Szegeden debütált az új edzői stáb, Huszti Szabolcs és Toldi Gábor. Az MLSZ adatbankból kiderült az, amire számítani lehetett, nevezetesen hogy hivatalosan Toldi Gábor a vezetőedző, Huszti pedig az asszisztens edző, de vélhetően a hierarchia éppen fordítva van kettejük közt. Három borzalmas tavaszi meccset követően látogattunk Szegedre, akik szintén nem életük formájában játszanak, de idegenben eddig senki ellen nem mehettünk biztosra. A nagy kérdés az volt, hogy sikerül-e hat nap alatt kiráncigálni a csapatot a gödörből. Sikerült.
Husztiék első kezdőcsapata a nevek tekintetében nem igazán tartogatott meglepetést, lévén az alapanyag adott, annyira nem bő a keretünk, hogy egy hét alatt egy új csapatot rakjon össze az új stáb. A felállás viszont már tartogatott érdekességeket. Huszti Szabolcs a bemutatkozásakor elmondta, hogy a 4-2-3-1-es hadrendet preferálja, és pontosan ez köszönt vissza a mérkőzésen is. Ami ezen belül számomra még meglepő volt, hogy Dzsudzsák továbbra sem eredeti posztján, a balszélen kezdett, hanem középen. Ám azon belül is mélységben játszott Varga Józsi mellett, kvázi Tőzsér egykori pozíciójában, mélységi irányítóként, Bódi pedig egy sorral előrébb, a csatár mögött. Kettejük közül inkább Bódiról tudtam volna elképzelni, hogy inkább játszik visszavontabb pozícióban, ám tény, hogy a támadó mögötti pozíció több futást igényel, Dzsudzsákot pedig érzésem szerint kímélik a sok futást igénylő posztoktól.
Az már az első pár perc után világossá vált, hogy teljesen más felfogásban lépett pályára a csapat, mint az elmúlt hetekben. Rögtön az első percben gólhelyzetbe kerültünk egy trükkös szabadrúgás után, majd a folytatásban is szépen szövögettük az akciókat. Ami rögtön feltűnt, hogy türelmesen, passzolgatva hozzuk fel a labdát az ellenfél térfelére, nem pedig a rúgjuk picsán a labdát, oszt’ majd lesz valami elvet követtük. A széleket előszeretettel használtuk, mindkét szélsőnk jól mozgott be az üres területekre, a szélső védők is felzárkóztak a támadáshoz és segítettek be a támadásépítésbe. Dzsudzsák a tőle megszokott jó játékot hozta, ezúttal is szeme volt minden labdájának. Egyetlen hiányérzetünk vele kapcsolatban, hogy a kaput valahogy nem találja a távoli lövéseknél. Az első 20-25 percben domináns játékot nyújtottunk, ám nem kapkodtuk el a támadásépítést, ha kellett, akkor körbe adogattuk a hazai csapat ötvédős falát. Ami Kondás idejében nehézséget okozott volna egy ilyen felállt, masszív védelem ellen, azt most könnyű szerrel megoldottuk. Az üresbe mozgásokkal és mélységi indításokkal többször is a védelem mögé tudtunk kerülni a szélen, már csak a jó beadások hiányoztak a vezető találat megszerzéséhez. Egy ízben azért így is közel álltunk a gólhoz, egy szép centerezést Szécsi picivel lőtt csak kapu mellé. A félidő második fele már kiegyenlített játékot hozott, de a hazai csapatnak így sem akadt helyzete. Bár a szünetben 0-0 volt az állás, mennyivel más volt így a meccs képe, mint az elmúlt hetekben, de mondhatnánk példákat akár az őszi szezonból is…
Sérülés miatt még az első játékrészben beállt Baráth Péter Pintér helyett, ezt a változtatást a szünetben korrigálni kellett, hogy visszaálljon az egyensúly a hadrendbe, így Varga Józsit Tischler váltotta. Ezzel a változtatással Szécsi húzódott ki a szélre. A 49. percben egy baloldali lapos begurítást követően éppen Tischler találta magát ziccerben, de a perdítését bravúrral hárította a hazai kapus. Nem kellett azonban sokat várni a vezető találatra: két perccel később Baráth labdaszerzése után Bódi és Szécsi játszottak össze, utóbbi kis szerencsével megnyerte az egy-egy elleni párharcát, így üres területen vezethette a labdát a jobb szélen, majd elérve a tizenhatos vonalát középre ívelt, ahol a hosszúról berobbanó Sós szépen csúsztatott a hosszú sarokba. Jegyezzük meg a korrektség kedvéért, hogy a találatunk előtt történt egy gyanús megmozdulás a tizenhatosunkon belül, két egykori játékosunk volt a főszereplő, Kóródi szép csele után a labdát kapó Oláh lábát talán felszedték hátulról, de nem ítélt büntetőt a játékvezető.
A harmadik gólunknál Bódi beadására Tischler robban be a röviden
Szinte rögtön az első gólunk után jött is a második. Az látszik, hogy a pontrúgásokat sokat gyakorolta a csapat a héten, nem vaktában, a rövidre beívelt, vagy Bódi révén kapura tekert beadásokat láthattunk, hanem némi tudatosság is vegyült a dologba. A legtöbb sarokrúgásunk a hosszúra ívelődött, és onnan igyekeztünk visszafejelgetni a labdákat. Egy ilyenből jött a második találatunk, Szécsi visszafejelt labdája került Baráth elé, aki ballal, kapásból vágta be a kapu közepébe. A 60. percben pedig egy újfent szépen felépített akcióval döntöttük el a mérkőzést: Ferenczi robogott fel a balszélen a labdával, betette középre a lendületből érkező Szécsinek, aki az eltolódott szegedi védelem miatt a jobb szélen üresen érkező Bódihoz passzolt, utóbbi lapos beadására pedig Tischler robbant be a röviden, közeli fejesét pedig nem tudta védeni a kapus.
Az utolsó fél óra is tartogatott még izgalmakat, bár tény, hogy a gyors három gól teljesen elvette a hazai csapat kedvét, mi viszont nem álltunk vissza teljesen. A 78. percben Szécsi ugrott ki a szélen egy mélységi indítással, majd becselezte magát a tizenhatoson belülre és laposan lőtt a rövid sarokra. Nem volt erős a lövés, mégis utat talált a kapuba, érzésem szerint ennél a találatnál hibáztatható Varga Bence is. A slusszpoén pedig a sérüléséből visszatérő Bárány Donáttól jött, aki hosszú kihagyást követően először lépett pályára, és ugyanott folytatta, ahol ősszel abbahagyta: egy mélységi passzal lépett ki a félpályánál teljesen üresen a 86. percben, senkitől sem zavartatva vezethette a kapusra, és ki is használta a ziccert. Nem fogja Vukmir megdicsérni a védőit, akik amellett, hogy teljesen üresen hagyták középen Bárányt, még arra sem figyeltek, hogy esetleg les legyen, ketten is csúnyán bent ragadtak Baráth passza előtt.
Nem működik a szegedi lesre állítás Bárány gólja előtt
Az idei legsimább győzelmünket arattuk, ráadásul idegenben. Az idei szezon egyik legjobb játékát nyújtotta a csapat, hat nappal azután, hogy kilátástalan játékkal kikapott itthon a Gyirmóttól. Sok kérdést felvet ez. Mint ahogy az is, hogy 60 perc alatt több koncepciót, tudatosan felépített támadást láttunk a csapattól, mint előtte hónapokig. Lehet azt mondani, hogy egy edzőváltás nyújtotta új impulzus rövid távon általában pozitív javulást eredményez, meg hogy gyenge volt az ellenfél (azért ősszel hasonló erősségű csapatok ellen hullajtottunk pontokat, lásd Csákvár)… De azért eléggé kilóg a lóláb, hogy mi zajlott itt az elmúlt hetekben. Úgy látszik, hogy Kondástól nem csak a szurkolók, hanem a csapat is szívesen szabadult volna már.
A meccs embere nálam a gólja mellett két gólpasszt is jegyző Szécsi, de dicsérhető a gól + gólpasszos Baráth is, aki ráadásul csereként szállt be. Gyenge teljesítményt nem is nagyon láttam ma.
Nem akarom az egekbe magasztalni az új edzőpárost, de tetszett amit ma láttam, függetlenül attól, hogy ki volt az ellenfél. A legtöbb gólunkat ma is beívelések után szereztük, de mennyivel másabb úgy beadogatni a szélről, hogy nem vaktában, és tehetetlenül műveljük azt, hanem szépen felépített akciók végén. Mennyivel másabb olyan mélységi indításokat látni, mint ami után Szécsi és Bárány gólt szereztek, szemben azzal, mikor a hátvédjeink előrevagdossák a labdákat vaktában. Ha csak megközelítőleg ilyen játékot és akaratot láttunk volna a csapattól ősszel is, akkor nem fanyalogtunk volna még a döntetleneknél sem. Remélhetőleg rövid távon elfelejthetjük a mögöttünk hagyott heteket, hónapokat, és mostantól tényleg készülhetünk az NB I-re. Mert ilyen hozzáállással és játékkal nem kérdés, hogy fel fogunk jutni. És jövő héten megruházzuk a Vasast is.
borítókép // Kovács Péter/HAON
