Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. Ezeket a mérkőzéseket, a győzelmeket és a kudarcokat is szeretnénk feleleveníteni tizenöt részes sorozatunkban. A sorozat utolsó, 15. részében a tavalyi, 2013-as nyár nemzetközi szereplését idézzük fel és a következő évek esélyeit latolgatjuk.
Az előző részben bemutattuk, hogy a 2012/13-as idény kezdete nem alakult jól a csapat számára, kiestünk a nemzetközi küzdelmekből. Ezáltal viszont több figyelmet fordíthattunk kis hazánk bajnokságára. Sidibével, Czvitkoviccsal, Slimane-val és Varga Róberttel egészült ki csapatunk, míg távozott Illés Gyula, Salami és Stevo Nikolic, valamint a kupakudarc okán Nikolov Balázs és Luis Ramos.
Novakovic súlyos sérülése miatt általában Verpecz védte kapunkat, a védelemben pedig Nagy Zoltán, Máté Péter, vagy Simac, Mészáros Norbert és Korhut Mihály voltak az alapembereink. A középpályán Szakály mellett Czvitkovics, Ramos, Bódi, Selim, ősszel pedig még Varga József és Yannick játszottak. Csatárposzton ekkor a már elvágyódó Coulibaly mellett Sidibe, Kulcsár és Pölöskei kaptak szerepet. Rajtuk kívül Ferenczi János, Szűcs István, Dombi Tibor és Rezes László nevével sűrűbben találkozunk a jegyzőkönyvekben.
A szezon elég viharosra sikerült, összesen 51 mérkőzésünk közül (30 NB1, 7 MK, 8 Ligakupa, 6 NK) 25 győzelem (14 NB1, 6 MK, 4 LK, 1 NK), 6 döntetlen (4, 0, 1, 1) és 20 vereség (12, 1, 3, 4) született. 89 lőtt gól mellett 60 kapott gól – ezt már idén túlszárnyaltuk 107 lőtt és csak 52 kapott góllal! 94 sárga lap mellett rendkívül sok, 9 kiállítást szedtünk össze, legjobb játékosunk pedig kétség kívül Adamo Coulibaly volt, aki 40 mérkőzésen 27 góllal lett házi gólkirály.
A bajnokságban a 11. fordulóig szépen meneteltünk (8-1-2-es mérleg), aztán a Vidi, a Paks, a Fradi, az MTK és a Győr is 1, illetve 2 gólos győzelmet aratott, azt a novembert szívesen elfelednénk. Ezzel gyakorlatilag el is szálltak bajnoki reményeink. A maradék 14 fordulóból mindössze hatot nyertünk meg, három döntetlen mellett és még 5 mérkőzésen kikaptunk. Így a bajnokságban végül csalódást keltő, 6. helyen zártunk, 8 pontra a második helyezett Videotontól. A Győr magabiztosan, 64 ponttal lett bajnok, amihez utólag is gratulálunk – bár elég furcsa érzés volt látni, hogy a bajnokavatásra sem telt meg stadionjuk. A gólkirály Coluibaly lett 18 bajnoki találattal, őt 8 góllal Sidbe követte – így utólag is megállapítható, hogy a francia légiósra építettük taktikánkat és ez bár sikeres volt, hosszú távon nem vált be.
A ligakupa negyeddöntőjében a Videoton 1 góllal jobbnak bizonyult nálunk, a Magyar Kupában viszont kihasználtuk szerencsés sorsolásunkat és egészen a döntőig meneteltünk. Előbb a Szentlőrinc (NB III) ellen (3-1), majd a másodosztályú Nyíregyháza ellen (5-4) győztünk, így bejutva a legjobb 8 közé. A sorsolás nekünk kedvezett, a Létavértes (NB III) ellen papírforma sikert arattunk (10-0), az elődöntőben pedig a Vidi-Győr párharc mellett DVSC-Vasas (NB II) harcra került sor (6-1). A sorsolásunk ennél szerencsésebb nem is lehetett volna. A döntőre a Kispest otthonában került sor a Győr ellen, egy rendkívül élvezetes találkozón, ahol Coulibaly 2 góljával megfordítottuk a mérkőzést és 2-1-es győzelmünkkel megvédtük kupacímünket és elértük, hogy az Európa-Liga selejtezőiben indulhassunk. Így nem zártuk annyira rossz szájízzel ezt a furcsa szezont, amikor Pölöskei riogatott minket és az ellenfelet egyaránt; amikor Eger sötétbe borult, majd kiesett; amikor megalakult a Trollfoci és majdnem bennmaradt a Siófok; amikor nem tudtuk, hogy Kondás Elemért el kellene-e zavarni a gyenge szereplés miatt, vagy további esélyt adni neki az előző veretlen idény miatt…
Kondás Elemér maradt és minden idők egyik legnagyobb debreceni játékosmozgása történt meg a nyáron – milyen kár, hogy sérültjeink, eltiltottjaink, a Győr elleni szuperkupa kudarc és a rendkívül szerencsétlen EL sorsolás miatt nem mi számítottunk az esélyesnek a nyáron is tartó norvég bajnokság éllovasa elleni mérkőzésnek. A Strömsgodset (a hihetetlenül unszimpatikusan nyilatkozó Kovács Péterrel) ellen ugyanis évek óta először kellett nélkülöznünk Coulibalyt és ez teljesen más taktikát kívánt meg. A negatív előjelek ellenére Sidibe duplájával a 90. percig vezettünk az utolsó pillanatban azonban Kovács egyenlített.
A 2-2 azonban így is jó eredménynek számított. A 67. percben kiállított Bódi Ádámra és a mérkőzés 12. percében Kovács belépője után megsérülő Damahou-ra sem számíthattunk a nyíregyházi visszavágón. Az azóta a csapat által is elismert, túl defenzív hazai taktika azonban már a 35. percben csődöt mondott. A friss szerzemény Trninic, Volas és Zsidai még nem épült be igazán a csapatba, Czvitkovics, Nagy Zoltán és Máté Péter pedig nem találta a ritmust, így az 58. percben már 0-3 állt az eredményjelzőn, ami azt jelentette, hogy 4 gólt kellett volna rúgnunk 30 perc alatt a 70. percben megfogyatkozó Strömsgodsetnak, de hiába kezdtünk el helyzeteket kidolgozni, csak kapufáig jutottunk, és összességében is meg kell állapítani: csődöt mondtunk. Nem lehet egy ember nyakába varrni a vereséget, egyszerre volt a felelősség a stábé és a játékosoké. Talán a legszomorúbb, legcsendesebb szurkolói hazaút követte ezt, amit valaha átéltem, és csak egy dolog vigasztalt minket: ha minden a tervek szerint halad, többet nem kell Nyíregyházára utaznunk „hazai” mérkőzésre.
A nyáron aztán még inkább megerősödtünk, játékosaink összeszoktak, és folyamatosan érezni lehetett, hogy valami készül Debrecenben – és ez alatt nem csak a stadiont értettük. Eltelt 28 forduló és néhány gyengébb meccset kivéve elég jó kis meccseket játszottunk, és a maradék 2 mérkőzésen a saját kezünkben a sorsunk, hogy megnyerjük a bajnokságot és ezzel az azóta megnyitott, új arénában telt ház előtt harapjuk át Európa csapatainak torkát!
Amennyiben sikerülne a középhátvéd posztot megerősíteni és egy igazi góllövőt beszerezni, akkor komoly esélyeink lesznek a következő évi bajnoki és nemzetközi kupa-menetelésre is. A magyar fociba mostanában egyre több pénz kerül be, ettől pedig azt várom, hogy az NB1 színvonala növekedjen, a DVSC és minden hazai csapat pedig újabb nemzetközi sikereket érjen el. Hiszem, hogy képesek lehetünk helytállni a nemzetközi kupasorozatban és hiszem, hogy éveken belül valóban összefuthatunk 1-2 nagyágyúval a Nagyerdei stadionban! Azért vagyunk, hogy megtöltsük a stadiont, és együtt kiharcoljuk mindezt!
Hajrá Loki!
A 15 részesre tervezett Nemzetközi visszatekintő sorozatunk ezzel lezártult – ahogyan terveztük, éppen akkor, amikor a megújult stadionunk az első tétmeccsnek adott helyet. Az elmúlt 20 évben nem akármilyen csapatokat hoztunk Magyarországra, valamint az Oláh Gábor utcába. Nem akármilyen idényeken van túl szeretett csapatunk. Reméljük ez a kis emlék-túra boldog pillanatokat idézett fel bennetek és szívesen, örömmel olvastátok ezeket a cikkeket. Az egész Loki-blog stáb nevében kívánjuk, hogy a következő évek is emlékezetes és győzelemtől boldog mérkőzéseket hozzanak a DVSC, valamint külföldi csapatok ellen az összes magyar alakulat számára!
Csibu
(A képek forrása: sport.hir24.hu, dvsc.hu)
