Egy győzelem még lehet véletlen, kettő még lehet mázli, de ha egy csapat háromszor nyer zsinórban, az már egy győzelmi sorozat. Az „A nagy csapat” című amerikai sportfilm-klasszikus e némiképp átfogalmazott idézete már régóta az egyik mottóm, hiszen számtalanszor győződtem már meg szurkolói pályafutásom során az igazáról. Ha pedig egy futballcsapat a körbeveréseiről híres magyar NB I-ben diadalmaskodik háromszor egymás után, mégpedig nem is akárki, hanem három, a tabellán jóval fentebb elhelyezkedő csapat ellen, akkor az már egyértelmű intő jel a többi klub számára: számolni kell a szóban forgó focicsapattal. És ami a legszebb: végre mi, a Debreceni VSC vagyunk azok, ahol harmonikusan és sikeresen működik együtt játékos a játékossal, a meccskeret az edzővel, a csapat pedig a 12. játékossal, azaz velünk, a Loki-szurkolókkal. Egy hónapja még álmodni se mertünk erről. És lám, most az álmainkat éljük, hiszen a Vasas és a címvédő Honvéd skalpjának begyűjtése után a mérkőzés előtt még dobogós Diósgyőrt is sikerült legyőznünk, mégpedig 1:0-ás hátrányból fordítva. Lengtek a zászlók, remegett a lelátó, zengett a stadion, zörgött a háló, hason csúszott a csapat, illetve új csillag született 2017. szeptember 9-én, szombat este a Nagyerdőn. A Loki-család pedig a májusi bennmaradás óta nem volt ilyen boldog. Futball van Debrecenben, hölgyeim és uraim. Nem hibátlan futball, nem is világverő csapat, nem is a legprofibb klubvezetés, de egy Loki, amiért kiállnánk a pokol összes serege ellen.
Debreceni szempontból kicsit talán rosszkor jött a kéthetes válogatott-szünet, hiszen a Vasas és a Honvéd legyőzése után úgy éreztük, most tényleg magára talált és lendületben van a Loki. Örültünk volna tehát, ha ezt a hullámhegyet meglovagolva gyorsan lejátszhattunk volna még 2-3 meccset, ám ilyen opciónk nem volt. Csupán reménykedni tudtunk, hogy szeptember 9-én ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. A feladat adott volt: keleti rangadó az idényt remekül kezdő Diósgyőr ellen. Ám félnivalója inkább Bódog Tamás tanítványainak lehetett: a DVTK 2011-es feljutása óta nemhogy nem nyertek, de pontot se szereztek még Debrecenben, ráadásul a borsodiak igazi mumusának számítunk: újabban idegenben is játszi könnyedséggel nyerünk ellenük, az örökmérleg pedig valami egészen elképesztő DVSC-fölényt mutat. Ugyanakkor valahol mélyen bennünk is ott motoszkált egy kis félsz: mi van, ha visszatér az első pár forduló kilátástalan, vállalhatatlan játéka, az előző két győzelmünk pedig csak mázli volt? Ilyen előjelekkel várta tehát a két gárda a találkozót.
A diósgyőriek kezdőcsapata láttán az én hitem is megingott kicsit: eltűnt ugyanis a kezdőjükből „kabalánk”, Ivan Rados, akinek a játéka már évek óta mindig szerencsét hoz a Lokinak. Emlékezhetünk, ő kapta be Tőzsér szabadrúgását még tavaly, ő védte be Osváth és Ferenczi bombáit, valamint a májusi meccsen is onnantól tudtuk, hogy meglesz a bennmaradás, amikor Mezőkövesd főutcáján araszolva bloggertársaimmal örömujjongásba törtünk ki a Rados nevével kezdődő összeállítást látva. Egy szó, mint száz, Antal Botond nevével kezdődött most a csapat. Előtte a Nagy Tibor, Lipták, Dejan Karan védelem az időnként visszalépő Forgáccsal és Velával kiegészülve. Kezdett még Nono, meg az-i betűre végződő középpályások és támadók: Busai, Óvári, Ugrai és Makrai.
A DVSC kezdőcsapata immár három forduló óta egyezik meg minden egyes poszton az előző hetivel, Herczeg András tehát alighanem szó szerint veszi a „győztes csapaton ne változtass” elvet. Tegyük hozzá gyorsan, semmi oka változtatni egy olyan összeállításon, ami 3 meccsen 10 gólt rúgott, miközben mindössze 3-at kapott és minden találkozóját megnyerte. Sőt, inkább mindenkinek azt javaslom, jegyezze meg ezt a kezdőcsapatot, mert könnyen lehet, hogy évekig emlegetni fogjuk még: Nagy – Ferenczi, Kinyik, Szatmári, Bényei – Varga Kevin, Tőzsér, Bódi, Jovanovics – Mengolo, Könyves. Még akkor is, ha azért lenne egy-két ötletem, hogy hol lehetne még jobbá tenni, de amíg nyernek, ne legyünk telhetetlenek. 
A mérkőzés kezdő sípszava utáni első három percről le is maradtam, de egyáltalán nem bántam: örömmel hagytam magam elvakítani és megsüketíteni a tábor pyrojától és a legalább 50 különböző zászló lengésétől, illetve a frenetikus hangerejű szurkolástól, amivel az egész miliő párosult. Azt már annál jobban bántam, hogy mire kitisztult előttem a levegő, azt kellett végignéznem, ahogy alig 4 és fél perc után megszerzi a vezetést a Diósgyőr. A Loki térfelének közepén Nono forgatta meg Jovanovicsot, majd Markainak passzolt, aki a beragadó Kinyik Ákos mögül előnyösebb helyzetből rajtoló Óvári Zsoltnak továbbított. A Diósgyőri csatárnak nem volt más dolga, mint a borzasztó ütemben kimozduló Nagy Sándor feje felett átemelni a labdát, 0:1. Hozzáteszem, Nagy annyira rosszul jött ki, hogy Óvári akár el is vihette volna mellette a labdát, még ahhoz is lett volna területe, hiszen Szatmári legalább fél másodperces késében volt a visszazárással (ami a fociban néha nagy idő). Ferencziről meg aztán ne is beszéljünk: ismét eljátszotta azt, amire már számos videós elemzésünkben rámutattunk. Rendszeresen későn zár vissza, sétálgat, és gyakran fordul elő, hogy védőként jó 5-10 méteres távolságból szemléli az ő oldalán végigfutó támadásokat. Ismét visszatért tehát a Herczeg-csapat egyik gyermekbetegsége, ami az elmúlt hónapban nagyrészt tünetmentes volt és azt hihettük, hogy elmúlt. Nevezetesen az, hogy borzasztó gyengén kezdjük a mérkőzéseket, gyakran még a második félidőt is.
Most azonban valami más volt. Volt valami a gyep, a szotyihéj, a sörhab és a pyro illatán kívül a levegőben. Nem zuhant össze a csapat, hanem egy perc alatt megrázta magát, és minden erejével az egyenlítésen volt. Véleményem szerint nagy segítséget nyújtott ebben a szurkolótábor is, de a pályán az lett vezéregyéniség, akire talán a legkevésbé számítottunk. Nem az Angliában, Görögországban és Belgiumban megfordult sokszoros válogatott csapatkapitány, Tőzsér Dániel. Ezúttal nem is a közönségkedvenc, ízig-vérig debreceni Bódi Ádám. Nem is az egyetlen idegenlégiósunk, Justin Mengolo (amennyiben a sok-sok éve itt játszó, szinte már magyar Jovanovicsot nem tekintjük annak). Hanem egy 21 éves szőke srác, akinek ez mindössze a harmadik meccse volt a Lokiban: Varga Kevin. a 10. percben lerázta magáról Nagy Tibort, felfutott az alapvonalig, majd nem rajta múlt, hogy végül se Mengolo, se Jovanovics, se Könyves nem talált be két méterről ebből a beadásból. Két perccel később azonban Mengolo Jovanovicsnak lefejelt labdáját inkább elvitte Aleksandar elől, majd hatalmas lendülettel elindult befelé. Hiába vették körül négyen, sikerült találnia egy tiszta ösvényt, amin betört Antal tizenhatosán belülre, majd 15 méterről védhetetlenül csavarta a labdát a hosszú alsó sarokba. 1:1, Varga Kevin a Vasas elleni góllal történő bemutatkozása után ismét betalált hazai pályán, a közönség pedig tombolt. Én magam is bevallom: utoljára Balogh Norbi első pár gólja után éreztem ilyen szintű eufóriát.
Kevin ezután is vezéregyéniség maradt a pályán, illetve a többiek játékára is jó hatással volt az egyenlítő gól, a
második találat megszületésére mégis várni kellett. A Diósgyőr ugyanis feljebb tolta a védekezését és próbálta már a mi térfelünkön megfojtani a támadásokat, ugyanakkor ők csupán kontrákra, vagy legrosszabb esetben távoli lövésekre próbáltak játszani, ám egyik sem járt sikerrel. Nekünk is csak helyzetecskéink voltak, ezek pedig rendre Könyves vagy Mengolo gyenge lövéseiben értek véget. A 35. perc tájékán azonban a Diósgyőr került némi fölénybe: sokkal többet volt a mi tizenhatosunk előtt a labda, ám vagy a védelmünk szuperált jól, vagy ők rontották el a beadásokat, ami egyébként látványosan a DVTK egyik gyengesége. Ám ez nem tartott sokáig: a 39. percben Bódi lépte át remekül a labdát, amivel Könyves mehetett. Két csellel helyzetbe hozta magát, majd Antal csak vetődve tudta hárítani erős löketét. A kipattanóra rástartoló Varga Kevin a kapu túloldalánál sajnos csak az oldalhálót találta el hirtelen lövésével. A félidőben azonban nem esett már több gól, de a mérkőzés krónikájához még hozzátartozik, hogy a 41. percben osztotta ki az első sárgát Berke Balázs a Mengoloval szemben szabálytalankodó Nagy Tibornak, holott jó pár esetben a zsebébe nyúlhatott volna, amikor a vendégek Varga vagy épp Könyves ellen sorozatosan szabálytalankodtak.
Őszintén szólva nem vártam látványosabb játékot a második félidőben, mint az elsőben. Arra számítottam, hogy a Diósgyőr innentől bekkelni fog, mi pedig azt az idegőrlő feladatot próbáljuk majd megoldani, hogy egy betömörülő védelmet valahogy 45 perc alatt feltörjünk. Szerencsére kellemesen csalódtam, hiszen a vendégek ugyanolyan nyílt sisakos támadófocit vállaltak fel, mint mi, így minden adott volt egy jó meccshez. Nálunk Könyves, Mengolo és Varga nagyon éltek a pályán, az ellenfélnél Makrai és Ugrai játszottak a legjobban. Sajnos azonban a durva belépők és a lerántások is megszaporodtak: hamar besárgult Ugrai Roland, majd Mengolo és Varga is. 
A bosszantó azonban inkább az volt, hogy Berke számtalanszor megtorolatlanul hagyott több szabálytalanságot is Varga és Mengolo ellen, ám amint támadóink először törlesztettek, egyből villant a sárga nekik. Kevin esetében ez úgy nézett ki, hogy az 58. percben nagyon nagy rúgást kapott a vádlijára, ápolni is kellett, majd egy perccel később ugyanő kapott egyből lapot egy feleannyira súlyos szabálytalanságért. A 62. perc környékére, kicsit talán szokatlanul korán kettészakadt a pálya és futószalagon jöttek a helyzetek mindkét oldalon: előbb Mengolo indulhatott saját térfélről kettő a kettőben Könyvessel, ami hamarosan négy a kettőben lett, mivel hamar felért Varga és Bódi is, ám ezt a helyzetet a nedves fű védekezte ki a Diósgyőrnek. Varga Kevin ugyanis épp a lövés előtti labdára forduláskor csúszott el. Ezután 3 Diósgyőr-helyzet jött zsinórban, de mind kimaradt vagy Nagynak, vagy valamelyik védőnknek vagy Tőzsérnek köszönhetően. A 68. percben aztán felküldtük Tabakovicsot, a 81. minutumban pedig Takácsot. Álmomban se hittem volna, hogy ennyire nyerő cserék lesznek, pláne nem Tabakovicsról, aki látványosan „ugatta a focit”, „harapta a labdát”, „taszította a helyzeteket”, hogy csak néhány viccesebb fociközhellyel próbáljam szemléltetni a játékát. A 82. percben ráadásul meccslabdát hagyott ki, mikor a ziccerét a lehető legkiszámíthatóbb módon hagyta ki: belebikázta a kimozduló Antalba.
A 85. percben aztán -vitatható körülmények között ugyan-, de megszületett a várva-várt, hőn áhított, mámorító debreceni vezető gól. Varga (ki más?) indult meg a félpályánál, és Busai hiába próbálta lerántani, állva maradt. Berke előnyszabályt ítélt. Busai mutatványa miatt azonban messzire pattant tőle a labda, így a támadás hevében nyújtott lábbal csúszott rá Liptákra. Berke ismét előnyszabályt ítélt, holott -és ezt debreceniként is muszáj elismerni-, mind Busai, mind Varga mozdulata szabálytalan volt, és bármelyiket lefújhatta volna. Kevinéért ráadásul sárga járt volna, ami méltatlan befejezését jelentette volna élete egyik legjobb meccsének. Ám debreceni szempontból nagyon nagy szerencse, hogy így tett, mivel Kevin elvesztett labdáját Tabakovics juttatta Ferenczihez, ő Könyveshez. Norbert beadásába olyan szerencsétlenül ért bele a védő, hogy a laszti épp a túloldalt érkező Takács elé került, aki közelről nem hibázván ismét győztes gólt lőtt volt csapata ellen. 2:1, a Stadion valósággal felrobbant, a Diósgyőr pedig összezuhant. A vendégek kétségbeesésükben mindent megpróbáltak, szinte mindenki felment Nagy kapuja elé, hátha kiegyenlítenek még a hátralévő időben, és ez lett a vesztük. Két perccel később ugyanis, Takács zseniális sarokpassza után…
„Egy okos gyerek elbánik 3 hülye felnőttel”
…egy kontra során a Diósgyőr védekezés gyanánt 3 emberrel kiment Vargára, ráadásul tök fölöslegesen, mert előtte nem volt senki, így nyugodtan passzolhatott a fentebb üresen érkező Tabakovics-Könyves duó bármelyikének. Végül előbbi csatárunk kapta a labdát, és a meccs legelképesztőbb jelenetsorának lehetett szemtanúja a bő 5500 néző. A messze kinn álló Antalra rá is vezethette volna a labdát, vagy ellőhette volna mellette, vagy passzolhatott is volna, de ő ehelyett előbb nagy nehezen levette a bőrt. Látszólag ez is elpattant tőle messzire, de valójában tudatosan csinálta Haris. Olyan sok terület volt előtte, hogy kvázi lekészítette magának, és a szinte álló helyzetben lévő labdát a legkorszerűbb futballnyelven szólva beb@szta a hosszú felsőbe. Igazi slusszpoén volt ez, a hab a tortán, a méltó lezárása egy a végsőkig harcoló Debrecen győzelmének. A hátralévő 2+3 percből már semmire sem emlékszem, mert egyrészt próbáltam átélni és egyben megörökíteni a B-középben uralkodó fesztiválhangulatot, másrészt ismét eltakarta a kilátást előlem a zászlóerdő. Így én is inkább zászlót ragadtam és együtt ünnepeltem a srácokkal, akik ráadásul végre megtették azt, amire már hetek óta kérjük őket: hason csúsztak nekünk. Ez Debrecen!
Nem megyek hazaaa, nincs is már hovaaa!
A végeredmény tehát a már-már megszokottnak, slágereredménynek számító 3:1-es debreceni siker. Még egy kis érdekesség: az elmúlt 5 Loki-Diósgyőrből, legyen akár itthon vagy idegenben lejátszva, négy is 3:1-re végződött. 2016 óta tart az a sorozat, hogy stabilan 3 gólt rúgunk nekik, utoljára pedig még Leonel Pontessel nem kaptunk gólt ellenük a 2017 március 4-i meccsen, akkor 3:0-ra diadalmaskodtunk. Ezen győzelmünkkel pedig 3 forduló alatt 11. helyről az 5. helyig repültünk, 1 pontra megközelítve a fölöttünk tanyázó Diósgyőrt és 2 pontra a dobogós Fradit.
Azok kedvéért, akik nem voltak ott: erről a hangulatról beszélek
Játékosok értékelése
Nagy Sándor – 6
A bekapott gólunk sajnos legalább 30%-ban az ő sara, hiszen borzasztó rossz ütemben lépett ki a kapujából Óvári lövésénél. Ugyanakkor a maradék 70% eloszlik Kinyik, Szacsa és Ferenczi között, és meg kell hagyni, hogy eléggé lehetetlen helyzet elé állították védőink. Teljesítménye viszont feljavult a mérkőzés későbbi periódusaiban, egyszer szépen öklözött ki egy ravaszul eső diósgyőri beadást, illetve mindig a helyén volt és nem is kapott több gólt. Bár a Honvéd- és a Vasas- elleni meccshez képest visszaesett a teljesítménye, ha minden meccsen továbbra is csak egy gólt kap be, azt aláírom.
Bényei Balázs – 4
Nincs mit szépíteni rajta, ezen a meccsen nem nyújtott jó teljesítményt. Többször is hagyták nagyon könnyen faképnél a vendégek támadói, a leglátványosabban Ugrai Roland a 63. percben. Amiben (legalábbis szerintem) a legjobb, azaz a keresztlabdákban és az előre ívelésekben, abban ma sem volt rossz, viszont többször volt lassú vagy helyezkedett rosszul.
Szatmári Csaba – 5
Felemás teljesítmény. Nagyot hibázott társaival együtt a bekapott gólunknál, ugyanakkor fokozatosan feljavult és egyre magabiztosabban játszott. Kicsit úgy érzem, annál jobban inába száll a bátorsága, minél jobban megközelíti az ellenfél térfelét. Ugyanakkor továbbra is azt tartom róla, hogy kész NB I-es játékossá érett.
Kinyik Ákos – 5
Ugyanaz, mint kis Szacsa: a bekapott gólnál hiba, utána fokozatosan feljavuló, de azért nem hibátlan teljesítmény. Az a baj ezzel a hátvédsorral, hogy mindegy, milyen jól játszunk, meccsenként minimum egyszer mindig kihagy a figyelmük, és abból rendszerint kapunk egy gólt. Persze amíg a csatáraink 3 felett termelnek, addig ez belefér, de egy Vidi ellen például már kevés volt.
Ferenczi János – 4 
Enderson barátommal nemrég Budapesten buszoztunk, és viccesen megjegyezte: „a Ferenciek terében és Ferencziben az a közös, hogy mindkettőt nagyon könnyű megkerülni mindkét oldalról”. Egyszerűen nincs egy meccse, amikor ne hagynák párszor csúnyán faképnél, vagy ne fognám a fejemet néhány többméteres lemaradásánál. Pedig most direkt megfogadtam: csak a pozitívumaira figyelek ezen a meccsen, és végre nem kap citromot. Aztán bekaptuk azt a gólt a negyedik percben. A második félidőben meg, főleg amikor oda-vissza csapongó volt a játék, rengetegszer volt üres az oldala. Csakis azért nem kap hármast, mert a 70. perces bombáját (amiről eddig nem esett külön szó, mert nem ment be) hajlandó voltam +1 jegyként beszámítani, valamint mert jó kedvem a győztes meccs után.
Bódi Ádám – 5
Ma ő sem fogott ki erős napot, egyesek szerint még az ötös is túl jó neki. Én azonban hajlandó voltam enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy védekezésben ma érdekes módon sokkal hasznosabb volt, mint támadásban. Sokszor nem derogált neki visszalépni a saját alapvonaláig se, hogy Bényeit kisegítse.
Tőzsér Dániel – 6
Gólt ezúttal nem szerzett, de ez nem hiba, mert neki ebben a csapatban nem is ez a feladata. Sokkal inkább fontos megemlíteni a fontos közbelépéseit védekezésben, illetve a legtöbbször jó helyre menő passzait is, még ha kulcspassza nem is volt a meccsen. Ennek ellenére úgy vélem, megint magas Instat pontszámot fog kapni.
Aleksandar Jovanovic – 7
Rá mindig lehet számítani, Aleksandar megbízhatóan végigrobotolja a meccseit, bárki legyen is az ellenfél. Stabilitást nyújtott középen, jól játszott össze Bódival is és Könyvessel is.
Varga Kevin – 8 
21 éves, ez a harmadik meccse a DVSC-ben, csomóan talán nem is tudták, ki ő. Most pedig 5000 ember skandálja a nevét, és sorban állnak érte autogramért a kissrácok. Nem is ok nélkül, hiszen saját nevelésű balszélsőnk megmutatta, hogy fiatal kora dacára is képes vezéregyéniség lenni a Lokiban. A mostani termése gól és gólpassz, de ha nincs az a csúszós fű a helyzeténél, vagy Könyvesék pontosabbak a 10. percben, lehetne akár két gól és két gólpassz is. Üstökösként robbant be, mégis szerény és alázatos maradt, ezt hamarosan látni fogjátok. Ezen a találkozón egyértelműen az ő csillaga ragyogott a legfényesebben a debreceni égen.
Könyves Norbert – 7
Lehet, hogy sokan nem fogtok velem egyetérteni, és azokat is megértem valamilyen szinten, aki szerint egy csatárt a góljai minősítenek, de Könyvest én az ismételt góltalansága ellenére nagyon hasznos játékosnak tartom a csapat számára. Bár a második gól előtti lövése nem ment be, végül ebből a lecsorgó labdából szereztük meg a győztes találatot. Sokszor került helyzetbe is, és ha kicsit pontosabb, lőhetett volna ma is nem egy, de akár több gólt is. Amit a hibájának tartok, hogy akkora lendülettel vezeti a labdát, hogy mindig túlságosan kisodródik lövés előtt. Így aztán sokszor lő éles szögből fölé-mellé. Ha hamarabb tüzelne, nem lenne kapus, aki leér a lövéseire.
Justin Mengolo – 7
Justinról is azt mondhatom el, mint Könyvesről. Bár gólt nem szerzett, rengeteg helyzet kialakításában vállalt tevékeny részt. Villámgyors, borzasztó nehéz tartani. A kapu elé érkezésekben kicsit fejlődnie kéne, de tudom azt is, hogy képes rá: a Vasas ellen megmutatta már. Bízom benne, hogy legközelebb szerez gólt, mert amúgy benne van a játékában.
∼•∼
Haris Tabakovic – 6
Mondtam én rá mindent a meccs hevében, amikor nem tudott levenni egy egyszerű beívelést, vagy épp amikor az elképzelhető legrosszabb módon oldotta meg a ziccerét. Nagy talány számomra ez a gyerek. Testalkatra valahol félúton van egy kosárlabdázó és egy pankrátor közt, néha hangosan sír nála a labda… Aztán meg lő egy olyan gólt, mint most a 88. percben. A Honvéd meccs óta látványosan felpezsdíti a csapat támadójátékát, ha beáll.
Takács Tamás – 7
Lesipuskás csatárunk ismét lecsapott. Nagyon utálhatják most már Borsodban. Külön pluszpont a második gól előtt Vargának adott fineszes, sarkazós passzáért.
Mészáros Norbert – 0
Időhúzó csere volt.
∼•∼
Herczeg András
Mióta Holman elment, szárnyal a Loki, és minden arannyá válik, amihez hozzáér. Varga Kevin az idei szezon nagy felfedezettje, akit ő rakott be először a Vasas ellen. Továbbra is szinte minden csere beválik, akit beküld: Tabakovics és Takács ezúttal is telitalálatnak bizonyultak. Az egyetlen, amit még rendbe kéne tenni a csapatban, az a borzasztó meccskezdés. Nem mindig fog ez beleférni. Nem hittem benne, és sokáig úgy is nézett ki, hogy igazam lesz, mikor azt mondtam: a végleges kinevezésével meg fog szűnni a „Bandi-mágia”. Most viszont valami tényleg összeállt Debrecenben. A győzelmet nem kell magyarázni, pláne hármat egymás után, erős ellenfelek ellen. Megtalálta a jelenlegi Loki legjobb összeállítását, amiben ideális arányban vannak rutinos futballisták, és sikerre éhes fiatalok. Tartson minél tovább ez a sorozat, én azt kívánom!
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Egy Loki-Diósgyőr sose hoz rossz meccset, mindig sok izgalmat és gólt tartogat, nem is beszélve a hangulatról. Ismét egy remek mérkőzést láthatott a kilátogató közönség. Pár rövidebb periódust leszámítva egymást érték a helyzetek mindkét kapu előtt, kiegyenlített csatát láthattunk, ráadásul mindkét együttes szép támadásokat vezetett. A Loki azonban megérdemelten győzött, a hajrában fizikálisan és mentálisan is erősebbek voltunk. A csapat erejéről szép bizonyítványt állít ki az is, hogy ezúttal hátrányból fordítva sikerült győztesként levonulni a pályáról. Az egyetlen szereplő a pályán, akin mindkét csapat jogosan kérhet számon elmaradt sárgákat, vagy épp egy lélektanilag nagyon fontos bekapott gólt, az Berke Balázs játékvezető. Csak azért nem egyes, mert az első félórában jók voltak az ítéletei, és nem volt kimondottan rosszindulatú velünk szemben.
Reszkessetek, kapusok!
Végezetül egy kis meglepetéssel készült nektek Lucas bácsi. Nem megszokott, hogy közvetlenül a mérkőzés után megszólaltatunk játékosokat. A legelvetemültebb LokiBlog-olvasók emlékezhetnek rá, hogy még csak egyszer fordult elő ilyen. Még 3 éve a DEAC meccsén kaptam mikrofonvégre Balogh Norbit, azóta nem volt ez jellemző. Most viszont sikerült egy villáminterjút készítenem a mérkőzés hősével, Varga Kevinnel.
– Mindenekelőtt gratulálok a gólodhoz és ahhoz, ahogy nagyon szépen a hátadon vitted a csapatot. Ez már a harmadik meccs, amin kezdőként kapsz szerepet, illetve a második NB I-es gólod. Mi az oka annak, hogy sikerült így, valóságos üstökösként berobbannod a DVSC-be?
– Először is nagyon köszönöm a csapat nevében is. Nehéz erre választ adni, ugye hirtelen kaptam lehetőséget, de úgy voltam vele, hogy mindenképpen meg kell hálálnom ezt a Mesternek. Azt kérte tőlem, hogy vállaljam fel nyugodtan a bátor támadójátékot, nyugodtan csináljam meg a cseleket, nem probléma, hogy ha nem jön össze. Azon vagyok hétről-hétre, hogy a csapatot segítsem és persze nyerjünk.
– A Vasas ellen a maihoz nagyon hasonló gólt szereztél. Különösen erősséged neked ez a balról befelé cselezés, majd a hosszú sarok kilövése?
– Igen, hiszen bár szélsőt játszok és inkább bal oldalon szeretek játszani, nem vagyok az a tipikus „vonalszélső”, aki lefut az alapvonalig és bead, hanem szeretek befele szervezni és onnan lőni. Úgyhogy inkább ez a posztom, hogyha lehet így fogalmazni.
– A második félidő elején nagyon csúnyán lerúgtak téged, ápolni is kellett. Azzal a sérüléseddel mi a helyzet, nem komoly?
– Késett egy ütemet a védő, kaptam a vádlimra egy rúgást, de ilyenkor az adrenalin olyan erősen dolgozik az emberben, hogy a meccs hevében nem is törődtem a fájdalommal. Nyilván rosszul esett, de mindenképp folytatni akartam a játékot. Pár nap alatt kipihenem.
– A Vasas ellen, az első meccseden, amin kezdő voltál még viszonylag hamar lecseréltek és látszott is rajtad, hogy hamarabb elfáradtál. Most viszont tovább voltál fenn a pályán és tovább is bírtad az elképesztő iramot, amit diktáltál. Te is érzed úgy, hogy fejlődött az erőnléted?
– Igen, de olyan ez, hogy hiába dolgozunk hétről-hétre keményen az edzésen, az igazi meccsterhelést csak itt kapja meg az ember. Én is úgy érzem, hogy minden héten jobb lesz. Persze most is figyelnem kellett arra, hogy jól osszam be az erőmet, de én is azon vagyok, hogy minél tovább bírjam szusszal és ezzel is a csapat segítségére legyek.
– Jövő héten a volt csapatod ellen, a Balmazújváros ellen fogunk játszani. Jelent ez neked plusz motivációt?
– Valóban különleges esemény lesz számomra, de ezt most félre kell tenni, hiszen a pályán nincs barátság. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy Balmazújvárosból is 3 ponttal térjünk haza.
– A Balmazújvárosban eltöltött időre hogyan gondolsz vissza?
– Nagyon szép másfél évet töltöttem ott, nagyon sokat fejlődtem, remek volt a társaság, a szakmai stáb, a körülmények. Kellett nekem az az időszak, hogy itt és most hozzá tudjak tenni a csapat játékához.
– A Loki immár a harmadik meccsét nyerte meg zsinórban. Mit gondolsz, meddig lehet elnyújtani ezt a győzelmi szériát?
– Nehéz ezt megmondani, de azon vagyunk, azért dolgozunk hétről-hétre, hogy minél tovább nyújtsuk a nyertes sorozatunkat, hiszen ezt érdemli a debreceni szurkolótábor és az egész város. Ha már szóba kerültek, a drukkereinknek is nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen szép számban kilátogattak a mérkőzésre és buzdítottak minket. Tényleg rengeteget segít.
Végtelenül szimpatikus, szerény gyereket és tehetséges futballistát ismerhettünk meg Varga Kevinben, aki a csapat érdekeit mindig az egyéni érdekei fölé helyezi. Lecke lehet ez mindannyiunk számára. Ennyit számít, ki húzza magára a DVSC mezét: egy saját nevelésű, debreceni kötődésű fiú kellő alázattal, vagy egy Fradi-nevelésű, zselés hajú primadonna havi több milliós fizetéssel.
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
