Az egész idei szezonunk arról szól, hogy a szurkolók találgatják, vajon mire lenne képes a csapat az NB I-ben. Most pedig végre jött egy találkozó, a szezon rangadója, amiből erre a kérdésre a választ várhattuk. A helyzet ugyanakkor ennél komplikáltabb volt, mivel a Vasasnak és nekünk is mérlegelni kellett, mennyit érdemes kockáztatni a győzelem érdekében, különös tekintettel a Gyirmót feltámadására és folyamatos zárkózására.
A kezdőcsapat teljes egészében megegyezett a Szeged ellenivel, a kispadra viszont már odakerült a téli egyetlen igazolásunk, Kalafat Álmos (ám végül nem kapott lehetőséget). A Vasas szinte a legerősebb csapatával érkezett, egyedül Otigba hiányzott.
Az első félidő eléggé lagymatagon kezdődött, kisebb helyzetekkel és sok taktikai szabálytalansággal. A 20. perc környékén volt egy periódusunk, amikor inkább mi irányítottunk, akadtak időnként szép megmozdulások, de igazán veszélyes szituációkat nem sikerült kialakítanunk. Aztán szép lassan átvette a Vasas az irányítást, és a védőink folyamatos hibáit kihasználva többször is nagy helyzetbe tudtak kerülni, főleg Radó által, de Gróf nagyokat védett. A félidő egyetlen komoly esélye a mi oldalunkon Szécsi előtt adódott, aki Dzsudzsák tökéletes beadását fejelte kapu fölé. Összességében inkább mi örülhettünk szünetben a döntetlennek, a Vasas letámadásai ugyanis folyamatos veszélyt jelentettek ránk nézve. Ha félidőben elém raktak volna egy lapot, hogy aláírhatom az 1 pontot, gondolkozás nélkül megtettem volna.
A második játékrész elejére az amúgy szerintem jól játszó Pintér már nem futott ki, Baráth váltotta. Egyértelmű volt a szándék: kicsit stabilizálni a középpályás védekezésünket. Fordulás után úgy tűnt, mintha mindkét csapat megelégedne a döntetlennel: gyakorlatilag semmi nem történt jó 20 percen keresztül. Aztán a semmiből megszereztük a vezetést: Bódi centerezett szépen középre, Sós pedig berobbanva, közelről a kapuba lőtt. Ez a gól kicsit felrázta a Vasast, és egyre többször tudtak helyzetbe kerülni, ám hol Gróf volt a helyén, hol a csereként beállt Szacsa mentett nagyot. És amikor már azt hihettük, hogy összejön a meglepetés-győzelem, akkor érkezett Kinyik… Már a beadás pillanatában látszott, hogy baj lesz, mert állva várta a labdát, nagyot lendítve a lábán: nem is lehetett kérdés, hogy az elé belépő Vasas játékost fogja eltrafálni. Jogos büntető volt, Feczesin pedig higgadtan értékesítette. Ez volt az a pillanat a mérkőzésen, amikor éreztem, hogy elveszítjük azt. És pár perccel rá jött is egy újabb védekezési hiba, amit ismét Feczesin váltott gólra. Ezt követően még többször helyzetbe kerültünk ugyan, de a legnagyobb lehetőségnél is Szécsi lábában maradt az egyenlítés.
Így aztán a Vasas győzött (a helyzeteket és a játék összképét nézve nem érdemtelenül), mi pedig az elmúlt egy hónapban sikeresen magunkra húztuk a mezőnyt. Az egy dolog, hogy a Vasas két pontra feljött, mert ez „csak” presztízskérdés. Az viszont aggasztóbb, hogy a remek formában lévő Gyirmót is már csak négy pontra van mögöttünk; ennek pedig sokkal nagyobb a jelentősége.
A csapat legjobbja szavazásnál nálam Gróf logikus választásnak tűnik, de a gólszerző Sós is odatette magát.
Záró gondolatok:
Érdemes lehet feltenni magunknak a kérdést, hogy mikor veszítettük el ezt a meccset. Erre pedig nekem több, eltérő irányú válaszom is van.
1. válasz: a 86. percben
Valahol a 80. perc környékén, kicsivel utána teljesen úgy tűnt, hogy valahogy a Vasasnak semmi nem jön össze. Többször is helyzetbe tudtak ugyan kerülni, de mindig dekoncentráltnak bizonyultak, rossz megoldásokat választottak. Ha Kinyik nem követi el azt a végtelenül primitív és ki nem kényszerített hibát, meggyőződésem, hogy megnyerjük a meccset. Így viszont a büntető teljesen megfordította a lélektani viszonyokat. (Egyébként nem először láttunk már tőle ilyet, elég csak az Újpest-Loki 3-2-es borzalmat felidézni…)
2. válasz: szerdán, a Siófok elleni kupameccs 90. percében
Persze ha már az egyéni felelősséget emlegetjük, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy Pávkovics Siófok elleni hibája legalább annyira visszaütött most, mint Kinyik butasága. Az a plusz 30 perc emberhátrányban nagyon nem hiányzott a Vasas-meccs előtt. Ezt már akkor is tudni lehetett, és a mérkőzés összképe tökéletesen vissza is igazolta, hogy a vendégek lényegesen kipihentebbek voltak. (Érdemes amúgy megnézni, hogy kupaellenfelünk, a Siófok is kikapott otthon 3-2-re a Szegedtől, szóval nem csak minket viselt meg a hétközi ütközet.)
3. válasz: a téli szünetben, amikor nem váltottunk edzőt
Hajlok rá, hogy a mostani vereségben az is benne van, hogy a téli szünetben nem váltottunk edzőt. A tabellán meglévő előnyünk sem most csökkent le igazán, hanem még Kondással, a Szolnok és a Gyirmót ellen, pedig azok sokkal könnyebben nyerhető meccsek voltak, mint a mai, és akkor sokkal kisebb teher lett volna a játékosok vállán.
Látom a szurkolókon, hogy előítéletesek és türelmetlenek az új szakmai stáb kapcsán, de azért lássuk be, nem könnyű egy olyan csapattal egyik pillanatról a másikra, a legnagyobb meccsterhelés közepette mit kezdeni, amely hozzászokott a „csináljatok valamit”, „íveljétek fel az izéknek”, és ehhez hasonló taktikához. Amely együttes eddig csak egyéni villanásokra és játékkedvre építkezve hozta a pontokat (már amikor hozta). Ehhez képest már látni a változás apró, pozitív jeleit. Van róla sejtésem és elképzelésem szurkolóként, hogy pontosan mit is akarunk játszani. Viszont az is egyértelmű, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra, a szurkolók pedig türelmetlenek, és az elmúlt évek minden hibáját az új stábon kérik számon. Ezért is volt annyira kockázatos (bár hajlok rá, hogy hosszú távon jó) döntés egy debreceni kötődéssel nem rendelkező, rutintalan stáb kinevezése.
4. válasz: a kiesés után, amikor nem tartottunk nagytakarítást
És ha már a korábbi pontoknál beszéltünk a védőink komoly egyéni hibáiról, érdemes arra is kitérni, hogy egyébként mit várunk mindaddig, ameddig akár csak csereként is, de Kinyik és/vagy Szatmári jelentik a védelmünk tengelyét. Sajnos az igazság az, hogy Poór sem bizonyult igazán minőségi megoldásnak, Pávkovics sokszor kiegyensúlyozatlan, de ők legalább csereként elmennének. De nem csak minőségre, hanem mennyiségre sem vagyunk meg hátul. Az látszik Husztiékon, hogy náluk lenne következménye a rossz egyéni teljesítményeknek. De hogyan vegyék figyelembe, ki mennyire teszi oda magát és milyen focista, karakter, hogyan focizik, ha most sincs konkrétan kit berakni a botrányosan teljesítő Kinyik helyett? Korhut és Kusnyír még csak sérülésből jönnek vissza, Poórt le kellett hasonló okból cserélni, marad a Kinyik, Szacsa, Pávkovics, Ferenczi álomnégyes…
Furcsa meccset játszottunk összességében a Vasas ellen. Sok összetevője volt, ami miatt veszítettünk, de az a furcsa, hogy máskülönben viszont tényleg csak egy hajszálon múlt a győzelem is. Akikről biztosan nem szedném le a keresztvizet, az a szakmai stáb, mivel (még ha esetleg hibáztak is valamiben, pl. a cseréknél) ennyi idő alatt alapvető negatív beidegződéseket és folyamatokat nem lehet gyökeresen átalakítani. Arra is jó volt ez a találkozó, hogy láthattuk: nagyon messze vagyunk egyelőre attól, hogy bármilyen szinten tényezők legyünk az NB I-ben. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, komoly nagytakarítás kellene a keretben, és el kellene végre azokat a játékosokat küldeni, akik hosszú ideje kerékkötői a csapatnak. Velük ugyanis, ha össze is jön a feljutás, nem lehet más a vége, csak a kudarc és kiesés.
Jó tanulópénz most ez az időszak nekünk, és csak reménykedni tudok benne, hogy nem lesz túl drága. Mielőtt ugyanis bajnoki címről ábrándozunk, azelőtt elsőként a feljutást kellene kiharcolni.
Hajrá Loki!
Enderson
fotók // dvsc.hu
