Vízválasztó mérkőzések sorozatát játssza a DVSC a bajnokság ezen szakaszában, legutóbb a Ferencváros otthonában helytálltunk ugyan, de így is pont nélkül távozhattunk, most pedig a másik bajnokaspiráns, a Videoton ellen kellett bizonyítania csapatunknak hazai környezetben. A fehérváriak évek óta a mumusunknak számítanak, most azonban a rengeteg hiányzójuk miatt némileg nagyobb esélyünk nyílt arra, hogy pontot, pontokat szerezzünk ellenük. Tegnap azonban minden olyan hibája kijött a csapatnak, ami csak kijöhet, és ami miatt már a szezon eleje óta féltettük. Nagyarányú vereségünknek köszönhetően kicsit visszazökkenhetünk a realitások talajára.
A bevezetőben már említettem, hogy a Vidinek sok hiányzója volt, ráadásul igen komoly nevek nem álltak a vezetőedző rendelkezésére: Szuljics még eltiltását töltötte, míg Vinicius és Pátkai a hétközi válogatott meccsen sérültek meg, Henty pedig szintén nem volt ott tegnap ellenfelünk keretében. Így Marko Nikolic még éppen össze tudott állítani egy erős kezdőcsapatot, a cserepadon viszont már meglátszott a minőség hiánya. A hiányzók miatt azonban így is arra kényszerült a szerb tréner, hogy a csapat hadrendjét némileg átalakítsa, így bekerült a kezdőbe Géresi Krisztián például, a védelemben pedig Fejes volt az, aki normális esetben legfeljebb a tartalékok között szemlélheti az összecsapásokat. A felállásuk ezúttal egy rombuszhoz hasonló 4-1-2-1-2 volt, amiben Varga Józsira hárult a szűrőmunka, a középpálya közepén Nego és Hadzic hol a védekezést, hol a támadást segítették, az elöl játszó Scsepovics – Géresi párost pedig Lazovics kötötte össze a középpályával, és utóbbi posztja volt ezúttal a kulcs, aki visszavontan, gyakorlatilag irányítóként játszott.
Nálunk is akadt hiányzó, Tabakovic még mindig nem volt bevethető, Novota János pedig vélhetően szintén sérülés miatt hiányzott. Felépült viszont Könyves, Varga Kevin, Szatmári, Mengolo és Sós, azonban vélhetően nem mindegyikük volt még 100%-os állapotban, utóbbi például csak a kispadon kezdett. A kezdőcsapatot látva arra következtethettünk, hogy a Fradi ellen is látott 4-1-4-1-es hadrendben küldi pályára a csapatot Herczeg András – ez is lett volna egyébként a logikus – ám az már a kezdés után néhány perccel szemmel látható volt, hogy nem óvatoskodunk, és az általában alkalmazott 4-4-2-ben játszunk, ami azt jelentette, hogy Könyves egyértelműen elöl, a támadó sorban játszott, míg Bódi a középpálya közepe helyett szintén eredeti posztján, a jobbszélen kezdett.
Nem tétlenkedtek a csapatok, már az első 15 percben egymásnak esett a két gárda. Az első nagy helyzetet a kilenceik percben láthattuk, ekkor a későbbiekre is jellemző esemény történt: Lazovics üresen kapja a labdát a térfelünkön, a rá kilépő belső védőnk mögött üres terület nyílik, ahova a gyorsan bemozgó támadó – jelen esetben Géresi – ziccerben vezetheti a labdát a kapunkra. Ezt a helyzetet még megúsztuk, Géresi sokat kivárt, és a szöget jól záró Nagyba lőtte a labdát. Alig egy perccel később mi is megvillantunk, Könyves szerzett labdát a térfelünkön, majd üresen indult meg a vendégek kapuja felé, a védelem mögé bemozgó Mengolot pedig mesterien ugratta ki, a helyzetek értékesítésében nem nagyon jeleskedő kameruni támadónk pedig ziccerben fejbe rúgta Kovácsikot. Két kísértetiesen hasonló nagy kihagyott helyzet tehát mindenkét oldalon. Sajnos a következőből már gól lett, megint csak egy perccel az előző nagy lehetőség után Lazovics megint kiugratta a Bényei mögött üresben kiugró Géresit, aki ezúttal önzetlen volt és a hosszún szintén üresen érkező Scsepovicsot kihagyhatatlan helyzetbe hozta. Három perc alatt két olyan ziccert alakított ki a vendégcsapat, amikor egy egyszerű beindítással a védelmünk mögé tudtak kerülni. Ez felveti a középpályás védekezésünk hatékonyságát, illetve a védelmünk helyezkedésének kérdését is – utóbbi esetében az is a vendégek malmára hajtotta a vizet, hogy nagyon feltoltuk a védelmünket, így hatalmas üres területek nyíltak az üresbe bemozgó támadóknak. Herczeg András azonban nem nyúlt bele a taktikába, cserébe felvállalta a nyílt sisakos adok-kapok játékot. Ennek eredményeként tíz perccel az első találat után ismét ajtó-ablak ziccerben találta magát a Vidi, ezúttal Szatmári hibázott többször is egy percen belül, így a mögötte üresen hagyott területre Nego futott be, a mesteri kiugratás után pedig elvitte Nagy mellett a labdát, és az üres kapuba gurított.
Legkésőbb ekkor kellett volna Herczegnek belenyúlnia a taktikába, mert a középpályás védekezésünk nem létezett, így a védelmünk teljesen ki volt szolgáltatva a vendégek támadóinak. Óriási luxus volt, hogy Lazovics őrizetlenül kaphatta a labdákat a térfelünkön, és ennél nagyobb hiba csak az volt, hogy rendre a belső védőink egyikének kellett rá kilépnie, aminek következtében játszi könnyedséggel indíthattak be az üres területre a vendégek – ebben egyébként éppen Lazovics jeleskedett ezen a találkozón. Egy zártabb, a Fradi ellen is látott 4-1-4-1-es felállásban hatékonyabb középpályás védekezést láthattunk volna, Tőzsér egy az egyben felvehette volna Lazovicsot, előtte pedig Jovanovics és Bódi is segíthetett volna, hogy ne kerüljünk létszámhátrányba a középpályán. Ennek is volt egyébként köszönhető, hogy élvezetes mérkőzést láthattunk, más kérdés, hogy ez főképp azért volt, mert így tálcán kínáltuk a helyzetek kialakításának lehetőségét a vendégeknek. Persze nyilván ez azzal is járt, hogy mi is veszélyesebbek voltunk elöl, így fordulhatott elő, hogy a 26. percben Ferenczi egy szemfülesen és gyorsan elvégzett szabadrúgása után Könyves ugrott ki ziccerbe, és értékesítette is a lehetőséget, amivel ismét visszajöttünk a meccsbe. A játékrész hátralévő részében komolyabb helyzete már egyik csapatnak sem volt, mi még egy-két távoli lökettel veszélyeztettünk, de ezek nem voltak komoly lehetőségek. A hangulatot egyébként fokozta Tőzsér és Lazovics összecsapása, ami után Scsepovics is beszállt a buliba. A vendégek szerb légiósai ezúttal is előadták azt, ami miatt rivális és semleges szurkolók szemében sem tud szimpatikus csapattá válni a Videoton: vergődés, hisztizés, színészkedés, pofázás. Mindent láthattunk abban a jó két percben, amíg a két csapat játékosai egymásnak estek. A mérkőzés egyébként ekkor csúszott ki Farkas Ádám kezéből. A félidőre tehát 2-1-es hátránnyal vonulhattunk, de nem volt reménytelen a helyzetünk, benne volt a játékunkban, hogy kiegyenlíthetünk.
Ezúttal három jelenetet elemeztem ki tüzetesebben. Az első félidőben 22 perc alatt háromszor kerültek a vendégek ajtó-ablak ziccerbe, ebből kettőt ki is használtak. Mindhárom helyzetnél ugyanaz a hiba fedezhető fel: a középpályás védekezésünk nem működik, valamelyik Vidi játékos mindig szabadon kapja a labdát, a védelmünkből pedig rendre ki kell lépnie valakinek, így az üresen nyíló területekre könnyedén indíthatnak be a Vidi játékosok. Jól látható tehát, hogy a középpályán létszámhátrányban voltunk, mindig volt üres vendégjátékos, így pedig könnyedén kipasszolták a védelmünket
A félidőben sem változtattunk, bár ekkor már nem is nagyon volt értelme, hiszen mennünk kellett az egyenlítésért. Az első nagy lehetőség Varga Kevin előtt adódott, Könyvestől kapott labdát a jobb oldalon a felezővonalnál, az őt üldöző vendégjátékost pedig könnyedén verte meg a versenyfutásban, így egészen a tizenhatosig vezethette a labdát, onnan azonban éles szögből centikkel mellélőtt – jellemző volt egyébként a meccsre, hogy az ilyen szituációkból rendre pechesen jöttünk ki, amikor a mi térfelünkön a szögletzászlóról szögletre pattan ki a labda, vagy az ellenfél védője által vakon kifejet labda szöglet helyett épp hogy bedobásra megy, mind kis apróság, de ha sok van belőle egy meccsen az egyik csapat kárára, az azért bosszantó tud lenni. Az 59. percben eldöntötte a Videoton a találkozót, Lazovics megint mesterien ugratta ki az üres területre bemozgó Géresit (Tőzsér csak ímmel-ámmal próbálta megakadályozni), a fiatal támadó pedig ezúttal is szépen szolgálta ki az üresen érkező Scsepovicsot. Hasonló volt ez a találat az elsőhöz, sajnos itt is csak nyomoztuk a labdát, míg a vendégek két egyszerű passzal kihagyhatatlan helyzetbe kerültek.
Ezután szemmel láthatóan feladtuk lelkiekben, bár mentünk előre, de a hit már hiányzott a játékosokból. A helyzetünket az sem segítette, hogy négy perccel később Farkas Ádám nagyon könnyű síppal ítélt büntetőt a vendégekbnek, amit Scsepovics persze értékesített is. A 75. percben a sokadik százszázalékos vendég ziccert láthattuk, ezúttal Nego ugratta ki a Kinyik helyére bemozgó Scsepovicsot, a szerb támadó hiába vitte el Nagy mellett a labdát, éles szögből a visszazáró Bényeibe lőtte a labdát, így nem volt meg a negyedik találata. A Vidinek viszont meglett az ötödik, a 82. percben Géresi csinált hülyét Szatmáriból, majd mesterien tekert ballal a kapunk hasszú oldalába. Hogy ne legyen annyira csúnya a végeredmény, arról a hosszabbításban Takács gondoskodott, aki egy elé csorgó labdát juttatott a vendégek hálójába a becsúszó Fejes lábán megpattanó lövés révén. A játék képe alapján sajnos nem túlzó a végeredmény, hiába voltak meg nekünk is a lehetőségeink, a vendégek 7-8 komoly, 100%-os ziccert dolgoztak ki, amikből ötöt értékesítettek is. Felvállaltuk a támadójátékot, így végül a saját kardunkba dőltünk bele.
Osztályzatok
Nagy Sándor – 0
Egy ilyen meccs után tényleg nehéz dolgunk van a kapus pontozásánál: egyik gólról sem tehetett, hiszen kiszolgáltatott helyzetbe hozták őt a csapattársak, de az öt kapott gól az öt kapott gól. Még a meccs elején 0-0-nál fogott egy ziccert, azt (meg a hálóból kiszedett labdákat) leszámítva nem nagyon találkozott a labdával. A kirúgásai ma borzasztóak voltak. Azt gondolom úgy jár a legjobban, ha nem adok pontot a tegnapi produkciójára.
Bényei Balázs – 3
Ma kijött minden rutintalansága, az egyik ziccernél őt kerülte meg a kiugró Vidi támadó, de egyébként az esetében elmondható, hogy magával rántotta a többiek gyenge szereplése az ő teljesítményét is. A második félidőben Scsepovics ziccerénél nagyot mentett.
Szatmári Csaba – 2 
DVSC-s pályafutása leggyengébb mérkőzését produkálta, és sokáig dilemmában voltam, hogy esetleg 1-es osztályzatot adjak-e neki, de ahhoz az én szememben „holmani mentalitásban” is kell focizni a gyenge játék mellett, Szacsáról pedig az nem mondható el, hogy ne akart volna, de tény, hogy ma ritka gyenge napot fogott ki. Egész meccsen össze-vissza rohangált, érdemes megnézni a második gól előtti ténykedését, az ötödiknél pedig konkrétan hülyét csinált belőle Géresi. Úgy látszik, hogy a Vidi elleni meccseknek ő a negatív hőse. Fel a fejjel, ennél csak jobb jöhet.
Kinyik Ákos – 3
Legalább egy gólban ő is benne volt, de talán még ő nyújtotta a „legjobb” teljesítményt a védelemből, a legtöbb esetben kiszolgáltatott helyzetben volt. Ebben a szezonban először volt érezhető az, ami miatt a szezon elején még féltettük ezt a védőpárost, sajnos most szétcincálták őket a gyors Vidi támadók.
Ferenczi János – 3
A szemfüles gólpassza miatt kap jobb osztályzatot, de egyébként most ő is a régi formáját hozta, rossz helyezkedés, gyenge védekezés, támadásban pedig az említett gólpasszon kívül szinte semmi.
Bódi Ádám – 3
Ez nagyon gyenge volt, Ádám. Hogy csak a görcsösség volt-e az oka, hogy a kenyéradója ellen kellett játszania, azt nem tudom, de gyenge napot fogott ki, kevés jó megoldására emlékszem.
Tőzsér Dániel – 2
Megérdemelné ő is a citromdíjat, már csak azért is, mert ma sem viselkedett csapatkapitányhoz méltóan. Örülhetünk, hogy nem zavarta le a bíró második sárgával, volt nem egy alkalom, amikor megtehette volna Farkas, hogy kiállítja. A 11-es akár jogos, akár nem, szintén miatta lett befújva. Jelentős szerepe volt abban is, hogy a középpályánk átjáróház volt, főleg az utolsó 30 percben volt szembetűnő, hogy nem nagyon akaródzott már neki futni és letámadni.
Aleksandar Jovanovic – 3
Hé, ő is a pályán volt? Mert nekem fel sem tűnt… Vélhetően nem csak nekem, mert a Vidi játékosok úgy szaladtak át a középpályánkon, mint kés a vajon. A védelem mellett neki és Tőzsérnek is komoly felelőssége volt abban, hogy ennyi helyzetet dolgoztak ki ellenünk, összesen talán három labdát, ha szereztek a középpályán, és akkor lehet, hogy sokat mondtam…
Varga Kevin – 3
Határozottan ráférne egy kis padozás, Sós visszatérésével erre sort is lehetne keríteni. Bár ma közel sem volt olyan önző, mint az utóbbi hetekben, azért most is akadt olyan szituáció, amikor az üresen álló társnak történő passz helyett a védőkbe történő belevezetést választotta.
Könyves Norbert – 4
Szerzett egy gólt, de önzőbb volt most a szokásosnál, bár tegyük hozzá, hogy az elején szép passzt adott Mengolonak a ziccerénél 0-0-nál. Ha választanék meccs legjobbját, akkor valószínű, hogy ő kapná, de egy ilyen meccsen nem érdemli meg senki ezt a címet.
Justin Mengolo – 3
Nagyon sajnálom, hogy ilyen suta a kapu előtt, mert ha megtanulná belőni a helyzeteit, akkor egy nagyon jó csatár lehetne. Így csak egy kiemelkedő gyorsaságú, viszonylag jól cselező játékosról beszélhetünk az esetében. Jó lenne azért lassan, ha nem csak 60 perceket bírna.
∼•∼
Takács Tamás, Sós Bence, Csősz Richárd – 0
A cserék ma nem tettek hozzá semmit a játékunkhoz, ami annyiból nem igaz, hogy Takács talált egy gólt a hosszabbításban.
∼•∼
Herczeg András
Úgy érzem, hogy ebben a vereségben meg van az ő felelőssége is. Nem állt be hazai pályán védekezni a Vidi ellen, felvállaltuk a nyílt sisakos küzdelmet, ami mindenképp dicséretes, de ha valami nem működik, azt nem érdemes erőltetni: az első Videoton gól (ami már a második tiszta ziccerük volt 13 perc alatt), de legkésőbb a második után át kellett volna szerveznie a csapatot, mert átjáróház volt a középpályánk és a védelmünk. Kicsit furcsa helyzet ez, mert ami a Fradi ellen nem működött jól, az most ülhetett volna, míg a Groupamában a mai bátrabb játékkal több keresnivalónk lehetett volna.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Azt gondolom nem lehetett panasz a mérkőzés színvonalára, mondom ezt dacára annak, hogy csúnya vereségbe futottunk bele. Az első félidőt különösen élveztem, rengeteg helyzet mindkét oldalon, három gól, ráadásul az a balhé a félidő második felében a játékosok és a nézők adrenalinszintjét is megdobta kicsit, így magyar szinten igencsak élvezetes játékrész volt ez. A második félidő a már kevésbé volt kiegyenlítettebb, a harmadik vendég gólt lezárta az összecsapást, onnantól pedig kissé hitehagyottá váltunk, így a Vidi kénye kedve szerint alakíthatta ki a gólhelyzeteket, és lőhette a gólokat. Összességben hét gól, számtalan lehetőség, és paprikás hangulat – azt gondolom, soha rosszabb meccset. A csapatunk teljesítménye egy ilyen vereség után jóindulattal is csak 2-es lehet, az első félidőben még partiban voltunk a vendégekkel, a harmadik gól után pedig már csak muszájból mentünk előre, látszott, hogy lélekben feladtuk. A védekezésünk csődöt mondott, ránk nem jellemző módon taktikailag és mentálisan is szétestünk ezúttal.
A játékvezető ténykedése mindig egy vitatott pont, Farkas Ádám ezúttal nem tudta kézben tartani a találkozót. Bár számtalan Vidi ziccernél lest kiáltott a közönség, a visszajátszásokból egyértelműen kiderült, hogy sajnos mindegyik találat szabályos volt. A megítélt büntető viszont mindenképp nevetséges volt, főleg 1-3-as állásnál, Tőzsér elmondása szerint Juhász is bevallotta utólag, hogy nem volt büntető. Az első félidőben egyébként kicsúszott a kezéből a találkozó, a kakaskodásnál Lazovicsot és Tőzsért is ki lehetett volna állítani, utóbbi ráadásul a büntetőnél is megúszta lap nélkül. Emellett nem volt szimpatikus az sem, hogy a játékvezető felült a vendégek színészkedésének.
Konklúzió és tanulságok
Azt gondolom, hogy ez, és a Ferencváros elleni meccsek megmutatták, hogy mi a realitás számunkra, talán a legvérmesebb szurkolók is belátják végre, hogy a bajnoki címtől nagyon, de nagyon messze van ez a gárda, és a jelenlegi helyezésünk is óriási bravúr. Bár a Fradi ellen nem vallottunk szégyent, hiányzott a tökösség és a rutin a csapatból, egy kicsit bátrabb játékkal simán szerezhettünk volna pontot. A tegnapi mérkőzésen a bátorság nem hiányzott, a fegyelmezettség viszont nagyon. Az már egy Paks ellen is nagyon nagy luxus, ha a középpályásaink nem segítenek hatékonyan a védekezésbe, de egy Videoton szintű csapat ezt már könyörtelenül ki is használja. Ezen a mérkőzésen megmutatkozott, hogy nem vagyunk még azon a szinten, hogy egy ilyen szintű gárda ellen rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Nem szégyen az, ha egy csapat az ellenfeléhez igazodik, és a játék képe alapján a realitásokat tűzi ki céljául az adott mérkőzésen.
Mi most kicsit mohók voltunk, és mindenképp meg akartuk mutatni az ellenfélnek, hogy velünk is számolni kell – továbbra is szeretném leszögezni, hogy nincs ezzel baj, sőt, dicséretes, hogy fel mertük ezt vállalni hazai pályán. A probléma az, hogy amikor már egyértelmű jeleit láttuk annak, hogy ma ez nem fog működni, akkor nem változtattunk. Ezt támasztják alá egyébként az InStat statisztikái is, hiszen ezen a mérkőésen 56%-ban birtokoltuk a labdát, és kereken 400-at passzoltunk. Aki olvasta eddigi elemzéseinket, az tudja, hogy idén ez egyáltalán nem jellemző a játékunkra, olyannyira, hogy ezt megelőzően a 15 bajnokiból csak a hazai Haladás elleni meccsen volt nálunk többet a labda, a 400 passzt is csak háromszor értük el eddig a szezonban ezt megelőzően (ebből kétszer ráadásul az első három fordulóban, amikor még teljesen más felfogásban játszottunk). Ezek alapján is az az érzésem, hogy mintha feladtuk volna ezen a meccsen az eddig jól működő taktikánkat, holott jellemző volt ránk, hogy zárt védekezésből gyors kontrákkal, az ellenfél hibáit kihasználva vagyunk eredményesek. Lehet, hogy akkor is kikaptunk volna, lehet, hogy akkor azért fanyalognánk most, hogy miért nem mertünk bátran játszani, de ez már soha nem derül ki. Így viszont marad a tény, hogy állva haltunk meg ezen a meccsen, és a nagy pofonnak köszönhetően kicsit visszazökkentünk a rideg valóságba: nem tökéletes ez a keret, vannak hiányosságok, nem is kevés, így van min javítani, van miért dolgozni hétről hétre. Három bajnoki van még hátra ebből az évből, remélhetőleg bebizonyítják a játékosok, hogy nem véletlenül állunk még mindig a dobogón.
