LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Szurkolói ankét 2020 // Élő tudósítás

Közel két év után rendez ismét szurkolói ankétot a DVSC a Red&White sörözőben, ahol négy év után először jelenik majd meg a DVSC elnöke, Szima Gábor. 2016 februárjában egy nagyon emlékezetes ankétot rendeztek a Nagyerdei Víztoronyban, amikor elég kemény és konkrét kérdéseket kapott Szima. Azóta írd és mondd egy ankéton jelent meg, három hónappal az említett összejövetelt követően, az utóbbi években viszont Róka Géza képviselte a klubvezetést, míg az elmúlt két évben nem is tartott a klub ankétot. Mi is érdeklődve várjuk tehát, hogy milyen hangulat és mekkora érdeklődés övezi majd a mai összejövetelt, amelyről jó szokásunkhoz híven ezúttal is élő szöveges tudósításban kívánunk majd beszámolni a szurkolóknak.

Az élő tudósítást biztosító modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet, ha nem tölt be, akkor frissíts rá az oldalra!