Holnap a Szombathelyi Haladás gárdája látogat a Nagyerdei Stadionba. Az a csapat, aki a bajnokság téli szünetében még úgy tűnt, hogy csont nélkül kiesik: hatalmas hátrányban voltak a DVTK-Kisvárda duóval szemben. Addig mindösszesen 9 pont állt a nevük mellett, kettő győzelemnek és három döntetlennek köszönhetően. Sereghajtó pozícióban voltak tíz egységnyire a már bennmaradást érő tizedik helytől. Tavasszal megtáltosodtak, rajtunk a sor, hogy megtörjük a lendületüket!
Legutóbb december közepén, a bajnokság 18. fordulójában találkoztunk a zöld-fehér mezes gárdával. Azt a találkozót Szombathelyen Bódi és Szécsi találataival kettő-nullra megnyertük, ezzel le is zárult az őszi szezon. A Haladás nem cserélt edzőt, továbbra is Horváth Ferenccel képzelték el a jövőt. Bizonyára sokan ismeritek a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, ezt ismerve Horváth humorát átírhatta Tavaszi szél pontokat árasztra. 2019-ben ugyanis öt győzelem és egy döntetlen mellett mindösszesen három alkalommal szenvedtek vereséget. Legutóbbi hat találkozójukból ötöt megnyertek, csak a Groupama Arénában a Ferencváros ellen szenvedtek vereséget, miközben legyőzték a Honvédot, az Újpestet, a Felcsútot, a Diósgyőrt és az MTK-t. Még gólt sem kaptak a legutolsó három meccsükön, bár az is tény, hogy nem játszanak olyan meccseket, amiken záporoznának a találatok. Sikeresebbnek mondható tavaszuk után még így sem sok esélyük van élvonalbeli tagságukat megőrizni.
Rui Pedro mondható talán legjobb formában lévő játékosuknak, a támadó a Felcsút ellen kétszer, az MTK ellen egyszer villant. Gaál Bálint is képes lehet eldönteni egy-egy találkozót, de ha a Haladás jut eszembe, mindig az motoszkál a fejemben, hogy meddig rombolja még a ’hírnevét’ Király Gábor. Amíg még aktív válogatott játékos volt is elég megosztóan viszonyultam hozzá, nem tudtam eldönteni, melyik is az igazi arca, a mindent védek, vagy a képes vagyok potyázni is. Mindenesetre én úgy gondolom, nem kellene tovább égetnie magát egy kieső csapatban, függetlenül attól, hogy ezer szállal kötődik Szombathelyhez.
Legutóbb hazai környezetben még a hetedik körben, szeptember elején jártak a Nagyerdőn. Az az összecsapás döntetlennel ért véget, akkor Takács Tamás góljára Priskin tudott válaszolni. Azóta sok idő telt el, szépen kirajzolódott a két csapat ellentétes útja. A szezon elején nem gondoltam volna, hogy a kiesés réme fogja fenyegetni őket. A szezon elején a második Power Rankingsben sem a szerkesztőtársaim, sem én nem tippeltem őket az utolsó helyre, meglepetés a szereplésük, bár tavaly is rezgett a léc számukra, de Michal Hipp érkezésével benn tudtak maradni. Azért taglalom ezt, mert a DVSC rendre képes a kiesőjelölt csapatok ellen botlani. Ebbe a kategóriába sorolandó az őszi DVTK elleni kínos vereség, kora tavasszal a kisvárdai pofon, de a Felcsút elleni zakó is beleillik a sorba. Az idei kiírásban egy pontot már adtunk a Halinak is.
Hazai pályánkon eddig csak a Videoton tudott legyőzni minket, reméljük, hogy ez a tendencia holnap este is elmondható lesz. Harcban vagyunk a dobogóért, bár az Újpest jobb helyzetben van, de nem lehetetlen a feladat, csak nagyon nehéz. Holnap Újpest–Honvéd meccs is lesz, ami nagy mértékben dönthet a mi sorsunkról is, de nekünk arra kell koncentrálni, hogy a saját dolgunkat lássuk el maximálisan. Mivel ezt a bajnokit a Vidi elleni kupapárharc két meccse között rendezik, kezdőcsapatunk összeállítása nem lesz egyszerű feladat Herczeg András számára. Abban biztos vagyok, hogy Nagy Sanyi fog védeni, védelmünkben Bényei lehet a jobb, Barna a balhátvéd, középen szerintem a Kinyik–Pávkovics duó fog játszani. Egy sorral feljebb Haris és Tőzsér lehet a középpálya közepén kiegészülve a Damásdi Alex – Bódi Ádám kettőssel, a gólokat pedig Szécsi Márk és Takács Tamás párosa feladata lenne szállítani. Mindenesetre nehéz megtippelni, hogy hogyan sakkoz majd vezetőedzőnk, az biztos, hogy a keretünk perpillanat nincs felkészülve a kettős terhelésre, erről éppen Tőzsér nyilatkozott a keddi meccs után, így mindenképp várható majd néhány kulcsemberünk pihentetése a fontos kupavisszavágó előtt.
Nagyon szép idő lesz, igazán alkalmas arra, hogy kilátogassunk a stadionba. A találkozót Bogár Gergő vezeti. Az M4 Sport csak online közvetít majd. A húsvét egyházi ünnep, de nem szeretnénk, ha Szent Loki is áldását adná a Haladás győzelmére a Nagyerdei Stadionban.
Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!
Iceman