LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mégis mi volt ez?!

Jackie-ChanEgyszerre vagyok csalódott, és rendkívül indulatos, a tegnapi produkció láttán, és talán jó, hogy aludtam egyet, mielőtt ezt az összefoglalót megírom, mert a meccs után olyan dolgok kavarogtam bennem, amiket most higgadtabb fejjel már nem írnék le. Mindenesetre az biztos, hogy a szezon egyik legpocsékabb produkcióját láttuk a Debrecentől, és sajnos erre a címre több meccs is pályázik idén. Kikaptunk a sereghajtótól, méghozzá megérdemelten, megalázóan.

Az összeállításokkal kapcsolatban annyit tudtunk, és annyiban biztosak lehettünk, hogy Varga visszatér a kezdőbe, csak az nem volt biztos, hogy ki helyett. Minden épeszű ember a pocsék formában lévő Szakályt hagyta volna ki, kivéve Kondás Elemért, aki természetsen azt a Mihelicet ültette ismét a padra, akiben egyedül van fantázia a középpályánkon mostanság… Sidibéről tudtuk, hogy felépült, de azt kevesen gondoltuk volna, hogy egyből a kezdőben kap helyet. Vagy ha mégis, azt gondolta volna az ember, hogy a szintén gyengén muzsikáló Kulcsár végre kimarad egy meccsen. De nem! A viszonylag jó formában lévő Tiszát kellett a padra ültetni, Kulcsár pedig maradhatott a kezdőben. Így hát lényegében a papírforma szerinti kezdővel álltunk ki. A Hali dolgát nehezített két eltiltás, illetve több sérülés, tehát egy ezer sebből vérző ellenfél ellen léptünk pályára, akik ráadásul az életükért harcolnak. A pálya talaja olyan amilyen, ezt most hagyjuk, nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb megyei bajnokságban a szombathelyinél százszor jobb pályák vannak. Most ráadásul valami speciális homokkal szórták fel a gyepet, ami így amellett hogy göröngyös és latyakos volt, most porzott is, és olyan hatást keltett, mintha friss hóréteg takarná egyes helyeken. Egy szóval katasztrófa, de abban biztos vagyok, hogy nem emiatt kaptunk ki.

haliloki

Kíváncsi voltam rá, hogy hogyan is fogjuk kezdeni a meccset, én azt vártam volna, hogy olyan nagy elánnal és agresszivitással lépünk fel, ahogy tettük azt két hete Felcsúton, és kapuja elé szegezzük a Halit, majd egy védelmi megingást kihasználva gyorsan vezetést szerzünk, elbizonytalanítva ezzel az ellenfelet. Ehelyett mit láthattunk? A sereghajtó szinte a kezdő sípszótól a kapunk elé szegezett minket, jóformán a félpályát sem tudtuk átlépni, csak vagdostuk előre a labdákat, és olyan érzésünk volt, mintha a Haladás küzdene a dobogós helyekért, mi pedig a kiesés elkerüléséért… A Haladás már az első tizenöt percben jelezte négy helyzettel, hogy bizony van félnivalónk, egyik alkalommal Novakovicsot tornáztatták meg egy távoli lövéssel, azon kívül Nagy Patrik próbálkozott még kétszer távolról, az egyik épphogy elkerülte a kaput, a másik pedig veszélytelen volt. Majd Martinezt ugratta ki Halmosi, aki simán lefutotta Mátét, Novakovics is érkezett az indításra, de a földre lepattanó labda érdekes gellert kapott, ami Martinez felé pörgött vissza, így nem kapusunk érte azt el előbb, hanem az olasz támadó fejelhetett az üres kapura jó 20 méterről, a labdát pedig épphogy kivágta a gólvonal elől Brkovics.

Ezt követően egy nyugodtabb negyedórás időszak következett, és ebben az intervallumban valamelyest domináltunk, de fölényünk igencsak meddőnek bizonyult. Kettesével rugdostuk be a szögleteket, de már a megszokott módon veszélytelenül, tízből talán kettő ha veszélyes lehetett, az összes többit simán kifejelgették a védők… Őszintén szólva nem hiszem, hogy bármelyik edzésen is tudatosan gyakorolnánk a pontrúgásokat, mert soha nem vélek bennük tudatosságot felfedezni, vagy ha nem így van, akkor az elég szomorú, mert azt jelenti, hogy ennyit tudunk. Akármelyik is igaz, mindkettő szégyen ránk nézve. A 33. percben aztán jött a fekete leves, a védelmünk teljesen szétcsúszott, a jobb oldalról érkező beadásnál Radó simán megelőzte Mátét, és bár lövését még blokkolni tudta védőnk, a kipattanó éppen a teljesen üresen érkező Martinez elé csorgott, aki bevágta a hosszúba, 1-0. Már ekkor érezni lehetett, hogy fejben nem itt vagyunk, hanem teljesen máshol… Alig tíz perccel később a hazaik talán az első (vagy ha nem az első, akkor második) sarokrúgása azonnal gólt eredményezett, szemben a mi tíz szögletünkkel: a beívelésnél Vargát könnyedén verte meg a levegőben Martinez, akinek talán a hátáról, talán Vargát is érintve hullott be a labda a kapunkba, mivel a rövid kapufánál álló Jovanovic sem tudott olyan magasra ugrani, hogy kifejelje a labdát, így máris 2-0 volt, égtünk mint a Reichstag, és gyakorlatilag helyzetet sem tudtunk kidolgozni az első játékrészben.

No de sebaj, gondoltuk majd a szünetben a mester felrázza a társaságot, cserél kettőt, lehozza a bűn gyenge Szakályt és Kulcsárt, beküldi Mihelicet és Tiszát, és szétszedjük a Haladást. Aha, persze… Csere nélkül folytattuk a második játékrészt, tehát vezetőedzőnk úgy gondolta, hogy minden rendben van, mindenki jól teszi a dolgát, fölösleges kétgólos hátrányban változtatni, hiszen rengeteg helyzetünk volt, az ellenfél csak szerencsével talált két gólt a semmiből… (Aztán persze a mérkőzés utáni nyilatkozatában elismerte, hogy a szünetben cserélnie kellett volna, de akkor miért nem tette? Ezzel egyébként még majd egy későbbi cikkünkben foglalkozunk…) Ehhez képest ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk, a védelmünk átjáróház volt, a 49. percben óriási ziccerbe került a Haladás, és el is dönthették volna a meccset. Azt gondolom, ezt a szituációt érdemes egy kicsit jobban górcső alá venni, mert bohózatba illő módon helyezkedtek a védőink.

elemzes1

Ez még az indítás pillanata. Kiemeltem Korhut és Brkovics helyezkedését, mert ennél a szituációnál még ők ketten állnak borzasztóan rossz helyen. Korhut teljesen holt térben, szinte a vonal mellett helyezkedik, miközben a mögötte hagyott üres területbe bemozgó Gaál így egyedül kapja a labdát, és vezetheti a kapunkig. Még akkor sem lenne nagy gond, ha Brkovics a vonallal jelzett ponton állna, mert akkor kizárhatna Korhut helyére, és így nem vihetné üresen a labdát a hazai támadó. Így viszont gyakorlatilag 2-az-1-ben vezethet majd támadást a Hali, hiszen csak Máté van középen, a túl oldali védő, Mészáros is jócskán le van maradva.

 elemzes2

Helyezkedés mesterfokon, második rész… Itt már az a pillanat van, mikor Gaál a labdával nyargal a szélen, és itt tessék figyelni, mit csinált Máté: ahelyett, hogy futott volna be Radóval, és lehetőséget adott volna Brkovicsnak, hogy beérje, vagy legalábbis zavarja a labdás játékost, elkezd kirohanni a szélen felfutó hazai támadóra, teljesen üresen hagyva Radót, és felkínálva ezzel a lehetőséget Gaálnak, hogy egész egyszerűen beívelje neki középre a labdát, hogy ajtó-ablak ziccerben, teljesen üresen lőhessen kapura. Az, hogy ebből végül nem lett gól, az nem nekünk volt köszönhető, hanem annak, hogy rosszul oldották meg a hazaiak a lehetőséget, a középre tett labdánál lehet, hogy ezúttal is a talaj tréfált meg Radót, minden esetre ziccerben csúnyán fölé vágta.

 

Itt jegyezném meg, hogy teljesen hasonló helyezkedési hibát vétettünk három hete a Fradi elleni barátságos meccsen egy alkalommal, csak akkor sem lett gól a helyzetből. Akkor Brkovics csinálta meg ugyanazt, amit most Máté. Nézzük is meg a két szituációt.

 

Látható tehát, hogy teljes a zűrzavar a védőink fejében az ilyen szituációknál… Az biztos, hogy nem marad mindig büntetlenül az ilyen mértékű hiba. No de térjünk vissza a mérkőzésre. Az első veszélyes lehetőségünk az 52. percben volt, és ezt sem nevezném helyzetnek, hiszen Bouadla lecsúszott beadását Rózsa tenyerelte a kapufára, egy szóval bravúr lett volna, ha ebből gól születik. Vezetőedzőnknek a 62. percben esett le a tantuszt, hogy a pályán lévő játékosok nemhogy kiegyenlíteni nem fognak, de még csak helyzetbe sem kerülnek, így kettős cserére szánta el magát: érkezett Bódi és Tisza. Megkönnyebbültünk, hogy végre lemegy Szakály és Kulcsár… De nem! Lement a középpálya egyik motorja, Bouadla, aki bár szintén nem brillírozott, de ő volt a sok rossz közül a kevésbé rossz, míg Tisza Mészárost váltotta, ami talán indokolt volt, de ugye ezzel annyit csináltunk, hogy Jovanovic hátrament jobb oldali védőnek (eleve így kellett volna kezdeni), a szintén beálló Bódi lett a jobbszélső, Tisza pedig nem csatárnak jött, hanem Bouadla helyére támadó középpályásnak… Szóljon valaki, aki érti ezt. És természetesen ezáltal Szakály és Kulcsár maradtak a pályán. Ha mindez a szenvedés nem lett volna elég, még a 72. percben Brkovics buta módon összeszedte a második sárgáját, azaz mehetett zuhanyozni, ezzel pedig végképp eldőlt minden. És ahelyett, hogy kockáztattunk volna, mit csináltunk? Sidibe-Morozov csere… Több olvasónk is nehezményezte Facebook oldalunkon, hogy miért kellett kétgólos hátrányban csatár helyett védőt hoznunk, mikor már úgyis mindegy, álljon itt erre válaszul Lucas frappáns reflektálása, a kép önmagáért beszél.

11030860_962414793771410_3430399671124312887_n

Ez a hozzáállás pedig végképp jelezte, ezt a meccset már feladtuk. Bár mi szurkolók, lélekben már az első félidőben, a második bekapott gólnál megtettük ezt… Ezt követően már jelentős esemény nem történt, ha csak azt nem vesszük annak, hogy a 84. percben Tisza révén megvolt az első kaput talált lövésünk, illetve a végén még majdnem kaptunk egy harmadik gólt is. A vége tehát 2-0, és nem is feltétlenül az eredmény, hanem a mutatott játék, és a hozzáállás fájó. Ezt a meccset már akkor elvesztettük, mikor még a kezdő sípszó el sem hangzott, mert ezzel a mentalitással még az utolsó helyezett Haladás ellen sincs keresnivalónk. Pláne, ha az ellenfél nem tojik ilyen látványosan a meccsre, és meg akarja szerezni a három pontot. Őszintén remélem, hogy tényleg csak erről volt szó, nevezetesen, hogy mentálisan nem voltunk a toppon, és nem pedig másról, amit talán többen is sejtenek, de erre mi gondolni sem szeretnénk, nemhogy leírni… Ettől függetlenül szégyellje magát mindenki a tegnapi produkció után. Így ne várják el, hogy tízezer ember járjon ki hétről hétre a Nagyerdei Stadionba. És persze ne is álmodozzunk dobogóról meg nemzetközi szereplésről.

Pontozás

Nem leszek bőkezű és jószívű…

Nenad Novakovic – 5

novakovics_nenad_2A gólokról nem tehetett, és bár volt az elején egy érdekes kifutása, összességében ez a meccs nem rajta ment el. Volt 2-3 védése, aminél rendesen megtornáztatták, úgyhogy egyes egyedül őt nem tudom megdorgálni ez után a meccs után.

Mészáros Norbert – 3

meszaros-norbert_2Semmi extrát nem nyújtott, jelenlegi formájában nem való a Loki kezdőjébe, de még a saját posztján sem, nemhogy jobb oldali védőként. A támadásokat nem tudja úgy segíteni, ahogy az egy szélső védőtől elvárható, úgyhogy az ő jelenléte ilyen esetben nettó emberhátrányt jelent.

Máté Péter – 3

mate_peter_1A múlt heti jó játéka után megint egy gyenge… Hülyét csinált belőle Radó és Martinez is a meccs során, az első gólnál ő hibázott, a kielemzett szituációnál pedig szintén butaságot csinált szerintem.

Dusan Brkovic – 3

brkovics_dusan_1Debreceni pályafutása leggyengébb produkcióját nyújtotta, talán most először játszott kimondottan gyengén. Radó őt is beforgatta jó néhányszor, és mai teljesítményét egy kiállítással tetézte meg.

Korhut Mihály – 3

korhut_mihaly_3Nem tudott a csapat segítségére lenni, őszintén szólva nem is nagyon emlékszem, hogy bármikor is hallottam volna a nevét. Az ő helyezkedése is érdekes volt sok esetben, támadásoknál pedig nem volt segítségére a csapatnak.

Aleksandar Jovanovic – 4

Jovanovic_kAz akaratával és a mentalitásával szokás szerint ma sem volt gond, azonban vannak olyan mérkőzések, amikor pusztán ezen képességek villogtatása kevés. Na ez ilyen volt, rengeteg rossz passzt és felívelést láthattunk tőle a meccs során.

Varga József – 4

Varga_Jozsef3_kNem ezt a Vargát vártuk vissza… Gyengébb teljesítményét talán némiképp megmagyarázza, hogy az első félidőben agyonrúgták, de ez nem mentség arra, hogy a második hazai gólnál hogyan maradhatott le így Martinezről.

Selim Bouadla – 4

boudala_selim_4Teljesen eltűnt a mezőnyben, ő sem tudott a csapat játékán lendíteni, pedig talán neki lenne erre a legnagyobb sansza irányítóként. Ettől függetlenül biztos, hogy nem őt cseréltem volna le…

Szakály Péter – 2 – A mérkőzés egyik citromdíjasa 

szakaly_peter_2Nem gondoltam volna, hogy csapatkapitányunk képes zsinórban három meccsen botrányosan szarul játszani, bár Felcsúton még elbírta a csapat az alibizését, a múlt heti, és a tegnapi produkció – nincs rá jobb szó – szánalmas volt. Épp ésszel fel nem foghatom, hogy hogyan játszhatta végig ezt a mérkőzést…

Kulcsár Tamás – 2 – A mérkőzés másik citromdíjasa 

kulcsar_tamas_3Ő a másik, aki Szakályhoz hasonló produkciót nyújt meccsek óta, csak csatárként nem olyan látványos az az alibi, amit bemutat, de azért minket nem tud becsapni: folyamatosan lesre szaladgál, nem megjátszható, ha mégis, akkor rendre rossz megoldást választ. Az ő pályán maradását sem magyarázza semmi az ég világon. Sőt, nem is értem, hogy miért nem helyette kezdett Sidibe.

Ibrahima Sidibe – 3

sidibe_ibrahima_2Mondjuk az előbbi kijelentésem annyiban módosítanám, hogy egyáltalán volt-e értelme Sidibét rögtön a kezdőbe dobni? És ha igen, akkor miért az utolsó 5 meccsén 5 gólt szerző Tisza helyett? Ma értelem szerűen ő sem csinált semmi hasznosat, egy fejese volt, ami kapura veszélyes volt valamelyest, azon kívül homály. De ismét érthetetlen húzás volt helyette behozni Morozovot.

~o~

Bódi Ádám – 4

bodi_adam_2Semmit nem csinál már hónapok óta, és így akar külföldre szerződni… Ma is beállt, de egy jó megmozdulására nem emlékszem, cserébe összeszedett egy sárgát feleslegesen egy durvaság után. Nagyon mély hullámvölgyben van ő is.

Tisza Tibor – 4

Tisza_Tibor_kMa csak csere volt, de hiába állt be, ő sem tudott már semmit kezdeni. Az egyetlen kaput eltalált lövésünk (mely a 84. percben történt!) az ő nevéhez fűződik.

Igor Morozov – 0

igzor_morozov_2Beállt, mert tartani kellett a 0-2-t… Legalább valamelyest játékban lesz, mert a Diósgyőr ellen minden bizonnyal kezdeni fog jövő héten.

A mérkőzés összefoglalója