Általános vélekedés, hogy 2016 egy pocsék esztendő volt, és ez akkor is igaz, ha csak szigorúan szeretett csapatunkra, a DVSC-re vetítjük le a vizsgálódást. Ezúttal is összegyűjtöttük különböző kategóriákba, hogy melyek voltak az év legemlékezetesebb momentumai, eseményei. Következzenek tehát 2016 “Loki-legjei”, nem időrendi sorrendben haladva.
Lássuk tehát többféle kategóriában, hogy ki vagy mi volt az évben a…
Legemlékezetesebb pillanat: Kondás Elemér távozása
Ez már önmagában lehetne az év legcsodásabb pillanata, hiszen nem sok egyéb örömünk volt a csapattal kapcsolatban. No de hogy miért is volt emlékezetes Eli bácsi lelépése? Főként azért, mert ezúttal nem nagyon számítottunk rá: a nyár elején inkább vártuk volna a váltást, Szima Gábor viszont kitartott Kondás mellett, és az új szezonnak is vele vágtunk neki. Az eredmények hamar kiábrándították a szurkolókat, és bár a La Fioritát 7-0-val búcsúztattuk az EL első köréből, már akkor is döcögött a szekér. A kaput azonban főként a Zhodino elleni kínos kupakudarc tette be, majd a pont az i-n a Vasas elleni 3-1-es zakó volt, mely után már a debreceni ultrák sem rejtették véka alá véleményüket, és Kondás távozását követelték a lefújás pillanatában. A következő napokban pedig Eli bá lemondott (legalábbis ez a hivatalos kommunikáció), így pedig gyorsan utódot kellett találni. Két meccsre Herczeg András ugrott be ideiglenesen, augusztus elején pedig kinevezték Leonel Pontest vezetőedzőnek.
Legnagyobb meglepetés: Pontes maradt az edző
Mi magunk többször is kiálltunk a portugál szakember mellett, és év végén megtették ezt az ultrák is, mégis benne lógott a levegőben, hogy az év végi igazgatósági ülésen az a döntés születik, hogy távoznia kell Pontesnek. Meglepetésre azonban maradhatott, de mindez mit sem ér, ha nem kapja meg a kellő támogatást a klubvezetéstől, gondolván első sorban az igazolásokra.
Legnagyobb csalódás: A csapat őszi szereplése
Úgy egészében a teljes őszi szereplésünk Zhodino elleni kieséstől egészen a tizedik helyünkig, és a hajszál híján kieső helyen történő telelésig. Rengeteg kudarc, főként hazai pályán, rengeteg kihagyott helyzet, borzalmas mérkőzések, sajnos ez jellemezte a teljes őszi szezonunkat. Talán nem nagy bátorság kijelenteni, hogy ennél csak jobb jöhet…
Legemlékezetesebb meccs: DVSC – Ferencváros 2-1
Sajnos idén nem bővelkedtünk kimagaslóan emlékezetes összecsapásokban, így aztán egy olyat választottunk, ami inkább a káröröm miatt volt számunkra emlékezetes. A Fradi úgy érkezett Debrecenbe, hogy győzelme esetén már matematikailag is bajnok, mi pedig nem szerettük volna, ha három éven belül háromszor is a Nagyerdei Stadionban avatnak bajnokot (2014 – DVSC, 2015 – Videoton). Így mi a magunk dolgát megtettük, és hosszú idő után végre ismét győzni tudtunk a zöld-fehérek ellen, méghozzá egy magyar szinten jónak mondható összecsapáson, ám mivel az MTK is kikapott, így veresége ellenére is bajnok lett a Fradi. Mégsem volt olyan önfeledt az ünneplés, mintha ők maguk harcolták volna ki a pályán a sikert.
Legszínvonalasabb meccs: DVSC – Puskás Akadémia 4-2
Ebből sem volt sajnos sok, pláne az ősszel, de azért mégis találunk legalább egy olyan mérkőzést, amire jó szívvel emlékszünk vissza, ez pedig a Felcsút elleni tavaszi bajnoki meccsünk volt. A vendégek korán vezetést szereztek egy öngóllal, amire nagyon gyorsan válaszoltunk három gyönyörű találattal, ezek közül a második, Szakály bombája egyenesen az év találata volt Loki szempontból. És bár jelenlegi játékosunk, az akkor még felcsúti Mészáros Karol szépíteni tudott, a második félidőben Horváth Zsolt lemásolta az elsőben szerzett találatát, beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt. A sok gól mellett a találatok szépsége miatt emlékszünk vissza szívesen erre a mérkőzésre.
Legrosszabb meccs: DVSC – Honvéd 0-3
A legszebb születésnapi ajándék egy zakó a Honvédtól. Amellett, hogy a klub elfeledkezett saját születésnapjáról (bár ezek után mi már meg sem szólalunk), még jött ez a kínos vereség is. Mostanság elég sokszor kaptunk ki sajnos hazai környezetben, viszont kevés olyan meccs volt, mikor már az elejétől fogva azt éreztük, hogy most semmi esélyünk nincs. Ez a találkozó ilyen volt, a gyors gólokkal hamar lerendezte a meccset a Kispest, onnantól pedig csak a kínlódás jutott nekünk.
Legjobb hangulat: DVSC – Ferencváros
Az idei szezon velejárója sajnos a kevés néző, és a kopár hangulat a Nagyerdei Stadionban, így aztán nagyítóval kell keresnünk az olyan meccseket, amelyeken tényleg focimeccs hangulatot érezhettünk. Az egyik (és talán az egyetlen) ilyen meccs a tavaszi Fradi elleni bajnoki volt, amit már a legemlékezetesebb meccsnek is megválasztottunk. Szurkolói szempontból azért volt ez érdekes, mert a Fradisták nagy számban érkeztek a várható bajnokavatás miatt, ráadásul a C szektorban helyet foglalt több olyan vendégdrukker is, akik nem hajlandóak szkennelni, ezáltal nem is nagyon tudnak bejutni kedvenc csapatuk meccseire. Ezen a mérkőzésen a mi ultráink is szép számban képviseltették magukat, és egész jónak mondható hangulat uralkodott végig a meccsen, amit a győzelem csak tovább fokozott.
Legszebb gól: Szakály bombája a Felcsút ellen
Az előbb már említettem, illetve a karácsonyi videós sorozatunkból is kiderült, hogy idén Szakály bombagólját választottuk meg az év legszebb találatának. Szavak helyett inkább gyönyörködjünk újra és újra ebben a tényleg nem mindennapi gólban.
Legnagyobb bohózat: Chuka, a sztárigazolás
Igazából itt is írhattuk volna gyűjtőfogalomként, hogy „játékosok leigazolása orvosi vizsgálat nélkül”, de a Chuka-sztori visz mindent. A nigériai támadó augusztus utolsó napjaiban érkezett, mint gyógyír a gólínségünkre, ehhez képest pár nappal érkezése után egy edzésen kiderült, hogy teljesen tropa a térde, műtétre szorul, emiatt kétséges, hogy egyáltalán maradhat-e szerződésben a klubbal. Felépülése szokás szerint tovább húzódott a vártnál, így egyáltalán az is csoda, hogy az utolsó bajnoki meccsünkön be tudott mutatkozni a DVSC-ben tétmeccsen.
Legjobb játékos: Holman Dávid
Amellett, hogy a csapatunk bukdácsol, játékosaink sem bővelkedtek kiváló egyéni teljesítményekben, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy időről időre mekkora nehézséget okozott megválasztani a hónap legjobb játékosát. Holman Dávid viszont mondhatjuk, hogy vezére lett a csapatnak, és már tavasszal is többnyire tőle függött az eredményességünk, idén ősszel pedig ő a csapat házi gólkirálya, így joggal nevezhetjük őt az év legjobbjának.
Legrosszabb játékos: Kulcsár Tamás
Itt sajnos elég sok nevet tudnánk bedobni a kalapba, mégis inkább egy olyan személyt választottunk, aki már nem tagja a DVSC keretének, de egészen augusztus végéig „élvezhettük” játékát, ő pedig nem más, mint Kulcsár, a ziccerkirály. Az utóbbi években már önmaga kabaréja volt a pályán, hasznos megmozdulásból tized annyi jutott egy meccsre, mint haszontalanból. Augusztus végén távozott a Vasashoz, ahol nem tudott magának állandó játéklehetőséget kiharcolni.
Legjobb igazolás: Holman Dávid
Holman ezt a kategóriát is kétség kívül viszi, a télen szerződtettük őt Lengyelországból hazatérve a Fraditól, és nyugodtan kijelenthető, hogy megérte őt elhozni, még akkor is, ha közel sem kiegyensúlyozott a teljesítménye. Ahogy azt az előbb is említettem, nagyban függ a csapat játéka az ő formájától.
Legrosszabb igazolás: Danilo Sekulic
Itt is van kikből válogatni… Mégis arra a Sekulicra esett a választásom, aki egyértelműen a legnagyobb flop: egy legjobb korban lévő szerb középpályás, aki alapember volt a nagy múltú, a szerb bajnokság meghatározó csapatai közé tartozó Vojvodinában (ami az utóbbi időben játszi könnyedséggel ejtette ki a Honvédot és az MTK-t is az EL-ből), attól a játékostól 100-szor többet vártunk volna. Ehhez képest egy sótlan, szürke játékos, aki gyakorlatilag semmit nem mutatott eddigi debreceni pályafutása alatt, így nem lennénk meglepve, ha már a télen új csapatot kereshetne magának.
Legjobb edzői húzás: Bobko mint balhátvéd
Sokat gondolkodtam azon, hogy ide mit jelöljek, mint legjobb edzői húzás, de lássuk be, a kevés siker mellett jó edzői húzásokban sem nagyon bővelkedtünk idén. Egyet mégis kiemelhetünk, mégpedig Bobko balhátvédként történő szerepeltetését. Völgyi kidőlésével félig-meddig kényszerből tette őt be Pontes, és véleményem szerint nem is vallott szégyent. Bár kimagaslót így sem nyújtott, támadó létére korrekt módon lehozta ezt a posztot is, és támadásban is sokkal veszélyesebb volt az az oldalunk. Az már más kérdés, hogy Bobko azóta már nem a DVSC játékosa, igaz nem a teljesítménye miatt távozott.
Legrosszabb edzői húzás: Verpecz a kezdőben
Évek óta dilemma számunkra, hogy hogy kaphatja meg újra és újra a bizalmat a DVSC-ben, mint kezdő kapus. Rengetegszer kapta meg újra a lehetőséget, hogy kényszerből, hol pedig érthetetlen okokból, élni pedig sosem tudott vele. Idén ősszel a Videoton és az Újpest ellen is kezdő volt Danilovic sérülése miatt, sok köszönet pedig nem volt benne, a lilák elleni kiejtett labdája sokáig emlékezetes marad…
Legfelháborítóbb eset: A februári szurkolói ankét, és annak előzményei
Már önmagában az felháborító volt, hogy évek óta nem tartott ankétot a klub, februárban viszont már kénytelenek voltak, többek közt a csapatot akkoriban övező botrányok miatt. Ilyen volt a rejtélyes pallagi áramszünet, illetve a nem létező adótartozás esete. Február 3-án rengeteg szurkoló gyűlt össze a Nagyerdei Víztorony alagsorában, ahol a többség nemtetszésének adott hangot. Szima Gábor hiába igyekezett a hangulatot oldani a csapat elmúlt évben elért sikereinek felsorolásával, többnyire csak füttyszó követte a monológját. Összességében közel sem volt annyira botrányos az ankét, mint amilyen lehetett volna, mégis az ott elhangzottak, és főleg azok lekommunikálása, illetve későbbi be nem tartása mindenképp az év egyik legfelháborítóbb esete volt.
Ez volt 2016 a DVSC szemszögéből. Ami viszont a LokiBlogot illeti, még nincs vége az évnek: december 31-én jövünk a szilveszteri adásunkkal! 😉
