Verpecz, Nagy, Szatmári, Ferenczi, Ludánszki, Horváth, Kulcsár. Mikor a kezdés előtt bő egy órával csekkoltam a kezdőket, és megláttam ezt a névsort, hirtelen azt hittem, hogy a DEAC valamelyik NB III-as meccsének jegyzőkönyvét nyitottam meg véletlenül, de hamar ráeszméltem, hogy ez bizony a DVSC kezdőcsapata egy NB I-es bajnokin. Idáig jutottunk kérem szépen, hogy a hétszeres magyar bajnok, BL és EL csoportkört megjárt DVSC egy NB II-es szintű kerettel áll ki bajnokin. Megkockáztatom, hogy ez az elmúlt 15 év leggyengébb kezdője volt, ha nem számolom azokat az eseteket, mikor egy fontos nemzetközi meccs előtt a DEAC-ot küldtük pályára.
Senki ne várjon most tőlem taktikai elemzést, szakmázást, értékelést. A csapatnak nem volt kedve focizni, nekem meg nincs kedvem összefoglalni ezt a nulla produkciót. Persze tudom, ezzel nem a csapattal tolok ki (ők csak örülnek, hogy nem kritizáljuk őket), hanem az olvasókkal, de azért lássuk be, ezen a meccsen tényleg nincs mit elemezni. Olyan kezdővel, és olyan mentalitással álltunk fel a tavaly épphogy bent maradó Vasas otthonában, ahogy normális körülmények között egy Vasas-szintű csapatnak kellene ellenünk felállnia: defenzív, gyáva mentalitással, ötlettelenül. Kondás Elemér felpakolt három védekező középpályást a pályára, berakta Nagy Zolit, Ludánszki és Szatmárit, akik nem NB I-es szintűek, és ráadásként még Kulcsárral is megörvendeztetett minket. Gyakorlatilag három támadó szellemű játékosunk volt a kezdőben, így aztán nem is volt meglepő, amit az első félidőben láttunk: kilenc mezőnyjátékossal bekkeltünk, Kulcsár kolbászolt egyedül elöl, várva egy-egy előrevágott labdára, amire rásprintelhet. Egy beszari kontrázó csapat voltunk ezen a meccsen.
És ilyenkor van az, hogy minden ellenünk szól, mégis mi szerzünk vezetést. Egy gyengén elvégzett szabadrúgás után Ferenczi vágta be szépen a kipattanót. Normál esetben felpattantam volna a kanapéról egy ilyen gólt láttán, most viszont rezignáltan vettem tudomásul, hogy vezetünk. Mert tudtam, hogy ha ma nyerünk, akkor ismét várhatunk hónapokat arra, hogy újra felvetődhessen az edzőváltás lehetősége, amihez most nagyon közel állunk (erről bővebben majd később). De ezzel a találattal gyakorlatilag el is lőttük minden puskaporunkat, csak a Vasas akart focizni, mi pedig védekeztünk, mint egy kiesőjelölt csapat. Ráadásul további „érzékeny” veszteség volt, hogy Nagyot és Vargát sérülés miatt le kellett cserélni, így Mészáros és Tisza már az első félidőben beállni kényszerültek.
A félidei Ferenczi interjú is megér egy külön misét. „Egy kicsit fáradtabbak vagyunk, főleg fejben.” Miben fáradtatok el? Nincs egy hónapja, hogy elkezdődött a szezon, előtte kettőt pihenhettetek, de már fáradtak vagytok, beszarás! Ráadásul az öt eddigi tétmeccsből kettőt negyedgőzzel hoztatok le a San Marinó-i villanyszerelők ellen, és a Zsodinyo, illetve Paks elleni meccseken sem szakadtatok meg. Ja persze, tudjuk, a Barszelóna meg a Mencseszter nem játszik ennyi tétmeccset ilyen rövid időn belül, itt van a kutya elásva… Hat nyomorult meccs ment le a szezonból, de a csapat fele már kidőlt sérülés miatt, a másik fele pedig fejben elfáradt. Mi lesz itt velünk később?
A második játékrészben aztán hamar kijózanítottak minket a hazaiak, Ádám fejesével egyenlítettek, és innentől mentek előre a győzelemért. Mi még egyszer eljutottunk a kapujukig, Horváth el is találta a kapufát (szép lett volna, ha két helyzetből két gólt lövünk), de ezzel az egy lehetőséggel ismét ellőttük mindenünket a második félidőre. A hazaiak láthatóan szerették volna behúzni a három pontot, hülyék is lettek volna elszalasztani egy ekkora lehetőséget. Végül két szöglet utáni fejes pecsételte meg a sorsunkat, elképesztő, hogy sikerült három perc alatt két ugyanolyan gólt kapnunk, két ugyanolyan nagy védelmi hibából, de ezen már meg sem lepődtünk. (Kondás Elemér meccs utáni magyarázkodása külön tetszett: „…a végén pedig magassági fölényben voltak, amit mi nem tudtunk lereagálni.” – eszerint a 191 centis Mészáros, és a 198 centis Szatmári kevés ahhoz a jól fejelő Brkoviccsal kiegészülve, hogy felvegyék a harcot a 193 centis Vaskóval…) Kikaptunk, és nem tagadom, én örülök ennek a vereségnek. Örülök, mert bejött a tippmixem elindíthat egy olyan folyamatot, aminek már rég el kellett volna indulnia, közben pedig félek, hogy csak félmegoldást fogunk látni.
Ugyanis valószínűleg az lesz, hogy Szima Gábor meneszti Kondás Elemért (vagy lemond magától, teljesen mindegy), és vélhetően kinevezi a helyére a balmazújvárosi Feczkó Tamást, házon belül ugyanis nem sikerült utódot találni (Herczeg András nem vállalja a feladatot). Ezzel pedig elnökurunk rengeteg kritikus hangot fog elcsitítani, akik beveszik majd azt a maszlagot, hogy Kondás távozásával minden probléma megoldódott. Aki viszont távolabb lát két méternél az tudja, ezzel semmi nem oldódik meg. Ettől nem fog megtanulni Verpecz védeni, nem fogja Kulcsár belőni a ziccereit, nem fog tudni Szakály felgyorsulni. Lehet, hogy eleinte motiváltabb lesz a csapat, és egy hangyafasznyival komolyabb edzés és szakmai munka zajlik majd, de lényegi változás nem lesz, marad minden ugyanúgy, csak a bábot cserélik ki, a csapat pedig ugyanolyan gyenge marad, tele hiányposztokkal (látható, hogy egy kisebb sérüléshullám esetén már kiket kell betennünk a kezdőbe). Ennél sokkal nagyobb változásokra van szükség ahhoz, hogy ne legyenek kiesési gondjaink (sajnos már ide jutottunk…), ne adj isten, ismét élcsapattá váljunk.
Pontozás, kizárólag a későbbi statisztikák kedvéért
Verpecz – 0
Nagy – 0
Brkovic – 3
Szatmári – 3
Ferenczi – 4
Ludánszki – 3
Varga – 0
Sekulic – 3
Mészáros K. – 3
Horváth – 3
Kulcsár – 2
Mészáros N. – 3
Tisza – 3
Bereczki – 0
Kondás – Takarodj!
