LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Most mutassátok meg!

euro20163

Talán sokan még mindig nem fogták fel, hogy a magyar válogatott 30 év után ismét kijutott egy világeseményre, és 44 év után részt vehet egy Európa Bajnokságon. És talán még többen vannak, akik nem sejtik, hogy ez mekkora lehetőség lehet nem csak a válogatottnak, hanem a magyar klubcsapatoknak, azon belül is magyar játékosainak. Hiszen szokás mondani, hogy egy magyar bajnokságban pallérozódó játékos leginkább nemzetközi meccsen tudja eladni magát, hiszen ismerjük az NB I színvonalát. Klubcsapataink azonban ritkán érnek el jelentős nemzetközi sikereket (szerencsére nekünk ebből is kijutott az elmúlt néhány évben), van azonban egy másik lehetőség is arra, hogy valaki felhívja magára a figyelmet: ez pedig a válogatott, illetve a válogatottal nagy tornákon való részvétel. Mivel az utóbbi három évtizedben erre nem volt példa, ezért a jelen futballista generáció talán csak sejti, hogy mekkora lehetőség kapujában áll. Jelen cikkünkben a DVSC szempontjából tekintjük át ezt a nagy lehetőséget.

Nézzük reálisan a dolgokat: a Loki keretében négy olyan futballista van, aki számításba jöhet a válogatott keretében tudása, rutinja, és a benne rejlő potenciál miatt. Közülük hárman részesei is az EB-re jutásnak, hiszen több-kevesebb meccsen pályára léptek a selejtező sorozat során, illetve van egy valaki, akinek még nincs felnőtt válogatott mérkőzése, de hamarosan lehet. Nem rejtegetek zsákbamacskát, mindenkinek nyilvánvaló, hogy Korhut Mihályról, Varga Józsefről, Bódi Ádámról és Balogh Norbertől beszélek. Ők azok, akiknek reális esélye van arra, hogy utazhassanak a nyáron Franciaországba, de ehhez nagyon sokat kell tenniük, mert nem adják ingyen a sikert. Nézzük egyesével az érintettek lehetséges helyzetét.

Korhut Mihálykorhut

  • Életkora: 26 év
  • Eddigi felnőtt válogatottsága: 4
  • Pályára lépések száma az EB selejtezőben: 1
  • Piaci értéke: 450 000 €
  • Esély az EB-n való szereplésre: 10%

Korhut Misi az, akit már évek óra vártunk, hogy végre a válogatott keretének tagja legyen, hiszen 2011 óta alapembere a Lokinak, és évről évre érettebb, jobb játékossá vált a DVSC-ben. A nagy pillanatra 2014 májusáig kellett várni, ekkor ugyanis Pintér Attila küldte őt pályára először válogatott szerelésben, hol máshol, mint Debrecenben, a dánok ellen. Ezt követően még játszott a júniusi két felkészülési mérkőzésen az albánok és a kazahok ellen, viszont az első selejtező mérkőzésen nem számolt vele Pintér az észak-írek ellen. Sajnos ez volt az az időszak, amikor sem nekünk, sem Korhutnak nem úgy ment a játék, mint ahogy elvárnánk mi szurkolók, így nem is volt ez különösebb meglepetés. Annál inkább volt az, hogy a Pinyő helyére kinevezett Dárdai számolt Korhuttal, és behívta a románok, illetve a feröeriek elleni keretbe. Mi több, a Feröer-szigeteken kezdőként számolt vele, és nyugodtan mondhatjuk, hogy helyt is állt azon a meccsen. Ennek ellenére többször nem hívta őt be a keretbe Dárdai, sokkal inkább számolt ezen a poszton az újpesti Forró Gyulával, majd később Kádár Tamással, Bosnjak Predraggal és Leandroval. Bernd Storck is hasonlóan cselekedett, azonban a Norvégia elleni pótselejtező előtti bő keretbe mégis meghívást kapott, a szűkítést követően azonban haza kellett térnie. Talán neki van a legnehezebb dolga, hogy bekerüljön az EB keretbe, ugyanis Kádár helye elég biztosan tűnik a balhátvéd poszton, míg a csere szerepkörre Korhuton kívül a már említett Leandro és Bosnjak pályázik. Számomra nem kétséges, hogy a Hali védőjénél jobb Korhut, ezt elfogultság nélkül állíthatom, viszont játékstílusa valószínűleg jobban illeszkedik a válogatott rendszeréhez – korábban olyan híreket lehetett hallani, hogy Dárdai azért nem számolt Misivel, mert kevésbé helyezkedik jól védekezésnél. Lássuk be, ebben van igazság, Korhut kiválóan tudja támogatni a támadásépítést, de a válogatott nem dominál a meccsei jelentős részén, épp ellenkezőleg. Ilyen helyzetben pedig óriási koncentráció, higgadt fej, és nagyon jó védőmunka kell egy szélső védőtől. Ebben kell neki nagyot fejlődnie, mert jelenleg jóindulattal is csak a harmadik számú balhátvédnek számít, hiszen a rutin miatt vélhetően Leandroval is hamarabb számolna a kapitány a kontinensviadalon.

Varga Józsefvarga11

  • Életkora: 27 év
  • Eddigi felnőtt válogatottsága: 31
  • Pályára lépések száma az EB selejtezőben: 3
  • Piaci értéke: 800 000 €
  • Esély az EB-n való szereplésre: 35%

Varga Józsinak van a legnagyobb nemzetközi rutinja az egész DVSC keretéből, hiszen játszott a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, 31 válogatottsággal rendelkezik, és három mérkőzésen pályára lépett a mostani EB selejtező sorozatban is, emellett 1,5 évig játszott külföldön, a Bundesligát és a Championshipet is megjárta. A címeres mezben azonban legtöbbször jobboldali védőként számoltak vele a Magyarországon fellelhető szélső védő hiány miatt. Fiola Attila színre lépésével azonban ez a probléma megoldódni látszik, viszont alternatívája nem nagyon akad, ez lehet Varga egyik lehetősége, no meg persze a másik az, hogy saját posztján nyújt kimagasló teljesítményt, ami az EB szereplésre predesztinálhatja őt. Kérdés, hogy Bernd Storck hogy gondolkodik vele kapcsolatban, ugyanis legutóbb még csak a bő keretbe sem hívta be őt. A német szakember sokkal inkább számít a fiatal Nagy Ádámra, és a szintén jelentős rutinnal rendelkező Elek Ákosra a védekező középpályás poszton, ráadásul cserének is inkább azt a Pintér Ádámot válogatta be a norvégok ellen, aki alig játszik a Fradiban, míg Dárdai Pál is utolsó mérkőzésén inkább hívta be a Vidiből Simon Ádámot, mint Józsit. Ennek ellenére, a fentebb említett indokok miatt (az univerzilás bevethetősége) lehet létjogosultsága a nyári kontinensviadalon. Ehhez azonban egy hihetetlen kiemelkedő tavaszi szezont kell hoznia mind egyénileg, mind csapatszinten, hogy felhívja magára a figyelmet.

Bódi Ádámbodi1

  • Életkora: 25 év
  • Eddigi felnőtt válogatottsága: 1
  • Pályára lépések száma az EB selejtezőben: 1
  • Piaci értéke: 450 000 €
  • Esély az EB-n való szereplésre: 50%

Bódi októberben mutatkozott be a felnőtt válogatottban, mindenki nem kis meglepetésére: a Feröer és Görögország elleni bő keretnek még nem volt tagja, ennek ellenére a szűkített keretbe behívta őt Bernd Storck, mi több, a Feröer-szigetek ellen kezdőként küldte őt pályára. Egy félidőt játszott, egy sérülés miatt le kellett őt cserélni, emiatt a következő mérkőzést már ki is hagyta. Neki van a legnagyobb sansza, hogy ott legyen jövőre az EB-re utazó keretben. Ezt egyrészt azzal indokolnám, hogy Storck láthatóan szeret merészet húzni, és bízik a fiatalabb játékosokban (bár tény, Bódi már közel sem számít fiatalnak). Ezt bizonyította, hogy bedobta őt a mély vízbe, és talán most is ott lett volna a keretben Norvégia ellen, ha a legutóbbi válogatott meccsen összeszedett sérülése nem gátolta volna meg abban, hogy mérkőzéseket játsszon az elmúlt hetekben. Az ő beválogatása mellett is az szól, hogy több poszton bevethető, univerzális játékos: akár a pálya közepén, akár a jobb szélén bevethető. Előbbi posztra Gera a standard emberünk, de ő már jócskán benne a korban, aligha fogja bírni a 3-4 naponta lejátszandó mérkőzéseket az EB-n. Mellette előhúzta cilinderéből a legnagyobb visszhangot kiváltva azt a Kleinheislert, aki ebben a szezonban semmilyen tétmérkőzésen nem lépett még pályára klubjában. Mivel helyzete nem fog változni a Vidinél, ezért ha télen nem vált klubot, aligha lesz esélye bekerülni a keretbe, hiába játszott most jól. A pálya jobb oldalára sincs olyan sok alternatívája a válogatottnak, Lovrencsicsen kívül Dzsudzsák vagy Stieber vethető be azon a poszton, de egyikük sem jobblábas játékos. Ez tehát Bódi sansza, ehhez viszont nagyon sokat kell tennie. Ha olyan tavaszi szezont tud majd produkálni, mint amilyet tavaly csinált, akkor számomra nem kérdés, hogy helye van, és helye lesz az utazó keretben, reméljük, hogy ő is így gondolkodik.

Balogh Norbert:balogh1

  • Életkora: 19 év
  • Eddigi felnőtt válogatottsága: 0 (12 utánpótlás válogatottság)
  • Pályára lépések száma az EB selejtezőben: 0
  • Piaci értéke: 50 000 €
  • Esély az EB-n való szereplésre: 1%

Végére hagytam Balogh Norbit, akinek jelenleg még a minimálisnál is kevesebb esélye van a válogatottságra, azonban fél év alatt ez rengeteget változhat. Alig több, mint egy éve még a Loki utánpótlás csapatában, és az NB III-as keretben pallérozódott, mára a felnőtt csapat egyik meghatározó játékosa, és a klub legnagyobb értékévé nőtte ki magát. Hatalmas potenciál rejlik benne, és erre már külföldön is felfigyeltek, a hírek szerint a Békéscsaba elleni mérkőzésen féltucat külföldi klub scoutja figyelte őt, hogy mást ne említsek, az Ajaxtól, a Bordeauxtól és a Portotól is voltak itt szakemberek, hogy szemügyre vegyék őt. Sajnos azonban sok minden szól ellene: a rutin hiánya, a posztján fellelhető túltelítettség és a szövetségi kapitány személye. Menjünk sorba: az első egyértelmű, alig fél éve alapember a Lokiban, nemzetközi szinten még kisebb a rutinja, és meglehetősen fiatal, bár tudjuk, Storcknál ez nem feltétlen hátrány. A második is egyértelmű, csatárposzton ott van Szalai Ádám, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás, Böde Dániel, Németh Krisztián, és ha még egy szélről induló, bemozgó támadó pozíciójába is képzeljük el őt, oda is ott van Dzsudzsák, Stieber és Lovrencsics, ez bizony elég komoly névsor. A harmadik a legérdekesebb, ez pedig Bernd Storck személye, aki valamiért látványosan nem bízik Norbiban. Először is a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a nyáron nem vitte őt ki az U20-as VB-re Új-Zélandra annak ellenére, hogy a csapat egyik legjobb játékosának számított, és gyakorlatilag az ő góljával vívták ki a VB-n való szereplés jogát. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy már az U21-ben sem számolnak vele alapemberként. Valami baja tehát van vele a német szakembernek, ez pedig tovább rontja az ő esélyeit. Mindent egybevetve úgy gondolom, neki nem ez kell, hogy élete lehetősége legyen, sokkal inkább a 2020-as EB-re (vagy ne adj isten a 2018-as VB-re) lehet ő válogatott szintű játékos. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha minél hamarabb külföldre igazol, és folyamatosan játszik, fejlődik.

Összegezve tehát: mindegyik játékos esetében elengedhetetlen, hogy kimagasló teljesítményt nyújtsanak hétről hétre a Lokiban, hogy legyen egyáltalán esélyük a keretbe kerüléshez. Emellett rá kellene gyúrni arra, hogy nyárra mind a négy játékos fel legyen építve kondícionálisan, és minden egyéb szinten. Ki kell küszöbölni esetükben a hiányosságokat, és keményen edzeni. Ha egyénileg gondolkodnak, akkor ez a legnagyobb esély, hogy eladhassák magukat egy külföldi csapatnak. Reméljük, hogy ez a lehetőség nem csak őket, hanem az egész csapatot feldobja majd.