LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings #8

Ismét eltelt három forduló, így újfent itt az ideje rangsorolni az NB I csapatait. A bajnoki cím alighanem már eldőlt, mint ahogy az egyik kieső személye is. Ám a másik kiesőhely és a dobogós helyezések még nyitottak. Lássuk, hogy mi a helyzet 23 fordulót követően!

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0, )

Bár jeleneg csak három pont az előnyük a Vidi előtt, ez csalóka, mert van két elmaradt mérkőzésük. Ha a derbyt és az ellenünk vívott meccset is megnyerik, akkor a 9 már egészen jól mutat. Ugyan rendeznek még egy Vidi-Fradi meccset majd tavasszal, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy a zöldek kiengednék a kezükből a bajnoki címet.

2. Videoton (2., 0, )

A három fordulóval ezelőtti Fradi elleni rangadójuk kulcsfontosságú volt, de nem nagyon volt sanszuk a győzelemre, meg igazából a pontszerzésre sem. A bajnoki cím lehetőségét alighanem elengedték, számukra innentől a második hely megtartása, és a Magyar Kupa megnyerése lehet a prioritás.

3. Mezőkövesd (3., 0, )

A Mezőkövesd nem tud leállni, és két hete csúnyán megruházták a Fradit hazai pályán. A dolog szépséghibája, hogy mindezt annulálták az egy héttel későbbi ZTE elleni meccsükkel, az a hazai vereség nagyon fájó. Ettől függetlenül továbbra is nagy sanszuk van a dobogón végezni.

4. Puskás Akadémia (5., +1, )

Szorgosan gyűjtögeti a pontokat a Felcsút, az alsóházi ellenfeleket kivétel nélkül legyőzik, míg a felsőházi ellenfeleikkel tartják a döntetlent, ezzel együtt pedig negyedik helyüket is. A dobogóról még nem mondtak le, nincsenek is messze a Kövesdtől, mögöttük viszont már nagyobb a szakadék, így elérhető közelségben van akár egy nemzetközi indulással is kecsegtető negyedik helyezés…

5. DVTK (7., +2, )

A DVTK-nak idén már biztosan nem lesznek kiesési gondjai, ha valakinek lettek volna efelől kétségei, akkor azok a hétvége után eloszolhattak. A Honvédot ugynanis 4-0-ra kiütötték idegenben, így felléptek az ötödik helyre, és üldözőbe vették a Felcsútot. A téli igazolások és Feczkó Tamás munkássága tehát beérni látszik Miskolcon.

6. Honvéd (4., -2, )

Nem egyszerű a Kispest helyzete, nem csak a hétvégi csúnya zakó miatt, hanem mert a Koronavírus veszélye miatt egyelőre edzői stábjukat is kénytelenek nélkülözni határozatlan ideig. A dobogót alighanem már bukták, viszont a negyedik helyről, és a vele esetlegesen járó EL-indulásról még nem kell lemondaniuk.

7. Kisvárda (9., +2, )

Bódog Tamás érkezése óta jól szerepelnek a szabolcsiak, hiszen bár Felcsúton kikaptak, de két kiesési rangadót is megnyertek (Kaposvár és Paks ellen), illetve egy fájó döntetlen is becsúszott a DVTK ellen (2-0-ról 2-2). Így most picit elléptek az alsó régiókból, de pontszámukat tekintve még nem nyugodhatnak meg. Ennek ellenére most biztosnak tűnik a bennmaradásuk.

8. Újpest (8., 0, )

Óriási a káosz Újpestnek, és nem kizárt, hogy három hét múlva lejjebb soroljuk őket a listáknkon. Most ott tartunk, hogy nincs normális tulajdonosuk, edzőjük, játékosaik, nincsenek szurkolók a meccseiken, és már hazai pályájuk, mint olyan sincs, hiszen idő közben már Szegeden és Zalaegerszegen is rendeztek mérkőzést. Ilyen körülmények között kész csoda, hogy még a nyolcadik helyen állnak, bár pontszámban nem nagy a lemaradásuk a Zetétől, amely három hete éppen őket verte meg.

9. DVSC (6., -3, )

Amennyire bizakodtunk a tavaszi szezonratj után, most annyira borúlátóak vagyunk. A nyolcpontos nyitányt zsinórban három vereség követte, amiből azért egy biztosan kalkulálható volt, de a Kövesd elleni hazai vereség is „belefért”. Amit viszont Pakson mutattunk játékban és eredményességben, az nagyon nem. Következik két élet-halál mérkőzés a számunkra a Kisvárda és a ZTE ellen, ezeket követően kaphatunk választ arra, hogy milyen sors vár ránk a szezon utolsó heteiben. Alighanem nyugodt időszakunk nem nagyon lesz…

10. Paks (10., 0, )

Fájó, nagyon fájó az a két héttel ezelőtti paksi vereségünk, mert egyébként mindenki könnyűszerrel legyőzi őket… Érzékeltetésképp: az utolsó négy meccsüknől hármat elveszítettek egyaránt 2-0-ra, minket viszont 4-2-re lesimáztak. Ezzel tartják a lépést a ZTE előtt, felzárkóztak ránk is, és egyúttal minket is visszarángattak a kiesés elleni harcba. Kemények időszak elé néznek a tolnaiak, de tele vannak rutinos NB I-es játékosokkal, ami a végelszámolásnál sokat számíthat majd.

11. Zalaegerszeg (11., 0, )

A ZTE foggal-körömmel kapaszkodik, az előző három meccsükből kettőt is megnyertek, különösen a legutóbbi nagyon értékes a Mezőkövesd otthonában, ami egy nem kalkulált siker volt. Így ismét nyílttá tették a kiesés elleni harcot, amibe sajnos minket is belerántottak. A sorsolásuk viszont nem éppen kezdvező, a bennmaradás szempontjából sorsdöntő meccseik többségét idegenben játsszák majd. Nagy harcban lesznek a végsőkig, de még mindig ők a legkevésbé esélyesek arra, hogy végül benn is maradjanak.

12. Kaposvár (12., 0, )

Ez a hajó már rég elúszott a Rákóczi számára, tavaszi mérlegük eddig egy döntetlen mellett hat vereségük, lemaradásuk pedig immát 16 pont a tizedik helyhez képest, tehát több, mint másfélszer annyi, mint ahány pontot szereztek eddig. Reméljük, hogy mi azért harmadik nekifutásra meg tudjuk őket verni…