Mi kell ahhoz, hogy Debrecenben tömeghisztéria alakuljon ki alig pár óra alatt? Elég hozzá annyi, hogy elveszít a Loki egy meccset, ahol nem volt épeszű ember, aki komolyan elhitte, hogy lehet bármi keresnivalónk. Bukjuk el azt az egy pontot, amire volt még minimális esélyünk és aminek a megszerzéséért minden erejét mozgósította ez az ezer sebből vérző, szebb napokat is megélt csapatocska. De mindez mit se számít. Ha egy gyorsulási versenyen egy rozzant IFA végül pár méterrel alulmarad egy Lamborgini Aventadorral szemben, nyilván az a megoldás, hogy rúgjuk ki a garázs főnökét, a szerelőket, a sofőrt… Meg mindenkit. Pedig a tegnapi Honvéd-Lokin nem történt más, mint hogy bejött a forduló egyik legnagyobb papírformája: kikaptunk idegenben 1:0-ra. Elő is bújtak a trollok az üregeikből, felmentek természetes élőhelyükre, az internetre, billentyűzetet ragadtak és őrjöngeni kezdtek. „Még ezután is véditek Pontest???”- szegezte nekünk a kérdést valamelyikük, mintha nem is LokiBlog, hanem PontesBlog lennénk. Nem, kedves Troll úr. Van jobb dolgunk is. Például összefoglalni a mérkőzést, számot vetni önmagunkkal, beharangozni a következőt, és tovább küzdeni a magunk szerény eszközeivel a bennmaradásunkért.
A Honvéd parádés szezont fut idén, és jelen pillanatban az egyik legjobb magyar klubcsapat minden tekintetben. Bolond, aki ezt megkérdőjelezi. A meccsünk előtt csupán rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően voltak másodikok a Videoton mögött, de legyőzésünkkel és a 0:0-ra végződött Fradi-Vidinek köszönhetően immáron ők vezetik a tabellát 40 pontjukkal. Marco Rossi pedig immár sokadszor alkalmazta ellenünk sikerrel az 5 védős (ami 3+2 támadásban) rendszerét, hogy megfojtsa minden támadásunkat, és magyar szinten kiemelkedő középpályájukkal és szintén magyar szinten egyenesen klasszis csatársorukkal nyugodtan dolgozhasson azon, hogy 90 perc alatt felőrölje a 10. helyen álló Debrecen védelmét. Azért kevés csapat mondhatja el magáról, hogy két gólkirályi címre is esélyes csatár focizik náluk, márpedig az élete szezonját futó Eppel és a megbízható Lanzafame által fémjelzett kispesti támadósor ilyen.
A Loki ehhez képest viszont az életéért küzd a bajnokságban, illetve abból főz, amiből tud. A kapuban a jól megszokott Danilovics, előtte pedig a balhátvéd nélküli, „helyenként kicsit lyukas” védősorunk: Osváth, Brkovics, Mészáros és Ferenczi kezdett. Tőzsér eltiltásának lejártával csupán egy kérdés volt: Szekulicsot vagy pedig Filipet szorítja ki a kezdőcsapatból visszatérésekor. Pontes választása némi meglepetésre Filipre esett, így ő kezdte a cserepadon a meccset, nem szerb kollégája, aki mellett véleményem szerint az szólt, hogy Filipnél jobban küzd a pályán, a portugál mester pedig a harcos játékosokat szereti. Jovanovics nem szorult ki, ám egy sorral feljebb került. Ez a három, védekezőbb felfogású középpályás volt Feltscher, Holman és Handzsics mögött.
A hazaiak már rögtön a kezdő sípszó után az értésünkre adták, hogy nem fognak kegyelmezni nekünk: ha mi innen pontokat akarunk elvinni, kössük fel a gatyát. Még az első perc sem pergett le (egész pontosan 40 másodperc telt csak el), amikor egy bal szélen végigfutott villámgyors támadás végén az azóta magyar gólkirály-jelöltté avanzsált Eppel Márton veszélyeztethetett, ám lövése túl sutára sikeredett. Az 5. percben megint ő került helyzetbe, de melléfejelt az ötösről. Ezek után még inkább a Honvéd percei következtek, nagy nyomás alatt tartottak minket: a 9. percben Mészáros kezezésgyanús eseténél akár büntetőt is ítélhettek volna ellenünk (véleményes volt), ám Berke Balázs sípja néma maradt. Kapu elé szögezett csapatunk 8-9 emberrel is védekezett helyenként, és az esetek nagy többségében jól meg is oldottuk a feladatunkat. Nem úgy a 12. percben, amikor Szekulics és Jovanovics összejátéka nyomán utóbbi játékos hibájából Kosztához került a labda, aki jó 20-ról nem sokkal tévesztette el a jobb alsót. Nem titkoltan védekezésre és kontrákra voltunk berendezkedve, mindenesetre ennek ismeretében is minimum ciki, hogy Gróf kapujáig a 15. percben jutottunk el először, de abban se volt sok köszönet, ugyanis Tőzsér nemes egyszerűséggel feladta a szögletet a hidrogénszőke kispesti hálóőrnek. Időközben Feltscher is megsérült, és bár eleinte úgy tűnt, tudja majd folytatni, rövidesen cserét is kért, mi addig is emberhátrányban játszottunk. Természetesen ezek után újabb nehéz percek következtek. A tizenkilencedikben például a csúnyán lemaradt Ferenczi helyéről (róla még lesz szó) Lanzafame lőhetett kapura, ám gyenge lövését hárítani tudta szerb portásunk. Az ezt követő szöglet után én már bent is láttam a labdát a csúnyán alászaladó Danilovics kapujában, ám szerencsére Laczkó fejese a kaputól kicsit odébb hagyta el a játékteret.
Ezután végre kiegyenlítődött a pályán lévő játékosok száma, amikor Szuk Hjun-Dzsun érkezett a megsérült Feltscher helyére. A dél-koreai beállása látványosan felpezsdítette a kontrajátékunkat (ami ezen a meccsen szinonim volt a támadójátékunkkal), a 24. percben az első gólhelyzetünk is meglehetett volna, ha Lovrics nem ment nagyot azelőtt, hogy Handzsics eljuttatta volna a játékszert az érkező Szukhoz. Így szöglet következett, ami az előzőnél valamivel veszélyesebbre sikeredett, ám ahhoz nem elég veszélyesre, hogy gólt szerezzünk belőle. A meccs ezen periódusában inkább a középpályán dominált a játék, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A 29. percben például a térfelünk feléről indítottunk egy nagyon ígéretes kontrát, ahol Szuk a jobb oldalt két kispestin is áthámozta magát, de épp, mielőtt a teljesen üres és épp beinduló Handzsicsnak passzolhatott volna, a harmadik hazai védő felvágta, így megszakadt a kontránk, és még Szuk is fájlalta a karját, amivel a szerencsétlen földet érése erejét tompította. Sajnos ezzel nagyjából vége is volt a kiegyenlített játéknak, ismét a hazaiak kerekedtek fölénybe. A 33. percben Osváth Attila volt nagyon-nagyon jó helyen Eppel lövésénél, mikor mindenki más már verve volt (de főleg Mészáros és Ferenczi). Ebből a félidőből már több helyzetet nem érdemes megemlíteni, ugyanis csak kisebbek és nem annyira veszélyesek adódtak, egyik sem mielőttünk. Volt egy alaposan fölészállt Ikenne-King lövés, meg egy mellészállt Hidi-próbálkozás Jovanovics luftja után. Mindenesetre az tisztán látszott, hogy itt ma vért fogunk izzadni azért az egy pontért, amire megvolt talán még az a némiképp reális esélyünk. Félidő, 0-0.
„Bože moj, ilyenkor mit kell csinálni?”
Aki azt hitte, ennél a félidőnél csak jobb jöhet, nos, azok számára volt a meccsnek egy rossz híre. Bár az 54. percben Handzsics megteremtette magának a lövőhelyzetet, a gólhoz ekkor se volt közel csapatunk. Öt perccel később pedig az egyetlen igazán veszélyesnek ígérkező gólhelyzetünket is elpuskáztuk: három a háromban vihettük rá a labdát a kispesti védőkre, ám Szuk és Holman összjátékát a tizenhatos vonalánál, pont a kulcsmomentumban les címén megállította a partjelző. De ha továbbengedte volna, Holman akkor is elesett volna a semmiben épp a képzeletbeli labdaátvétel előtt. Komolyan. Megnéztem a visszajátszást, nem volt ott semmi és senki, Holman mégis elbotlott valamiben. A 63. perc után pedig, amikor a kongói Kabangu beküldésével Marco Rossi újabb erőket mozgósított a vezetés megszerzéséért, már közünk sem volt a meccshez. Futószalagon jöttek a hatalmasat játszó Eppel, Lanzafame és Kabangu előtt a sanszok. Volt példa rá, hogy Eppel pár méterről tüzelhetett, ám Danilovics megfogta, valamint arra is, hogy Kabangu centikkel tévesztette el a kapufát. A 74. minutum cseréje pedig mindkét mester szándékai felől eloszlatott mindennemű kétséget, ha voltak: a hazaiaknál Zsótér révén újabb támadó állt be, nálunk pedig a megint botrányosan elfáradt Holman helyére érkezett egy újabb védekező középpályás, Ioan Filip.
Bekkeltünk, egy kisebb helyzetünk azonban mégis akadt még egy szöglet után a 82. percben: Szekulics megcsúsztatott, és Gróf kapuja előtt keresztben átszálló labdájára túl későn érkezett Mészáros, így már csak integetni tudott neki. Pedig egy efféle „semmiből született” gól igen jól jött volna nekünk a végén. Arról nem is beszélve, hogy akkor talán akkor nem is kaptuk volna be a 85. percben a meccs, és egyben a három pont sorsát eldöntő gólt: a Kabangu ívelését a védekezés helyett balett bemutatót tartó Ferenczi János mellett zavartalanul átvevő, majd magabiztosan a hálóba zúdító Eppel Márton révén a hazaiak nagy megkönnyebbülésére az eredményjelző tábla végre 1:0-ra válthatott. A hátralévő percekben még a nem sokkal ezután beállt Chuka majdnem villant egyet, Lanzafame összeszínészkedett Brkovicsnak egy sárga lapot, miután ő az olasz csatár cigánykodásán felidegesítve magát nekibikázta a labdát a vendégszektor kerítésének (sajnos pont telibe kapva a LokiBlogos molinót), de ennyi volt. Egy bosszantó, ám vitathatatlanul megérdemelt góllal 1:0-ra nyert a Honvéd. A meccs után ők a mennybe mentek, mi pedig a pokolba. Történt ugyanis, hogy a 0:0-ra végződött Fradi-Vidi miatt átvették a vezetést a tabellán, mi pedig az MTK győzelme nyomán pontazonossággal, kevesebb győzelemmel a 11. helyre csúsztunk vissza a szintén nagyon fontos pontokat hullajtó DVTK mögé.
Osztályzatok
Branislav Danilovic – 5
Tudok róla jót is, meg rosszat is mondani. Essünk túl először a rossz dolgokon: az első félidőben csúnyán alászaladt egy szögletnek, amikor csak Laczkó Zsolton múlt, hogy nem szerzett gólt a Honvéd, illetve Eppel góljánál is elképzelhető, hogy védhette volna a lövést, egy kicsit bele is ért, ám egy ütemet elkésett a kezei összezárásával. Ugyanakkor számos szép védése, és még egy-két bravúrja is volt, amik nélkül sokkal nagyobb arányú is lehetett volna a vereségünk.
Osváth Attila – 6 
Csak ő egymaga két biztos góltól mentett meg minket. Végig kiválóan helyezkedett és fáradhatatlanul robotolt. Nyilván fiatal, jobban is bírja a tempót, de megcsinálta azt, amire nagyon kevés jobbhátvéd képes Magyarországon: Brkoviccsal együtt semlegesítette Davide Lanzafamét 90 percre.
Dusan Brkovic – 6
Hasonlóan elismerően tudok nyilatkozni Dusanról is. Végig kiválóan megoldotta a feladatát, ő is nem egyszer fontos pillanatokban lépett közbe, illetve végig küzdött is. Hatalmas űr, és egy NB II-es szintű védelem marad majd utána, ha nyáron távozik.
Mészáros Norbert – 4
Több, mint egy éve már annak, hogy megírtuk, miért kellene már visszavonulnia. Jelentjük, még mindig itt van, az utolsó utáni szezonját futja. Futja? Nos, amíg bírja, addig igen. Utána pedig kocogja. Eppel és Kabangu megette uzsonnára, bizonytalan és körülményes volt.
Ferenczi János – 3 
Hajjaj… Ha nem róla kapjuk a mindent eldöntő gólt a 85. percben, ha nem vehette volna át mellette (és a kaputól pár méternyire) Eppel a labdát olyan zavartalanul, hogy az már nevetséges, és ha nem egy balettfigurát próbált volna bemutatni védekezés gyanánt, akkor is lehúznám. Ismét bebizonyosodott, hogy egy-egy meccsre be tud ugrani, de ő bizony nem balhátvéd, és soha nem is lesz az. Rendre későn ért vissza védekezni, sokszor helyezkedett rosszul. Nyoma sem volt a Fradi ellen nyújtott játékának.
Aleksandar Jovanovic – 4
Ismét küzdött, de tőle ez már megszokott. Az már kevésbé, hogy ezúttal nagyon nem ment neki a játék, gyenge napot fogott ki. Sokszor veszítettek labdát Szekuliccsal olyankor, amikor nem kellett volna, illetve egyszer még egy kapitális luftot is rúgott, amiből szintén Honvéd-helyzet lett.
Tőzsér Dániel – 4
Hogy a krimik világából kölcsönözzek jelzőt az ő tegnapi játékára: sziklaszilárd alibi. A pontrúgásainkon kívül még a tévé sem nagyon mutatta. Egyszerűen nem értem, hogy lehet ennyire eltűnni a mezőnyben egy ilyen kaliberű, papíron egymillió eurót érő játékosnak.
Danilo Sekulic – 4
A pályán csak az a délszláv játékos nem küzd, amelyiknek levágták a lábát. De még lehet, hogy akkor is. Danilo játékában sajna megint csak ennyi köszönet volt. Harcolt és brusztolt becsülettel, a védekező feladatait még csak-csak meg is oldotta, ám mikor támadni kellett volna, nem egyszer halt el épp őrajta az egész akció. Előrejátékban borzasztó gyenge.
Holman Dávid – 4
Ismét bebizonyosodott, hogy ha neki nem megy a játék, a Lokinak sem megy. Gyenge napot fogott ki, ráadásul már nem először lövi el az összes puskaporát 60 perc alatt. Cseréje jogos és időszerű volt. A Diósgyőr ellen legutóbb parádésan játszott, kis túlzással minden rajta áll vagy bukik majd jövő szombaton.
Frank Feltscher – 0
Keveset játszott, sajnos nagyon hamar megsérült, a helyén pedig Szuk folytatta. Reméljük, nem komoly.
Haris Handzic – 5
Nincs kétségem afelől, hogy fog ő itt még gólokat rúgni, ma azonban bárhogy küzdött, leradírozták a pályáról a kispesti védők. Egy kivétel volt csak, egyszer megcsinált magának egy helyzetet, na az szép volt. Több ilyen kellene.
∼•∼
Hyun-jun Suk – 5
Felpezsdült a játékunk a beállásával. Az már látszik, hogy kontrázni is lehet vele, valamint mind a széleken, mind középen képes lehet jó teljesítményre. Egyelőre bizakodó vagyok vele kapcsolatban.
Ioan Filip – 4
Beállt, de minek? Nem tett hozzá semmit a játékunkhoz, pedig az lett volna a cél, hogy a nagy nyomást kifejtő Honvéd támadásait egy kicsit megszűrje. Eppel góljánál viszont hiába volt fenn a pályán egyszerre Szekulics, Jovanovics és ő, Eppelre mégsem vigyázott más, csak Ferenczi, Kabangu pedig zavartalanul ívelhetett hozzá.
Derick Chuka Ogbu – 0
Körülbelül 5 perc jutott neki, azalatt egyszer tudott megvillanni, ám Gróf akkor is felszedte előle a labdát. Jövő héten egy Diósgyőr ellen, ha kap legalább 15 percet, esetleg végre tényleg megmutathatja, tud-e valamit. Fél évvel ideigazolása után épp ideje.
∼•∼
Leonel Pontes
Elérkeztünk a legszebb, legizgisebb részhez. Úgyis tudom, hogy a nyájas olvasók fele egyből ide tekert. Arra vagytok kíváncsiak, mit tudok felhozni én, a PontesBlog egyik szerkesztője a kis portugál tréner védelmére egy ilyen gyalázatos vereség után. (irónia) Megtehetném, hogy én is nekiesek, mint egyes helyi szennyoldalak, akik -idézem: „Mi a f@sz van?”- kísérőszöveggel osztottak meg egy összegányolt cikket kiesőhelyre kerülésünk örömére, természetesen Pontes fotójával kísérve, mert ki más lenne a hibás ezért, mint az edző és csakis ő. Engedelmetekkel a mérkőzés pontszámainak a végén erről is kifejtem a véleményem, elöljáróban csak annyit: az a tény, hogy 85 percen át harcban voltunk az 1 pontért az egyik bajnokesélyes otthonában, és hogy mindössze egy góllal kaptunk ki, százszor inkább egy szakmai bravúr ezzel a bandával, mintsem egy kudarc. Látványosan az egy pontért jöttünk, ami az egyetlen reális célunk lehetett ezen a mérkőzésen, Pontes pedig a lehetőségekhez mérten a legjobb csapatot küldte pályára. Hogy végül nem jött össze, nyilván az ő hibája is. Ezt ő maga mondta el nekünk a múlt havi interjúban. De maradjunk annyiban, hogy erre még visszatérünk.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Az a fajta meccs volt, ahol nagyon jót tett volna egy gól a játéknak, mi viszont nem akartuk, hogy az a gól megszülessen. A mérkőzés nagy része így minden volt, csak látványos és élvezetes nem. Igyekeztünk lehozni a Honvédot a saját szintünkre. Ha kibekkeltük volna a végéig, adtam volna a csapatnak egy hármast, hiszen a cél még az olyan eszközöket is szentesíti, mint ez a brusztolós bunkerfoci, így viszont nem jár jobb a kettesnél. A bíró Mészi kezezésénél véleményem szerint vajszívű volt velünk szemben, viszont elég sok kemény és sérülésveszélyes belépőt is megtorolatlanul hagyott a hazai játékosoknak.
∼•∼
Zárásként adós vagyok még néhány gondolattal, illetve magyarázattal tartozok azért is, miért pont ez lett a cikk címe. Szerintem pont itt az ideje, hogy mindenki lenyugodjon a 3.14csába. Kinek nem inge, természetesen majd nem veszi magára.
Olyan sok ostoba és korlátolt kommentbe, fórum-hozzászólásba, újságcikkbe futottam bele tegnap óta, hogy azt se tudom, melyik hídról ugorjak le hirtelen. Néhány példa a leggyakoribb, visszatérő hülyeségekből:
- „Ébresztő, nyissátok má’ ki a szemeteket, kieső helyen van a Loki!”
Na ne mondd, Sherlock. Pontosan egy éve és 25 napja szóltam, hogy ez lesz. A vekker tehát már rohadt régóta csörög, és őszintén szólva nem hiszem el, hogy rajtam, szerkesztőtársaimon és közületek pár tucat emberen kívül ezt senki más nem látta előre, és itt most elsősorban a klub vezetőségére gondolok. Az előjelek ugyanis tisztán látszottak már 2014-ben és ’15-ben is. A DVSC pontosan ott van, ahol azt sok évnyi koncepciótlan vezetési stratégia, elhibázott játékospolitika és fenntarthatatlan pénzügyi modell alkalmazása után megérdemli. Egy ponttal, egy hellyel sem előbb, sem hátrébb. Hogy miért most tört ki a hiszti? Mert most léptük át azt a lélektani határt, hogy tényleg kieső helyre került a csapat. A tél folyamán senki sem hisztizett, pedig a 10. helyen teleltünk, csupán az eggyel több győzelmünknek köszönhetően voltunk a 11. MTK előtt.
- „Még most is véditek Pontest???”
Minek néztek ti minket? Nem vagyunk sem őrző-védő cég, sem jogászok, sem a légzsák, meg a biztonsági öv az autójában, sem a felső tagozatos bátyja, hogy „megvédjük”. Elárulok valamit: Leonel Pontes nem az az ember, aki rászorul arra, hogy egy szurkolói blog a védelmébe vegye. Tovább megyek: ha ellene hergelnénk a közhangulatot, az se számítana. Szerintetek miért nem rúgta ki őt a klub az igazgatósági ülésen? Szerintetek miért írunk róla olyan (máskülönben igencsak objektív és elfogulatlan) cikkeket, mint az 5 ok miért korai Pontest hibáztatni, vagy a Pontes: Áldás vagy átok? ? Miért álltak ki mellette az ultrák? Szerintetek miért vagyunk mi is jó véleménnyel róla? Mert aki hallotta már őt beszélni, annak igen hamar lejön, hogy ez a fickó pontosan tudja, mit csinál. Ő egy profi mentalitású és céltudatos ember. Lehet őt szeretni, lehet utálni. Magasról tesz rá. Ő csak a munkában hisz, és vannak elképzelései.
- „De nem vót semmi elképzelés a pályán, nem nyertünk hat meccs óta, meg nem rúgunk gólt.”
Már mikor megláttam a sorsolást, pontosan tudtam, hogy ez lesz. Fradi itthon és Honvéd idegenben, minden edző szezon eleji rémálma. Őszintén szólva nem tudom, mit vártunk. Hogy egy olyan felkészülés után, hogy konkrétan pár nappal az első meccs előtt alakul ki a keret, majd lesz bármi keresnivalónk a tabella 3. és 2. helyezettjével szemben? Különben is, percekre voltunk attól, hogy két meccs/két ponttal kezdjünk be idén, egy pont így is a mienk. Most majd jön két igazi vízválasztó meccs. Majd ha a Diósgyőrt se verjük meg, akkor lesznek bajok. Nem Honvédokat, meg nem Fradikat kell nekünk idén megverni.
- „Herczegbandi bezzeg két meccsen hat pontot szerzett minden felkészülés nélkül…”
Jóisten, gyere le. Ezt ti se gondolhatjátok komolyan. Megvertük itthon a Gyirmótot egy Kondás távozásával felszabadult társasággal, majd egy mázlis góllal nyertünk 1:0-ra Kövesden. De igen, Pontesnek a k. anyját, amiért nem szerzett hat pontot a Fradi meg a Kispest ellen… Legyen mostantól minden jövőbeni edzőnek ez a két meccs a mérleg!
- „De a Pontes igazíccsa a Loki képességeihez a játékot, mert így nem vagyunk eredményesek!”
Éppen azt teszi, egy rakás össze-vissza igazolt játékosokból álló, kiegyensúlyozatlan és összeszokatlan társaságot próbál megtanítani focizni. Elmondta azt is, hogy a kapu előtti 20 méteren nincsen már edző. Ott csak a játékos van, és az ő képességei, az ő döntései. Igaz ez nemcsak a támadósorra, de a védelemre is. Nincs olyan futball, nincs olyan játékstílus, nincs olyan taktika, ahol Ferenczi János épkézláb balhátvéd, aki tartani tud egy Eppelt! Olyan sincs, ahol ezek a játékosok több gólt lőnek. Arról nem is beszélve, hogy egyesek folyamatosan fúrják az ő csapatépítését. Hiába építi be Bobkot, Vitteket, hiába javasolja Ventura leigazolását, valaki (szerintem sejtitek hogy ki) mindig közbeszól.
- „De a DVSC az a magyar bajnokság harmadik legértékesebb blablabla”
Igen, 29 játékossal, amiből egymillió Euró az egygólos, újabban folyton alibiző Tőzsér Dani a játékosmúltja miatt, 1,8 millió a kölcsönben itt lévő Szuk, 400 ezer az ideigazolása után egyből lesérülő, nulla gólos Chuka, 450 ezer Szekulics, akinek még jó meccse nem nagyon volt itt, és így tovább. Amint látható, rohadtul nem a pénz focizik a pályán továbbra sem. Olyan apróságok, mint a csapategység, az összeszokottság, vagy a játékosok megfelelő poszton játszatása többet tud nyomni a latba. Bármilyen hihetetlen. Ahogy az is hihetetlen lehet, hogy elmúlt az aranykorszak. Ébresztő, emberek! Nem vagyunk többé élcsapat, tavaly középcsapat voltunk, de már azok sem vagyunk. Kész, ennyi volt, mese volt. Most épp a lejtőn próbálunk megállni, aztán pedig újra építkezni.
- „De idehoztuk ezt a sok külföldit, hol vannak a debreceni fiatalok?!”
Teljes mértékben igazad van, leszámítva azt a tényt, hogy rendre a délszláv játékosaink hajtanak a legjobban a Loki sikeréért, meg az az Osváth Attila, akit az motivál, hogy visszatérése után nagy erőssége lehessen a VASASNAK(!), miközben az olyan ízig-vérig debreceniekről kapjuk a gólokat, mint Ferenczi Janika meg Mészáros. De nem baj, nyilván az is Pontes hibája, hogy 2011 óta kettő darab debreceni fiatal épült be a DVSC-ben, méghozzá Ferenczi és Balogh Norbi…
- És nyifi, és nyüfi, és nyafi!
Még egyszer mondom: kinek nem inge, ne vegye magára. De nekem ez volt az utolsó alkalom, hogy a számat téptem. Nem Pontes védelmében! Mint mondottam volt, ő nem szorul rá. Csinálja a dolgát, és meg is fogjuk verni vele a Diósgyőrt. Ezt úgy vehetitek készpénznek, mint ahogy azt is megmondtam, hogy idén a bennmaradás lesz a cél. Hanem a káros, demagóg szövegek ellen, amik még tovább nehezítik a kiesés ellen vívott harcunkat.
És mielőtt nekem estek: ha mégsem verjük meg szombaton a DVTK-t, és az bizonyíthatóan Pontes elhibázott döntéseinek a következménye lesz, én fogom a leghangosabban követelni a távozását. A DVSC ugyanis több, mint én, több mint a LokiBlog, több, mint Pontes, és több, mint Szima Gábor. Ebben úgy hiszem, egyetértünk. 🙂
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
(képek forrása: dvsc.hu)
