Folytatjuk az elmúlt szezon lezárását, most a játékosokat értékeljük. Az első részben a légiósainkat vesszük górcső alá. Velük kapcsolatban is puffogtathatnánk a közhelyeket, miszerint minőségi külföldi játékosok vannak a keretben, akik emelik a magyar bajnokság színvonalát. Ráadásul ez igaz is, csak ez a jellemzés már mindenkit hidegen hagy, hiszen így tölti ki az időt egy-egy szaktekintély a nyilatkozatában. Mi nem unalmas közhelyeket írunk, hanem személyre szólóan mutatjuk be légiósaink teljesítményét, kiemelve jó és rossz tulajdonságaikat.
A nem magyar játékosokat két csoportba oszthatjuk; az egyikbe azok tartoznak, akik meghatározó tagjai voltak a csapatnak és a menetelésből bőségesen kivették a részüket, a másikba pedig, akik epizódszereplők voltak. Az utóbbi csoport összes tagját azonban nem vehetjük egy kalap alá, mert van, aki gólokat lőtt és gólpasszt adott, míg más csak lófrált a pályán.
Az első csoportba – nem meglepő – főképpen azok tartoznak, akik a kezdő tizenegyben kaptak helyet. Novakovic, aki elsőszámú hálóőrünk lett, kiváló szezont tudhat maga mögött. Magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő meccsről meccsre, ha kellett, akkor bravúrokat mutatott be. Csak azok a fránya kirúgások… Nem gondoltuk volna egy éve, hogy ilyen mértékű fejlődésre képes, viszont ehhez kellett a fél éves türelmi idő, ami alatt beilleszkedett. Simac biztos pont volt a védelemben, külföldi létére beszédes volt védőtársaival, de ez az ő posztján feltétlenül szükséges. Nagyot sokszor kisegítette. Két hibája volt a szezonban, az utóbbi után a padra csücsült, elfogadta, nem sértődött meg. A Kupadöntőn jól játszott. Selim szenzációs, sokszor megénekeltük teljesítményét, imádjuk. Csak annyit írunk, hogy jön az öccse. Coulibaly felemás személyiség, nagyon sok időbe telt, mire egy épkézláb focistát faragott két szakmai stáb is belőle, ennek a munkának a gyümölcse a gólkirályi cím. Addig tökéletes csatár, amíg mindegyik testrészéről bepattan a labda, viszont most már a csapatjátékban is hasznosabb. Gyakran azért pontatlanul passzol, egyetlen, tudatos csele kiismerhető.
Most pedig azon játékosaink következnek, akik jóval kevesebbszer léptek pályára, mint az előbb említett négyes. Ramos bőven NBI-es játékos, pechjére Varga Józsi játszik a posztján. Amikor beállt, vagy Varga helyett kezdett, akkor kitűnően helyettesítette Józsikát, nem elfeledve, hogy a Videotonnak győztes gólt is lőtt. Most már szerelési kísérleteiben nem rejtőzködik a piros lap. Ha Varga elmegy, eljöhet az ő ideje is. Yannick játéka egyszerűen borzalmas. Fel nem foghatom, hogy egy ennyire ballábas játékos miért cselez befelé, vagyis a jobb lábára. Néha, maximum harminc percre tud jó teljesítményt nyújtani, de ez édeskevés. Nikolic legnagyobb problémája, hogy az ő posztja pont Adamóé. Érzi a kaput, veszélyes, legtöbbször szabálytalanul szerelik. Keveset játszott, így is van öt gólja. Maradnia kellene, ha Adamo távozik, akkor ő lehetne a kezdő csatár. Meye egy gólt szerzett, nem sok mindent csinált, de igazán értékelni majd csak télen lehet. A sétálgatása nem igazán tetszik, minimum ijesszen rá a hátul passzolgató bekkekre. Lucas főleg a kupákban lépett pályára, végigküzdötte a Magyar Kupa döntőjét, de neki még sokat kell fejlődnie. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy megrekedt. Zahovaiko néhány percet töltött a pályán ősszel, nem tudni, mire lett volna képes. Alisic a Ligakupában játszogatott, nem váltotta meg a világot.
Az egész idényben nyolc olyan idegenlégiós lépett pályára, akik hozzátettek a bajnoki címhez, valamint voltak olyanok, akik csak beálltak bajnokságban vagy játszogattak a Ligakupában, de velük nem igazán foglalkozunk, hiszen már nem a csapat tagjai. Hatan mindenféleképpen bőven a kezdőbe valók, Yannicknak és Meyenek ennél sokkal többet kell mutatniuk.
(A kép forrása: dvsc.hu)
