LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

On Tour Marseille #1 – Indul az utazás!

Ahogy azt bizonyára már sokan tudjátok, a LokiBlog csapata útra kel, és Marseilleben tekinti meg (illetve remélhetőleg szurkolja ki a győzelmet) a Magyarország – Izland összecsapást. Kis csapatunk holnap hajnalban indul egy kisbusszal, és egészen hétfőig fogja szelni Európa aszfaltjait. Ennek apropóján már rég kitaláltuk, hogy egy mini On Tour sorozattal fogunk jelentkezni az utazás során: beszámolunk képek, videók, írásos összefoglalók, vlogok és podcastok formájában arról, hogy éppen hol járunk, milyen élményekben volt részünk, és természetesen kiemelten a meccsről is jelentkezünk majd anyagokkal.

ontourb

Terveink szerint minden nap késő este kerülne ki egy cikk, de egyelőre mindez csak tervezet, minden azon múlik, hogy időben hogy fér majd bele a beszámoló írása, illetve természetesen az internetkapcsolat függvénye is a dolog. Remélhetőleg nem lesz ezzel gond.

Így az utazás előtt egy nappal – vehetjük úgy, hogy a 0. napon – felvázolnánk, hogy hogyan is fog kinézni az utunk, egyáltalán kik mennek, hol szállunk meg, és mely városokba térünk majd be. Debrecenből kisbusszal nyolcan fogunk indulni, közülük a LokiBlog stábját JuveFan1897, Csibu, Sammy és Enderson alkotják majd. Marseilleben csatlakozik majd hozzánk Lucas, ő ugyanis tőlünk függetlenül, külön utazik. Tehát lényeg, hogy a mérkőzésen öt stábtagunk lesz jelen.

teljestérkép3

Az indulás holnap hajnalban esedékes. Mivel egyhuzamban rengeteg lenne az út, így nagyjából az út 3/4-énél fogunk megszállni, egész konkrétan Bergamoban. Az itáliai kisvárosban terveink szerint egy rövid kitérőt teszünk a bergamoi kastélynál, majd péntek délelőtt folytatjuk utunkat. Célpontjainkból nem maradhat ki a francia riviéra ékköve, Monaco, természetesen itt is megállunk majd egy kis nézelődésre. Ha lesz időnk és kedvünk, akkor Nizzába is betérünk majd, itt igazából „bonyodalmat” az okozhat, hogy aznap rendezik a Spanyolország-Törökország mérkőzést a városban, így kérdéses, hogy az óriási embertömegbe betérünk-e majd. Ha mindennel megvoltunk, akkor indulunk tovább a szálláshelyünkre, mely a Marseilletől kb. 60 km-re található Cadenet-ben lesz, egy kis hegyi campingben. Itt fogunk pénteken, illetve szombaton is megszállni.

HP012-cadenet-le-val-de-durance-campsite-provence-lake-b_tcm13-54097

A szombat a meccsnap, így reggel már indulunk is Marseillebe. Előzetesen egy kis tengerparti kiruccanást terveztünk, meglátjuk, hogy ez mennyire fér majd bele, illetve valósítható meg, viszont szeretnénk 14 órára a magyar szurkolók gyülekezési pontjára érni, a Vieux-Porthoz, ami a kikötőnél található. Innen indul a nagy közös vonulás a stadionhoz, ez nagyjából 45 perces sétát jelent majd. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, remélhetőleg minden rendben zajlik majd le, és örömittasan ünnepelhetjük válogatottunk győzelmét és továbbjutását. A mérkőzés után indulunk vissza Cadenetbe. Terveink szerint egyébként itt, Marseilleben szerezzük majd be az EB tippjátékunk fődíjait is.

vonulas

Vasárnap korán reggel indulunk haza, de ezúttal sem egyben tesszük meg a hosszú utat. Estig szeretnénk Mestrébe érni, ahol az aznapi szállásunk van. Addig még útközben egy pihenőt tervezünk Torinoban, és ha már ott vagyunk, nem szeretnénk elmulasztani egy stadiontúra közbeiktatását. Mestre egyébként közvetlenül Velence mellett van, így ha időben odaérünk, akkor természetesen oda is betérünk. Hétfő már a hazaútról szól, ekkor Mestrétől már hazáig nyomjuk a gázt, és remélhetőleg a délutáni-esti órákban épségben hazaérünk.

Kalandos kis utazás vár tehát ránk, reméljük, hogy sok élménnyel gazdagodunk majd, és nem bánkódva kell majd hazatérnünk. Hajrá Magyarország!