A múlt heti nyögvenyelős MTK elleni hazai sikernek csak akkor lesz jelentősége, és értéke, ha a most következő két idegenbeli mérkőzésünkön is pontokat szerzünk, méghozzá legalább négyet, bár egy jó formában lévő Lokitól elvárható lenne a hat pont is, de momentán a négynek is tudnánk örülni. Első állomás a Fáy utca, a vendéglátó az a Vasas lesz, amely hozzánk hasonlóan nagyon hullámzóan szerepel: képes kikapni olyan meccseken, amit kötelező lenne hozniuk a bent maradás érdekében, viszont olyan meglepetésgyőzelemre is képes, mint a jól szerepelő Kispest otthonában győzni, vagy épp a bajnoki címvédő Videoton legyőzése (bár ezt döntse el ki-ki maga, mennyire számít ez idén bravúrnak, nekünk mindenesetre sikerült tőlük kikapnunk…), úgyhogy nem igazán tudjuk, hogy mire számítsunk ezen a mérkőzésen.
A variációink továbbra is behatároltak, a sok sérült mellé most még Balogh Norbertet is nélkülözni kényszerülünk majd eltiltás miatt. Tisza és Kulcsár ugyan felépült, előbbi lehet, hogy kezdő is lesz, utóbbival viszont csak többen (vagy épp kevesebben) lennénk a pályán. Szakályról nem érkeztek jó hírek, lázár hiába épült fel, még nincs bevethető állapotban a hosszú kihagyás után, Zsidaira sajnos még vár néhány hét pihenő, a kapusaink közül három is sérüléssel bajlódik (szerencsére itt Radosevics stabilan teljesít, így nincs gond), úgyhogy nem nagyon tud Kondás Elemér sakkozni: vélhetően aszerint állítja majd össze a kezdőcsapatot, hogy kik lesznek bevethető állapotban. Ilyen szempontból sok változás nem várható az MTK elleni kezdőhöz képest, talán még a 4-4-2-es felállást is megtartjuk ismét. Bár én személy szerint Horváth Zsoltot nem raknám a kezdőbe, egyáltalán nem győzött meg a múlt héten, és Castillion kárára pláne nem játszatnám. Így ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy a jól megszokott 4-4-2-es hadrend jön a Radosevics – Mészáros, Máté, Brkovics, Korhut – Jovanovics, Varga, Tisza, Bódi – Castillion, Sidibe formátumban.
A Vasas múlt héten értékes három pontot zsebelt be a Bozsikban, így a Szanyó-Simon páros vélhetően nem változtat majd a győztes csapaton. A Vasas kerete egyébként annak ellenére, hogy újonc csapatról van szó, egyáltalán nem gyenge. Hogy mást ne említsek, a támadó sorban a tavalyi NB II-es bajnokság gólkirálya, a 19 gólt szerző, és már idén is háromnál járó Remili, az előző szezonban Kecsekméten berobbanó, és gólokat termelő, idén már kétgólos Novák, és a Paks tavalyi házi gólkirálya, a tíz találatig jutó Könyves rohamozza majd a kapunkat. Az angyalföldiek keretét egyébként tehetséges fiatalok, és az őket kiegészítő rutinos, jelentős NB I-es múlttal rendelkező játékosok alkotják. Ez mostanság nálunk is hasonlóképp néz ki, csak nálunk a rutinos kategóriát nagyobb számban képviselik a játékosok, illetve sajnos az átlagéletkor sem épp alacsony.
Minden azon áll vagy bukik majd, hogy milyen felfogásban lépünk pályára. Ha beszari módon átadjuk a területet a hazaiaknak, akkor a piros-kékek könnyen vérszemet kaphatnak, és bedarálhatnak minket. A mentális állapotunkat tekintve pedig aligha tudnám elképzelni, hogy hátrányból képesek lennénk fordítani. Így tehát nincs más választásunk, az első perctől rohamoznunk kell, a hazaiak tudtára kell adni, hogy mi vagyunk a jobbak, és nem lesz sok keresnivalójuk. Ezáltal kénytelenek lesznek beállni védekezni, és ha ne adj isten sikerülni olyan korán betalálnunk, mint múlt héten az MTK ellen, akkor az pláne megadhatná az alaphangot a meccsnek, és az esetleges sikerünknek.
A Vasassal egyébként utoljára a 2011-2012-es szezonban találkoztunk, ez volt az az év, amikor veretlenül lettünk bajnokok. A debreceni mérkőzésen, mely egyébként a bajnokság nyitó találkozója volt fölényes, 5-2-es sikert arattunk. Azon a meccsen Adamo Coulibaly triplázott, illetve Kulcsár és Szakály is betaláltak. A budapesti visszavágón 0-0-s döntetlen született, aki esetleg még emlékszik arra a találkozóra (én igen, a helyszínen tekintettem meg), akkor annak derenghet, hogy legalább három meccsre való ziccert puskáztunk el azon a találkozón. Ilyen luxust most sem engedhetünk majd meg magunkat.
Hogy mit várok ettől az összecsapástól? Nagyjából hasonló színvonalat, mint ami az utóbbi két-három találkozónkat jellemezte. Nem lesz szép meccs, ne várjunk briliáns színvonalat, és sok helyzetet. Nagyjából a diósgyőri meccsünkhöz hasonló szenvedős összecsapásra számítok, ahol az fog dönteni, hogy melyik csapat szerez majd gólt először. Ugyanis szerintem amelyik csapat hamarabb talál be, az meg fogja nyerni az összecsapást, az sem kizárt, hogy azzal az egyetlen lőtt góllal. Most pedig nézzük, hogy mit mondanak a számok.
Pillanatnyi forma:
Vasas: GY / V / V / GY / GY
DVSC: GY / V / V / GY / V
Bajnoki mutató:
Vasas: 9 pont, 3 győzelem, 0 döntetlen, 5 vereség, 7-10-es gólarány, 9. hely
DVSC: 11 pont, 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, 10-11-es gólarány, 6. hely
Egymás ellen:
13/05/07 DVSC 3-1 Vasas (Magyar Kupa)
13/04/16 Vasas 0-3 DVSC (Magyar Kupa)
11/11/20 Vasas 0-0 DVSC
11/07/15 DVSC 5-2 Vasas
11/01/23 Vasas 1-5 DVSC
10/10/03 DVSC 3-1 Vasas
10/05/04 DVSC 3-0 Vasas
Házi góllövőlista
Gólok eloszlása időben
A találkozó ma este 18 órától kezdődik, Pintér Csaba lesz a játékvezető, az összecsapást pedig nem közvetíti televízió. Jómagam a helyszínen tekintem majd meg a meccset, és igyekszem folyamatosan beszámolni a fontosabb eseményekről képek és szöveg formájában Facebook oldalunkon, így érdemes lesz minket követni a meccs idejében. A mérkőzés után pedig minél hamarabb igyekszem majd elkészülni az összefoglalóval, részletesen kitérve a mérkőzés fontosabb eseményeire, illetve a játékosok egyéni értékelésére.