Az őszi Eger elleni vereséget még csak arcpirító kisiklásnak gondoltuk. Aztán rá kellett döbbennünk, hogy többről van szó, gödörbe kerültünk. Kíváncsian vártuk, mit hoz a téli szünetet követő folytatás. A Pécs ellen kipillantottunk belőle, de erőtől duzzadó csapatot, akkor sem láthattunk. Az Újpest és a Honvéd ellen látottak alapján Fortunát is jogosan lehet emlegetni. Ám a Pápán mutatott gyötrelem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ismét a gödör mélyére kerültünk. Most újra az Eger következik, s bizony elég nehéz megragadni a szombati összecsapás valódi tétjét.
Az eredménysorra tekintve már fordulókkal ezelőtt is egy középcsapat performansza jutott eszünkbe, de mostanra ez a tabellán elfoglalt helyezésben is realizálódott. Mi történt tavaly óta? Leginkább az szembetűnő, hogy mennyire enervált az a középpálya, amely az elmúlt évtizedben egészen eddig a gárda erősségének számított. Selim és Czvitkovics egy csónakban evezve keresi korábbi önmagát. Bódi megtorpant, s idén kizárólag mezőnymunkájával tűnik ki, extrát elvétve hoz. Szakály tötyögős, csupán biztonsági passzokat ad, összességében árnyéka tavalyi énjének. Ezt az óriási űrt – jobb híján – olyan fiatalokkal próbáljuk kitölteni, akik még nem érettek az élvonalhoz, nem képesek stabilan a csapat hasznára lenni. Sőt, ezen túlmenően Nagy Zoli erősen átlagos, s Korhut is alig nyújtott idén kiemelkedőt, különösen tavalyhoz viszonyítva. Ráadásként Sidibe sem azt hozza, amit vártunk tőle, mindössze egy-egy fellángolásra futja tőle. Mondjuk ezt mindenféle bántó szándék nélkül. Már csak azért sem, mert az általános formahanyatlás nem csupán a játékosok sara.
Az előző idényben felépített szisztéma kifulladt. Kondás Elemér a téli szünetben próbálta ezt orvosolni, a felálláson is módosított, ám ez nem vezetett eredményre. A csapatjáték döglődik, a szerepek és feladatok nincsenek kikristályosodva, így a játékosok nem találják a helyüket a rendszerben, elvesznek az erényeik. Játékunk teljes mértékben kiismerhető lett, s gyakorta kifejezetten impotens sajnos. A két tünet pedig felerősíti egymást. Hiába mondja a mester azt, hogy végig domináltunk a Pápa ellen, valójában nem mi erőltettük rá az akaratunkat az ellenfélre, hanem a Pápa adta fel totálisan a kezdeményezést. Az ellenfél részéről mindezt többen is bevallották. Nem elég ott lenni a rivális kapujánál, veszélyeztetni kell, helyzeteket kell tudni kidolgozni. Máskülönben kikaphatsz, sőt megérdemelten kaphatsz ki.
Azonban az átütőerő hiányzik, mert a fenti okokból kifolyólag a játékosok nem élesek. Így körülményes a labdajáratás, a beadások hatásfoka pocsék. Az ütemkéséssel indított átadás miatt a csatár lesre fut, a lövések a lelátó népét riogatják, a középre lőtt labdák vezérelve a „hátha kedvezően pattan meg valakin” gondolkodásmód. Ebből néha kijön gyötrelmes győzelem, de legalább annyiszor inkább csak döntetlen, vagy vereség. Magyarán szólva nem a játékosok lettek ennyivel rosszabbak, s nem is a szakmai stáb munkája ennyivel gyengébb. A kettő együtt adja ki ezt az érzetet. Állhatnánk előrébb is, képesek lennénk rá. Ám ami a lényeg, a jelenkori Lokiban ugyanúgy benne van a dobogó, mint adott esetben egy 6. hely. S ez megint csak a középcsapatok jellemzője.
Szükséges mindennek a továbbgondolása. Mára világosan látszik, hogy a klub részéről az EL-csoportkör óta terítékre került veszteségminimalizáló stratégia, nem képes konzerválni a domináns státuszt. Mondom még egyszer, ez a csapat végezhetne akár dobogón is. Viszont a tendencia nem nekünk kedvez, az elmúlt közel három évben mi egyre gyengültünk, míg a legfőbb riválisok erősödtek. Lesarkítva, a minőséget már nem az elérhető legjobbak egyikével, hanem a lehető legkisebb rosszal pótoljuk. Szimbóluma ennek például Pölöskey leigazolása. Egy levetett ruhadarabot szereztünk meg, ami másnak nem vált be. Vallom ezt úgy, hogy nyilvánvaló hiányosságai dacára egyáltalán nem használhatatlan ő, sőt az aktuális állapotú kollektívában a teljesítménye még a jobbak közé tartozik.
Nem arról van szó, hogy a klubvezetés mára kevésbé hozzáértő, mint anno. Nem feltétlen hoznak rosszabb, kevésbé megfontolt döntéseket, mint korábban. Hanem egész egyszerűen jóval szűkebb keretek között kell machinálniuk. Korlátozott mozgástérben a racionális döntés is sokszor csupán a stagnáláshoz, vagy a veszteség elodázásához elégséges. Távlatilag egy olyan trend rajzolódik ki, amely leszállóágat jelez. Ennek a megtörése szignifikáns anyagi, emberi és gondolkodásbeli megújulást igényel.
Az Eger elleni találkozó tétje, hogy ne hulljon szét atomjaira az együttes, egy esetleges újabb kínos eredmény miatt. Fel kell használni ezt a meccset arra, hogy lökést adjon. Muszáj elindulni felfelé, mert szeretnénk, ha maradna esély a Magyar Kupa újbóli elhódítására. Ami az idei szezon egyetlen mentőmellénye.
A várható kezdőcsapatok:
DVSC: Verpecz – Nagy, Máté, Mészáros, Korhut – Ramos – Bódi, Selim, Szakály, Pölöskey – Coulibaly
Eger: Sztankó – Balog Zs., Mecsinovics, Koné, Preklet – Koós, Buacs, Dobrics, Farkas Á. – Németh, Horváth Z.
(A képek forrása: dvsc.hu)
