LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Április legjobbja: Nagy Sándor

Mozgalmas hónap volt április, sok meccset játszott a csapat, vegyes eredménysorral, de összességében pozitív végkicsengéssel, már ami a bajnoki szereplésünket illeti. Jó egyéni teljesítményeket azonban most inkább a hátsó sorokban vélhettünk felfedezni. Az április legjobbja címért szinte csak védekező típusú játékosok voltak harcban, de megszorongatni nem tudta senki Nagy Sándort, aki óriási fölénnyel lett a hónap játékosa!

A megszokottól többet voksoltak most ebben az időszakban, köszönjük mindenkinek a szavazatokat. Ahogy azt a bevezetőben is említettem, kapusunk egyértelmű győzelmet aratott, hiszen a szavazók közel fele, egészen pontosan 48%-uk látta őt a legjobbnak. A dobogóra felfért még Bódi Ádám (12%), illetve Csősz Richárd (11%), de ők is csak tisztes távolságból követték Nagy Sanyit a rangsorban. Ez azért valamelyest újfent egy üzenet és kritika a csapat támadójátékát illetően, amivel komoly gondok vannak idén. Nem úgy a hátsó alakzattal, és főként a győztes hálóőrünkkel, aki az Újpest ellen a szezon legjobb kapusteljesítményét nyújtotta. Nagy Sándor ezzel a második olyan játékos lett idén Bódi Ádám után, aki legalább kétszer is tudott hónap legjobb játékosa címet nyerni!

Már csak egy üres képkeret van, mégpedig május legjobbja hiányzik. Ez némileg egy csonka hónap lesz csupán három mérkőzéssel, de ezek nagyon is komoly téttel bírnak majd, és összességében meghatározzák a szezonunk végkicsengését. Remélhetőleg jó szájízzel választjuk majd meg május legjobbját, hogy aztán az is kiderüljön, hogy ki volt a 2018-2019-es szezon legjobb játékosa.