LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Egy dobásunk lesz…

020Kezdenek komolyra fordulni a dolgok az Európa Ligában. Mivel nekünk 4 kört kell megvívnunk az EL-főtáblára kerülésért, mondhatnánk azt, hogy féltávnál vagyunk, mindazonáltal mind tudjuk, hogy a neheze még csak most jön. Eddig mind a Szutjeszka Niksics, mind a Skonto Riga gyengébb csapatok voltak nálunk, és ennek megfelelően búcsúztattuk is őket. Ám most a sors egy papíron erősebb csapatot sodort az utunkba, így először fordul elő, hogy nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei, és sajnos nem is utoljára, hiszen várni fog még ránk egy párharc. Ahhoz viszont, hogy odáig eljussunk, meg kell verni csütörtökön a norvég Rosenborgot, nincs mese! Az előjelek kedvezőek, a Loki formája biztató, és fogynak a jegyek, továbbá ismét kijönnek az ultrák. Minden adott ahhoz, hogy csakugyan odavágjunk az odavágón.

 Bár a feladat korántsem egyszerű. A trondheimi illetőségű Rosenborg a norvég futball egyik zászlóshajója, 17 forduló után magabiztosan vezetik a Tippeligaent, azaz a norvég első osztályú bajnokságot, és már ők is csütörtök-vasárnap ritmusban játszanak két hete, mivel az előző selejtezőkörben az izlandi KR Reykjavíkot búcsúztatták nagyon magabiztosan, 4:0-ás összesítéssel (1:0 Izlandon, 3:0 otthon). Ezalatt a bajnokságban sem hullajtottak pontokat, múlt vasárnap az Odds BK-t verték otthon 3:0-ra, legutóbb pedig a Sandefjordot idegenben 2:1-re. Mivel mind a négy említett meccsen nagyjából azonos volt a kezdőcsapat, és mégis megnyerték mind a négy meccset, kijelenthető, hogy nem igénylik a rotációt, hiszen fizikálisan jobb állapotban vannak a debreceni játékosoknál, akik hetente csak egy jó meccset tudnak lejátszani: elég rágondolni a Skonto 9:2-es legyőzése és a Felcsút elleni soványka, 1:1-es döntetlen közötti hatalmas kontrasztra. (További információért a Rosenborgról keresd fel Redboy cikkjét)

A norvég mester, Kare Ingebrigtsen a 4-3-3-as formációt kedveli. A norvég kaput minden bizonnyal a 25 éves André Hansen fogja őrizni. A piaci értékéből kiindulva őt igen nehéz lesz majd mattolni, hiszen 1.4 millió eurós árával többet ér, mint Novakovics, Verpecz, Radosevics, Balogh János és Slakta együttvéve. Még szerencse, hogy ez mit sem ér majd a pályán, Tiszáékkal szemtől szembe, de azért fontos megjegyezni ezeket a piaci értékeket, hiszen nem véletlenül csatolnak a focistákhoz ekkora összegeket.
A védelmük szintén betonkeménynek tűnik. Jobb oldalt a fiatal, rendkívül tehetséges Jonas Svenssonnal (1.4 millió euró), belül Jörgen Skjelvik és az izlandi Hólmar Örn Eyjólfsson párosával (700 illetve 500 ezer euró, mindketten 24 évesek), bal oldalt pedig a kiöregedőfélben lévő svéd Mikael Dorsinnal (400 ezer euró, 33 éves őskövület) állhatnak majd ki ellenünk. Fontos megjegyezni, hogy hatalmas szerencsénkre Tore Reginiussen, a csapat egyik legértékesebb játékosa, legkeményebb belső védője és kapitánya súlyos sérülése miatt nem játszhat majd ellenünk, ami által jelentősen megnőnek az esélyeink.
A középpályájuk két nagyon tehetséges norvég srácból, Ole Selnaesből (1.2 millió euró, 21 év), és Fredrik Midtsjöből (400 ezer euró, 21 év) állhat, nem megfeledkezve a dán Mike Jensenről (1.8 millió euró, 27 év), akire talán a legjobban oda kell majd figyelnünk. Varga Józsi minden tudására szükségünk lesz a semlegesítéséhez.
Ha eddig nem lenne elég ijesztő, most jön a három támadójuk. Pal André Helland, a jobbszélsőjük 800 ezer eurót ér, a bajnokságban 11 meccsen 10 gólt és 3 gólpasszt szerzett, illetve két gólja van már ebben a selejtezősorozatban is. A dán Tobias Mikkelsen kicsit szerényebb mutatókkal rendelkezik, de még így is 1 millió eurót ér, és 16 meccsen 7 gólt és 3 gólpasszt ért el a bajnokságban. Európai gólja még nincs, reméljük nem is lesz. A legfélelmetesebb vikinget pedig a végére hagytam: a 27 esztendős Alexander Söderlund eddig minden meccsen pályára lépett a bajnokságban, 17 meccsen 15 gólja és 2 gólpassza van. Európai mérkőzéseken 2 gól, 2 gólpassz, értékét 1.5 millió euróra taksálják. Mészárost előreláthatólag elevenen megeszi majd, épp ezért mindig ott kell, hogy legyen Brkovics is.

lokirosenborg

Ami a Lokit illeti, minden bizonnyal a „Győztes csapaton ne változtass”-elv szerint fog eljárni Kondás mester. Mivel a Felcsút-meccsre teljesen felforgatta a csapatot, szinte mindegyik kulcsjátékos tudott pihenni erre a meccsre, így akik a Skonto 9:2-es megalázásában részt vettek, egytől-egyig ott lehetnek a pályán. Ez azt jelenti, hogy a kapuban ismét Verpecz áll majd, előtte a jól bevált Jovanovics-Mészáros-Brkovics-Korhut védősor. Itt halkan megjegyzem, hogy hogyha mégis változtatnánk ezen a győztes csapaton, akkor az a hely Mészárosé kellene, hogy legyen. Rossz formában van, és könnyen lehet, hogy ez az utolsó Nb1-es szezonja, így ha lenne normális alternatíva, őt kihagynám a kezdőből. Ám elnézve Máté és Morozov vasárnapi játékát (mémekért kiáltó védőpáros az övék), és belegondolva, hogy Szilvási és Szatmári még milyen messze vannak ettől a szinttől, mégis maradnunk kell Mészárosnál.
A szűrő-irányító-sokatfutó-norvégothelyretevő pozíciójában ezúttal is Varga József játszhat majd, mellette valamivel támadóbb felfogásban kapitányunk, Szakály Péter, bal szélen a múlt héten csodagólt szerző Bódi Ádám, jobb szélen pedig a szintén csodagólos, élete eddigi legnagyobb meccsét játszó Balogh Norbi kezdhetnek. A pályán lesz még minden bizonnyal a remek formában lévő Tisza Tibor is, aki árnyékéket játszhat majd centerünk, a legutóbb ismét szép játékot mutató Ibrahima Sidibe mögött.

002

Ám ez még csak 11 játékos. Nem esett még szó talán legjobb fegyverünkről, a csapat egyik legnagyobb erősségéről, a 12. játékosról, akik mi magunk vagyunk. Mi, a több száz ultra, és az a nagyjából tízezer szurkoló és néző, aki holnap ott lesz a Nagyerdei Stadionban. Abban az arénában, ahonnan külföldi csapat még nem távozott győztesen, és eddig a legnagyobb áldásnak tűnik, ami csak érhette a csapatot a nemzetközi kupákban. Múlt csütörtökön oroszlánbarlangot varázsoltunk belőle, meg is lett az eredménye. Jöjjünk hát el minél többen, a jegyek fogynak, de azért van még. 😉

Ahogy a Szívtiprók fogalmaztak: „A hétvégén 11 játékos ikszelt a bajnokin. Gyere el te is, és segíts abban, hogy csütörtökön 12 gladiátor vigye sikerre a várost!”

Győzni kell, mert Trondheimben nem sok babér fog teremni nekünk! A norvégok stadionja is valóságos oroszlánbarlang, sokat kell utazni oda, hideg lesz, műfüves a pálya, és még sorolhatnám, miért lesz nehéz dolgunk kint. Példának pár évvel ezelőttről a Kalmar meccset hoznám fel, ahol csak úgy sikerült továbbjutnunk, hogy itthon 2:0-ra nyertünk, idegenben pedig még a 3:1-es zakó is belefért, de csak egy hajszálon és egy idegenben lőtt gólon múlt a továbbjutás. Úgyhogy nem hibázhatunk, ezen a meccsen nagyon sok múlik. Elnézve a Loki eddigi idegenbeli formáját (0 győzelem), kijelenthetjük, hogy egy dobásunk, egy esélyünk lesz.


Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas