is rosszul látta a földön fekvő játékos személyét.  Dícsérte a pápai elhárítás stabilitását, amikor a szünetben maga Takács Péter is elismerte, hogy voltak tolódási hibák. Szerinte a gondot az jelentette a Lokinak, hogy kevés volt a mozgás a játékosoktól. Tévedés, valamennyi középpályásunk rengeteget változtatta a pozícióját.  A problémát a labdajáratás sebessége, valamint a keresztlabdák hiánya jelentette, olyankor amikor egy oldalváltással játékosunk a kapuig gyalogolhatott volna Továbbá meglátása szerint, a Pápa többet birtokolta a labdát, amit a félidei labdabirtoklási arány is cáfolt. Szerencséra a stúdióban Várhidi Péter ült, aki jól látta a történéseket. Közelebb álltunk a vezetéshez.

Véber a szünetben rendezte a sorokat, javította a hibákat.  Fordulás után megtört a lendület, nem találtuk az ellenszert. Abwo pedig egyre több fejtörést okozott. Az 54. percben változtatott is Herczeg András. A sok párharcot vesztő Yannick helyére beküldte Szilágyi Pétert, átállva két támadós szisztémára. Az első 15 percben egy Tóth Norbert szabadrúgása volt, az egyetlen említésre méltó történés. A 61. percben szép összjáték eredményeként Nagy robogott el a jobb oldalon, de beadása rosszul sikerült. Jöhetett a csere mindkét oldalon. Bódi helyére Dombi ,,bombázó” Tibi állt be, míg a túloldalon a sokat robotoló Takácsot váltotta Zulevs. A játék képe azonban nem változott, sőt egyre jobban játszott a pápai együttes. Amit Abwo beadása után kis híján realizált is Palkó. Mijadinoszkit megelőzve teljesen üresen állva bólintott kapu mellé. Két perc múlva már a kispadon foghatta a fejét, Jovánczai folytatta helyette a játékot. Rögtön meg is hálálhatta volna a bizalmat, egy belőtt labdát pörgetett a kapu fölé. Mijadinoszki ismét lekésett.

Fölénybe került a Véber-legénység, ennek ellenére mi szereztünk vezetést. A 71. percben egy Cica szabadrúgás után óriási kavarodás alakult ki a hazi kapu előterében, a védők szögletre tisztáztak. Amit szintén 77-es számú játékosunk tekert középre, Laczkó belecsúsztatott, a labda Mijadinoszki elé került, amit a léc alá vágott. 0-1! A gól hidegzuhanyként érte a pápai játékosokat, akik néhány percig nem tértek magukhoz. Ezt használhattuk volna ki, de egy sokadik szép Szakály-Cica összjáték után, a beadás elszállt Szilágyi feje fölött. Ezután nagyon felpörögtek az események, kifejezetten szórakoztató játék alakult ki. A véghajrára fordultunk, amikor a 85. percben Abwo harcolt ki szögletet. A kifejelt labda Tóth Norberthez került, aki visszatette Rajnay elé, ő pedig tolt rajta egyet és mivel senki sem lépett ki rá, kilőtte a bal alsó sarkot. 1-1! A döntetlen egyik csapatot sem boldogította, ennek megfelelően a hátra lévő időben mindkét gárda megszerezhette volna a győzelmet. A  88. percben Dombi kiugratása után, tisztán vezethette rá a labdát a kapusra, de ballal nem vállalta a lövést, helyette inkább passzolt, így elpuskáztuk a meccslabdát. Ezt követően Fodor megkapta második sárgáját, így mehetett zuhanyozni. A hosszabbítás utolsó percében Abwo hozza helyzetbe Jovánczait, de jobbról nem tudta kilőni a hosszú sarkot, így maradt a döntetlen.

A pontosztozkodás igazságos, az első félidőben mi voltunk jobbak, a második játékrészben viszont a Pápa. Nem szakadt meg tehát az idegenbeli átok, ami nagy esélyt kínál a Vidi számára, hogy újra visszaálljon a 8 pontos különbség. Bár nem brillíroztunk, de mezőnyben lehetett focira hasonlító játékelemeket  felfedezni, magasan a legjobb idegenbeli teljesítményt nyújtottuk. Az már más kérdés, hogy még ez sem volt elegendő a sikerhez.

Osztályzás

Verpecz István 6 – Az első kapott lövésénél még rozsdás volt, de utána magabiztosan  védett. A gólról nem tehetett, igazán nagy bravúrt pedig nem kellett bemutatnia.

Nagy Zoltán 6 – Ő volt a védősorunk legjobbja. Jól helyezkedett, szép szereléseket mutatott be. Nagyon ritkán tudtak mögé kerülni, s a támadásokat is próbálta segíteni. A pocsék beadásai miatt nem kap jobb osztályzatot.

Komlósi Ádám 6 – Sérüléséig nem hibázott nagyobbat , a levegőben úr volt. S kivételesen a megszerzett labdákat sem vagdalta el.

Mijadinoszki 6 – Ezt a góljának köszönheti. Mert bár a támadásokba olykor jól lépett be, de többször is megelőzték a pápai csatárok. Helyezkedése messze állt a tökéletestől, sebezhetőnek tűnt.

Laczkó Zsolt 5 – Ezúttal gyengén játszott. Sokat segítette a támadásokat, de nem tudott zavart okozni, alig volt beadása. Hátul pedig többször is mögé kerültek. Az első félidőben szerencsétlen megmozdulása után könnyedén gól születhetett volna ártalmatlan szituációból. Voltak ugyan szép labdakihozatalai, de ez tőle kevés.

Varga József 5 – Küzdött, hajtott, hozta csupaszív játékát. Labdát azonban nem tudott megfelelő számban szerezni, ha Abwo került vele szembe, rendszeresen alulmaradt.

Bódi Ádám 6 – Látszik, hogy szorult bele tehetség. Látványos, ügyes megoldásai voltak többször is, s végre kevés labdát adott el. Ám hosszabb-rövidebb periódusokra teljesen eltűnt, egyenletesebb játékot kell nyújtania.

Szakály Péter 8 – Óriási játékkedvel lépett pályára. A pálya minden pontján feltűnt, sokat mozgott. Megnyerte a párharcait, jól hozta helyzetbe társait, gólt is lőhetett volna. Emellett a védekezésből is kivette részét, szereléseket mutatott be.

Czvitkovics Péter 7 – Végre idegenben is jól teljesített. Jól játszottak össze Szakállyal, sokat és bátran vállalkozott. Pontrúgásai után pedig rendre veszélyhelyzet alakult ki.

Yannick 5 – Rendkívül aktív volt, ő is sokat vállalkozott, de óriási hibaszázalékkal. Nagyon kevés párharcot nyert meg, általában szerelték, vagy feldobta magát, miután hosszan tolta meg a labdát.

Kabát Péter 6 – Harcolt, küzdött. Több labdát tudott megtartani, mint múlt héten Coulibaly, ám két akkora ziccerből, egyet legalább értékesíteni kell.

Fodor Marcell 5 – Jól szállt be a meccsbe, sokáig hiba nélkül játszott, de utána kétszer is nagyon ütemet tévesztett, így a kiállítás sorsára jutott.

Szilágyi Péter 4 – Nem tudta előrelendíteni a játékot. Hajtott, de  teljesen súlytalannak bizonyult a pápai védők között. Keveset volt megjátszható.

Dombi Tibor 5 – Azt az utasítást kaphatta, hogy befelé mozogjon és cselezzen, területet nyitva ezzel Nagynak, ezt megoldotta gond nélkül, de kulcspillanatban rossz döntést hozott, azt onnan el kellett volna lőni, s megnyerni a meccset a csapatnak. Nem tudott igazán lendületet adni.

 

A mérkőzés legjobbja: Szakály Péter

Sokat gondolkodtam, hogy ő vagy Abwo. Mindketten magasan kiemelkedtek ma csapatukból, végül azért döntöttem a mi játékosunk mellett, mert több gyengébb meccs után emberelte meg magát. Sérülés is hátráltatta, mégis nagyot javult múlt héthez képest. Bejátszotta a pályát, rendkívül alacsony hibaszázalékkal.