A téli felkészülési mérkőzések nem sejttettek túl sok jót, és ezt a kijelentést nem elsősorban az eredményekre nézve alapozom. Bár kétségkívül nem mutatott jól az a három vereségünk, amin gólt sem szereztünk, és ugyan a gyengécske Barcikát simán verte az alapcsapatunk, összességében semmi előrelépést nem véltünk felfedezni az őszi játékunkhoz képest. A Siófok elleni tavaszi nyitány első félideje pedig egy alapos figyelmeztető lövés volt az illetékesek számára…
Kondás Elemér valamiért szerelmes lett a háromvédős rendszerbe, ami a Lokihoz mindig is idegen volt, emellett Eli bá repertoárját sem bővítette a korábbi években. Azonban az előző szezon végén kényszerből elővett (és az akkori szar helyzetben néhányszor eredményes) taktikát előkapta az őszi szezon második felében, és azóta sem akarja elengedni. A felkészülési mérkőzéseken is ezt erőltette a csapatra, sok kecsegtető dolgot pedig nem is láttunk. A mai mérkőzésen is maradt a háromvédős rendszer, de hogy azon belül miképp voltak elosztva a játékosok, az hatalmas talány. Először is, nekem furcsa, hogy a három belső védő közül Poór játszott középen, aki alapvetően szélső védő, Pávkovics pedig a baloldali belső védő volt; Bódi és Dzsudzsák kezdtek a pálya közepén, Pintér és Ferenczi szárnyvédő poszton, elöl Szécsi és Tischler. Később ezt össze-vissza variáltuk. A jobboldali szárnyvédő poszton megfordult az első félidőben Dzsudzsák és Szécsi is. Elöl felbukkant Pintér. Varga nem egyszer előrébb játszott, mint Bódi. Egy szóval egy hatalmas káosz volt, és szerintem maguk a játékosok sem tudták, hogy mit is akarunk játszani. Legegyszerűbben így tudnám szemléltetni az első félidei taktikánkat:
A híres ökörhugyozás hadrend
Az első félidőről nem érdemes sokat beszélni. 45 perc alatt egyetlen helyzetre futotta tőlünk, az is a félidő végén egy szép Dzsudzsák távoli lövés volt, amit bravúrral védett Hutvágner. Ellenben a Siófok nem egyszer meg tudta bontani a védelmünket, méghozzá fájóan könnyedén. Már a 13. percben hátrányba kerültünk egy szöglet után, de közel sem előzmény nélkül. A vendégcsapat sokkal nagyobb elánnal, szemmel láthatóan élesebben és motiváltabban játszott, míg a mi játékosaink csak ténferegtek a pályán, a többség csak sétálgatott, sokan a helyüket sem találták. Emellett pontatlanok is voltunk, az ellenfél tizenhatosáig pedig ímmel-ámmal jutottunk csak el. A Siófok viszont többször is gólhelyzetbe került, és nem lett volna túlzás, ha kétgólos előnnyel vonulnak a szünetbe.
A második félidőre viszont egy másik Loki jött ki. Csere nem volt, szerkezetet viszont váltottunk, méghozzá a jól megszokott 4-4-2-re. Így Kinyik lett a jobbhátvéd, a széleken Pintér és Dzsudzsák játszott, elöl pedig Tischler éktársa Szécsi lett. A félidő első helyzete ennek ellenére ismét a vendégeké volt, ami nem is volt kicsi, egy egyszerű kényszerítővel ugyanis simán ziccerbe kerültek és Cipf lövése a kapufáról jött ki. Nem sokkal később viszont egyenlítettünk, egy szép támadás végén Dzsudzsák került lövőhelyzetbe, kapuralövése pedig éppen Szécsi elé pattant a vendégek kapusáról, ő pedig könnyedén passzolt az üres kapuba. Kevesebb mint 10 perc múlva összejött a fordítás is, egy éles szögből megítélt szabadrúgást Dzsudzsák okosan laposan tett be a kapu előterébe, az érkező Szécsi pedig öt méterről belsőzött a kapuba.
Az viszont bosszantó volt, hogy 15 percet fociztunk, majd ismét visszaálltunk. Ezt jelezte a Tischler-Haris csere is a 70. percben. Az utolsó 15 percben ismét alárendelt szerepben fociztunk, és minden idegszálunkkal arra törekedtünk, hogy húzzuk az időt. Gróf minden beadás után elhasalt a labdával, a bedobásokat és a szabadrúgásokat körülményesen végeztük el, támadni pedig már nem is nagyon akartunk. Ugyan volt még egy helyzetünk (Pintér lövését védte bravúrral Hutvágner), de összességében nem volt benne a harmadik gól a játékunkban. A Siófok pedig nagyot küzdött, de a végére elfáradtak, és talán a frusztráltság miatt is eléggé durván kezdtek el játszani, kemény belépőket láttunk tőlük, egy ilyen után Varga Józsi meg is sérült, és le is kellett cserélni, nem lepne meg, ha pár hétre kidőlt volna a belépő után. A sok fault meg is tette a hatását, Varjas kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a mérkőzést a Siófok.
Győztünk, és bár mondhatjuk, hogy ez a fontos, de ez már a sokadik érthetetlen produkció volt a csapattól. Ami számomra egyértelmű, hogy ezt a háromvédős förtelmet el kell felejteni, végleg. Nem tudom, hogy mire készült a csapat a télen, de sok mindent nem kaptunk ebből vissza a mai napon. Az NB II-ben ezzel a mentalitással még lehet meccseket nyerni, az NB I-ben viszont már nem nagyon. A meccs legjobbjai nálam egyébként Szécsi és Dzsudzsák voltak, mindkét gólunkat ők ketten hozták össze, rajtuk kívül még Pintértől láttam szép dolgokat, a többiektől nem sokat.
Jövő héten Szolnokra utazunk. Ők sem egy veretes ellenfél, bár a Siófoknál azért egy fokkal talán jobbak. Ősszel nem ment a csapatnak idegenben, és félek, hogy most sem a szebbik arcunkat mutatjuk majd. Bízzunk a legjobban.
fotók // Kovács Péter/HAON
