A dermesztő hidegben minden apró örömre okot adó megmozdulást díjazni tudott volna az időjárással dacoló, karcsú nézősereg. A csapatok azonban nem sokat tettek azért, hogy az eltántoríthatatlan szurkolók megfeledkezzenek a zord körülményekről. Egy minden szempontból lagymatag találkozón két pontot elcsorgattunk egy rémesen gyenge Vasas ellen. A mérkőzés egyetlen pozitívuma a vendég büfében kapható forralt bor kielégítő minősége volt.
Nyomasztóak az ilyen találkozók, a helyszínen megtekintve legalábbis egészen biztosan. Siralmas nézőszám, tragikomikus pálya, ötlettelen birkózás és súlyos technikai hiányosságokkal küzdő támadók mindkét oldalon, akik most ráadásul a rosszabbik énjüket mutatták. Az ember tényleg nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, amikor Simic biciklicselt imitáló, vizuális kínszenvedést okozó batár mozdulatait próbálja, hát hogy is fogalmazzak… megemészteni. Gyorsan kortyolva egyet igyekszik átlendülni felette az ember, de nem lehet, mert a következő pillanatban már Coulibaly rúgja a saját lábára a labdát. Nem mintha elszigetelt volna a jelenség, csak a toleranciaszint csökken ilyenkor meredeken. Az első húsz percben azt is nehezen tudtuk megfejteni, hogy mit szeretnének egyáltalán megvalósítani a felek. Némi tanakodást követően arra jutottunk, a koncepció kimerül a gyors játékosok megcélzásában. Minden labda Coulibaly, illetve az új angyalföldi gyalogkakukk Hudson-Odoi irányába, de legalábbis feltételezett helyük felé szállt. Többet volt a levegőben a bőrgolyó, mint a földön, hajmeresztő megoldásokkal spékelve meg az ádáz légiháborút. A csapatok erőteljesen limitált veszélyt jelentettek egymás kapujára. Ki nem állhatom, mikor ezt kell mondani, de nincs mese: Az első negyven perc alapján néhány játékos akkor sem lett volna haszontalanabb, ha a melegedőben követi az eseményeket. Az adrenalinszint csupán egy-egy pontrúgás után ugrott meg, no meg a hajrában végre láttunk egy tapsra méltó villanást a derék Adamotól. A labda nem sokkal kerülte el a hosszú sarkot Éledezni látszottunk, bizakodva vártuk a jóval tartalmasabb folytatást. Az első felvonásban főképp középen erőltettük a támadásokat, s túlzásba vittük az egyénieskedést. Leginkább egymás hibáiból éltek a csapatok. Hudson-Odoi okozott gondot a jobboldalon, 4-5 alkalommal játszi könnyedséggel nyert párharcot Korhuttal szemben. Sokadjára konstatáltuk rezignáltan, a honi pontvadászatban valaki lazán az értéke tud lenni klubjának szimplán annak köszönhetően, hogy gyors és nem pattan el tőle méterekre a játékszer.
A játék képe fordulás után sem változott radikálisan. A Vasas erejéből egy épkézláb módon megkonstruált akcióra sem futotta. Egyáltalán nem meglepő, hogy elsősorban döntetlenekkel menekülnek a kiesés elől. A rombolásért felelős játékosaik stabilitást szolgáltatnak az együttesnek, de a támadószekció súlytalan, egy-egy megugrásból vagy szögletből tudnak mindössze veszélyeztetni. Farkas Balázsnak is inkább ezzel, illetve tágabban a saját csapatával kellene foglalkoznia a Loki menetrendszerű zrikálása helyett. Szegény Bárányos pedig értetlenkedve fogadta a lecserélését, mi most segítünk. Kedves Zsolt azért kellett lemenned, mert az edződ teljes joggal tartott attól, hogy ha ő nem hív le a pályáról, akkor a spori ad rá utasítást helyette. Arról nem beszélve, hogy 70 perc alatt megközelítőleg tíz métert sikerült sprintben megtenni.
Visszatérve a játék menetére, a második játékrészben már sokkal hitelesebben adtuk elő, hogy győzni akarunk. A széljátékunk azonban továbbra is döcögött. Pontatlanság, ütemtévesztések, a fogadó játékos mögé érkező átadások – máris oda a lendület, csorbul a hatékonyság. A játékosaink gyakorta egy szűk sávba tömörültek, s próbálták átgyömöszölni a labdát a védők hasán. Ritmusváltást csupán Selimtől, valamint Varga Józsitól láttunk, ilyenkor rövid periódusokra megpezsdült a játékunk. Jöttek is szép lassan a helyzetek. Egy felívelt labdánál Gáspár elszámolta magát, Coulibaly viszont valami egészen gyatra megoldással kísérletezett. Nem hittünk a szemünknek. Aztán nem sokkal később már az állunkat kerestük, amikor Bouadla assziszt értékű átadását öt méterről vágja az égbe. Janika beállítását követeljük, hiszen a jobbszélen Pranjic – ahogy arra a csapattársa is utalt a lefújást követően – megint rendre rosszul helyezkedett. Hudson-Odoi pedig rá se bagózott a védekezés műfajára. A hajrára fordulva végre beindulunk, az utolsó húsz percben tényleg mindent megtettünk a győzelemért. A publikum szintén tűzbe jött. Ám Janika indiszponált, nem tudja kiaknázni a taktikai sanszot. De még ezzel együtt is, Selim újabb nagyszerű passza után Korhut hozta kihagyhatatlan helyzetbe Coulibalyt, aki két méterről sem találta el a kaput. Az utolsó öt percre fordulva sem akartuk elhinni, hogy nem nyerjük meg a meccset. Pedig nem. Coulibaly meccslabdák garmadáját szórakozta el, akárcsak Kaposváron. Nem nyertünk, mert leszámítva a Selim-Varga kettőst senki nem nyújtott átlag felettit. Kollektíven pedig ismételten csak nyomokban teljesítettünk jól. Fel nem tudjuk fogni, mi az oka annak, hogy idegenben idén hamadszor, mindössze a rendelkezésre álló idő töredékében játszunk kellőképpen gólra törően. A helyzeteket kidolgoztuk, mégis keserű a szánk íze, mert az utolsó húsz perc alapján azt mondhatjuk, a fennmaradó hetvenben is képesek lettünk volna jobban futballozni. Vannak meccsek, amikor bánkódik az ember az egy pont miatt, ez ebbe a kategóriába tartozik. Bár a Vasas játékereje távolról sem félelmetes, ennek ellenére módfelett örömteli, hogy letudtuk ezt a kirándulást. A Fáy utcát övező miliő ugyanis lehúzó… nem méltó a klub történelméhez.
Taktikai érdekesség
– Coulibaly mintegy „beállósként” leköti a két belső védőt, Pranjic a pálya középső harmadába tolódik. Egy súlypontáthelyezést követően Yannick a kapuig gyalogolhatna, ehelyett a visszapasszot követően a tumultusban izmozunk, mert Varga négy játékos közé, a harapófogóba indul be. Ha többet forgattuk volna a labdát és nem késlekedünk a mélységi indításokkal a játékszer cipelése miatt, akkor jóval többször is megbonthattuk volna a Vasas védelmét.
– Egyértelműen több veszélyt jelentettünk onnantól kezdve, hogy Nikolic beállításával átálltunk 4-4-2-re. Talán nem lett volna óvatlanság eleve így kezdeni. Farkas őt felügyelte, Hudson-Odoi defenzív munkája pedig a nullához konvergált, így létszámfölénybe kerültünk a középpályán.
A mérkőzés összefoglalója:
(A képek forrása: dvsc.hu)
