LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Könnyed siker

lokhonved2Az OTP Bank Liga 7. fordulójának záró mérkőzésén a forduló rangadóját rendezték vasárnap este az Oláh Gábor utcán. A mérkőzés a jótékonyság jegyében telt, hiszen külön erre a mérkőzésre készült mezben lépett pályára csapatunk, melyekre licitálni lehet a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére. Ezúttal a csapat a szurkolókkal is jótékony volt, hiszen négy góllal örvendeztettek meg minket, és ami fontos, ma végre a játék is olyan volt, amit egy bajnokcsapattól elvárunk.

Rengeteg – szám szerint nyolc – sérülttel vágtunk neki a mérkőzésnek, így ez nem könnyítette meg a stáb dolgát. Viszont „szerencsére” ezen a héten már nem kellett a nemzetközi mérkőzések miatti fáradtsággal küszködni, így kipihent játékosok alkották a kezdő tizenegyet, mely sok meglepetést nem tartogatott.

lokihonved

A mérkőzés elején hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és az első valamire való helyzetünk rögtön gólt eredményezett. A sérülések és eltiltások miatt élete első NB1-es meccsén a fiatal Szemerédi bizonytalankodott, ezt kihasználva Kulcsár középre ívelését Sidibe vágta be az 5. percben. Nem telt el még 10 perc sem, és már 2-0 volt az eredményjelzőn, így azt gondolhattuk, máris eldőlt a meccs. Azonban nem így volt, a korai előny tudatában jócskán visszavettünk a tempóból, amit a Honvéd ki is használt, szépített, és a félidő végéig bizony benne volt, hogy akár egyenlíthetnek is. Szerencsére aztán a második félidő elején ismét felpörögtünk, aminek újabb két gól lett a jutalma, de ezeken kívül is még számos helyzetet puskáztunk el, így a különbség akár nagyobb is lehetett volna. A védelmünk ma sem működött tökéletesen, de ezt most fogjuk rá Mészáros hiányára. A Sidibe-Coulibaly páros viszont ezúttal is kiválóan működött, hiszen ők ketten három gólt vállaltak.

Reméljük, hogy a mai játék tovább folytatódik, hiszen ez volt az a teljesítmény, amivel tavaly veretlenül bajnokok lettünk. Ha a sérültek felépülnek, és a további sérülések elkerülnek minket, akkor ismét egy erős társaság jöhet össze, ami sok szép örömöt okozhat még nekünk a szezon során.

Percek, események

5. perc: Kulcsár csap le sprintben Varga fejesére, első próbálkozására még hárít a kapus, de a kipattanó labdát középre ívelve Sidibe talál a kapuba 5 méterről jobbal. 1-0

8. perc: Korhut szélről bepasszolt labdája Coulibalyt találja meg a kaputól 15 méterre, és higgadtan, jobbal a kapu jobb alsó sarkába helyez. 2-0

21. perc: Egy felívelt labdát Diaby készít le Vernesnek, aki egy emelés után kapásból lövi ki a jobb alsót. 2-1

53. perc: Bódi szögletét Szűcs vágja be a hosszúról laposan. 3-1

64. perc: Coulibaly passzával Sidibe lép ki, eltolja a kapus mellett, majd becsúszva az üres kapuba továbbítja a labdát. 4-1

Pontozás

Verpecz: Sok dolga nem akadt, a gólról nem tehetett, néhányszor kellemetlen helyzetbe hozták a társak egy-egy rövidebben haza adott labdával, de teljesítményére nem lehetett panasz. 6

Bernáth: Ezúttal is ő játszott Nagy helyett, és most sem okozott csalódást, igaz a támadásokból most nem vette ki annyira a részét, de a védekezést megoldotta. 6

Simac: Volt néhány bizonytalankodása, de ezektől eltekintve biztos pontja volt a védelemnek. 6

Szűcs: Őrá sem lehetett ma panasz, ráadásul a múlt heti Ligakupa mérkőzés után ma is gólt szerzett egy szögletet követően. 7

Korhut: Kezd magára találni, ez már hasonlított a tavalyi Korhutra. Még nem tökéletes, de ha ilyen ütemben javul tovább, akkor heteken belül újra válogatott formában futballozhat. 6

Kulcsár: Ismét igazi posztján játszhatott, és végre tőle is elfogadható teljesítményt láthattunk. A meccs elején nagyon akart, minden labdára ment, és könnyedén futotta le ellenfeleit, az első gólt is ő hozta össze. 7

Varga J.: Ma is agilisan futballozott, és a támadásokból is jól vette ki a részét. Sok jó indítása is volt a mérkőzésen, átjutni ma sem sokszor lehetett rajta. 7

Szakály: Sokszor eltűnt a mezőnyben, illetve kihagyott egy ziccert is, a labdákat viszont jól tartotta meg.  Neki is kell még javulnia. 6

Bódi: Kényszerből szokatlan pozícióban, a bal oldalon játszott, de nem vallott szégyent, ő is kezd magára találni. 7

Coulibaly: Egyre jobban érzik egymást Sidibével, góllal járult hozzá a fölényes sikerhez, és kapaszkodik a góllövőlistán is az élmezőnyhöz. 8

Sidibe: A meccs embere címre joggal szolgált rá két góljával, ami lehetett volna három is, ha a végén nem szórakozza el ziccerét. Reméljük tartja az elmúlt meccseken mutatott formáját. 8

Varga R.: Bemutatkozhatott a csapatban, Korhutot váltotta a balhátvéd poszton, sok szerep nem jutott neki, főleg a védekezésből vette ki a részét. 6

Ferenczi: Kár, hogy csak negyed órát kapott, ez alatt nem volt ideje bizonyítani, illetve a csapat is visszaállt már 4-1 után, de így is láthattunk tőle szép megmozdulásokat. Remélhetőleg több lehetőséget kap majd a későbbiekben.

Dombi: Beállt.

A mérkőzés összefoglalója

 

(A kép forrása: dvsc.hu)