A 15. fordulóból elhalasztott „láthatatlan” mérkőzésen volt ma jelenése a Lokinak Szombathelyen. Azért láthatatlan, mert nem közvetítette a televízió az összecsapást, így a mintegy 20 fanatikus Loki-drukkeren kívül egy debreceni szurkoló sem láthatta, hogy hogy játszott 2-2-es döntetlent csapatunk a Rohonci úti paneldzsungelben. Hogy ennek az eredménynek örüljünk-e, vagy sem, azt mindenki döntse el maga, én a magam részéről a napokban kiderülő fejlemények, és az elmúlt hónapokban mutatott teljesítményünk alapján nem tudom sokra értékelni ezt a döntetlent. Röviden összefoglaljuk a találkozót.
A hétvégi Fradi elleni „hajtós” meccs után – aminek nagy részében csak nyomoztuk a labdát, és 50 perc után látványosan elfogytunk erőnlétileg – várható volt, hogy frissíteni fog Kondás Elemér, az például borítékolható volt, hogy a szombaton semmit sem mutató Coulibaly nem fog kezdeni, de az sem lepett meg, hogy ezúttal Sidibe is csak a padon kapott szerepet. Két nyugger támadónk helyett bekerült viszont Tisza Tibor, aki így ismét a középpálya közepén kapott szerepet Szakály mellett, Bódi pedig kihúzódhatott szélre, míg a másik győztese a rotációnak az a Szécsi Márk volt, aki eddig kevésszer bizonyította éles meccsen, hogy helye van a Loki kezdőjében, de ezúttal is megkapta a bizalmat, ő volt a másik szélen futballozó játékos. Előre pedig így az a Balogh Norbi kerülhetett, aki az elmúlt hetekben rendre a partvonal mellé volt szorítva, és bár szép szólókat láthatunk tőle, a befejezés nem őrá szokott hárulni. A Haladás kezdőcsapatában az volt a kérdés, hogy a két eltiltott játékost, Jagodicsot és T. Wilst ki helyettesíti, nos a védelemben Jánvári Gábor kapott szerepet, míg a középpályára Nagy Patrik került be. Emellett talán az volt még váratlan húzás Mészöly Gézától, hogy Medgyes Zoltánnak szavazott bizalmat Gosztonyi helyett. A tényszerűség kedvéért azért rögzítsük, hogy a Haladás a Király – Angyal, S. Wils, Jánvári, Bosnjak – Iszlai, Nagy P. – Medgyes, Martinez, Halmosi – Gaál összeállításban kezdett, míg a mi hadrendünket a lentebbi képen láthatjátok vizuális formában.
Mivel a mérkőzést csak írásos, illetve a második félidőtől rádiós körkapcsolás formájában lehetett követni, így én is csak egy rövid eseménytörténetet írnék a találkozóról néhány személyes megjegyzéssel. Az első 35 percben kizárólag a hazai csapat dominált, és az ő akaratuk érvényesült, számunkra a labdakihozatal is komoly gondot okozott, és bizony erőteljesen beszorultunk a kapunk elé. A Haladás ellenben gyors, pontos passzokkal szövögette a támadásait, és sokszor bizony csak nyomoztuk a labdát, kellettek Radosevics közbeavatkozásai, hogy ne kapjunk gólt már rögtön a találkozó elején. Ha néha átléptük a félpályát, akkor a körülményes labdajáratásunk következtében hamar elvesztettük a játékszert, amiből pedig a hazai csapat tudott kontrázni. Az első nagy helyzetre a 19. percig kellett várni, ekkor Martinez lőtt 12 méterről kapura, Radosevics pedig hatalmasat védett. Horvát hálóőrünk meccsről meccsre bizonyítja, hogy helye van a kezdőcsapatban, talán nem véletlen, hogy vélhetően novemberben is ő lesz a legjobb játékos a hónap legjobbja szavazásunkon. Az első játékrészt vélhetően az alábbi mondattal jellemezték a legjobban a haon.hu tudósítói: „Tizenkét passzt összehozott a Loki, de nagyjából tíz métert jutottak előre”. A 30. percben már érett a hazaiak gólja, akkora nyomás volt rajtunk, de valami csoda folytán túléltük ezt a jó 35 perces presszinget. A félidő utolsó tíz percére ugyanis változott a játék képe, magára talált a Loki, meg tudtuk tartani a labdát, mi több, el is tudtunk jutni az ellenfél tizenhatosáig, igaz komoly helyzetre nem futotta, de az első 35 perc játékképe után már ez is megsüvegelendő volt. A tudósítás alapján Tisza volt legjobban elemében, míg hátul Brkovics volt az „úr” – neki volt is mit javítania a szombati meccs után – sajnos azonban Balogh Norbi nem boldogult elöl a hazai védők gyűrűjében. Így nem is változott az eredmény, a félidőben 0-0-val vonulhattak az öltözőbe a csapatok, az eredmény alighanem ránk nézve volt hízelgő.
A szünetben nem cserélt egyik szakvezető sem, bár igazából talán csak nekünk lett volna okunk frissíteni. A második játékrész első tíz percében jóformán semmi nem történt, majd pillanatok alatt megélénkült a meccs: az 54. percben egy jobb szélről elvégzett szabadrúgást Tisza kanyarított a kapu elé, az érkező Brkovics pedig 12 méterről a hálóba bólintott, megvolt a vezetés, 0-1! Viszont ahelyett, hogy a vezetés tudatában elkezdtünk volna okosan és taktikusan focizni, annak rendje és módja szerint pár perc múlva kaptuk is a gólt: a hazai csapat egy kontrából (!) indult meg, melynek végén Angyal beadása után Martinez (akiről rossz emlékeket őrzünk) 12 méterről (úgy látszik ezen a meccsen a nagy helyzetek egyaránt 12 méterről alakultak ki) kapásból, félfordulatból bombázott a léc alá, 1-1-re módosult az állás négy perccel a vezető gólunk után. A gól után nem sokkal cseréltünk, Balogh Norbit Coulibaly váltotta. Az egyenlítő találat ismét lendületet adott a hazai csapatnak, így innentől ismét azt olvashattuk, illetve hallhattuk a rádiós közvetítésben, hogy a Hali alakít ki helyzeteket, egy alkalommal például Brkovics mentett nagyot Gaál elől, majd a mi pillanataink következtek, előbb Tisza távoli löketét tolta szögletre Király, majd Szécsi 24 méteres próbálkozása lepattant a blokkról. Aztán ismét Tisza-Brkovics volt a labda útja, szerb védőnk lapos lövését azonban ezúttal védte a magyar válogatott első számú kapusa. A beszámolók alapján ekkorra már egy kifejezetten élvezetes, jó iramú találkozót láthatott a mintegy 2000 kilátogató néző. Csapkodó volt a játék, hol az egyik, hol a másik csapat előtt adódtak aprócska, vagy nagyobb lehetőségek, melyek azonban kimaradtak. A fordulat azonban a 78. percben érkezett, ekkor az alig egy perce beálló Németh Márió (aki szintén keserített már meg minket) egy beívelést követően szabadon lőhetett 16 méterről, és nem is hibázott, 2-1 a hazaiaknak. Ekkor bekapcsoltuk a veszett fejsze nyele üzemmódot, és Bódit Sidibe váltotta. Volt a hosszabbítással együtt 15 percünk az egyenlítésre, ami össze is jött a 86. percben: Szakály Péter jó 28 méterről, szélről ívelte középre a szabadrúgást, amibe vagy nem ért bele senki, vagy valakin irányt változtathatott, az a valaki pedig Gaál Bálint lehetett, ugyanis a kapuba pattogó labda után a játékvezető a hazaiak támadójának könyvelte el a találatot, öngóllal egyenlítettünk tehát, 2-2, öt perccel a vége előtt. Szintén egy jellemző mondat a haon tudósításából: „Eddig három kapura lövése volt a Lokinak, ebből kettő bement”. Most legalább jól sáfárkodtunk a helyzeteinkkel… A hátralévő időben már nem is történt semmi érdemleges, vélhetően a két szakvezető is kiegyezett a döntetlennel, ugyanis mindketten cseréltek még egyet-egyet a ráadásban időhúzás gyanánt.
A végeredmény tehát Haladás – DVSC 2-2. Ha a Fradi seggében lihegnénk, vagy legalábbis a dobogón állnánk 3-4 pontra a riválisainktól, akkor szerintem mindenki azt mondaná, hogy jó ez az egy pont. Úgy azonban, hogy hónapok óta szenvedünk, és immár a tabella hatodik helyén álltunk a forduló előtt, ráadásul pont egy pocsék sorozatban lévő Halival találkoztunk, így én azt mondom, semmire nem jó ez az egy pont. A vezetésünket követően meg kellett volna tartani az előnyt, és nem rögtön gólt kapni, akkor talán lett volna esélyünk győzni, így pedig megint rohanhattunk az eredmény után, és örülhetünk, hogy nem kaptunk ki ismét. A mérkőzés és a játékosok pontozásától eltekintenénk, hiszen nem láttuk az összecsapást, az viszont a tudósításból bőven leszűrhető volt, hogy alighanem Dusan Brkovics volt a mérkőzés legjobbja, hiszen rengeteg nagy mentés, és egy gól fűződik a nevéhez, rajta kívül pedig dicsérhető még a rengeteget vállalkozó, és gólpasszt is kiosztó Tisza Tibor, illetve a több nagy védést is bemutató Bozidar Radosevics.
A mérkőzés összefoglalója
Mivel a dobogóra kácsingózó hat csapat közül a Videotont leszámítva mindenki döntetlent játszott (a fehérváriak a Fradi otthonában kaptak ki 1-0-ra), így a tabella élmezőnye nem változott érdemlegesen, pontosabban annyi történt, hogy vereségének köszönhetően a Vidi lecsúszott a hetedik helyre, míg mi egyet előrébb léptünk, és pillanatnyilag ötödikek vagyunk. A mezőny szorosságát jelzi, hogy ha győztünk volna, akkor a dobogón állnánk… A hátralévő két fordulóban két hazai találkozó vár ránk két közvetlen rivális, a Videoton és az MTK ellen. Itt most nagyot nyerhetünk, de nagyot is lehet bukni. Ha megnyerjük mindkét meccset, alighanem a dobogón telelhetünk, de még az sem kizárt, hogy a második helyen, ha viszont két-három pontnál nem szerzünk többet, könnyen az alsóházban találhatjuk magunkat.
(A képek forrása: haon.hu)
