
Nem tévedés ez a cím, hiszen két olyan csapat fog találkozni egymással keddi napon Zalaegerszegen, amelynek szurkolói nagy reményekkel várták a bajnokságot, de aztán mindkét gárda…
Nem tévedés ez a cím, hiszen két olyan csapat fog találkozni egymással keddi napon Zalaegerszegen, amelynek szurkolói nagy reményekkel várták a bajnokságot, de aztán mindkét gárda…
Az utolsó pillanatos kisvárdai pontmentés jó alapot adhat a sikeres szezonkezdetnek, azonban mit sem ér, ha az első hazai meccsen nem tudunk három pontot szerezni az…
Az elmúlt napok bőven szolgáltattak témát a Loki szurkolók körében, ugyanis péntek óta felütötte a fejét a hír, miszerint örmény befektetők érkezhetnek Debrecenbe. A témával kapcsolatban…
Az év utolsó bajnokiján ismét összecsap a két debreceni csapat, a DEAC és a DVSC. A két klub nagyon ellentétes félszezont tudhat maga mögött. A frissen…
Szerda délután igazi ínyencségnek lehettünk szemtanúi az NB II második fordulójában. A Debrecen a Debrecennel játszott a Nagyerdei Stadionban, a mérkőzésre pedig igen sokan voltak kíváncsiak.…
A tegnap este semmilyen tekintetben nem volt normális, így a gyalázathoz rendhagyó összefoglaló dukál. Ezúttal nem készítünk írásos elemzést, mert nincs értelme. Nem osztályozunk, nem pontozunk,…
Utolsó hazai bajnoki meccsünket játszottuk 2019-ben szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Vendégünk a Budapest Honvéd volt, akiknek a múlt heti kisvárdai vereséggel öt győzelem után…
A szombati kövesdi vereség után néhány nappal ismét idegenben játszott a csapatunk, ezúttal a megye I. osztályú Tatabánya ellen. A hazaiak stadionjának felújítási munkálatai miatt, otthonuktól…
Az ellen a Fehérvár ellen játszunk szombaton, akikkel szemben az elmúlt 13 bajnoki találkozónkon csupán 1 pontot tudtunk szerezni. Ezen rossz sorozat megtöréséhez jelenlegi formánkat tekintve…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A mai adásban fókuszban a Loki lesz. Zsóri Dániel Puskás-díjra jelölt gólja mellett…
A május 19-i Paks ellen aratott szezonzáró diadalunk lassan három hónapja volt. Azóta megjártuk Albániát, Olaszországot. Büszkék lehetünk a csapatra, mert a kötelező akadályt, a Kukesit…
Nem is olyan régen, bő két hete játszottunk a Vidi ellen a bajnokságban, akkor is Székesfehérváron. Többször volt már róla szó a közelmúltban itt a blogon…
Szombat este először vendégeskedünk a MOL Aréna Sóstóban (még mindig hülyén néz ki leírva), ahol nem mi leszünk az esélyesek, de nekünk van több veszíteni valónk.…
Enderson az Ajka elleni visszavágó előtt azt kérte a csapattól, hogy vegyék komolyan, ami nem feltétlenül valósult meg. Most az a kérdés, hogy mi szurkolók vegyük-e…
Mit is lehet mondani a Békéscsaba elleni meccsünkről? Dicsérő szavak nem jutnak eszembe, csúfos vereséget szenvedtünk el a Viharsarokban. Oly sokszor leírtam már, hogy “csapatunk rosszul…