Még mielőtt bármibe is belekezdenék, kezdjük az elején: szerdán rendezték a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját Miskolcon, ennek apropóján pedig úgy gondoltam, hogy érdemes megtekinteni a helyszínen a meccset, így szerda délután autóba pattantunk. Már az oda úton is történtek érdekes dolgok, de ekkor még nem gondoltam, hogy lesz még olyan esemény a meccs során, ami miatt érdemes lenne cikket írnom. De haladjunk sorban.
Négyen vágtunk neki az útnak, háromnegyed négykor indultunk, így volt időnk kényelmesen letudni a valamivel több, mint egyórás utat Miskolcig. Miskolchoz érve, az autópályáról lejövet már láttuk a rendőrhadat, akik persze azonnal kiszúrták, hogy Lokisták vagyunk, így rögtön félre is állítottak. Elmondták, hogy felvezetés lesz, álljunk félre, majd mikor visszakérdeztünk, hogy muszáj-e, akkor határozott választ kaptunk, hogy igen. A kérdés azért hangzott el, mert a kora tavaszi bajnokin igénybe vett felvezetésnek az volt az eredménye, hogy jó 45 perces várakozás után voltak hajlandóak bevinni minket a stadionba, így épphogy odaértünk a meccsre. Mivel az óra ekkor 17:20-at mutatott, azaz 40 perc volt a kezdő sípszóig, erős volt a gyanúnk, hogy most sem fogják elkapkodni a dolgot, és lemaradunk a meccs elejéről. Jó tíz percet vártunk, hátha csatlakozik még valaki hozzánk, nos ez elmaradt, így 3, azaz három darab rendőrautó, bennük körülbelül 15, azaz tizenöt rendőr közreműködésével megindult a felvezetés 1, azaz egy, bennük 4, azaz négy darab Loki szurkoló stadionba történő vezetésével. Nem hagyhattam ki, hogy ezt a mókás jelenetet, hogy egyetlen szerencsétlen autót, benne négy darab ártalmatlan szurkolóval, királyoknak kijáró kíséretben vezetik az úton.
Like a boss – előttünk és mögöttünk is rendőrautó
A jóslatunk is majdnem bevált, mert pár perccel a kezdés előttre estünk be a stadionba. Beléptetésnél a szokásos történet, a nem túl szimpatikus rendezők nem túl szimpatikus stílusban átvizsgálnak, megmotoznak, majd a szűkös beléptető kapun át bemehetsz a stadionba. Mire elfoglaltuk a helyünket, már érkeztek is a csapatok, ekkor a vendégszektorban lehettünk vagy 25-30-an, amit eléggé keveselltünk, de nem sokkal később jött a hír, hogy az ultrák is úton vannak, csak valamiért késnek.
A kezdés előtt nem sokkal. A hazaiak kb 4 ezren, mi maximum 30-an.
Maga a meccs szóra sem érdemes, mindenki látta a saját szemével, hogy mit műveltünk az első fél órában. Gyakorlatilag a harminc perc alatt leromboltuk azt, amit az előző meccs kilencven perce alatt felépítettünk: két buta gólt kaptunk, erre jött még egy lapáttal Verpecz kiállítása – ami nekem már ott a helyszínen is jogtalannak tűnt, a visszajátszás pedig végképp meggyőzött ebben -, így emberhátrányban kellett lejátszanunk jó egy órát, miközben már a Diósgyőr állt továbbjutásra. Ekkortájt érkezett meg a keménymag, így mire mindenki elfoglalta a helyét a szektorban, már lehettünk jó 100-150-en. Úgy a 35. perc tájékán hangos szóváltásra lettünk figyelmesek, és mire a hang forrását megleltük, már kitört a balhé. És igen, újra a szekusok estek neki a debreceni szurkolóknak, ahogy az a márciusi meccsen is történt, amiről ebben a cikkben írtam annak idején. Hogy miből alakult ki már megint a csetepaté, arról csak szóbeszédeket hallottam, remélhetőleg az Ultras Debrecen 1994 oldala majd leírja, hogy pontosan mi is volt sztori. Szóval lelátói hírek szerint a két hónapja jól megvert szekusok szerettek volna revánsot venni az akkor történtekért, ezért a most jóval csekélyebb létszámú keménymagunkhoz odamentek provokálni és kötekedni. Hogy ki ütött először, azt nem tudom, de a dolog eredménye az lett, hogy bejöttek a rohamrendőrök a szektorba, elválasztani a két felet. A második félidő kezdetéig még ment az anyázás a két fél között, végül a rendőrség tett rendet azáltal, hogy kizavarták a narancsmellényeseket a szektorunkból, így innentől már békesség volt.
A balhé után érhető módon szurkolás már nem volt, le is szedték az összes drapit a szurkolók, a meccs további része pedig többnyire azzal telt, hogy a büfé mellett tárgyalta a történteket a három fél. Eközben azért csordogált a meccs is, a Diósgyőr emberelőnye ellenére visszaállt kontrázni, pedig jól tudták, hogy egy bekapott góllal már kiesnének. Ennek ellenére a biztonságra helyezték a hangsúlyt, de az látszott, hogy ha holnap reggelig játszunk, akkor sem lövünk gólt. Ez így is lett, hiába minden erőlködés, gyakorlatilag nem tudtunk helyzetet kialakítani, így a DVTK megőrizte előnyét, és összesítésben 4-4-el, idegenben lőtt több góllal – ugye, milyen kár azért az utolsó perces Elek gólért az odavágón, mikor végig szalomozott a védelmen, és megpattanó lövése a kapuban landolt… -, az a csapat jutott tovább, amelyik jobban akarta a kupadöntőt, akiknek ez volt az év legfontosabb meccse: a Diósgyőr, akik 33 év után játszhatnak újra kupadöntőt, és ennek kivívásával 34 év után indulhatnak újra a nemzetközi kupában.
A lefújás után a rendőrök gyorsan kitereltek minket a stadionból, mondván haladjunk, mert állítólag további incidensek várhatóak… Be a kocsiba, megindult a felvezetés, és este 10-re már itthon voltunk. Csalódottan, mert nem ezt vártuk. De a jó kedvem ez sem ronthatja el, hiszen szombaton a tízéves álom valósul meg, és birtokba vehetjük a Nagyerdei Stadiont.
