LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Bódi volt a nyerőember

lokifradiA Fradi jött, látott és újra vesztett Debrecenben. Egy döntetlen szagú meccsen Bódi Ádám szállította a három pontot. Most sem játszottunk jól,  az ilyen győzelmek viszont rendkívül értékesek. A sikerrel megvívott csatát követően továbbra is hibátlan mérleggel vezetjük a bajnokságot.

A rangadókat mindig nagy felhajtás előzi meg. Pedig ritkán hoznak szemet gyönyörködtető, emlékezetes összecsapásokat. Sokkal inkább brusztolós, birkózós, helyzetek nélküli állóháborút. Ez a szóban forgó is az utóbbi kategóriába sorolható. A kedvező előjelek csalókának bizonyultak. Hiába uralkodott nagyszerű hangulat a stadionban, küldött támadó típusú játékosokat Prukner László a pályára, s úsztuk meg az esőt, az ütközet csalódást keltő focit hozott.

Mindkét együttes kitűnően megszervezte a védekezését, s megpróbálta röplabdával a maga javára billenteni a mérleget. A fürge játékosok lapos passzokkal történő megjátszása helyett, a középpályát átívelve Coulibalyt és Félixet keresték. Támadónknak azonban tengernyi gondot okozott a magasan érkező labdák megszelídítése, suta mozdulatai vajmi csekély eredményre. vezettek. Teljesen nyilvánvaló, hogy neki az fekszik, ha hézagos területre mozogva laposan kapja a bőrgolyót. Érdekes módon, amikor őt vagy Kulcsárt ily módon hoztuk játékba azonnal ígéretes lehetőségek alakultak ki. Ugyanez elmondható a másik oldalon is, de ott a beadások szerencsére rendre pocsékul sikerültek. Hozzávéve ehhez Novakovics temérdek borzalmas kirúgását, amivel azonnal átadtuk a támadásépítés lehetőségét, érett a gól nélküli első félidő. Arról, hogy mégse így legyen, Bódi gondoskodott, aki mesterien tekert a kapu jobb sarkába. Nagy vágya teljesült ezzel. A legjobbkor. Mellesleg a szabadrúgást Coulibaly harcolta ki, miután éppen laposan kapott egy átadást.

lokifradi4

A pauza után kezünkben tartottuk az irányítást, majd megnyugodva, hogy a Ferencváros nem kívánja forrón enni a kását, kontrákra rendezkedtünk be. Megtehettük, mert roppant fegyelmezett csapatmunkát végeztünk, míg a túloldalon hiányzott egy irányításra képes spíler, valamint Abdi és Andrezinho halovány teljesítménye miatt csődöt mondott a kreatív szélsőjáték. Mindent elmond a rivális teljesítményéről, hogy legnagyobb helyzetük egy pontrúgás után alakult ki. Mi jóval többet ütköztünk a pálya középső részén, s egy remekbe szabott megugrás után pontot tehettünk volna az ügy végére. Yannick azonban elpuskázta a hatalmas ziccert, így maradt a feszült izgalom a meccs végéig, de végül nem ütött vissza.

Felipe Félix személyében egy vérbeli kültelki surmót ismerhettünk meg. Amikor a labda közelében járt sosem felejtett el kiosztani egy apró csomagot, valamint sportszerűségből sem ártana leckét vennie, mert nehezére esett visszaadni a játékszert. Igaz ugyanakkor, hogy Simac sem éppen az angol királyi udvar etikettje szerint járt el az egyik párharcukat követően, mi tagadás nem bírta cérnával a brazil irritáló játékstílusát.

Szeretném agyondicsérni a csapatot és kijelenteni, hogy a bajnoki cím első számú várományosává léptünk elő, de nem merem. Nem merem, mert megint nem játszottunk jól. Rengeteg hibával, s bután fociztunk. A Kecskemét ellen ez kevés lesz. Másfelől egyéb erényeket fényesen csillogtatott a gárda. A védekezésünk összeállt, a küzdőszellem kiváló, a koncentráció jelesre vizsgázott. Az egyértelműen látszik, hogy kifejezetten egységes a csapat, a játékosok tudnak egymásért hajtani. Nem egyszer szereltek – óriási vágtát kivágva – több méteres hátrányból. Mindenki kiveszi a részét a melóból, s nem ismernek elveszett labdát. Ez itthon már félsiker. Ráadásul egy ilyen kiszenvedett siker kétségtelenül többet ér hosszú távon, mint amikor minden klappol.

Taktikai érdekességek

– A sarokrúgásoknál feltűnően Simac fejét kerestük, aki mélységből érkezett a kapu elé, miközben a többiek elmozogtak a hosszú oldal irányába.

– A második játékrészben szinte tökéletesen védtük a tizenhatost, amelynek sávjában hét játékos helyezkedett. Az ábra az utolsó 15 percet prezentálja.  Középen történő labdaszerzésre fókuszálunk. A labda bejuttatása nehézkes a védvonal mögé, így a labdás kénytelen rávezetni a falra a játékszert, felvállalva a párharcot, ha elveszti, a két szélvészgyors játékosunk kihúzódva, a felezővonalnál helyezkedve azonnal megjátszható, s roboghat a kapu irányába.

lokifradi5

Pontosztás

Novakovics – 7: Ezért igazoltuk, sugárzott róla a magabiztosság. A kirúgásokon viszont csiszolni kell.

Nikolov – 6: Az első félidőben pontatlanul játszott, még a bedobásokat is elrontotta, utána tulajdonképpen nem lehetett rá panasz. Visszatérése óta, a második félidei volt a legjobb teljesítménye.

Simac – 7: A meccs elején egyszer nagyon csúnyán eladta a labdát, utána a tőle megszokott ellentmondást nem tűrő játékot hozta. Nem hagyta élni Félixet.

Mészáros – 7: Megbízható pont volt ismételten. Az utolsó percben Oláh benyeste a labdát, Mészáros pedig lazán kifejelte az érkező elől. Ez a kiragadott példa jellemzi ténykedését eddig.

Korhut – 7: Most ragyogóan teljesített. Elvétve lehetett átjátszani, kőkeményen takarított. Az elfutások utáni precíz beadásokat azért még hiányolom továbbra is.

Bódi – 8: A meccs embere. Mutatta magát, sokat futott, tucatnyi pompás szerelést mutatott be, s parádés góljával eldöntötte a meccset.

Varga – 7: Kiegyensúlyozottan teljesített újra. Megállás nélkül robotolt egész meccsen, töménytelen mennyiségű labdát szerezve.

Szakály – 5: Akart, harcolt, de nem ment neki a játék.

Rezes – 6: Óriási elánnal vetette magát harcba. Hasznosan játszott, sokat segített védekezésben, de előre most keveset mutatott.

Kulcsár – 6: Jóval kevesebbet volt nála a labda, mint az előző két meccsen, ezért a látványosság most elmaradt. Azért így is többször becsapta Juniort.

Coulibaly – 6: Nem könnyítették meg a dolgát a társak, jobbára csak küszködött. Ettől függetlenül meccset befolyásoló megmozdulásokkal rukkolt elő. Kiharcolta a nevezetes szabadrúgást, illetve káprázatosan tálalt Yannick elé egy szép elfutást követően.

Yannick – 5: Két elhibázott ziccer, más semmi.

Dombi –

Ramos –

(A képek forrása: dvsc.hu)