Ezt már nem lehetett elfelejteni. A döntő okozta meccsláz már az elődöntő során hatalmába kerített, a Paks elleni bajnoki után már olyan erősen jelentkezett, amely csak minimális odafigyelést engedélyezett bármi más számára.
A Bozsikban megrendezett döntő keretbe zárta azt a gondolatot, amely a kispesti bajnoki alatt merült fel bennem, mégpedig, hogy a kupának egyértelmű prioritása van a szezonon belül.
Tavaszunk májusig nem a kijelölt ösvényen magabiztosan és egyenletesen haladókra, hanem inkább a falusi kocsmából záróra után kitámolygókra, illetve a bicikliműsorral megspékelt hazaindulókra hasonlított. A váltás, a folyamat elindulása a Siófok meccsel vette kezdetét, és feszülten figyeltük, hogy a játékunk és a formánk a májusi hónap utolsó harmadára csúcsosodik-e ki.
Mint a vekker kegyetlen pontossága.
A kupasorozat minden évben ugyanúgy zajlik, de összehasonlíthatatlanok, még ha két egymást követő évben is döntősök vagyunk. Tavaly egy hét alatt kellett megoldani a két serleg helyét végleg eldöntő feladatokat, míg az idei évben az erőnket sikerült erre az összecsapásra koncentrálni és időzíteni.
A javuló játék, a gólt eredményező helyzetek felváltották a „ha azt belőttük volna” lehetőségeket, a kapufákat, és képesek voltunk két nehéz mérkőzésen is a fordításra. Ezek a pozitív előjelek, illetve egy új alapkezdő megtalálása és összeérése több reményt adott a döntő napjára. A középső hármas már meccsek óta ebben a formációban játszik, az ő helyük nem volt kérdés, a két szélről érkező támogató támadó közül Ferenczi volt a biztos, de Kulcsár kezdetése sem volt meglepő Pölő májusi formája láttán.
Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Czvitkovics – Kulcsár, Ferenczi – Coulibaly
A kezdeményezőbb, de nem a totális támadást jelentő szerep, illetve a győri játékséma nem hazudtolták meg Bódi Ádám szavait. A győri szélsők többször is veszélyeztettek jobbról, de ez azon az oldalunkon várható volt, hiszen a Bernáth-Máté kettős lassúsága – és az ebből adódó helyzeti előnye az ellenfélnek – már a bajnokikon is látszott. A Győrnek minden sikerül, innentől már csak a kontra.
Kondás Elemér akkor a legmerészebb, amikor igazán szükség van rá. Szünet előtti cseréjével a második félidőre egy játékban lévő Sidibe futhatott ki. Az a felfogás, az a gőzhengerszerű támadókedv csak a gólt hozhatta el. A tempó visszavétele a teljes kifulladás megelőzésére és az esetleges hosszabbításra való erőtartalékolásra szolgált, de a második félidő a kezünkben volt. És aztán Adamo Coulibaly. Újra.
A Coulibaly-függőség olyan erős nálunk, mint még soha. Árnyoldalát mindig érezni, mindig tudni fogjuk, de látni csak egyszer-egyszer. Nevezhetjük őt magát áldásnak vagy átoknak, attól függ, hogy éppen mit tesz, vagy mit nem tesz. De ha a kupadöntőben kétszer is megveri az egész győri védelmet a kapussal együtt, akkor már mindenki hálával gondol rá, és elfelejti a telet. Ő is és mi is tudjuk, hogy ez az ő döntője volt. Ő nyerte meg nekünk.
Köszönjük, Adamo.
A kupagyőzelemnek van egyfajta feledtető, megbocsátó hatása. Abban a mámoros, bódító pillanatban nem számít a múlt, a jövő pedig messze van. A megkönnyebbülés, a „hogyan is történhetett volna másképp?” érzése keveredik ilyenkor. Na, meg persze az is, hogy de jól tette, amikor a rózsaszín inget vette fel. Anélkül nem sikerült volna.
Nincs többé teher, a folyamatosan változó év a kupát jelölte ki végcélnak, a bajnoki fordulókon a játékunk fejlesztése az elsődleges szempont. A vereségek száma nem dobogós csapaté, két hét múlva lesz bajnoki helyezésünk, és örülni fogunk, mert nekünk most van okunk más miatt boldognak lennünk.
A kupa a legpompásabban és legelőkelőbben fénylő csillag az égbolton, és most újra csak nekünk ragyog.
Értékelés
Kapu
Verpecz hárított több távoli próbálkozást, szélről beadott labdát, a gólt eredményező lövésbe is beleért, de erős volt és közelről jött. Nagyszerűen helyettesíti Novát.
Védelem
Minden mérkőzés alkalmával megerősítésre kerül, hogy a széleken vannak a gyengébb pontok. Bernáth elkóricálása után, könnyen helyzetbe kerültek a győriek, viszont többször is egy a kettő elleni helyzetbe került, mivel Kulcsár kevesebbet segített vissza. Máténak egy hibája volt, a gól előtt gyorsabban hátrált, mint Jellasics Pákozd után. Mészáros és Korhut egyértelműen kiemelkedtek ebből a négyesből, így kell.
Középpálya
Elsőként Ramosnak jár a dicséret, hiszen korán sárgát kapott, ami után egy-két éve még a piros is expressz sebességgel süvített elő a spori zsebéből, de most sokkal visszafogottabban, de ugyanolyan határozott mozdulatsorokkal játszott. Bódi és Cicó a pálya közepén mozgatták a csapatot, előbbi védőmunkája, labdaszerzése, utóbbinak előrejátéka érdemel elismerést. Ferenczi védekezésben hasznos, támadásban gyors volt. Szécsi Ferenczi helyén szaladgált, inkább cselekkel próbálkozott – de még milyenekkel! -, biztató, de még fejlődni kell. Kulcsár a meccs elején olyan jeleket mutatott, amely arra utalt, hogy ismét beindul, elfut mindenki mellett és bepasszolja az üres kapuba. Nem ez lett, elolvadt, mint a sajt. Bouadla pályára lépett!
Csatársor
Sidibe jól szállt be, így lehetett két centerrel is játszani, de becserélése után Kulcsár helyén mozgott – ami alapvetően egy furcsa döntés, hiszen nem elég gyors. Coulibaly egy fogalom, a meccs embere. Fellebbezésnek helye nincs.
(A képek forrása: dvsc.hu)
