LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Így igenis ki lehet kapni!

A magyar foci örökös és állandó kelléke a pesszimizmus és károgás. Még meg sem szárad a tinta egy edző szerződésén, már a távozását követelik. Még pályára sem lépett egy játékos, máris szarnak nyilvánítják. És sokszor sajnos be is igazolódnak ezek a prekoncepciók, ezért nehéz időnként elválasztani a szakértelmet a „megmondóemberkedéstől”. Pontesnek is ez a sorsa eddig. A Fradi elleni 3-1-es vereség után ismét izzottak a billentyűzetek, repkedtek a „takarodj” felkiáltások. Lehet, hogy később az élet ezeket a hangokat igazolja majd, de szerintem ez így most nagyon nincs a helyén.

ftc-loki-fill-600x402

A 3-0-át persze látszólag nem sok választja el a 3-1-től. A Magyar Kupát is beleszámítva a legutóbbi két Fradi elleni idegenbeli meccsünket ennyire veszítettük el Kondás Elemérrel. Most is kaptunk hármat, csak legalább rúgtunk mellé egyet. De tényleg csak ennyi volt a különbség? Szerintem nagyon nem…

A Groupama Aréna felé tartva azt latolgattam magamban, hogy vajon mi lesz ezúttal a kezdőcsapatunk. A stadionba bejutva gyorsan rápillantottam a telefonomra, és szinte meglepetten tapasztaltam, hogy gyakorlatilag minden poszton megegyezik az általam elképzelttel. Aztán hamar kiderült, hogy Holman nem tudja vállalni a játékot, ezért Szakály kezdett helyette.

ftcdvsc

Az első negyedóra azonban a korrekt kezdőcsapat ellenére rémálomba illő volt. A Fradi sorra alakította ki a veszélyes helyzeteket, és Böde szöglet utáni fejese nyomán hamar előnyhöz is jutottak. Némileg a semmiből azonban szinte azonnal egyenlíteni tudtunk, Horváth szaladt el a jobb szélen Jovanovic labdájával, az alapvonalról laposan középre centerezett, ahol az üresen hagyott Bobko a kapuba lőtte a labdát. 1-1. A szerzett gól láthatóan önbizalmat adott a csapatnak, egyre szebben járattuk a labdát, és teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés. Bár a Fradinak egy újabb szöglet után sikerült ismét a kapuba juttatni a labdát, azonban Leandro kezezése miatt érvénytelenítették a találatot. Döntetlennel fordultak tehát a csapatok, és a játék képe számomra pozitív csalódás volt.

fradi-loki

A második félidő eleje hasonlóan folytatódott. Bár a Fradi is veszélyeztetett (Mészáros mentett nagyot a kapu torkából), de előttünk is adódott gólszerzési lehetőség. Aztán némileg váratlanul ismét vezetést szerzett a Fradi: Dilaver zúdította be jó 20 méterről kapásból a Danilovics által kiöklözött ladát a kapuba. Pár perccel rá el is dőlt a mérkőzés: Lovrencsics centerezése után Brkovics már nem tudta kivágni a labdát, amit így az üresen maradt Böde könnyedén zúdíthatott be a léc alá közelről: 3-1. Innentől kezdve végképp eldőlt a meccs, a Fradi még növelhette volna az előnyét, de Danilovics többször is a helyén volt, a mi játékunkban pedig már nem volt átütő erő.

Játékosok értékelése:

Branislav Danilovic – 5
Braniszlav_Danilovics_kA gólokról nem tehetett, viszont ismét volt több nagy védése. Egy jó kapus, aki akkor tudna igazán kibontakozni, ha lenne előtte egy jobban működő védelem. A kijövetelei egyébként rendben vannak, a könnyű labdákat biztosan védi, és közben időnként bravúrokat is bemutat.

Aleksandar Jovanovic – 5
Jovanovic_kNagyon hiányzott már a játéka a védelem jobb széléről. Harcos volt, nagyot küzdött, és viszonylag stabilan levédekezte a saját oldalát. Érdekes kérdés, hogy emiatt próbálkozott inkább a másik oldalról a Fradi, vagy a saját játékosaik képességei miatt.

Mészáros Norbert – 5
meszaros-norbert_2Nem játszott rosszul, ráadásul több nagy mentése is volt, a legnagyobb még 1-1-es állásnál, a második félidő elején. Visszanézve a bekapott gólokat, igazán egyiknél sem hibázott. Ha minden meccsen hozná ezt a szintet, nem lenne vele probléma.

Dusan Brkovic – 4
brkovics_dusan_1Érdemes megnézni a Fradi nagy helyzeteit, szinte mindegyiknél hibázott, beleértve a gólokat is. Az elsőnél Völgyivel egymást zavarták, így Böde le tudta fejelni őket. A harmadiknál neki nem sikerült elrúgni Böde elől a labdát. Ráadásul szinte végig félő volt, hogy kiállítják második sárgával. Nem ez volt élete meccse, annak ellenére sem, hogy mezőnyben voltak szokás szerint szép megmozdulásai.

Völgyi Dániel – 0
Volgyi_Daniel_kNem játszott ugyan eleget az értékeléshez, ahhoz azonban igen, hogy kiderüljön: nagyon nincs formában. Nagyot hibázott az első gólnál, ráadásul utána sem tudta igazán lezárni a bal oldalunkat. Nem éreztem semmivel sem biztosabbnak, mint a helyére beálló Ferenczit. Érdekes kérdés lesz, hogy fel tudja-e építeni magát a későbbiekben, talán a téli alapozást követően választ kapunk a kérdésre.

Könyves Norbert – 4
Konyves_Norbert_kSokszor csak örlődött a Fradi védői között, szerintem a jobb szél nem igazán az ő posztja. Ettől függetlenül az akarásával nem volt gond, emlékszem olyan jelenetre, amikor az egész pályát végigszaladta, hogy szerelni tudjon egy Fradi játékost. Talán lesz még ennél több is a játékában…

Ioan Filip – 5
Ioan_filip_kMegint nagyot harcolt, sokat küzdött, labákat szerzett, ráadásul csak egy játékvezetői tévedés fosztotta meg attól, hogy ne harcoljon ki egy büntetőt. Még kicsit neki is szoknia kell a közeget, de nagy erősítés a játéka a csapatnak.

Tőzsér Dániel – 5
Tozser_Daniel_kEzen a meccsen kevesebb kulcspassza volt, viszont többet küzdött, mint eddig. Én most láttam rajta az akarást, ugyanakkor az is látszik, hogy miben kellene még sokat fejlődnie: a saját erősségeiben. Távoli lövések, pontrúgások. Ezekből még egyáltalán nem hozza ki azt a potenciált, ami benne rejlik. Ha 1-1-nél pl. olyan színvonalon lövi el a szabadrúgást, mint amire ő képes lenne, akkor most lehet, hogy egy teljesen más végeredményről beszélnénk.

Ivan Bobko – 6
ivan_bobko_kA gólja mellett nagyot küzdött, sokat futott, viszont negatívum, hogy a társak mintha nem keresnék annyit a labdával. A gólöröme is furcsa volt, mintha kérlelnie kellett volna a többieket, hogy ugyan, örüljenek már vele.

Szakály Péter – 5
szakaly_peter_2Hatalmas akarás volt benne, és a korábbi időszakokhoz képest jobban is játszott. Fel merte vállalni a cseleket, technikás megoldásokat. Nagyon bizonyítani szeretne, ez látszik rajta. Szurkolok neki, hogy sikerüljön ismét magára találnia, mert a hozzáállásával végre nincs gond.

Horváth Zsolt – 6 
Horvath_Zsolt_kRá sem lehet ismerni mostanában a doktor úrra. Úgy tűnik, mintha a portugálok elhitették volna vele, hogy tud ő sokkal jobban is focizni, mint azt korábban gondolta. A gólpassza zseniális volt, és egyébként is nagyot harcolt a mezőnyben, az egyik, sarokkal adott passza pedig élményszámba ment.

∼•∼

Ferenczi János – 3 
ferenczi_janos_2Vele nagyon nagy gondban vagyok. Bárki, aki tv-n látta a meccset, hosszasan ecsetelte nekem utána, hogy mennyire rosszul játszott. Mi, a helyszínen teljesen máshogy láttuk, ami csak azért érdekes, mert szinte végig előttünk mozgott a második félidőben. Bár valóban voltak buta hibái, viszont nagyon küzdött, akart, és néha akadtak nagyon szép megoldásai és mentései. is Ugyanakkor az is igaz, hogy az 1. félidőben majdnem összehozott egy buta tizenegyest, a 3. gól előtt nagyon könnyedén tudott centerezni mellőle Lovrencsics, és a sárga lapot érő reklamálása is nagy fegyelmezetlenség volt. Egyértelműen nem jó megoldás a balhátvéd pozícióra, de annyira nem éreztem rossznak ezekkel együtt sem. Végül azért ő kapja mégis a citromdíjat, mert a bal oldalunk volt a védelem legsebezhetőbb pontja, akkor is, ha szerintem ez nem csak Ferenczi hibája, ezen kívül a statiszikái sem túlzottan meggyőzőek.

Takács Tamás – 3
Takacs_Tamas_kHa egy kicsit többet játszott volna, lehet, hogy ő kapja a citromdíjat Ferenczi helyett, főleg a meccsen mutatott hozzáállása miatt. Az csak egy dolog, hogy megint teljesen kilátástalan volt a támadójátéka, de most a védekezésében sem volt sok köszönet. Bár hátrajött, de inkább csak rontott a helyzeten: ezt nevezném én látszatvédekezésnek.

Danilo Sekulic – 0
szekulics_kicsiBeállt, de nem túl sokat tudott hozzátenni a meccshez. Még mindig nem érzem őt erősítésnek.

∼•∼

Leonel Pontes
Leonel_Pontes_kAz elején eléggé nekünk esett a Fradi, nem tudtunk mit kezdeni a nyomással. Az egyenlítés után viszont nagyon meglátszott a munkája nyoma, a 2. ferencvárosi gólig kifejezetten jól játszottunk, az kicsit összetört minket mentálisan. Ami nagyon látványos, hogy helyenként kezdi elhitetni a játékosaink, hogy tudnak ők focizni, és látszik rajtuk, hogy akarnak is. Mivel úgy tűnik, hogy Magyarországon senki nem tud angolul, akinek egyébként ez lenne a feladata, ezért álljon itt Lucas fordításában a meccs utáni nyilatkozta:

„Először is szeretnék gratulálni a fiúknak mert nagyon próbálkoztak egy jó csapat ellen. Van pár dolog amit nem értek. 500 kilométert kellett utaznunk a győri meccs miatt, és kedden kell majd megint játszanunk, nem szerdán, és nem tudom ennek mi az oka. Minden más csapat szerdán játszik, és nem értem ezt a menetrendet. Ez az egyik. A másik: a srácok hajtottak, harcoltak, próbáltak gólt szerezni. Megvolt a helyzetünk hogy 2:1 legyen, de a végén nem értettem pár ítéletet. Ha kétséges helyzet jött, mindig a fradi javára ítéltek, pl a végén is az a szöglet nem volt szöglet. És ebből lett a második gól. Nem volt egyszerű 2 csapat ellen harcolni. De szerintem jó meccset játszottunk és azt gondolom, ilyen teljesítménnyel és hozzáállással a jövőben több meccset fogunk nyerni.” A magam részéről úgy látom, hogy ebben a hiteles fordításban teljesen korrekt és jogos a nyilatkozata, és nem az a bullshit kifogáshalmaz, amit a magyarra fordítás során több helyen (pl. az M4-en) kihoztak belőle.

eredmenyjelzofd


Összefoglaló


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

A mérkőzés egészen jó színvonalú volt, és a csapatunk játéka is adott okot a bizakodásra a 3-1-es vereség ellenére. Ezzel a teljesítménnyel sok más csapatot tényleg legyőztünk volna. Ami a játékvezetőt illeti, továbbra is érthetetlen a számomra, hogy miért vezethet egy fővárosi (!!!) bíró meccseket a Fradinak. Kisebb csoda az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve, hogy egy büntetőt sem fújt be ellenünk, viszont az is tény, hogy nem kaptunk meg egy szerintem teljesen jogosat az 1. félidő végén Filip buktatásáért. Ahogyan én láttam, az 1. és a 2. Fradi gól előtt egyaránt nem szögletet, hanem kirúgást kellett volna ítélni, az egyenlítő gólunk előtt véleményes volt, hogy tényleg nekünk kellett volna-e jönni bedobással. Mindezek mellett mezőnyben rengeteg nevetséges hibát vétett, a hazai pálya előnyét maximálisan megadta szokás szerint a Fradinak. Nem véletlenül volt Pontes annyira felháborodva, megismerkedhetett kicsit a magyar valósággal.

Sokan gúnyolódnak mostanában Pontesen, mondván, hogy jó dolog, hogy építkezik, de ideje lenne ebből látni is valamit. Az alábbiakban két rövid példával szeretném érzékeltetni, hogy miért nem annyira egyszerű ez a folyamat, mint mi azt szeretnénk.

1. Rombolás vs. építkezés

Egy ház felépítése mindig jóval több időbe telik, mint a lebontása. Különösen élesen kirajzolódik mindez, ha homokból építjük ezt a házat, hiszen ott több órányi áldozatos munkát egy-két jól irányzott rúgással pillanatok alatt el lehet pusztítani. Pontes esetére talán mégsem ez a legjobb példa, hanem inkább egy irodaház lebontása és újraépítése. Jön a vasgolyó, minden egyes ütésével egyre jobban szétzúzza az épületet. Viszonylag hamar véget ér a folyamat, csak a helye marad a régi szocreál épületnek. A cél pedig egy új, modern irodaház felépítése. Jön egy szakember, aki ért hozzá, hogyan kell ezt csinálni, és még az eszközei is megvannak hozzá. A megbízó viszont közli vele, hogy csak elenyésző mértékű új anyagot hajlandó beszerezni, a többit a régi épület lebontott darabjaiból kell felépíteni. Kedves Olvasóink szerint mennyire reális elvárni ezek alapján, hogy egy ultramodern, csillogó üvegpalota épüljön fel, ráadásul pillanatok alatt? Szerintem inkább csak valami ilyesmi eredmény lehetséges:

szocreal

2. Az 1000 darabos puzzle esete

Kicsit tovább kibontva a fenti példát: képzeljük el a jelenetet, hogy kapunk egy gyönyörű képet ábrázoló puzzlet, amit már alig várunk, hogy kirakhassuk. De mit szólnánk ahhoz, ha kiderülne, hogy a puzzle-nek már a széle sem áll össze, mert csomó darab hiányzik? Ki lehet-e rakni egy 1000 darabos képet 500 darabból? Lássuk be: azon kívül, hogy ez egy eléggé nehéz és fáradtságos folyamat, még csak nem is túlzottan eredményes.

Itt állunk tehát, ez Pontes problémája. Hiába tudja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, szinte lehetetlen a küldetése. Hogyan lehetne modern üvegpalotát építeni egy szocreál törmelékhalmazból? Hogyan lehetne kirakni egy 1000 darabos puzzle-t 500 darabból?

És ha mindez nem lenne elég probléma, itt van még egy, legalább ekkora. A közeg. Az a közeg, amibe a klubvezetéstől kezdve az országos helyzeten át velünk, szurkolókkal bezárólag sok minden és mindenki beletartozik. Igen, sajnos mi magunk is beletartozunk. Mert az elmúlt bő egy évtizedben túlzottan jóllakottakká váltunk. Ezzel egyszerre viszont az elmúlt éveknek hála még kiábrándulttá és fásulttá is. Olyanok vagyunk, mint a fiatalabb generációk: túl sok inger ért minket, ezért nehéz megugrani a küszöböt. Először óriási sikerek, bajnoki címek, nemzetközi csoportkörök, aztán pedig a nihil és letargia. Hatalmas magasságokból óriási mélységekbe zuhantunk, és mindkettő ott kísért a lelkünkben. Vágyunk vissza a magasba, hiányzik, ugyanakkor nem merünk hinni abban, hogy ki lehet még valaha is mászni ebből a mélységből.

A közeg többi összetevőjén változtatni nem tudunk. Magunkon viszont igen.

Lássuk meg végre, hogy kiestünk ugyan a Magyar Kupából egy harmadosztályú ellenféllel szemben, nem épültek még be eddig új fiatalok és csak egy győzelmünk van Pontessel eddig a bajnokságban, de ez csak a látszat. Az, amikor nem halad az építkezés, mert nem illenek az építőanyagok a házba. Mert hiányoznak darabok. Arról nem Pontes tehet, hogy a játékosok szemmel láthatólag nem kaptak a nyáron (sem) normális erőnléti alapozást. Az sem az ő hibája, hogy csomó posztra egyszerűen nincsenek jobb játékosai. Vékony a cserepadunk, még csak rotálni sem könnyű. Ami pedig a fiatalokat illeti, két dolog is akadályozhatja egyelőre a játszatásukat. Egyrészt az eredménykényszer, másrészt az, hogy van egy generációnk, akik ugyan életkorilag már játszhatnának, de félő, hogy nem kapták meg a szükséges alapokat korábban.

Szóval ezúton szeretnék mindenkitől türelmet kérni Pontesnek és a stábjának! Jó lenne, ha nem elfordulnánk tőle, hanem minél többen szurkolnánk a csapatnak, az nekik is nagy lökést adhatna. Azt már mostanra is sikerült elérnie, hogy a játékosok tényleg küzdenek a pályán, és mernek megpróbálni focizni. Így pedig igenis ki lehet kapni.

Hajrá Loki!

Enderson