Elérkeztünk a végjátékhoz, már csak két forduló van hátra az idei bajnoki idényből. Múlt héten az utolsó helyezett Pápát fogadtuk, és gyalultuk le 4-0-ra itthon, most pedig a másik kieső helyen álló csapat, nevezetesen a Dunaújváros otthonába látogatunk, de az biztosra vehető, hogy közel sem lesz olyan könnyű dolgunk, mint vasárnap volt. Egy nyílt sisakos, színvonalas találkozóra van kilátás, reméljük tényleg ezt kapjuk majd a pénteki 90 perctől.
A keretünk továbbra is végtelenül szűkös, mondhatjuk kis túlzással, hogy elfogytunk a szezon végére. Novára, Lázárra, Bouadlára és Sidibére már aligha számíthat a stáb idén, utóbbi kettő ráadásul lehet többet nem is lép pályára Loki mezben, bár azért Sidibe esetében nem zárjuk ki a hosszabbítás esélyét, francia középpályásunk viszont minden bizonnyal távozik a nyáron. Bódi Ádám letöltötte eltiltását a Pápa ellen, most azonban Tisza fog pihenni öt sárga miatt, bár az ő kiesése azért közel sem akkora érvágás, mint a mostanság remek formában lévő Bódié. Bár utóbbi nélkül is remekül játszottunk az előző körben, de azért lássuk be, rendkívül gyenge volt az ellenfél. Szintén nem játszott legutóbb Brkovics, akinek hiányának miértjéről nem olvashattunk sehol, arra gyanakszunk, hogy apróbb sérülés miatt ült csak a padon, mert egyébként semmi nem indokolná, hogy a legjobb belső védőnket padoztassuk. Remélhetőleg most ő is kezdeni fog. Mint ahogy szintén nagyon reméljük, hogy a Pápa ellen végre gólt szerző, rögtön duplázó, mi több, az egész meccs legjobbjaként teljesítő Balogh Norbert is a kezdőben kap majd helyet, ha már az U20-as VB-re nem vitték ki, ugyanis ez esetben már Új-Zélandon tartózkodna, emiatt pedig Kulcsár lenne az egyetlen bevethető támadónk (még a végén nehogy megköszönjünk a német gurunak, hogy itt hagyta nekünk Norbit…).
A bevezetőben már említettem, hogy nyílt sisakos, színvonalas találkozóra van kilátás. Hogy miért? Lássuk csak. A kisebb csapatok általában beállnak ellenünk bekkelni, követik a „jó az egy pont” stratégiát, és ez bizony nekünk látványosan nem fekszik az utóbbi időben. Példaként említhetjük az idei szezonból a Pécs, vagy a Honvéd elleni idegenbeli ütközeteket, amikor a két meccs alatt összesen 1 kaput talált lövésünk volt, abból pedig gólt szereztünk. A Dunaújváros viszont nem engedheti meg magának, hogy a döntetlenre játsszon, nekik csak a győzelem az elfogadható jelen helyzetükben hazai pályán. Pillanatnyilag egy pont választja el őket a már bent maradó helyen álló Haladástól, de pontegyenlőség esetén a több győzelem rangsorol első körben, abból pedig a Halinak több van, tehát legalább két pontot kell bezsebelnie a DPASE-nak, ha bent akarnak maradni, de ehhez az is kell, hogy a Haladás egyet se szerezzen a hátralévő két meccsén. Márpedig erre kicsi a sansz, ha a hétvégén alul is maradnak papírforma szerint az MTK otthonában, az nehezen elképzelhető, hogy hazai pályán az utolsó körben ne érjenek el legalább egy döntetlen a Felcsút ellen, de azt mondom, ott inkább hármat fognak szerezni. Emiatt soros ellenfelünknek legalább öt pontra lenne szüksége, ami pedig két meccs alatt csak úgy szerezhető meg, ha mindkét találkozójukat megnyerik. Márpedig az utolsó körben sem vár rájuk könnyű meccs, hiszen az ötödik helyezett Paks otthonába látogatnak majd. És ha ehhez hozzátesszük azt, hogy esetleges ellenünk szerzett egy pont esetén is, ha a Haladás legyűri az MTK-t, akkor már ebben a fordulóban kieshet a Dunaújváros, akkor egyértelművé válik, hogy ők a győzelemre fognak játszani.
Persze ahhoz, hogy jó meccs alakuljon ki egy ilyen szituációból, kell egy másik csapat is, aki szintén nem veheti félvállról a meccset. Ezek lennénk mi, akik szintén harcban állnak még valamiért, nevezetesen a dobogóért. Bár erre talán még kisebb sanszunk van, mint ellenfelünknek kiharcolni a bent maradást, ha hinni lehet Verpeczék szavainak, amíg van esély, ők harcolni fognak a dobogóért. Ennek eléréséhez természetesen nekünk is két győzelemre van szükségünk, továbbá arra, hogy az MTK maximum egy pontot szerezzen hátralévő két meccsén. Nehéz szitu, de mivel a hétvégén hamarabb lépünk pályára, mint a kék-fehérek, így még abban a tudatban szállhatunk harcba, hogy van esélyünk.
No persze fenti levezetésünk minden tekintetben bukhat, ha a két csapat közül legalább az egyik nem hajlandó odatenni magát a pályán, és sajnos a mi esetünkben jobban fennáll ennek veszélye. Hiába a hangzatos nyilatkozatok, az elmúlt hónapokban pocsék futballt nyújtottunk idegenben, nem is szeretnénk felidézni, hogy milyen borzalmakat éltünk át tavasszal. Legyen elég annyi, hogy a tavasszal lejátszott hat idegenbeli meccsünkből kettőn nyújtottunk elfogadható produkciót, ezt a két meccset (a Felcsút és a Kecskemét ellenit) pedig ezáltal meg is nyertük. Ellenben a maradék négy meccsünk gyalázatos volt, pontosabban három biztosan. A Hali lefocizott minket, a Pécs és a Honvéd ellen pedig egy kapura lövést tudtunk felmutatni, mint ahogy említettem is, végeredményében két pont lett ennek a jutalma (azért ez bravúr kategória…). A Fradi elleni meccset szintén más kategóriába sorolnám, ott esélytelenként szereztünk egy pontot, bár a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek, de azt a meccset inkább sikerként könyvelnénk el. Viszont nem hagy engem nyugodni az a pécsi és szombathelyi meccs. Tipikusan két olyan meccsnek ígérkezett, mint a holnapi: a hazai csapatnak mindenképp kellett a három pont, de persze emellett nekünk is. Ráadásul akkoriban még jóval több sanszunk volt a dobogós helyekre, mint most. Ehhez képest, ahelyett, hogy két olyan együttest láttunk volna, aki a belét is kihajtja a sikerért, csak egyet-egyet láttunk, de ezek nem mi voltunk. A Haladás lefocizott minket, a Pécs agresszív játéka ellen pedig egy pontra voltunk jók, de annak is örülhettünk. Ráadásul ott a Mecsekaljai gárdának az az egy pont is megfelelt, így annyira nem is mozgósították minden erejüket ellenünk. A Honvéd elleni találkozó csak annyiban hasonlít az említett kettőhöz, hogy a hazai csapatnak ott is szüksége volt minden pontra, viszont azon a meccsen mindkét együttes borzalmasan játszott. Volt tehát három olyan meccsünk tavasszal, amikor az ellenfelünk az életéért küzdött, és mi ehhez asszisztáltunk. Sajnos benne van a pakliban, hogy holnap is ezt fogjuk látni, és nem az optimista forgatókönyvet…
A bonyolult és unalmasnak tetsző fejtegetések után térjünk át akkor végérvényesen is a holnapi találkozóra. A sikerhez minimum olyan mentalitás szükséges, mint amit a Pápa ellen nyújtottunk: 90 perc agresszív, letámadós foci, az ellenfél akcióinak megfojtása, és tüzelni, tüzelni, tüzelni! Merthogy folyamatosan hiányoljuk az átlövéseket a csapattól, ami az ilyen csapatok ellen a legnagyobb fegyver lehetne, és ehhez képest ha néha napján lövésre szánjuk el magunkat távolról, abból rendre gólt szerzünk. Kecskeméten Bódi bombája ért három pontot, Kispesten Bouadla távoli lökete jelentette az egyenlítő gólunkat, a Vidi ellen Bódi kapásgólja hozta vissza az esélyeinket, mint ahogy a Fradi ellen is az ő lökete kellett az ponthoz, igaz, az rögzített helyzetből esett. De múlt héten, a Pápa ellen is Szakály szép távoli lövése nyitotta a gólok sorát, tehát van eredménye az effajta próbálkozásainknak, mégis fájdalmasan kevés ilyet látunk a csapattól.
Néhány szót ejtsünk azért az ellenfélről is. A tavaszt nagyon gyengén kezdték, pedig az ősz végére egészen felpörögtek, és én magam is azt hittem, könnyedén bent fognak maradni, pláne a sok hazai meccs miatt. Ehhez képest négy vereséggel kezdtek, majd jött egy „edzőváltás”, Dobos Barna átadta a stafétabotot Artner Tamásnak. A korábbi Hali edző felrázta a társaságot, és 2 győzelem, valamint 2 döntetlen megszerzésével sikerült kikászálódniuk a kieső zónából. Csakhogy a múlt heti, rendkívül nagy jelentőséggel bíró kiesési rangadójukat elbukták a Pécs ellen, miközben a Haladás győzött a Szpari ellen, így újfent fordult a kocka, és innentől nem is saját kezükben van a sorsuk. Véleményem szerint nem fogják tudni kiharcolni a bent maradást, a Halinak kedvezőbb a sorsolása, a lélektani előny is velük van, emellett az utóbbi hetekben egyre jobb formát mutattak. Remélhetőleg éppen mi leszünk azok, akik beleköpnek a Dunaújváros levesébe, és akár már holnap megpecsételik a sorsukat. Terjedelmes felvezetőm után pedig vessünk egy kis pillantást a statisztikákra.
Pillanatnyi forma
DVSC: GY/D/V/D/GY
Dunaújváros: V/D/GY/V/V
Bajnoki mutató:
DVSC: 50 pont, 14 győzelem, 8 döntetlen, 6 vereség, 39-19-es gólarány, 4. hely
Dunaújváros: 21 pont, 5 győzelem, 7 döntetlen, 16 vereség, 25-47-es gólarány, 15. hely
Egymás ellen:
14/11/08 DVSC 2-0 Dunaújváros
13/12/03 DVSC 2-0 Dunaújváros (Magyar Kupa)
13/11/26 Dunaújváros 1-1 DVSC (Magyar Kupa)
02/11/01 Dunaferr 2-2 DVSC *
02/08/03 DVSC 3-2 Dunaferr *
* A Dunaferr nem egyenlő a mostani Dunaújvárossal, azonban a korábbi egyszeres bajnokcsapatot tekinthetjük a DPASE jogelődjének is.
Házi góllövőlista:
Itt ejtenék szót a hazaiak legeredményesebb játékosáról, egyben csapatkapitányáról, Böőr Zoltánról, aki ezer szállal kötődik Debrecenhez, több, mint tíz évet játszott a Cívisvárosban, és a 2000-es évek elején még a csapatkapitányi karszalagot is viselhette nálunk, a válogatottba is debreceni játékosként került be, tehát büszkék lehetünk rá. Nem semmi, hogy 37 évesen még ilyen szinten rúgja a böőrt (haha), pláne ennyi súlyos sérüléssel a háta mögött. Dunaújvárosiként ez lesz az első meccse nevelőklubja ellen, a korábbi három összecsapást ugyanis egyaránt kihagyta sérülések miatt.
Gólok eloszlása időben:
Mi továbbra is főképp a második félidőben, annak is az elején és a végén vagyunk a legeredményesebbek, míg a Dunaújvárosnál feltűnő, hogy a mérkőzés első negyedórájában még nem tudtak gólt szerezni egyetlen alkalommal sem, ezen kívül viszont szépen eloszlanak a szerzett góljaik időben, így messze menő következtetést nehéz levonni ebből.
Az őszi mérkőzés összefoglalója
Összegezzünk: Jó meccsre van kilátás, de ehhez az kell, hogy ne alibizve lépjünk pályára, és ne leszarom mentalitással játsszunk. Mert ebben az esetben a fene megette az egészet, és megint nézhetünk egy Haladás, Pécs, vagy Honvéd meccshez hasonló förtelmet. Ha valóban arra törekednek játékosok és vezetők egyaránt, hogy visszacsalják a nézőket a stadionba, akkor annak az egyik alapfeltétele, hogy ilyen meccseket ne éljen át a debreceni publikum, mert a maradék kijáró szurkolók kedvét is elveszik attól, hogy jövő héten a helyszínen buzdítsa a csapatot. Ha viszont szívünket, lelkünket kitesszük a pályán, és ne adj isten még így is vereséget szenvedünk, azt sokkal könnyebben emésztjük meg, és jár a taps, mint a Vidi elleni hazai vereség után. Tehát ezt kérjük kedves DVSC futballisták, tegyétek oda magatokat!
Borítókép forrása: dvsc.hu
