LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Gólsémáink #3 – Ikergólok

ikergól borítóSorozatunk harmadik részében összeszedtünk 10 olyan gólt, amelyek az eddig elemzett találatoknál is döbbenetesebb hasonlóságokat mutatnak egymással. Lássuk tehát az „ikergólokat”, melyek sokszor nem csak a kivitelezésben azonosak, hanem a körülményekben is.

Fontos!!! A gólokat a cikk végén található videóválogatásban lehet majd – párokba állítva – megtekinteni. A javasolt haladási sorrend: először érdemes elolvasni a leírtakat, megpróbálni felidézni az itt szereplő gólokat, és utána remélhetőleg még érdekesebb lesz a montázst végignézni.

#10. Sidibe gólja (2012-2013, DVSC-Győr 4-1) és Sidibe gólja (2012-2013, DVSC-Honvéd 4-1)

Egyből adja magát pár nagyon furcsa hasonlóság:

  • a kapus egy látszólag fogható labdát ejtett ki, ráadásul még a mozdulat is nagyon hasonló
  • mindkét meccset 4-1-re nyertük meg végül hazai pályán
  • ugyanabban a szezonban, pár hónap eltéréssel született a két találat
  • ezen kívül ezzel a góllal szereztünk mindkétszer vezetést

A különbség viszont eléggé kézzelfekvő: míg a Győr meccsen egyből Sidibe elé került a kiejtett labda, addig a Honvéd ellen kellett Kulcsár beadása is a gólhoz.

#9. Csehi öngólja (2011-2012, DVSC-Paks 4-2) és Rodenbücher öngólja (2014-2015, DVSC-Paks 2-0)

Érdekes jelenség ez is… Ha jön hozzánk a Paks vendégségbe, könnyedén előfordulhat, hogy Bódi balról beívelt szabadrúgását valamelyik játékosuk a saját kapujába csúsztassa. Arról nem is beszélve, hogy az eddig ilyen módon született mindkét gólunk esetében ezzel vezettünk 1-0-ra a szünetben.

#8. Bódi gólja (2014-2015, DVSC-Győr 5-0) és Bódi gólja (2014-2015, DVSC-Győr 5-0) 

Bódi egyazon meccsen döntött úgy, hogy „visszatapsolja magát”: a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában az ifijeivel felálló Győr ellen lőtt két gólja (a találkozó 2. és 3. gólja) nagyjából úgy festett, mintha csak a visszajátszást nézhettük volna meg élőben. A tizenhatoson kívülről lőtt laposan a hosszú alsóba.

#7. Szakály gólja (2012-2013, DVSC-Pápa 1-0) és Szakály gólja (2013-2014, DVSC-MTK 1-0)

Újabb érdekes testvérpár:

  • a 2. félidőben még mindig 0-0 hazai pályán a meccs
  • ekkor azonban a kifejelt labdát visszaíveli a kapu elé egy (inkább védekező feladatokat ellátó) játékosunk
  • a védők nem veszik észre, hogy üresen maradt a kapu közvetlen előterében Szakály
  • aki leveszi a labdát és fordulásból a kapuba lövi azt
  • ezzel pedig megnyerjük 1-0-ra a meccset.

#6. Coulibaly gólja (2011-2012, DVSC-Diósgyőr 5-0) és Volas gólja (2013-2014, DVSC-Diósgyőr 4-0)

A legutóbbi két bajnoki címet hozó szezon során a Diósgyőrt mindkétszer kiütöttük hazai pályán. Még érdekesebb hasonlóság azonban ennek a módja: egy nagyon érdekes ikergól-párt köszönhetünk ugyanis ennek a két meccsnek.

  • Szakály beadja a bal szélről a labdát
  • érkezik középen az aktuálisan leggólerősebb középcsatárunk
  • viszonylag középre, nem eléggé helyezetten fejeli a labdát
  • a kapus viszont már nem tudja védeni a fejest, és becsorog alatta a labda a kapuba, nem is teljesen egyértelmű egyből, hogy bent volt-e a kapuban a labda.

#5. Vadnai gólja (2013-2014, DVSC-Újpest 3-1) és Bódi gólja (2014-2015, DVSC-Videoton 1-2)

A gólválogatás két legszebb találatáról beszélünk, ezzel nehéz lenne vitatkozni. Mindkétszer futtából, nagyon nehéz pozícióból, furcsa lábtartással zúdított a két játékosunk hatalmas gólt az ellenfél kapujába, miután röviden szabadítottak fel a védők. Míg azonban Vadnai gólja a győzelmünket biztosította be egy olyan meccsen, ahol egyébként szenvedtünk, addig Bódi gólja sajnos csak szépségtapasz volt egy olyan meccsen, ahol pedig jól játszottunk.

#4. Horváth gólja (2015-2016, DVSC-PAFC 4-2) és Horváth gólja (2015-2016, DVSC-PAFC 4-2)

A játékosok gondolatolvasó üzemmódba kapcsoltak a múlt hétvégén, és kitalálták, hogy még egy ikergól-pár hiányzik a Top 10-es listából, mert bár voltak jelöltjeim, egyikkel sem voltam igazán megelégedve. Aztán Ferenczi meglódult a bal szélen, laposan középre játszotta a labdát, ahol érkezett Horváth és a kapuba lőtt. A második félidő elején pedig megismételték pontosan ugyanezt újra. Nagyon ráéreztek a dolog ízére…

#3. Bouadla gólja (2011-2012, DVSC-Kaposvár 3-0) és Bouadla gólja (2012-2013, DVSC-Eger 3-0)

Újabb, kísértetiesen hasonló ikergól-pár. Mindkettőt Bouadla jegyezte, szabadrúgásból. A leglátványosabb hasonlóság a kivitelezésben rejlik, ahogyan a hosszú sarokba csavar a döbbenten álló kapus mellett. További hasonlóság azonban, hogy mindkét meccsünket 3-0-ra nyertük hazai pályán.

#2. Bódi gólja (2011-2012, DVSC-Pécs 4-0) és Bódi gólja (2013-2014, Puskás Akadémia-DVSC 0-1)

Lehet, hogy nem ez a ránézésre legjobban hasonlító két gól, azonban fontos megjegyeznem, hogy ez a gólpár adta az ötletet az egész sorozathoz. Mi is történt ugyanis ezeknél a góloknál?

  • Adott volt egy meccs, ahol megszerezhettük a bajnoki címet. (Az első esetben matematikailag is, a másodikban csak gyakorlatilag.)
  • Bouadla az ellenfél kapujától viszonylag messze állva felnézett, adott egy hatalmas keresztlabdát, közvetlenül a kapu elé,
  • ahol érkezett Bódi, bemozogva a védők mögé, átvette a labdát, és kicsit kifordított bokával bepöckölte a kimozduló kapus mellett/fölött a kapuba.

(Különösen érdekes egyébként azzal a gondolattal eljátszani, hogy vajon ha Bouadla nem adja ezt a gólpasszt a 2013-2014-es szezon végén Bódinak a Puskás Akadémia ellen, akkor megszerezzük-e a bajnoki címet. Mert ha nem, akkor az kicsit más megvilágításba helyezi Bouadla hibáját a BATE Boriszov ellen…)

#1. Varga gólja (2009-2010, DVSC-Kalmar 2-0) és Sidibe gólja (2012-2013, DVSC-Pécs 4-1)

Ebben a gólban egyedül a vizualitás és a háttérben tomboló B-közép a hasonlóság: elfutó játékos a jobb szélen, lapos beadás középre és egy becsúszó láb megelőzi a kapust. A jelenetsor azonban annyira hasonló ránézésre, hogy megkérdőjelezhetetlen az első helye. Érdekesség, hogy erre a hasonlóságra a Sport Tv is felfigyelt, videó összevágást is csináltak belőle, melyet ennél a két gólnál mi is felhasználtunk.

Végezetül két feladvány álljon itt, mielőtt rátérnénk a fő attrakcióra: az ikergólokból készült videónkra.

  1. Hogy jön ehhez a témához az alábbi fotó?feladvány végleges
  2. Miért pont ez a zene szól a videóválogatás alatt?

Jó szórakozást kívánok a videóhoz!

Hajrá Debrecen!

Enderson

(a külföldi fotó forrása: orgulloso.es)